<

gasztronómia

New Nordic Cuisine I. rész  –  Dánia-Koppenhága

New Nordic Cuisine I. rész – Dánia-Koppenhága

Helyi termelőktől származó, idény hozzávalókból készült, újragondolt tradicionális ételek – ez a New Nordic Cuisine gasztro irányzat alapja. És ezt a témát járja körbe az azonos című, New Nordic Cuisine sorozatunk is. Különleges gasztro kalandra fel!
Mi jön a Bocuse d’Or után?

Mi jön a Bocuse d’Or után?

Tele a média még mindig a lyoni gasztro világversennyel. Nem csoda, hiszen Széll Tamás és csapata a rangos 4. hely mellett két különdíjat is magáénak tudhatott. Bennfentes vendégszerzőnk az eseményről, lyoni élményeiről és úgy általában a magyar gasztronómia versenyképességéről ír most röviden.
Jöttem, láttam, maradok! - Szicílián kiteszörfölök

Jöttem, láttam, maradok! - Szicílián kiteszörfölök

Ha valaki kite oktató, valóban a lába alatt hever az egész világ. Egyik szezonban erre, másikban arra, állandó körutazásban. Most épp Szicíliában élményutazunk, nem csupán kite kedvelőknek szánt programokkal.
A nagy vegetáriánus útikalauz II. - Ázsia, Amerika, Afrika

A nagy vegetáriánus útikalauz II. - Ázsia, Amerika, Afrika

Ma sztereotípiákat cáfolunk meg: a világ változik és vele együtt az étkezési szokások is. Ki gondolná, hogy manapság talán könnyebb a vegetáriánusoknak az étkezésüket megoldani a hagyományosan hamburgerfogyasztásról ismert Egyesült Államokban, mint mondjuk a rizst termelő Vietnámban? Ha Te nem, és vegetáriánus vagy, akkor ez a cikk éppen neked szól, mielőtt repülőre ülnél.
A nagy vegetáriánus útikalauz I. - Európa országai

A nagy vegetáriánus útikalauz I. - Európa országai

Néhány éve gyakran még úri huncutságnak tartották itthon is, ha valaki vegetáriánus volt, ma már azonban világszerte egyre többen mondanak le a húsfogyasztásról. Amíg azonban egy vegetáriánus vagy vegán a saját környezetében ki tudja alakítani a saját szokásait, bejáratott helyei lesznek, addig külföldön nem ritkán nehézségekbe ütközhet. A HelloMagyarok! szerzői nekik állították össze az alábbi listát, mert míg sok ország  maga a földi paradicsom a vegetáriánusoknak, addig bizony néhány másik helyen elkel a segítség.
Olívaolaj, a folyékony zöld arany

Olívaolaj, a folyékony zöld arany

Olívaolaj, a világ egyik csodaszere. Természetben, dísznövényként, kertben, konyhában, kozmetikában és még sorolhatnánk. Görögország pedig egy olyan szerencsés mediterrán ország, ahol ez a kincs mindenkinek adott! Lássuk mi mindenre használja! 
4 + 1 szuperétel az Andokból

4 + 1 szuperétel az Andokból

A szuperételekben az a közös, hogy alacsony kalóriatartalommal rendelkeznek, de tápanyagban gazdagok, így fogyasztásuk kifejezetten javasolt az egészség megőrzése céljából. Az alábbi ételek az Andok környékén, Dél-Amerikában teremnek, de többségük itthon is beszerezhető. Braun Henriett pedig összeírta nekünk jótékony hatásukat.
Pho-tól a kutyahúsig – a vietnami konyha különlegességei

Pho-tól a kutyahúsig – a vietnami konyha különlegességei

Manapság egyre népszerűbbek a vietnami éttermek Budapesten, de az Európába eljutó receptek gyakran esnek át kisebb-nagyobb átalakulásokon. Braxátor Rebeka most viszont az igazi helyi ízekről mesél!
A magyar és ghánai konyha közös vonásai

A magyar és ghánai konyha közös vonásai

Csípős, szaftos, finom - csak éppen kecskéből készült? Ez is lehet egy fogás Ghánában, ahol a helyi konyha meglepő hasonlóságokat mutat a magyar ízvilággal. Az Utazó Nagykövetünk mesél kedvenc Ghánai ételeiről és italairól, kendőzetlen gasztronómiai őszinteséggel!
Végigkortyolnád a legjobb magyar borokat Londonban?

Végigkortyolnád a legjobb magyar borokat Londonban?

Tudod már mitől lesz hangos London 2 napig június 17-18-án?
- A foci-Eb-től? - részben megfelelő válasz.
- Az Első Londoni Borfesztiváltól? - tökéletes válasz!
Több mint 50 magyar borász nemes nedüi és az azokat kísérő ételkülönlegességek várnak mindannyiunkat, akik az Oval Space-be látogatunk. Ugye te is ott leszel?  
A jó erős fekete története – Honnan ered a kávé iránti őrületünk?

A jó erős fekete története – Honnan ered a kávé iránti őrületünk?

Habár szinte mindannyian napi szinten kávézunk, akár többször is, a fekete nedű történetéről mégis keveset tudunk. Pedig elég kalandos. Vannak benne kecskék, törökök, arabok, de még egy magyar fejdelem is. Mihálydeák Rita most bedob minket a fekete levesbe.
13+1 étel, amit biztos, hogy nem találsz meg egy magyarországi kínai étteremben

13+1 étel, amit biztos, hogy nem találsz meg egy magyarországi kínai étteremben

Ha Mindenttu Dóri azt írja: a magyarországi kínai éttermek kínálatának kevés közük van az eredeti, autentikus, Kínában fogyasztott ételekhez, na, ezen nem biztos, hogy meglepődünk. Annál inkább azon, amikor felsorolja, hogy mit is esznek a kínaiak Kínában. Íme a kínai gasztronómia legjava!
Kávézz görög módra!

Kávézz görög módra!

Tudtuk, hogy a görögök a világ 13. legnagyobb kávéfogyasztói? És, hogy a szieszta, hal, olívabogyó és szex mellett a kávé is a görög átlagéletkor meghosszabbítója? Vendégszerzőnk,  Sztogi egy aromás görög kávé körútra csábít most bennünket. Kávékedvelők, velünk tartotok?
A  termelői piac Uberje: a finn REKO

A termelői piac Uberje: a finn REKO

Egy ország, ahol elfelejtették, majd újra feltalálták a "piacolást". Vilisics Feri a kezdetektől fogva részese lehetett a finn virtuális gasztroforradalomnak, és most egy részletes írásban mesél arról, hogy miért a REKO a jövő kistermelői piactere.
Érdekességek Finnországból - I. rész

Érdekességek Finnországból - I. rész

Hideg, óriás nyulak, bandázó csókák, fagyizó sirályok, kőbaltát farigcsáló diákok, laktózérzékeny tejimádók, raliversenyzőnek öltöző egyetemisták. Ez nem egy Monty Python rész, hanem Finnország. P. Nagy Laura írása.
Hova szökjünk a tél elől? Mondjuk, az örök tavasz szigetére...

Hova szökjünk a tél elől? Mondjuk, az örök tavasz szigetére...

Egy hely, ahol télen is meleg van, az időeltolódás mindössze egy óra, a repülőút pedig alig több, mint öt. Tenerife és a Kanári-szigetek ideális célpont lehet azoknak, akik már nagyon unják itthon a hideget. Következzen most egy rövid nyaralás (hosszú) története és néhány tanács Magyar Alettától.
Angolosan...

Angolosan...

A töltött káposzta és a románok

A töltött káposzta és a románok

A töltött káposzta román étel. De nem is, mert magyar. Vagyis inkább török. Esetleg svéd? De mindenképpen karácsonyi. Ja, nem, inkább szilveszteri. Vagy esküvőre inkább? Végül is tökmindegy, a lényeg az, hogy finom legyen. És mivel Romániában minden jeles alkalomra ezt fogyasztják, a (szerinte) legjobb receptet is ebben az országban kereste és találta meg Laslavic Tímea.
Ponty...

Ponty...

Savaborsa! - Paprenjaci, a horvát feketeborsos keksz

Savaborsa! - Paprenjaci, a horvát feketeborsos keksz

Borsos Betti mai írásához elengedhetetlen a 85-ös út és néhány gyerekkori emlék. Ha ezek megvannak, akkor jöhet egy igazi nagymamaféle horvát sütirecept, amit bárki könnyen elkészíthet pillanatok alatt, karácsonyra is.
Mit esznek a törökök?

Mit esznek a törökök?

A török kajáról a gyrospitábanmindenmehethagymanem jut az eszedbe? Akkor olvasd el Gál Kati beszámolóját hogy igazából mi is tartja életben a törököket. Figyelem! A gyros szó nem hangzik el a cikkben!
7+1 fogás - Gasztronómiai cikkeink legjava

7+1 fogás - Gasztronómiai cikkeink legjava

Unod a banánt? De még jobban a tipikus magyar vasárnapi ebédet? Az eddig megjelent gasztronómiai cikkeinkből összeszedtünk neked hetet, melyek segítségével megreformálhatod az étkezési szokásaidat. Bónusz: Meki teszt videó Amerikai Petivel.
Spaghetti allo scoglio – Spagetti a szikláról

Spaghetti allo scoglio – Spagetti a szikláról

Kettő az egyben. Zsák Kata mai cikkéből rögtön két receptet is megtanulhatsz, valamint azt, hogy soha ne tarts napokig kagylót a hűtőben, mert...
2 étel...

2 étel...

2 alapanyag...

2 alapanyag...

Te is ennél...

Te is ennél...

Nincs is jobb...

Nincs is jobb...

Amerikai Peti (S01E05) - Meki teszt

Amerikai Peti (S01E05) - Meki teszt

Hetekig könyörögtünk ezért a videóért Amerikai Petinek. Nem akarta odaadni, mert ez az első filmjeinek egyike, és olyan a minősége is. De a tartalom mindenért kárpótol és végre kiderül, hogy tényleg más-e az íze a Big Mac-nek Amerikában, mint Magyarországon.
Töklámpás újrahasznosítva

Töklámpás újrahasznosítva

Ha ti is faragtatok tököt, de Halloween után nem tudjátok, mihez kezdjetek vele, Böröndy Elzának van egy tuti (egészséges és nagyon finom) tippje. Csak ajánlani tudjuk, tökjó lesz.
Hello Magyarok Pince – Bortúra a világ körül 2.

Hello Magyarok Pince – Bortúra a világ körül 2.

A hétvégi bortúránk folytatódik, ma először a szomszédos országokba látogatunk el: Ausztria és Románia következik, majd pedig Belgium és Észak-Amerika felé vesszük az irányt. Furcsábbnál furcsább, de ugyanakkor finomabbnál finomabb variációkkal ismerkedhetsz meg, és a jó bort (a legviccesebbet) pedig a végére tartogattuk.  
Hello Magyarok Pince – Bortúra a világ körül 1.

Hello Magyarok Pince – Bortúra a világ körül 1.

Itt a szüret, csattognak a metszőollók, patakokban folyik a must... Ennek apropóján szerzőink a hétvégén egy világkörüli borkóstolóra invitálnak. Ma dél felé vesszük az irányt: Portugália, Olaszország és Spanyolország következik. Kezdődhetne ennél jobban a hétvége? Cheers! Saúde! Salute! Noroc! Santé! Egészségedre! :)
Hogyan legyünk hálásak egy nap alatt három plusz kilóért?

Hogyan legyünk hálásak egy nap alatt három plusz kilóért?

Mikor ünnepelték először a hálaadást Kanadában? Mi volt az esemény apropója? Mi kerül ma este pontosan a kanadai otthonokban az asztalra? Kaskötő Andi írásából máris kiderül. 
Limoncello házilag

Limoncello házilag

Egy recept, amit már nagyon vártunk. Aki egyszer kóstolta a limoncellót, nem tud neki többé ellenállni. A hűs likőr magába zárja a sós tengeri levegőt, a nap melegét, az olasz esték romantikáját. Sőt, még egészséges is, hiszen elősegíti az emésztést, ezért mindig a vacsora végén szervírozzák. A finom nedűt Zsák Kata receptje alapján most ti is elkészíthetitek.
Olaszország, a koffeinfüggők paradicsoma

Olaszország, a koffeinfüggők paradicsoma

"Kérsz egy kávét? Ezt a kérdést Olaszországban legalább naponta tízszer teszik fel neked, aztán függőségedhez (vagy éppen munkakerülési kedvedhez) mérten válaszolsz igennel, minimum háromszor-négyszer". Gyovai Helén feltérképezte az olasz csizmát, írásából kiderül, hogy hol, mikor (bármikor) és milyen kávét isznak. 
Étkezési szokások, boltok és ünnepek Dániában

Étkezési szokások, boltok és ünnepek Dániában

Melyik az az ország, ahol simán leöntenek egy jelentősebb mennyiségű fahéjjal, ha huszonévesen még mindig facér vagy? Persze, hogy Dánia. És ez csak egy érdekesség P. Nagy Laura mai interjújából.
Hello Magyarok Presszó – Nemzetközi Kávénap 2015

Hello Magyarok Presszó – Nemzetközi Kávénap 2015

Hogyan is kezdődhetne jobban a nap, mint egy jó feketével? A Nemzetközi Kávénap alkalmából, megnyitottuk virtuális presszónkat (barista képzés itt és most). Kávék a világ minden tájáról, képekben és számokban.
Bevezetés a svéd gasztronómia rejtelmeibe 1.: Mit együnk Svédországban?

Bevezetés a svéd gasztronómia rejtelmeibe 1.: Mit együnk Svédországban?

Svéd kaja=IKEA, húsgolyó, barna mártás, áfonyalekvár, krumplipüré. Kész, pont, ennyi. Azért ennél egy árnyalattal kifinomultabb a skandináv ország gasztronómiája. Például van FIKA, aminek szerves része a kaka. Részletek és magyarázat minderre Szabó Vivien cikkében.
Fekete tészta és kukacos sajt – A legfurcsább olasz ételek

Fekete tészta és kukacos sajt – A legfurcsább olasz ételek

Ki gondolná, hogy a gasztronómiájáról (is) méltán híres Olaszországban a kukacos sajt is ínyencségnek számít? Hogy ezért is vagy ennek ellenére mondja Zsák Kata, hogy mindent érdemes megkóstolni, az most kiderül. Egy cikk azoknak, akiknek eddig Olaszországról csak a pizza és a pasta jutott eszükbe.
Hogyan lehet túlélni a spanyol étkezéseket?

Hogyan lehet túlélni a spanyol étkezéseket?

Holá! Farkasová Gabriela mai írása alapján teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a spanyolok olyanok, mint a hobbitok: mindig találnak valamilyen alkalmat vagy időpontot, amikor enni lehet. A nonstop kajálás helyes menetrendje mától tehát nálunk is elérhető.
Mindent beléd! - St. Pölten legjobb kínai étterme

Mindent beléd! - St. Pölten legjobb kínai étterme

Kezdésnek egy kis licsi, majd jöhet némi sushi. Toljunk rá egy pazar Wiener Schnitzelt, babcsíra-salátával, majd az egészet fojtsuk le egy tiramisuval. Végül pedig jöhet a szerencsesüti. Bizarr összeállítás, nem? De Bojtos Zoltán állítása szerint mindez simán lecsúszik St. Pölten legjobb kínai éttermében - csak találd meg a helyet.
Thaiföld, a mosolyok országa – 5. rész: Az ételek

Thaiföld, a mosolyok országa – 5. rész: Az ételek

Figyelem, felkavaró képek következnek! Laslavic Tímea mai cikke alkalmas a gyomrunkban lévő nyugalom megzavarására, de végre kiderül, hogy milyen is az igazi thai kaja. Ugyan lehet, hogy nem azt kapod, amit rendeltél, de ez is a kaland része, nem?
3 érdekesség Skóciáról – Isten hozott a whisky hazájában!

3 érdekesség Skóciáról – Isten hozott a whisky hazájában!

Ha azt gondoltad eddig, hogy jól tudsz angolul, akkor valószínű, hogy még nem jártál Skóciában. Németh Tímea szembesít a valósággal, és azzal, hogy a Loch Ness-i szörny otthonában, nyomokban (vagy inkább nagyobb dózisokban) minden whiskyt tartalmazhat, és kolbász helyett shortbreadből van a kerítés. 
Szicíliai kalandok - A három felejthetetlen kisváros

Szicíliai kalandok - A három felejthetetlen kisváros

Modica, Noto, Avola. Zsák Katáék azóta is ezt a három kisvárost emlegetik, amióta Szicílián jártak. A képeket nézegetve meg fogjátok érteni, miért.
Tailgate Party – A nagy amerikai parkolói sütögetés és ami mögötte van

Tailgate Party – A nagy amerikai parkolói sütögetés és ami mögötte van

Ma hajnalban elkezdődik az amerikai foci bajnokság, az NFL idei szezonja. Ezzel együtt beindul egy furcsa, itthon talán kevéssé ismert szurkolói szokás: a tailgate partik sorozata. PrehryFarkas csak azért, hogy mindenre kiterjedő, részletes beszámolót írhasson ezekről nektek, az előző szezonokban bejárta a stadionok parkolóit és (szinte) mindent kipróbált.
Amerikai Peti (S03E03) – Az élet apró örömei

Amerikai Peti (S03E03) – Az élet apró örömei

Béta, alfa, pszí.. Senki se ijedjen meg (vagy kezdjen el örülni), nem geometria óra következik. Ellenben Amerikai Peti videójában szó lesz az egyetemi szakmai csoportokról, nyugdíj megtakarításról, valamint egy 4 hónapos kenyér teszteléséről. Tényleg Amerika a génkezelt kaják hazája? Tézis és bizonyítás következik.
Laza ebéd

Laza ebéd

SÖRömök Málagában

SÖRömök Málagában

Sört reggelire? Andalúziában bizony ennyire népszerű a folyékony kenyér, sőt: ennyire finom. De a nagy választékból mégis mit érdemes megkóstolni? A legjobb helyi söröket gyűjtötte össze nekünk Vajda Zsuzsanna.
Ha Grazban jársz, akkor ezeket a kávézókat ne hagyd ki!

Ha Grazban jársz, akkor ezeket a kávézókat ne hagyd ki!

A pörkölt kávé illata, csend, nyugalom és újságok. Az osztrák kávéházi kultúra 300 év után is valóságos intézmény. Wiener Melange nemcsak Bécsben: Huszár Luca kávézó mustrája következik. 
10 hely, amit nem hagyhatsz ki, ha Cipruson jársz!

10 hely, amit nem hagyhatsz ki, ha Cipruson jársz!

A Follow The Wind szerzőpárossal Ciprus jobbnál jobb helyeit fedezheted fel. Miután elolvasod a cikket, nemcsak éhes és szomjas leszel, de tuti, hogy a repjegyeket is nézegeted már. Igazi bennfentes tippek következnek. 
Nézz ki a dobozból és merj változtatni!

Nézz ki a dobozból és merj változtatni!

Az élet gyakran nem azokat a lapokat osztja, amelyekre számítunk. Hogy baj-e? Nem feltétlenül. Azok az emberek lesznek sikeresek ugyanis, akik a leginkább tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez, mint ahogy Vilisics Feri is. Az ő példája mutatja, hogy mindig van kiút, csak meg kell találni.
Madeira, az örök szerelem

Madeira, az örök szerelem

Tóth Kata megatalálta a földi paradicsmot és egyből bele is szeretett. A képek láttán teljesen megértjük, szerintem te is meg fogod. 
Ami a kínai útikönyvekből kimaradt

Ami a kínai útikönyvekből kimaradt

Hogy milyen is Kína igazi arca? Igazán csak azok ismerik, akik ott élnek, mint Mindenttu Dóri, aki most minket is bevezet a kulisszák mögé és olyan dolgokat mesél el erről a csodálatos országról, amelyek az útikönyvekből bizony kimaradtak. A végén pedig még számolni is megtanulunk- kínaiul.
Népek konyhái - 1. rész: Halal, avagy táplálkozás az iszlám normák alapján

Népek konyhái - 1. rész: Halal, avagy táplálkozás az iszlám normák alapján

Egy nép a konyhájában is él. Manapság azonban mégsem annyira fehéren-feketén, mint gondolnánk. Gyakran találkozunk például Halal feliratú éttermekkel, ételekkel, mégsem biztos, hogy tudjuk, miről is van szó pontosan. Borsos Betti, aki új sorozatában a különböző kultúrák táplálkozási irányelveit mutatja be, ma erről is fog írni nekünk.
3 dolog, amiért szeretem Kambodzsát

3 dolog, amiért szeretem Kambodzsát

Egy újabb ország került fel a Hello Magyarok! térképére: Kambodzsa. Akinek a szemüvegén keresztül megismerheted a mosoly országát: Márki Edit. Írásából többek között kiderül az is, hogy milyen fizikai- és lelki változásokon megy keresztül az, aki Ázsiába költözik. 
Amikor magyar vacsorát készítettem Hollandiában

Amikor magyar vacsorát készítettem Hollandiában

Van az úgy, hogy a messze földön híres magyar vendégszeretet, a finomabbnál finomabb ételeink nem a várt hatást érik el, pláne akkor, ha idegenben próbálkozunk vele. Itt van például Amy Fritzpatrick és a felemás vacsora története.
Mr. Kolbász – Egy finnországi magyar útja a segélyektől a sikeres vállalkozásig

Mr. Kolbász – Egy finnországi magyar útja a segélyektől a sikeres vállalkozásig

Ha valaki, akkor Vilisics Feri pontosan tudja, hogy külföldön sem kolbászból van a kerítés. De ami mégis abból van Helsinkiben, azt minden bizonnyal ő építette, a saját kezével. Interjú egy szenvedélyes és egyre sikeresebb magyarral, akire igazán büszkék lehetünk mindannyian.
Palermói történetek - 2. rész: A legjobb cassata nyomában

Palermói történetek - 2. rész: A legjobb cassata nyomában

Az is egy módszer egy város megismerésére, ha keresel valamit, de nem találod. Zsák Katáék így fedezték fel Palermo egy részét, miközben a legjobb süteményest keresték.
Főzd magad!

Főzd magad!

Virslileves és halgombóc, avagy a finn menza anatómiája

Virslileves és halgombóc, avagy a finn menza anatómiája

Úgy tűnik, hogy egyik nép sem ússza meg a menzák szépségeit. Míg itthon a betűtésztás paradicsomleves kísér végig óvodától a munkahelyi ebédekig, addig a finnek... Na, hogy ők mit esznek, arról ír most Vilisics Feri. 
Savaborsa! – Kalandozások Sussexben

Savaborsa! – Kalandozások Sussexben

Ha nyár, akkor piknik. De mi kerüljön a kosárba? Borsos Betti ma Sussex tavi puddinggal készült. 
Hogyan főzzünk 1610 méterrel a tengerszint felett egy jó lecsót?

Hogyan főzzünk 1610 méterrel a tengerszint felett egy jó lecsót?

Denver és lecsó. Akár két rajzfilm találkozása is lehetne. Esetünkben azonban ez a rögvalóság, amit szó szerint kell érteni: hegyvidéki nagyváros kontra magyar konyha, avagy Vajda Bálint küzdelme a hazaiért.
A világ egyik legélhetőbb városa

A világ egyik legélhetőbb városa

Esküvőre érkezett és a világ egyik legélhetőbb városát találta meg. Evett krokodilt és...de inkább mesélje el ő. Bojtos László kalandjai következnek a legtávolabbi kontinensről.