Egyszerűség karácsonykor is! – Ünnepi szokások Dániában

Egyszerűség karácsonykor is! – Ünnepi szokások Dániában
Egyszerűség karácsonykor is! – Ünnepi szokások Dániában

Rengeteg különbség van az országok karácsonya között, azonban egy dolog biztosan ugyanaz mindenhol: az ünnep, legyen bárhol is, a szeretetről, békességről és a családról szól. Dániában ugyanígy a családé a főszerep karácsonykor, emellett céges, baráti összejövetelek, vacsorák is emlékezetessé teszik az ünnepet. Fogásokban pedig az egyszerűség dominál. Mutatjuk!

Ahány ország, annyi szokás ünnepek terén is, hiszen minden nemzet más és más ételeket fogyaszt az ünnepekkor, vagy esetleg az ajándékozási szokások is teljesen eltérnek. Az idei karácsony a második, amit Dániában töltök, ezért úgy gondoltam, megosztok néhány érdekességet abból, amit itt tapasztaltam.

Ebben az évben a munkahelyemen már november közepén elkezdtünk készülni a karácsonyra mindenféle érdekességgel. Például megosztottuk egymással, hogy melyik országban hogyan ünneplik a karácsonyt, és a hónap végén Julefrokostot rendeztünk, ami nem más, mint egy hagyományos dán ételekből álló, bőséges vacsora.

A tipikus dán karácsonyi vacsora eltérő a Magyarországon megszokott fogásoktól, hiszen a dánok hal helyett sült disznóhúst esznek főtt krumplival és lila káposztával. Édességként egy különleges tejberizst készítenek, amit mindenki csak  riz à l'amandenek nevez. A legtöbben tejszínhabbal, vaníliával és meleg cseresznyeszósszal fogyasztják.

Azonkívül, hogy a szentestét mindenki a családjával tölti, az ünnep előtt a legtöbben a barátokkal is megünneplik a karácsonyt. Erre az alkalomra a legtöbb étterem különböző ünnepi menüket állít össze néhány alkoholkülönlegesség kíséretében. A legtöbb dán a szentestét szűk családi körben tölti. Ilyenkor, ajándékozás előtt körbeállnak, megfogják egymás kezét és körbe-körbetáncolva karácsonyi dalokat énekelnek.

Egy másik érdekes szokás, hogy a legtöbb család gyertyákkal is díszíti a fát, majd az ajándékozás után mindenki megtippelheti, hogy melyik gyertya fog a leggyorsabban elégni. Természetesen aki eltalálja, egy különleges ajándékot kap az este végén.

Karácsonyfa részletKarácsonyfa részlet(Fotó: Flickr/Jack Fussell)

Ami az ajándékozást illeti, a kisgyermekes családokban minden vasárnap a gyerekek kibonthatnak egy ajándékot, amit a karácsonyi manók hoznak. A legtöbben ilyenkor kisebb ajándékokban részesülnek és szenteste kapják meg a nagyobb meglepetéseket.


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Tetszett? Oszd meg!