Mi jön a Bocuse d’Or után?

Mi jön a Bocuse d’Or után?
7 perc

A gasztronómia szerelmesei és megszállottjai bizonyára már minden cikket kívülről fújnak a nagy médiavisszhangot kiváltó lyoni gasztro világbajnokságról, az idén 30 éves Bocuse d’Or séfversenyről. A versenyt belülről szemlélve úgy döntöttem, megírom az én Bocuse d’Or beszámolómat.

Kis eseményfrissítés

2016 májusában a Magyarországot képviselő Széll Tamás és csapata versenyfogásával (faszénen grillezett szarvascomb, erdei gombákkal és füstölt mangalica szalonnával, illetve enyhén sózott kecsege és langusztinó, savanyított medvehagyma terméssel és barna vajjal) megnyerte a Bocuse d’Or európai döntőjét. Ezzel vívta ki részvételi jogát a csapat a 2017-es, magyar színekben zsinórban immár a harmadik lyoni világdöntőre.

Újdonság, hogy a jubileumi 30. Bocuse d’Or verseny egyik moderátora, először a verseny történetében egy magyar úriember, Jókuti András, a Világevő blog szerzője volt.

Sőt mi több, Magyarország nemcsak versenyzőként, hanem négy kiváló hazai séffel, kizárólag magyar alapanyagokból készült ételei révén kiállítóként is képviseltette magát az idei világexpon.

Lyoni történetek

Lyonba érkezve már a Saint Exupery reptéren világossá vált, hogy a rendezvénynek köszönhetően a város kirakta a megtelt táblát. A legnagyobb szálláskereső oldalakon szinte lehetetlen volt szobát találni azoknak, akik utolsó percben döntötték el, hogy ellátogatnak a Bocuse d’Orra.

A taxi drosztokon hatalmas forgalom és márkás autókkal „változatos-rugalmas” fuvarokat kínáló algériai-francia, tunéziai-francia sofőrök.

Mi végül az algériai származású Saminnál állapodtunk meg, aki egy vadonatúj Mercedesszel szállított minket a szállodánk és az expo területe között. Ezt a körülbelül 27 km-es távolságot naponta kétszer tettük meg, potom 45 euróért oda és másik 45 euróért vissza (jobb, ha ezt nem számolom most át forintra). Pedig már sokkal élesebb eszű turisták voltunk, mint az első alkalommal, amikor utunkat egy másik sofőrrel ugyanerre a távra 75 euróból sikerült kihozni csak oda fele. Érthető hát, hogy egész szerencsésnek éreztük magunkat, amikor rátaláltunk Saminra. A jókedvű sofőrre, akinek négy mobiltelefonja volt, és már az első utunkkon beavatott két, számára igen fontos dologba: a francia rapkultúra gyökereibe és az algériai konyha rejtelmeibe.

Ott-tartózkodásunk idején sem a szállodában, sem az expo területén dolgozók nem törték magukat, hogy megértsék a hozzájuk látogatókat. Az angolul feltett kérdésekre habozás nélkül franciául válaszoltak. A szervezést illetően pedig a mozikból jól ismert, a szokásos franciás egóval fűszerezett Taxi franchise Gibert felügyelője jutott az eszembe.

Sofőrünk, a mindig mosolygós Samin (Fotó: Populás László)

Azok a szurkolók!

A magyar Bocuse d’Or szurkolói csapata kétségkívül kitett magáért a verseny ideje alatt, de már előtte is"gyakorolt" az online média felületeken. Így szólt a csapatot buzdító rigmus:

“Tamás, Kevin remek páros, hadd tudja meg Lyon város!

Magyarok győzzetek, mindenkit lefőzzetek!

Piros-fehér-zöld, három magyar főz.

Ahogy főztök tres bien, csak nálatok van ilyen!

Széll Tamás, Szabó Kevin, Vomberg Frici trop bien,

Ahogy főztök tres bien!”

 

És egy másik:

„Gyerünk Frici mutass jót, hadd lássa meg Bocuse Paul!”

 

A verseny napján a szurkolói lelátók és a sajtó számára kijelölt helyek jóval a kezdés előtt megteltek. Körülbelül 2.000 szurkoló volt a helyszínen, akik már az első pillanattól kezdve fergeteges hangulatot teremtett. “YAMATO” stílusban ütötték dobjaikat a japánok, rögtönzött “viking” harci kiálltásokkal küldték séfjüket a maratoni hosszúságú “konyhacsatába” az izlandiak. Természetesen mindezeket túlzúgta a magyar trombita szóló: “Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!”

A magyar csapat, háttérben pedig a szurkolók (Fotó: Populás László)

Bresse-i csirke nemzeti sajátossággal

Az egyik versenymenü, a bresse-i csirke elkészítésében a magyar csapat alapanyagai között szerepelt: tokaji bor, tokaji ecet, erdei gombák, tökmag, dió, erdei medvehagyma, zeller, valamint magyar szarvasgomba és paprika is. Az ízeket és a vizuális élményt különböző zselékkel, habokkal és dzsemekkel tökéletesítette csapatunk. Végül a versenyt az amerikaiak nyerték, az északi duó, Norvégia és Izland előtt.

A magyar csapat alig pár ponttal az izlandi mögött, a 24 csapatot felvonultató mezőnyben a 4. helyen zárt, amely minden idők legjobb magyar Bocuse d’Or szereplése. Ezen felül csapatunk megnyerte a „legjobb hústál” és a „legjobb plakát” különdíjakat is!

Én meg egyszerűen csak hálás vagyok a szerencsémnek, hogy ott lehettem, követhettem őket, és nem utolsó sorban végigkóstolhattalak:

 

  • különböző állagú és érlelésű sajtok,
  • szárított és érlelt sonkák,
  • különféle ízesítésű és textúrájú lazacok,
  • osztriga,
  • vajpuha wagyu marha steak,
  • friss, ropogós pékáruk,
  • desszertköltemények,
  • szarvasgomba olajjal gazdagított kacsamáj terrin,
  • ludaskása,
  • töltött malacfül,
  • almahab ciderrel bolondított pontyétel

Rengeteg élmény és inger ért odakint, éppen ezért úgy döntöttem, hogy fotókban és videóban mesélem tovább a Bocuse d’Ort, íme:

De, hogy mit hozhat a magyar siker?

Tudjuk, hogy a közelmúlt szenzációs sikereinek köszönhetően a nemzetközi gasztronómia árgus szemekkel tekintett Széll Tamásra és csapatára a Bocuse d’Or világdöntőn. Minden tekintetben kiemelt figyelmet kaptunk mind a média, mind a szakemberek és séfek részéről.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a mostani előkelő helyezés milyen hatást gyakorol majd Magyarország gasztronómiai helyzetére? Ösztönzi-e majd a turistákat, hogy gyakrabban látogassanak hazánkba? Az éttermeink ki tudják-e használni a sikernek köszönhető pozitív média kommunikációt? Motiválóan hathat-e a siker a magyar termelőkre, hogy próbáljanak még több minőségi alapanyagot előállítani? És amennyiben Széll Tamás valóban szögre akasztja a séfkabátot, ki lehet majd az utódja, aki hasonló eredményességgel képviseli Magyarországot a következő Bocuse d’Or versenyeken?

Egy nemrég adott interjúban Széll Tamástól részben választ is kaphatunk pár fenti kérdésre.

Nem titok már, hogy február végén Stand25 néven nyitja meg saját bisztróját Budapesten, a Hold utcai piac földszintjén. A hely a magyar egyszerűséget és minőséget egyszerre képviseli majd, és erre kiváló helyszín a Széll Tamás szerint pár éven belül gasztropiaccá váló Hold utcai piac. Itt nemcsak a turisták, de a tudatosabb helyiek is megfordulnak, akik minőségi, de megfizethető hazai alapanyagokat keresnek.

Azonban ahhoz, hogy Magyarországon csúcsgasztronómiáról beszélhessünk, Széll Tamás szerint még nem elég nemzetközi versenyeket nyerni, hanem ezt a minőségi ételek iránti igényt be is kell valahogyan táplálni az emberekbe. Hol történjen mindez, ha nem egy piacon? A magyar embereket kíváncsivá, nyitottá kell tenni a magas színvonalú, változatosan elkészített ételek iránt annak érdekében, hogy valódi áttörés történjen a hazai gasztronómiában.

Populás László

Bécs, Ausztria


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy sztorid? Legyél a szerzőnk!

Címkék: gasztronómia , videó , siker