Mustafa titka, azaz a berlini csoda kebab

Mustafa titka, azaz a berlini csoda kebab
Mustafa titka, azaz a berlini csoda kebab

Mustafa titka – ez akár a soron következő Aladdin mesefilm címe is lehetne, de most egy igazi berlini jelenségről írok. A street food császáráról.


Mielőtt Berlinbe költöztem is hallottam erről a helyről, mint egy „muszáj megkóstolni” berlini jellegzetesség.

Korábban éltem már Kölnben és fél év után megkértem az egyik lakótársam, hogy ugyan csináljunk már egy olyan igazi echte német vacsorát. Nagyon tetszett neki az ötlet, el is mentünk bevásárolni. Én mindig nyitott vagyok a helyi ételekre és szégyelltem, hogy a wurstelen kívül nem nagyon tudok más jellegzetes német ételt. A lakótársam nagyban lelkendezett miközben kisütöttük a fagyasztott sültkrumplit és mirelit halrudacskát, majd szeleteltünk mellé néhány saláta levelet, egy kis majonéz, jó német sör, és büszkén mutatta be nekem az igazi német ételt. Én meg bambán néztem, hogy mi ebben a tipikus német. Talán a norvég halrudacska vagy az Amerikából jött sültkrumpli. A vacsora lényege az volt, hogy ők (mint mi is) a krumplit és s salátát együtt eszik a fő fogással (szemben az mediterrán népekkel, akiknél pl. a saláta egy külön fogás).


Németországban van számtalan kolbász és virsli, a leghíresebb a currywurst. Ez az étel a világháborúból maradt rájuk, ugyanis az itt állomásozó amerikai katonák egy háziasszonyra hagytak némi ketchupot és curry port, aki ezt ügyesen összekutyulta, hozzáadta a kolbászt és már meg is született a híres német currywurst. (Meg vannak őrülve érte!)


Ezek után talán már nincs is min csodálkozni, hogy Mustafa kebabja rajta van a top 5 kaja listán.

Mielőtt Berlinbe költöztem, láttam egy magyar street food blog videóját, ahol végigették Berlin legmenőbb helyeit. Innen hallottam először erről a kebabról (vagy ahogy itt -is- hívják kebapról). És mit tesz Isten, pont a kis büfé közelébe költöztünk Berlinbe érkezésünkkor, így adott volt, hogy ki is próbáljuk az első napok egyikén.
Itt jegyezném meg, hogy késő este értünk a városba és aznap este az első gyrososnál vettünk is egy jó kebabot (külföldön sehol se hívják gyrosnak, mert csakis törökök készítik, így nincs sok köze a görög gyroshoz, mint ahogy kb. Pesten se). Életem legrosszabb gyorskajája volt (és nem gyroskajája! 100-ból 100 félre olvassa! Én is…hehe), vetekszik bármelyik otthoni aluljárós mócsinggal. Na, de nem is Mustafától vettük! Másnap gyorsan fel is kerestük a címet: egy icipici bódé, rögtön a Mehringdamm metró megállónál.

Könnyű megismerni, ugyanis mindig, akár esik, akár fúj, iszonyatos sor van. A rekord sorban eltöltött időnk másfél óra volt, a legrövidebb 20 perc! Azóta is kicsit szégyellem, hogy képes voltam ennyi időt elpazarolni az életemből. Bár szerintem ez a kulcsa a dolognak, de erről majd később…


A bódé előtt álló sor mellett fák vannak és mi így mértük, hogy kb. mennyi időt kellene sorban állni. Ha a sor a 3. fánál állt vagy az után, az a minimum másfél óra, ha csak első vagy második fáig ért, akkor még benne lehet a félórában, attól függ ki hány csoda kebabot kér ki. A büfére egyébként egész iparág épül: jól jár a vele szemben lévő kisbolt, ahol sört és üdítőt lehet venni a hosszú várakozás idejére, de a környéken lévő kínai és currywurstos is jól jár, ha valaki nem akar várni vagy menet közben feladja a sorban állást.

Mivel a közelben laktunk, majdnem minden nap elmentünk a kajálda előtt és bármikor mentünk, bármilyen nap volt, bármilyen időjárás, mindig sor volt. Ha nagy-nagy ritkán CSAK az első fáig ért a sor, gyorsan mi is beálltunk.

De miért is? Mert tényleg jó!
Nem a megszokott csirke bőrrel, egy kis zöld bele, valami szósz, oszt’ csókolom. Mustafa forradalmasította az európai kebabot!

Mustafa kebabja a következő: saját készítésű, nagyon finom buci, amit grillen megpirítanak. Ebbe kerül 3 féle szósz: egy mentás joghurtos, egy valamilyen paradicsomos (erre még nem jöttem rá) és egy pikáns. Majd a grillezett zöldségek: padlizsán, cukkini, kaliforniai paprika, répa. Ezt egy különleges fűszerkeverékkel és szerintem egy pici szójaszósszal nyakon öntik, majd tesznek bele friss salátát, friss paradicsomot, rengeteg feta sajtot, hagymát, póréhagymát vagy újhagymát (az összetevők egy picit mindig változnak, volt, hogy kapor is volt a joghurtos szószban, de menta elengedhetetlen és isteni!). Ezután kérhet bele az ember még húst is kedve szerint, ezt is megszórják a spéci fűszerkeverékkel. Majd a végén az egészet meglocsolják friss citromlével és az ember egy akkora adag kaját kap, hogy kész mutatvány a szájába bele szuszakolni.

Tele minden jóvalTele minden jóval(Fotó: Zsák Kata)

Alapvetően 3 féle kebabot árul: vega, húsos és wrap, amikor mindent a lapos kenyértésztába pakolnak, és még utána megpirítják az egészet két vaslap között. Garantált a kaja-kóma utána. Nem egyszer aludt el ismerősünk a kanapénkon egy kiadós Mustafa vacsi után!
Nem spórolják ki a hozzávalókat, jut cucc bőven minden adagba. Mindig kicsit más, de az alap mindig ugyanolyan. Jah és a legjobb, hogy olcsó! Az alap kebab 2 euró 50, ami szerintem még pesti viszonylatban is elfogadható.

Készül a kebabKészül a kebab(Fotó: Zsák Kata)

A hely egyébként általában akkor zár, amikor már kezdenek kifogyni az aznapi készletből, ilyenkor másfél órával előtte közlik a sorban állókkal, hogy többen már ne jöjjenek. És számtalanszor láttuk hajnalban, hogy egy 4 fős takarító brigád suvickolja az egész kb. 2 négyzetméteres bódét. Egyik látogatóm meg is jegyezte, hogy biztos azért olyan finom, mert tiszta! De ez csak a vicc része.


És akkor visszatérve a fent említett sorban állásra. Kétszer ért olyan megtiszteltetés, hogy nem kellett Mustafa kebabjáért sorban állnom, hanem haza hozták nekem ismerősök. Mit mondjak, nem volt ugyanaz. Mustafa olyan, mint a Mikulás: várni kell rá és akkor az igazi.

Sorban állás közben egyébként nézhetjük Mustafa rajzolt arcát, mely tulajdonképpen a bódé logója, és lehet viccelődni közben, hogy vajon hány karátos arany sportautója van, amit a rengeteg eladott kebab árából vett. Mit mondjak: megérdemli!

Mustafa titkaMustafa titka(Fotó: Zsák Kata)

Tehát, ha Berlinben jársz, U7-es vagy U6-os metró Mehringdamm megálló: Mustafa kebap!!!!!

Tetszett? Oszd meg!