5 dolog, amit angoltanárként Mexikóban tanultam

5 dolog, amit angoltanárként Mexikóban tanultam
5 perc

Mit mondhatnék? Szeretek utazni. Szeretem a változatosságot. Szeretem a kihívásokat.

Másfél évvel ezelőtt az utolsó pillanatban, pár órával egy 10 napos Vipassana néma meditációs kurzus előtt vettem egy jegyet Mexikóba. Pár nappal a csend után már a repülőn ültem egyenes Cuernavaca felé.


Már 5 és fél éve éltem akkor nomádként, a hirtelen és spontán országváltás nem volt új számomra. De Mexikó új volt. Egyszer voltam ott korábban: Playa del Carmenen, Tulumban és Cozumelen. De valljuk be, az nem igazán Mexikó, a piramisok klasszak, de leginkább turisták hadát látni, inkább a mexikói Jesolo az.

Izgatott voltam, hogy egy olyan országban élhessek, amit még nem ismertem.

Cozumel, Mexikó 2007 (Fotó: Gál Kati)

Miért mentem Mexikóba?

Mert miért ne?!

Angolt tanítani egyébként. Ez nem volt új dolog, hiszen már tanítottam előtte Spanyolországban, Angliában, az USA-ban, Horvátországban és online is. De hogy mellette még az egészség coaching munkámat és az írást is folytatni akartam, az már nagyobb kihívásnak bizonyult (mint később kiderült, a döcögős és sokszor nem létező internettel még nagyobbnak, mint gondoltam). De iszonyat lelkes és izgatott voltam.


6 hónapig tanítottam Mexikóban (annyit engedélyezett a vízum a magyaroknak). Ez nálam sok időnek számít, hisz az ezt megelőző 5-6 évben már 3 hónap is rekord volt egy helyen.  

Meg kell mondanom, életem legjobb döntése volt Mexikóban tanítani. Beleszerettem Cuernavacába, és imádtam, hogy nincs turistákkal és expatekkel tele. Láttam klassz piramisokat, szép kilátásom volt, és ettem finom gyümölcsöket. De leginkább a tanításról szólt az életem, ami minden nap mosolyt varázsolt az arcomra. Életem legjobb munkahelye volt  – talán a török olívabogyó farmot leszámítva –, szuper főnököm volt, aranyos kollégáim és a diákjaimról csak áradozni tudnék. Minden nap – minden hétköznap reggel, délután és este, és minden szombaton kora reggeltől késő délutánig – mosolyogva mentem dolgozni. Igazán szerencsésnek érzem magam.

Az angol tanítás egy nagyon jó kis munka. Megismerhetsz egy új kultúrát, segíthetsz másokat, hogy megvalósítsák az álmaidat, de közben magaddal is kapcsolódhatsz. Rengeteget tanultam (avagy tanultam újra) magamról és az életről a 6 hónap során.

Itt van 5 példa:


1. Ne vedd magad komolyan! Nevess, viccelődj, és nevess a saját vicceiden is. Az angol tanítás része, hogy a diákjaim nem mindig értették a vicceimet és történeteimet. De amikor azt látták, hogy én nevetek, akkor ők is nevettek, sőt hozzátettek valami érdekeset vagy vicceset és máris megvolt a jó alaphangulat.


2. Ne gyere zavarba. Soha. Bármi történik, nem fogsz meghalni és az élet is megy tovább. Egyik nap az esti vihar után a tető beázott és a székemen egy hatalmas tócsa fogadott. A bibi csak az volt, hogy én ezt csak akkor vettem észre, amikor már beleültem. Addigra már úgy néztem ki, mint aki rendesen összepisilte magát, és mindenki nevetett. Egy tanár rémálma! Mit tehettem volna. Nevettem a többiekkel, sőt a napi nyelvtant a vizes nadrágom példájával tanítottam. Semmi sem történt. Életben maradtam, a nadrágom is megszáradt.


3. A külső nem számít. Az élet nem a külsőnkről, a bőrszínünkről, vagy éppen a ruhánkról szól. Hiába szólt rám nagymamám évekig, az a típus vagyok, aki állandóan az arcát ‘fogdossa’. Ezzel nem is lett volna baj, kivéve, hogy a kék filcek, amivel a táblára írtam, nagyon fognak. Mivel a kezem már egy óra elején hupikék törpikék színekben pompázott, pillanatokon belül az egész arcom is. Ugyan a diákok jókat nevettek ezen és furcsának találták, hogy ez engem nem zavar, mégis szerettek, annak ellenére, hogy fura Törpillaként távoztam a nap végén.


4. Légy önmagad! Ne vegyél semmit magadra. Légy büszke arra, aki vagy. Kezdhetjük azzal, hogy a fehér bőrömmel azonnal kiríttam a társaságból és hiába mutogattam, hogy mennyit sültem, ők csak nevettek, hogy hófehérke vagyok. Aztán folytathatnám a sok kérdéssel és megjegyzéssel, arról, hogy miért futok annyit, miért nem teszek csilit mindenre, miért nem vagyok hajlandó csilivel enni a mangót, miért nem tudok bachetázni, miért vagyok távkapcsolatban a párommal és még sok más. A mexikóiak eleve olyanok, akik mindenre megjegyzést tesznek, nem gonoszan, sőt szeretettel, csak simán jelzik az észrevételeiket. Ha ezt mind kianalizálom és a szívemre veszem, már rég öngyilkos lettem volna. Inkább meg kellett tanulnom, hogy ne vegyem a szívemre a megjegyzéseket, ne hasonlítgassam magam, és legyek önmagam.


5. A szeretet és a bizalom a legfontosabbak a világon. A legnagyobb ajándék, amit valakinek adhatsz az a szeretet, a belük vetett hit és bizalom. Ez egy olyan ajándék, amit cserébe vissza is kapsz. A suli, ahol tanítottam szintekre van osztva 1-től 16-ig. A 8-as és a 16-os szinten egy 30, illetve 60 perces angol nyelvű előadással kell bebizonyítaniuk tudásukat. Mondanom se kell, ettől nagyon féltek, hisz nem elég, hogy angolul kellett beszélniük elég hosszan, de Mexikóban egy kiselőadás (azaz ‘nagyelőadás’) annyira sem általános, mint a magyar iskolákban. Persze a munkám fontos része volt, hogy megtanítsam nekik a helyes nyelvtant és szókincset, de sokkal fontosabb volt, hogy egy szeretettel teli biztonságos teret biztosítottam nekik, hogy megmutattam, hogy én bízom és hiszek bennük, és tudom, hogy képesek rá. Minél több szeretetet, hitet, és bizalmat kaptak, annál inkább megnőtt az önbizalmuk. A szeretettel teli tér többet ért, mint bármilyen nyelvtanóra. Ami még jobb, hogy a szeretetért szeretetet kapsz cserébe. Minél inkább szeretsz, annál több szeretet kapsz, és annál több szeretet lesz a világon, és ez nagyon szép.

(Fotó: Gál Kati)


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!