Megélni a magyarságunkat Los Angelesben

Megélni a magyarságunkat Los Angelesben
Megélni a magyarságunkat Los Angelesben

Emlékszem a napra, amikor megszületett bennem az elhatározás, hogy tegyek egy aprócska szelettel azért, hogy Magyarországot megismerje egy picit a világ. Egy belső késztetés vezényelt egy ismeretlen út felé. Aminek akkor még nem láttam a végét, valahol az előre megszőtt terveim értelmét sem. De bíztam – már akkor is –, a legjobbakban.


Egy késő őszi nap az Egyesült Államok egyik színpadára állított. Ha aznap mást nem is, bizony könnyeket csaltam a szemekbe.  Egy magyarul elszavalt vers soraiba rejtve, nyelvünk ízét adtam át egy, az anyanyelvemet nem értő, népes tömegnek. A sorok befejeztével mély csönd uralta a termet. Aztán az emberek nem várt, hangos tapsolásba kezdtek. Tudtam, hogy az összecsapódó tenyerek zenéje nem nekem szólt, hanem nyelvünk szépségének. Ott a színpadon, bizony megélhettem pár büszkeséggel teli percet, amelyet a magyar nyelv szépsége szült.

Azóta elszaladt pár év és én szaladtam velük.  De továbbra is fontosnak tartom azt, hogy azokkal vegyem magam körül, akikben tüzesen él az akarat, hogy a magyar kultúrát, hagyományainkat, egyedien gyönyörű nyelvünket külföldön élve is ápolni kell. Kányádi Sándor szép sorától ihletve hiszem: 

"Nekünk egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv. Egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv. Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk."

Éljünk bárhol is a világon.

A Magyar nyelv ápolása, a hagyományápolás, a hazaszeretet kérdése foglalkoztatja a Los Angelesben sikeresen működő Magtár, (Hungarian Cultural Alliance) alapító tagjait is. Jánossy Mária, Erdélyből származik, Mozgó Péter Magyarországról költözött az Egyesült Államokba, Kaliforniába. Velük készült az alábbi interjú.

Máriával és PéterrelMáriával és Péterrel(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

Közös életetek itt fonódott össze Los Angelesben, céljaitok e nagyváros berkeiben várnak megvalósításra. A Magtár kapuinak megnyitásakor reméltétek-e, hogy idővel a kezdeményezésetek ilyen sikeressé növi ki magát?

Mária: – Amikor másfél évvel ezelőtt megnyitottuk a Magtár kapuit, semmilyen konkrét elképzelésünk nem volt arról, hogy  hol leszünk egy év múlva, vagy éppenséggel fél év múlva.  Hetedmagunkkal több gyűlés, filozofálgatás után úgy döntöttünk, rendezünk egy nyitó bulit, hogy felmérjük az igényt arra: egyáltalán van-e szükség még egy magyar szervezetre Los Angelesben.  2013 október 23-án a Sárkánytűz nyitó bulinkon több mint száz magyar fiatal jelent meg.

Péter: – Többnyire olyan magyarok, akikkel addig soha nem találkoztunk egyik meglévő magyar intézmény rendezvényén sem. És ez visszaigazolta azt az észrevételünket, hogy rengeteg olyan magyar él a környékünkön, akik semmilyen magyar szervezethez sem tartoznak.

Mária: – Mivel nem voltak elvárásaink, mértékegységeink, amelyekkel a sikert mérhetnénk, ezért nem könnyű meghatározni, hogy sikerrel jártunk-e vagy sem. A Magtárt egy kísérletnek szántuk, üzleti terv, vagy bármilyen számokban meghatározott célok nélkül. Nem tűztük ki célnak, hogy hány magyart szeretnénk megmozgatni, és azt végképp nem, hogy hogyan fogjuk fedezni a költségeket. Csak reméltük, hogy idővel, ha nem is térül meg a helység felújítására befektetett összeg, legalább a Magtár önfenntartóvá válik, legalább a havi rezsit ki tudjuk termelni a rendezvényeinkkel.

Péter: – Ezt eddig nem sikerült elérnünk. Egyrészt próbálunk minimális belépőárakat szabni, mert szeretnénk minél több embert bevonzani. Az étel, ital árakat is úgy szabtuk meg, hogy minimális profit legyen rajta. Mostanában Mari főz, és többnyire mi vagy önkéntesek szolgálják ki a vendégeket.  És van amikor mi is takarítunk. Szórólapokat is ritkábban nyomtatunk, hogy ezzel is csökkentsük a költségeket. Ezzel a spórolással  elértünk, hogy ha nem is nyerünk a  rendezvényeinken, legalább nem bukunk rajtuk.

Mária: – Végül is ha az önfenntartás lenne az egyedüli sikermérce, akkor a kezdeményezésünket egy  kudarcnak könyvelnénk el. Ha üzletként kezelnénk a Magtárt, akkor szerintem már az év elején bezártuk volna a kapuit. Egyelőre a kapuzárás nem egy opció, nem adjuk fel olyan könnyen azért. Újabban próbálunk az üzleti részére is figyelni a dolgoknak, konkrét célokat tűzünk ki, a helységet kiadjuk születésnapokra, egyéb rendezvényekre, így legalább valamennyi része a költségeinknek megtérül. De végső soron ha már a magyar közösség miatt létesítettük a Magtárat, mennyire felemelőbb lenne, ha az itteni magyarok jó szívvel adakoznának. Az a pár dollár adomány kevésbé terhelné meg őket, mint amennyire megterhel minket a pár ezer. Ha nem kellene az önfenntartásunkra ennyi energiát fordítanunk, hasznosabb célokra is tudnánk időt fordítani.

Péter: – Egy másik dolog, amit nem könyvelhetünk el sikernek, az az alapítótagok megtartása.  Kezdetben heten voltunk, mindegyikünk tele reménnyel, tenni-akarással, szabadidőt nem kímélve, néha egész éjjel együtt  kalapácsoltunk, rendezgettünk, főztünk.  Aztán lassan, egyenként lekoptak az alapítótagok. Ma már ketten vagyunk, akik aktívan szervezzük a programokat. Kiagyaljuk a rendezvényeket, megtervezzük a szórólapokat, Mari a promóciót intézi, e-mailen, telefonon, facebookon verbuválja a vendégeket. Én intézem a technikai részét az előkészületeknek: színpadi díszletet barkácsolok, a világítást kezelem. A rendezvény napján korán reggel bevásárolunk, megfőzzük az ételeket, felszolgálunk, utána pedig hazacipeljük a piszkos edényeket, amelyek néha napokig sorakoznak a konyhapulton, mert már nincs energiánk mosogatni.

Mária: – Ha viszont a siker mércéje a pozitív visszajelzések száma, akkor a Magtár egy sikerélmény.  Már legalább másfél ezer magyar megfordult nálunk. Voltak, akik San Joseból, voltak akik Ojaiból, voltak akik San Diegóból, San Franciscóból is, több órás távolságot vezetve jöttek el a rendezvényeinkre. Több rendezvényünkön is a létszám meghaladta a kétszázat, a múlt évi tavaszköszöntő fesztiválunkra pedig több mint háromszázan jöttek el.

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

Az Alföld Magyarország magtára. A Los Angeles-i Magtár pedig  az itt élő magyaroké. Alapító tagokként igen nemes célt vállaltatok fel. A munkátok bizony sok felelősséggel is jár. Hiszen hosszú idő, amíg a magból termés lesz. Tengernyi a tennivaló vele. Egy magot termékeny, jó földbe kell vetni, majd öntözni. A csírázáshoz biztosítani kell a megfelelő feltételeket. Olykor bizony szükséges a hajtását megtámasztani, nehogy derékba törjön,  karóhoz kötni, vadhajtásait lemetszeni.

– A fejszéteket vághattátok volna más fába is, Ti mégis azt választottátok, hogy alapítotok egy olyan helyet, ahol magyar embereket kovácsoltok össze egy kis-nagy közösséggé. Mi volt a kezdeményezés fő célja?

Péter: – A  kezdeményezésünk fő célja az volt, hogy egy színvonalas, modern helyet létesítsünk, ahol a környékbeli magyarok szívesen eljárnak szórakozni, és főként, hogy megszólítsuk azt a magyar réteget, amely eddig nem kereste a magyar közösséget. Fontosnak véltük azt is, hogy anyagilag támogassuk az otthoni hasonszőrű szervezeteket is, valamint, hogy megismertessük az amerikai társadalommal a kultúránkat, hagyományainkat.

Mária: – Még arról is álmodoztunk, vagy legalábbis én, hogy létesítünk egy magyar falut, Solvang, a dán városka mintájára.  Azt is reméltük, hogy, sugalmazni fogjuk az itt élő magyarokban azt, hogy legyenek büszkék a magyarságukra, és ezáltal késztetve legyenek arra, hogy továbbadják ezt a kincset a gyermekeiknek. Hosszú távon pedig azt reméltük, hogy ez a megújult magyar öntudat valahogy hullámszerűen eléri Magyarországot, az otthoniakat is, mivel általában az otthoniak azt értékelik a legjobban, ami elismert külföldön. Máskülönben, ez nem egy új jelenség. Már Széchenyi is megírta, vagyis fájlalta ezt a Hitel című könyvében, amit 1830-ban írt.

Péter: – Réka, jól fogalmazol, amikor azt mondod, hogy a mag csírázásához biztosítani kellene a megfelelő feltételeket. Szerintem már elértük azt, hogy a mag kicsírázott, és most lenne az ideje annak, hogy a hajtást megtámasszuk. Amivel a hajtást támasszuk, az sokszor a mi kettőnk szabadideje és zsebe, és néha úgy érzem: ezt mindhiába tesszük. Nem igazán látom az egésznek az értelmét azért, mert ha mi holnap abbahagynánk, a Magtár teljesen megszűnne. Ha mi holnap kihúznánk a karónkat, a Magtár bizonnyal derékba törne, és attól tartok, hogy talán rövid időn belül már kevés embernek hiányoznánk.

Mária: – De azért vannak olyanok is körülöttünk, akik azért drukkolnak, hogy megmaradjunk.

LA-ben élő magyar gyerekek a Magtár egyik rendezvényénLA-ben élő magyar gyerekek a Magtár egyik rendezvényén(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Mi vezérel benneteket ilyen nagy erővel a hagyományápolás útja felé? Miért látjátok annak fontosságát, hogy szülőföldünk szép szokásait ápoljuk, tiszteljük, ismerjük, továbbadjuk?

Mária: – Mi arra törekszünk, hogy a hagyományainkat megéljük. Nem szorulnak azok ápolásra, mert nem betegek. Az a célunk, hogy a mindennapi rutinba bevezessük azokat, hogy szerves, természetes, magától érthetődő részévé váljanak a mindennapjainknak. Itt, Los Angelesben a napok annyira összefolynak. A fontosabb ünnepek legtöbbször arról szólnak, hogy vásároljunk leárazott árucikkeket.  Már a Hálaadás Ünnepén is alig fejezik be egyes családok a vacsorát, máris szaladnak a diszkontos üzletekbe azzal a reménnyel, hogy megkaparinthatnak egy plazma TV-ét az eredeti árának töredékéért.

A magyar hagyomány-világ ennél mennyivel gazdagabb, értékesebb, romantikusabb. Az év majdnem minden napjának van valamilyen jelentősége, mondanivalója. Május 6. például Olajbafőtt Szent János, vagy  Babevő János napja. A népi kalendárium szerint ekkor vetik a hüvelyeseket: a babot, borsót, lencsét. Vagy gondoljunk a farsangi szezonra, ami Vízkereszttől húshagyó keddig terjed. Addig vigadozás, mulatozás járta, utána a szigorú böjt. Az egész életmódnak volt egy ritmusa, a természettel együtt dobogott a társadalom szíve. 

Ez nem jelenti azt, hogy szeretnénk visszasírni a múltat, hanem csak azt, hogy jó lenne megtalálni az egyensúlyt a modern hajsza és a múlt kiegyensúlyozottabb életvitele között, ötvözni a újat a hagyományossal. 

Péter: – Az igazság az, hogy a legtöbb hagyományra mi is csak itt, az Egyesült Államokban bukkantunk rá, és csak azóta, amióta a Magtár rendezvényeit szervezzük. Például idén fedeztük fel a Cibere vajda, Konc király viadaláról szóló hagyományt. Cibere vajda a böjtöt, a böjti ételeket, Konc király pedig a farsangot, a bőséget jelképezi.  A hit szerint Cibere vajda és Konc király vízkeresztkor és húshagyókor harcolnak egymással:

•             vízkeresztkor Konc király a győztes, és ezzel kezdődhet a farsang;

•             húshagyó kedden Cibere vajda győz, vagyis a böjt veszi át a hatalmat a farsangi konctól.

Mária: – Ezeket a hagyományokat önszorgalomból fedeztük fel, a szüleim sajnos nem beszéltek ezekről, lehet mert már őhozzájuk sem jutott el ez az információ. Hiszem azt, hogy ha ezekkel a hagyományokkal nőttünk volna fel, akkor a két fiatalabb testvérem nem amerikaiasodott volna el annyira, hogy a gyerekeikhez már csak angolul beszélnek. Ahhoz, hogy azok, akik itt nőnek fel, vagy itt születnek megmaradjanak magyarnak nem elég csak a nyelvet átadni, mint egy másik nyelvet, amit talán még ciki is az iskolatársak előtt beszélni, mert nem menő kilógni a sorból. Szerintem a hagyományoknak kulcsfontossága van a beolvadás csábításával szemben. Fontos az, hogy a családon belül legyenek szertartások, mert ezek elősegítik a szeretetben-tartást (szeretetet-tartunk).  Benne van a szóban.

A mai liberális társadalomban a másságot, a toleranciát ünnepeljük. Akkor miért éreznénk a nyomást, hogy amerikaiként éljünk, beolvadjunk, amikor bevándorlók vagyunk.

Péter: Szerintem azért vannak utódok, hogy reprodukáljad magad.  Ha nem adod át azt, amit kaptál, már életedben meghaltál. A görög mitológiából az élethúr jut eszembe erről. Megszűnsz létezni abban a pillanatban, hogy nem adod át azt, amit kaptál a szüleidtől, ami minimum a nyelv, ami az anyád nyelve.

Kiállítás a MagtárbanKiállítás a Magtárban(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

Milyen rendezvényekkel igyekeztek gazdagítani az itt elő magyar ajkúak hétvégéit? Mit kínál a szívükben, lelkükben magyar embereknek, érdeklődőknek a Magtár? Mely programok a leglátogatottabbak?

Péter:  A diszkó buliknak és a családos programoknak van a legnagyobb sikerük.  Amikor múlt évben fellépett nálunk Dévényi Tibi bácsi B. Tóth Lászlóval, közel kétszáz magyar jött el bulizni a Magtárba.  A legjobb az egészben az volt, hogy négy generáció bulizott együtt.

A Mikulás ünnepségen 80 gyerek és 120 felnőtt vett részt.  Ilyen sok magyar gyermeket még senki sem látott egy helyen Los Angelesben.

Mária: Nagyon jól sikerült szerintem az ez évi Tavaszi szél vizet áraszt tavaszi ünnepség, ahol húsvéti tojásfestést és fonott kalács készítést tanítottunk, valamint húsvéti népjátékokat mutattunk be.  Nagy sikert aratott a csigatészta, palacsinta családi délután is, amely Kosztolányi Dezső"Erős várunk, a nyelv" könyve nevét viselte. Ennek keretében fellépett a helyi Lármafa Diákszínpad a Honfoglalás trilógiával, és még egy szókincs vetélkedőt is nyélbe ütöttünk.

Még csak azt szeretném kihangsúlyozni, hogy a diszkó bulik sem csak táncról és ivásról szólnak.  Ez alkalmakkal is próbálunk valamilyen népi dolgot becsempészni a buliba.  Erre egy jó példa a Rugdosd az ólajtót bulink, amit február 28-án rendeztünk. Február 28. a Juliánus-naptár szerint az év utolsó napja volt. Az év utolsó napján régen falun a lányok kimentek éjfélkor a pajtához, és rugdosták az ajtaját.   Ha a disznó röfögött, az azt jelentette, hogy abban az évben férjhez mennek.  Mi nem tudtunk egy pajtát előkeríteni, de meg ólajtót sem, ezért egy kutyaólat állítottunk a táncparketta közepére, és a lányok azt rugdosták, Bálint Tóni pedig röfögött hozzá.

Péter:  A jövőben tervezünk magyaramerikai rendezvényeket is szervezni, azzal a céllal, hogy a magyar kultúrát megismertessük minél több nemmagyarral. Ennek a fontosságára Vukics Feri ébresztett rá, amikor elmondta, hogy Trianon azért történhetett meg, mert annak idején nem is tudták külföldön, hogy létezik Magyarország.  Azt hitték, hogy Magyarországon magyarul beszélő osztrákok élnek. Ami hihetetlen, hogy a mai napig többnyire ismeretlen a magyar kultúra a magyarlakta területeken kívül.  Ezen is célunk változtatni.

Ápoljuk a hagyományainkatÁpoljuk a hagyományainkat(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– A média otthon, Magyarországon folyton arról tájékoztat, hogy nincsen összetartás a hazájukat elhagyó, külföldre költözött magyarok között sem. Ti ezzel az állítással mennyire értetek egyet, hogyan lehetséges ezt megcáfolni?

Mária:  Vukics Ferenc hívta fel a figyelmünket egy nagyon fontos dologra a közösségépítés kapcsán. 

Ha igazán  sajátos magyar tulajdonságot keresünk, akkor az individualizmus közéjük tartozik, ezzel ugyanis a kutatások szerint egyedülállónak számítunk az európai térségben. Ezért nincsenek valódi magyar negyedek Los Angelesben például.  A világon a legindividualistább társadalmak az Egyesült Államok, Ausztrália, Anglia és Hollandia és azután már mi következünk. Ráadásul bizonytalanságkerülők vagyunk, ami a rivalizálást tovább élezi, hiszen csak a halott ellenfél lehet biztos vesztes.

Ez talán a magyarázat arra, hogy egyesek úgy vélik külföldön nincs összetartás. 

Viszont a Magtárban olyan magyarokkal is találkoztunk, akik segítőkészek és érdekmentesen, önzetlenül támogatnak minket.  Vannak, akik beállnak a pult mögé, amikor látják, hogy nem győzzük, vannak, akik eljönnek tojásfestést vagy kalácsfonást tanítani. Vannak, akik segítenek főzni. Többen is szívesen segítenek nekünk a szabad idejükben, de anyagi támogatás terén nem állunk túl jól.  

Magyar koncert Los AngelesbenMagyar koncert Los Angelesben(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

Mennyiben kínál másságot a Magtár a már évek óta működő helyi Magyar Ház és a többi Magyar egyházi közösségi házak mellett? Lehetséges-e a hatékony együttműködés?

Péter:  A Magtár nincs korlátozva semmilyen hagyományos belső díszítési stílusra.  A templomnak vannak sajátos díszítési korlátai, és a Magyar Ház is a történelmi díszítőelemeihez kötött. A másfél éves létezésünk alatt viszont mi megengedhettük azt a luxust talán, hogy állandóan változtatunk a lakberendezésünkön. Kétszer festettük újra a termet, a bárpult is több változáson ment át, a színpadot is átépítettük. Visszatérő vendégeink mindig elcsodálkoznak az újításokon.

Ez a rugalmasság a programok szervezésere is kihat. Mivel nincsenek sem vallási, sem politikai kötődéseink, és nem vagyunk lekötelezve állami támogatások miatt, így bármilyen rendezvényt megrendezhetünk és bárkit meghívhatunk előadást tartani.  Ez mindenféleképpen páratlan a meglévő magyar szervezetekhez képest.

Mária:  Az egyik alapelvünk a kezdettől fogva az volt, hogy nem szervezünk másokra és nem olyan típusú rendezvényeket kínálunk, amelyeket már mások szerveznek.  A Resedai református templomé a majális, a Magyar Házé a nemzeti ünnepek, például.  A Magtáré viszont a gyermeknap, a tavaszi fesztivál, vagy nagyanyáink praktikái többek közt.

Eddig négy meglévő szervezettel sikerült kialakítanunk szoros együttműködést, ezek: a Magyar Ház, a Resedai Magyar Református templom, a cserkészet, és a Kárpátok népi táncegyüttes.  A Kárpátok több rendezvényünkön is fellépett már, mi meg az 50. Évfordulós szponzoraik egyike vagyunk.   Februárban a csigatészta rendezvényen nagyon sok gyerek a Reseda-i templom Reményik Sándor iskolájából jött el, mivel többen a Lármafa Diákszínpad tagjai is. Mi viszont karácsonyra egy saját készítésű székely zászlót adományoztunk a templomnak. A Magyar Ház legtöbb rendezvényén jelen vagyunk, és a Magyar Ház vezetőségéből is ellátogatnak a mi rendezvényeinkre. New Yorkban az ottani Magyar Ház 50. évfordulós ünnepségén az itteni Magyar Ház köszöntő beszédét tolmácsoltuk. A cserkészettel pedig együtt szerveztünk egy roppant sikeres Mikulás ünnepséget.

Tervünk az, hogy a többi magyar egyházzal, szervezettel is ilyen kölcsönösen megtisztelő, elismerő kapcsolatot létesítsünk.

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

A kicsiny magokban nagy erő lakozik. Pont ezt az erőt érzem bennetek. Munkátokat sokan nagyra becsüljük és szívből köszönjük!

Tetszett? Oszd meg!