A világhírnév kapujában – Beszélgetés Király Viktor énekessel, dalszerzővel Los Angelesben

A világhírnév kapujában – Beszélgetés Király Viktor énekessel, dalszerzővel Los Angelesben
15 perc

Nagyon sokan szorítottunk neki, izgultunk érte és most örömében osztozunk. Büszkék vagyunk rá. Király Viktor elsősorban énekes karrierjéről ismert, de már dalszerzőként is jegyzik a nevét. A negyedik Megasztár-sorozat győztesével, a 2008-as "Év Hangjával", az U. S. The Voice tehetségkutató verseny egyik, nagy sikert aratott sztárjával Los Angeles belvárosában beszélgettem


– Az Amerikai Egyesült Államokban születtél, 16 éves korodig ebben a Magyarországtól távol eső országban cseperedtél fel.

– Igen, 1984-ben, New Yorkban születtem. Szüleim szülőföldjére visszatérve, kamasz fejjel csöppentem bele egy új világba, ahol – bevallom – közel sem volt egyszerű számomra megélni a nagy változásokat. Szüleim úgy döntöttek, hogy költözni kell. Először úgy volt, hogy egy évet töltünk majd Magyarországon, de a tervek idővel megváltoztak. Otthon maradtunk. Egy évből tizenöt lett.


– Sokszor lesz a tervezett egy évből több. Pontosan ismerem ezt a helyzetet, ezt az utat én is megjártam, csak éppen ellentétes irányba utazva. Magyarországról költöztem Kaliforniába. 

– Elsősorban azért mentünk haza, hogy anyu meggyógyuljon. Ez volt a fő cél. Azt akartuk, hogy az egészségét visszanyerje, így – még ha szívünk szerint talán nem is vágytunk a változásra –, de harag nélkül tudtunk felülni a repülőre, mely Budapesten landolt.  Ott kezdtem el újra az életemet.


– Mi volt az, ami igen megnehezítette az első otthon töltött időszakot? Mennyire volt akadályokkal teli a beilleszkedés?

– Számomra nagyon könnyű volt a helyzet, hisz egyszerűen nem illeszkedtem be. Ez a teljes igazság. Tudni kell, hogy én nem egy magyar iskolába jártam Budapesten, hanem egy nemzetközi angol nyelvű iskolát kezdhettem el, ahol sok szerb, orosz ült velem egy padban. Akadt néhány magyar a tanulók között, de többségben mindenki külföldi volt, angol nyelven kommunikáltunk egymással. 

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Ebből az intézményből kikerülve mi várt rád?

– Terveim szerint úgy volt, hogy visszaköltözök New Yorkba. Egyéb okokból kifolyólag szüleim féltettek ettől az elhatározástól. Rábeszéltek, hogy egy évet, nyomatékosítom, csak egy évet töltsek el egy magyar színésziskolában. Az ő marasztalásukra végül nem utaztam el tehát, hanem beiratkoztam Gór Nagy Mária színitanodájába. Maga az iskola most már egy főiskolának számít Magyarországon. Elvégeztem a sulit, őszintén bevallom, hogy nehéz volt számomra. Rá kellett jönnöm, illetve a környezetem is rádöbbentet, hogy közel sem beszélek tökéletesen magyarul. Volt mit javítani, volt hova fejlődni.


 – Jelentett akkoriban előnyt számodra, hogy szép hanggal vagy megáldva?

– Igen. Megerősítettek abban, hogy vannak nyelvi nehézségeim ugyan, de kétségkívül jól énekelek. Folyamatosan ment ez az egyensúlyozás. Azt, hogy jelenleg ilyen szinten beszélek magyarul, azt határozottan Gór Nagy Mária színitanodájának köszönhetem. Az ott szerzett tudás alapozta meg igazán és fejlesztette a nyelvtudásomat. Beszédtechnika tanárhoz jártam és rendkívül sokat olvastam magyarul. Példának okáért Dosztojevszkij regényeket.


– Aztán feltételezem, hogy idővel megszerezted a diplomát.

– Így volt, három éves képzés után átvehettem a színész diplomámat. Segített az iskola abban is, hogy rádöbbenjek arra, felismerjem azt a tényt, hogy én valóban nem színésznek készülök. Legalábbis, nem színházi színészi babérokra vágyódom. 

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Minden arra utal, hogy jelenleg más utakon evezel. A felismerés után merre indultál tovább?

– A színésziskola után, hogy keressek egy kis pénzt, angoltanárként dolgoztam.


– Meg kell, hogy kérdezzem. Népszerű tanár voltál?

– Nem hinném, de jókat beszélgettem a tanítványokkal. Ilyen csevegő tanárnak hívtak, nem a nyelvtant tanítottam. Valahol ez is egyfajta élmény és tapasztalatszerzési lehetőség volt számomra. Jó sokáig csináltam, ezzel jutottam zsebpénzhez. 


– Jól keres az ember egy ilyen állással?

– Viszonylag jól kerestem, sok órám volt. Abból a zsebpénzből megtehettem már azt, hogy titokban lejártam pince-, zenei stúdiókba. Abban az időben kezdtem el verseket írni és hallottam a melódiákat a fejemben. Viszont nem tudtam hangszeren játszani. Nem tudtam lejátszani azt, amit hallok. Se zongorán, se gitáron. Igazándiból fizettem azért, hogy feljátsszák az én ötleteimet. Innen jön az egész, ez itt a gyökere mindennek. Beleszerettem a háttérmunkába, így a zeneszerzésbe is. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy közelebb kerüljek a zenéhez. 

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Ezt milyen lépés követte?

– Egy idő után olyan szinten beleszerettem a stúdiómunkába, hogy az összegyűjtött pénzemen  felépítettem otthon  egy kicsi stúdiót.


– Az otthon megteremtett technikai háttér és lehetőségek ösztönöztek arra,  hogy elkezdjél komolyabb szinten is zenéket szerezni?

– Így volt. Vettem magamnak egy zongorát, amin ugyan nem tudtam játszani, de jól pötyögtem a billentyűkön. Ötleteim voltak, aztán szépen-lassan lejátszottam a zongorán a fejemben megszületett dallamokat.


– Az egyik videoklipedben éppen zongorázol.

– Igen-igen. Mára már elmondhatom, hogy eléggé szépen játszom. Sok munka és gyakorlás  áll mögötte. Igen kitartó vagyok. A gitárom is gyakorta a kezembe kerül, de nem lépek fel vele. 


– A zene végigkísérte gyermekkorodat, a szüleidnek is szívügye. Édesapád a Universal együttes ismert dobosa volt, a Color nevű együttes frontembereként is aktívan tevékenykedett, énekesként édesanyádhoz is közel állt a zene. Az Egyesült Államokba érkezve ők ebből a munkából láttak el egy családot?

– Igazság szerint nem, ugyan ebből próbálták. Az apám, aki itthon nagyon sikeres zenészként állta meg a helyét, amikor New Yorkba érkeztek, az  első években dobosként próbált meg elhelyezkedni, többé-kevésbé sikerrel. Játszott egy pár fusion zenekarban.


– Ha jól érzem most te egy kicsit hasonló csónakban evezel?  Magyarországon már ismert a neved, a zenéd népszerűségnek örvend. Számos rajongó követi lépteidet, sikereid sorát. Te mégis úgy döntöttél, hogy egy új útra lépve, egy másik országban próbálkozol, ott mutatod meg és adsz teret a tehetségednek.

– Igen, és apám saját tapasztalatait ismerve féltett is. Féltett a kudarctól. Neki nem sikerült. Nyilván nem volt alaptalan a féltése.  Viszont ő örömét lelte egy másik szakmában. Üzletemberként teljesedett ki. Ebből el tudta tartani a családunkat.


– Édesapád élesztette fel benned elsőként a zene iránt lobbant szereteted?

– Ő dobolt, én meg utánozni szerettem volna. Milyen egy kisgyermek? Utánozza a nagyobbat. Több-kevesebb sikerrel. Ezt az időszakot követően ikertestvéremmel  és barátaimmal különböző zenekarokat alapítottunk. Nővérem, Linda sikeres pályafutása is példamutató volt számomra. Az első mérföldkő a zenében az volt talán, amikor a pici pince stúdióban kész lett az első szerzeményem. Akkoriban 18-19 éves lehettem.


– Saját elhatározás volt, vagy  ösztönzött valaki arra, hogy megmérettesd magad? Volt valaki, aki a hátad mögött állva bátorított?

– Mindkét alkalommal állt valaki a hátam mögött. Amikor 2008-ban a  Megasztár 4. szériájára jelentkeztem, több okból kifolyólag nem éreztem túl jól magamat a bőrömben Magyarországon. Nem váltották egymást a sikerek sem. Vissza akartam térni Nem Yorkba. Mielőtt azonban megtettem volna, anyu bátorításának köszönhetően jelentkeztem a versenyre. Rábólintottam, hogy ok, csináljuk. Hátha összejön. Adtam magamnak egy esélyt, veszteni valóm nem volt. Ezt előre persze nem tudhattam, de összejött. Körülbelül tízezer jelentkező közül kerültem ki –végül– győztesen. Anyu próbált otthon tartani. Egyébként ő az, aki imádja Magyarországot, sok szállal kötődik az országhoz. 

 

– Magyarország belőlem is imádatot vált ki, hasonlóak lehetnek az érzéseink az ország iránt.

– Véleménye szerint semmi nem lehet szebb és jobb Budapestnél. Egyébként igazat adok neki. A főváros tényleg fantasztikus hely, én is szeretem. Ahogy Pécset és Szegedet is nagyon kedvelem. Mindig nagy kaland ezekben a városokban fellépni.  De az is tény, hogy mi már nem ott, hanem New Yorkban születtünk, ott nőttünk fel, oda köt minket számos élmény, barátság. Azért ha sokáig vagyok távol a várostól, bizony hiányzik. 

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Mi történt a Megasztár válogatásán?

– Nem nagy kedvvel indultam az egésznek. Amint a későbbiekben kiderült, a válogatáson elénekeltem egy dalt Eric Benettől,  „Last time” címmel. Ismert emberek ültek a zsűriben, úgy gondolom, hogy megálltam a helyemet én, az akkor még a nulláról induló, félénk srác.


– Félénk? Meglepsz.

– Hú, nagyon. Bizonyos szempontból még a mai napig is félénknek tartom magam. A Megasztár idején, 2008-ban, én voltam az a fiatal tehetség, akit sztárrá kellett, lehetett formálni idővel. Megvoltak hozzá az adottságaim, a színpadi képességeim.  Formálható voltam, ez előny.


– Elismerték a  tehetségedet.  2008-ban te lettél az "Év Hangja". Milyen mértékben tudtak kikupálni, hitet önteni beléd?

– Tudtak. A műsor végére már mérföldkövekkel jobban tudtam hinni magamban. Nőtt az önbizalmam.


– Nyilván egy tehetségkutató verseny keretében sem előny, ha az emberben nincsen meg a megfelelő mértékű magába vetett hit.

– Így van, ez nagy problémám volt. Dolgoztam rajta és mások is segítettek abban, hogy kinőjek ebből a kevésbé előnyös tulajdonságból. Elsősorban el kellett hinnem, hogy a tehetségemnek köszönhetően nyertem meg a zsűri tetszését és nyertem meg a versenyt is. Nem azért, mert az egyik producer jobban favorizált engem, mint a többieket.  2009-ben jelent meg bemutatkozó stúdióalbumom Király Viktor címmel, amelyet igen nagy közönség- és szakmai várakozás előzött meg. Akkor ott elindult valami.  Forgószél című dalomat elkezdték játszani a rádiók és legnagyobb örömömre a dal a 2009-es nyár egyik legkedveltebb hazai slágere lett. Ezt sikerként könyvelhettem el. 2014-ben énekesként bekerültem A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Running Out Of Time című dalommal. 


– Bizony sok mindent letettél az asztalra. A Megasztár óta eltelt jó pár év. Az emberek változnak idővel. Te is. Milyenné vált Király Viktor az évek múlásával? Jelentősen változott a karaktere, a zenéje?

– Valahol mindkettő. Megmondom őszintén, hogy én kétfajta Viktort  ismertem ki magamban eddigi életem során. Van egy kishitű, önbizalom hiányban szenvedő, félénk fajta. Aki egyáltalán nem bízik magában és ezért sikertelen. A másik kicsit idősebb és tapasztaltabb már, optimistább, kitartó.  Ő már tudott magában kreálni egy egészséges önbizalmat és még nem nevezhető talán  beképzeltnek. Mostani fejjel hiszek magamban, a jövőbeli lehetőségeimben, a saját szerzeményű dalaimnak a sikerében.  

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Ez a tapasztaltabb éned mennyiben látja másnak New Yorkot, mint kicsi fiúként annak idején?

– Nagyon másnak tűnik  a város. A metropolisz egy kertvárosi részében nőttem fel, Long Islandben. Nagyon boldog éveket tudhatok ott magam mögött, sok-sok barát között cseperedtem, akiknek legtöbbje az első generációként kiköltözött szülők gyermekei voltak. A mai napig tartom velük a kapcsolatot, a barátságuk fontos számomra.


– Ahogy mesélsz New Yorkról, szavaidból kiérzem a lelkesedésedet, hogy igen nagy lehet a kötödésed e nagyvároshoz. Ugye nem tévedek?

– Hát nem. Szeretem a nyüzsgést, az ott domináló pezsgő életet. Manhattan varázsa kimondottan vonz. Los Angeles egy kicsit más. De a zene itt van, meg jelenleg én is itt tartózkodom, itt lépek fel többek között a Magtár színpadán is, az itteni magyar közösségnek énekelve.


– Jelenleg ingázol New York és Los Angeles között. Melyik mellett tennéd le a jövőben a voksot? Melyik nagyváros kínál számodra nagyobb lehetőségeket? Gondolom mindkét hely mellett szól valami.

– Van egy ikertestvérem, Ben, aki New Yorkban él jelenleg  és van egy féltestvéresem David, aki Los Angelesben tevékenykedik. Velük folyamatosan erről beszélünk, latolgatjuk, hogy hová érdemesebb költözni. Nehéz döntés ez. Volt időszak, amikor kicsit viccként az is megfordult  a fejemben, hogy Nashvillebe kellene jövőt építenem,  mondván az is egy zenei központ. Jelenleg úgy gondolom, hogy New York vagy Los Angeles között kell választanom. Minden majd az adódó lehetőségektől függ. Annak függvényében kell majd határoznom, letelepednem. 

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Az az út, amin most jársz, ajtókat nyitott meg neked, majd úgyis meglátod, hogy merre indulj el. Viszont mi lesz a Magyarországon már felépített karrierrel?

– Ápolgatom. Nagyon sokat számít nekem az otthonról érkezett támogatás. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy az otthoniaknak hiányzom, hogy várnak haza, hogy szorítanak nekem. De meg kell érteniük, hogy most jelen pillanatban, jelen időszakban itt az én helyem. Ez persze nem zárja ki, hogy keressem az otthoni fellépési lehetőségeket, várom az alkalmakat, hogy Magyarországon is színpadra állhassak. Kisebb lett a föld, nagyobbak a lehetőségek, mobilisak vagyunk.  New Yorkból felszállva kilenc óra elmúltával leszáll a gépem Budapesten, ahol a legnagyobb örömmel töltök majd időt. Aztán az utam majd visszavezet. Egyébként a nagy sztárok állandóan repülőn ülnek. Az a különbség még egyenlőre köztük és köztem, hogy a jegyemet még többnyire én fizetem és turista osztályon utazom az utasok többségével.


– Ez nyilván idővel változni fog.

– Legyen igazad!

John Hasulyoval (Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Hányadik interjú felkérésnek teszel eleget?

– A show (ami nagyon jól megszervezett volt, izgalmakkal teli) időszakában nem adtam interjút, hisz nem is lehetett igazán. Kéthetente volt egy konferencia hívás, amit összeállított a Voice. Ott sok-sok újság képviselője kérdezhetett. Magyarországról hívtak jó páran, voltak telefonos beszélgetéseim.


– Az általad előbb említett versenyről,  a Voice-ról mesélve, valóban 50. 000 ember mérettette meg magát az első körben?

– Az első válogatás New Yorkban volt a Time Square-en. Ez márciusban volt, éppen egy hóvihar állított sokak elé akadályt a városukban. Egy nagy zenei stúdióban kellett négy dalt elénekelnem. Szigorú volt a rosta, de elmondhatom, hogy jól sikerült az első bemutatkozás. 


– Aztán számtalan válogatás után, idővel szűkült a kör, egyre kevesebben lettetek. A végére már csak 24-re szűkült  a társaság. Bekerültél a top 24-be. Ez fantasztikus, óriási dolog! Le a kalappal előtted. A tehetséged utat nyert. Kétségkívül kiemelkedő volt a teljesítményed.

– Köszönöm. Engedd meg, hogy az általad említett számot egy kicsit korrigáljam. A top 20-ba válogattak be. A szervezők változtattak a szabályokon és végül visszahívtak plusz négy embert. Így lettünk végül 24-en.


– Milyen volt  a hangulat köztetek? Az izgalom uralkodott? Nagyon izgultál? Most már bevallhatod.

– Persze, egy ilyen helyzetben izgul az ember. Egyébként minden fellépés számomra izgalommal, izgulással jár. De színpadra állva elszáll minden nyomasztó érzés és énekelve kiteljesedek. Van, hogy agresszív a közönség, az akár ijesztő is lehet, nem túl biztató.


– A biztatást említve. A verseny folyama alatt a veletek dolgozó zsűritagok, mentorok mennyire adták alátok a lovat, mennyire motiváltak, támogattak?

– Nagyon. Az első élő közvetítés igen izgalmas volt. Amikor elkezdesz énekelni és a zsűritagok, potenciális mentorok neked háttal ülve hallgatnak és te éneklés közben azt várod, hogy közülük valamelyik megforduljon. Izgalmas.


– Négyen megfordultak, csodálatos, mennyei érzés lehetett. Valahol biztosan felemelő volt megélni ezt az egyedi pillanatot.

– Hihetetlen volt számomra. A mai napig az. Amikor az első zsűritag megfordult, megnyugodtam, akkor „már csak” énekelnem kellett. 

– Miben rejtőzik a te varázsod? Egy biztos, a személyiségednek van egy varázsa, csodalatos a hangod, a hangszíned egyedien káprázatos.

– Köszönöm. Sokan az utóbbi állítást erősítik, Adam Levine (egyik mentor) is ezt tette. Tudni kell, hogy az válhat igazán sikeres énekessé, akinek különleges a hangszíne. Valaki, akinek a hangját felismered ezer közül. Bízom benne, hogy én is egy ilyen tehetség vagyok. Ezt egy külső ember majd eldönti.


– A megjelenés mennyire számít, vagyis az, hogy mennyire vagy színpadképes, jó kiállású?

– A Voice-ban nagy előny, ha nincs színpadi megjelenésed, bármennyire meglepő tény ez. Nem hátrány, ha esetlen és cuki vagy, akinek segíteni kell, hogy megfelelőképpen kivirágozzon. 


– Érdekelne, hogy mennyire volt erős a mezőny, volt-e gyenge láncszem köztetek?

– Visszagondolva: volt. Volt egy pár ember, akik nem voltak éppen túl tehetségesek.


– Mennyire voltál csalódott? Ennyi szép sikert halmozva végül nem kerültél be a fináléba, nem mondták ki a nevedet.

– Most őszinte leszek. Jó lett volna bekerülni, de az elsődleges célom az volt, hogy megismerjék a nevemet. Hogy nyissák ki azt a bizonyos ajtót, ha elmegyek egy lemezkiadóhoz és hallgassák meg a zenémet. Ez sikerült, ezt elértem azáltal, hogy a Top 20-ba bekerültem.


– Adam Levine hogy véleményezett?

– Ő a szívemhez szólt és igen sokat foglalkozott velem.  Azt mondta, hogy én már egy kész sztár vagyok. A szavai idézve: "egy kiforrott művész már". Ezt hallva azért jó érzések fogtak el. Elhitette velem, hogy tehetséges vagyok és sokra viszem még ebben a szakmában. Ebben más zsűritag is megerősített.


– Amerikában nehéz befutni?

– Nehéz bizony. Lehetsz a legtehetségesebb ember, de ha nem áll mögötted egy nagyszámú rajongótábor (és itt százezrekről, milliókról beszélek),  nem készíted el a saját jó minőségű videódat, nem építed ki megfelelően szociális hálózataidat, akkor nem fognak veled foglalkozni. A Voice ugye megcsinálja a promóciót, kapukat nyitogatott, nyitogat. Most a saját zenémen dolgozhatok nagy erővel, hogy aztán a produktumokkal kopogtathassak.  Bízom a legjobbakban. 

– Zeneszerzőként is aktívan dolgozol.

– Igen, a saját szerzeményű dalaimból is kerülnek a lemezeimre. Második önálló albumom 2010 decemberében jelent meg  "Solo" címmel. Ezen tíz új, angol nyelvű dal volt hallható, köztük az igen  népszerűvé vált címadó Soloval. Minden jelentős slágerlistán jól szerepelt. 2013-ban  a "Fire" című kislemezdalom is igen jól debütált, nagy hazai sláger lett. Harmadik stúdióalbumom 2014 novemberében látott napvilágot,  11 vadonatúj dallal. A 2015-os 3rd Dimension albumom dala, a Chasing Demons is folyamatos sikereket arat. 

Most egy új szakaszban élek. Újítanom kell. A múlt évekhez képest a zeném nagyon sok változáson megy keresztül. A stílusom is formálódik folyamatosan. Magyarországon az volt a lényeg, hogy a kiadott dal populárissá válhasson, könnyen énekelhető legyen. Ugye én angol nyelven énekelek, a dalokban sok a rövid  ismétlés, hogy könnyebben követhessek a szöveget az emberek, ha már nem az anyanyelvükön éneklem.


– Mint a Fire, vagy éppen a Solo?

– Igen, aztán idővel szövegcentrikusabb lettem. Ez nehézségeket okoz otthon, Magyarországon,  de ajtókat nyit nekem Amerikában.


–Mennyire nyomja rá bélyegét a zenédre a te lelki állapotod?

– Érzelmes, humánus,  lelki  ember vagyok. Érdekes, nekem egy állapot, egy nem feltétlenül stabil, harmonikus lét kell ahhoz, hogy nekiüljek zenék írásának. Ez ösztönöz, megihlet. Van, hogy én is keresem, de nem találom magam, vagy össze vagyok zavarodva. Ekkor alkotok. 

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Azért elmondhatjuk, hogy kellőképpen nehéz időszakot zártál, igen mozgalmas volt számodra a 2015-os év.

– Meglehetősen. Engem lehet irigyelni, de tudni kell, hogy sok stressz ért az elmúlt hónapok során. Nem tudtam, hogy mögém áll-e Magyarország, hogy miként látják a döntést, hogy máshol próbálkozom. Az is aggasztott, hogy talán túl nagy fába vágtam a fejszémet. De sokan támogattak, biztattak. Elsősorban Linda, a nővérem, a testvéreim, a családom, a rajongótáborom állt mellém minden támogatást megadva.   Ha érzem, hogy szeretnek és büszkék rám, az hitet és erőt ad. Így volt most is és ez így lesz a jövőben is. 


– Volt, hogy felismertek már Los Angeles utcáin sétálva?

– Igen, már erre is volt alkalom. Érdekes tapasztalat,  de jó érzéssel töltött el. 


– Viktor, legyen ez így a jövőben is. Kövesse egyik sikeredet a másikat és nőjön a rajongóid tábora az Egyesült Államokban is. Minden jót kívánok én is neked! Köszönöm, (a kávét is) élmény volt veled beszélgetni Los Angeles egyik élettel, forgalommal  teli utcáján,  belvárosának felhőkarcolói között. Számomra ez sem mindennapi. 

– Én is köszönöm és üdvözlöm a Hello Magyarok! olvasóit Los Angelesből. 


Ha többet szeretnél tudni Viktorról, ajánljuk figyelmedbe a weboldalát, ahol számos információt olvashattok róla: kiralyviktor.hu

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)


Tetszett a cikk? Kövess minket!

Facebook | Youtube | Instagram | Twitter | LinkedIn | Google+

Címkék: , Kultúra , Zene , interjú