A Cosa Nostra titkai – Gondolatok a maffiáról 2.

A Cosa Nostra titkai – Gondolatok a maffiáról 2.
5 perc

Amikor valakit a Cosa Nostra tagjává fogadnak, kezébe szentképet adnak és az ujjbegyét megszúrják, hogy az abból kiserkenő vér átitassa a képet, amelyet aztán meggyújtanak és porrá égetnek. Mindeközben az „új tag” megesküszik arra, hogy hűséges lesz a Cosa Nostrához, mely eskü megszegése életébe kerül.


Ez a szicíliai maffia beavatási szertartása, amelynek létezésére csak az 1980-as években derült fény.

A múltkor ott hagytuk abba, hogy az 1800-as évek második felében, az egységes olasz állam kialakulásával párhuzamosan a polip szétterjesztette csápjait Szicília szigetén.

Mégis 100-120 év kellett ahhoz, hogy az olasz állam komolyan vegye a maffia létezését.

De mi történt ezalatt az idő alatt?


A polip csápjai túlnyúltak Szicília szigetén és elérték Amerikát. A helyzetet könnyítette, hogy az Egyesült Államokban 1919-ben bevezetett szesztilalom kiváló táptalajt jelentett a feketekereskedelemnek és ez az időszak olyan hírhedt maffiózók megerősödéséhez vezetett, mint Cola Gentile, Lucky Luciano vagy Joe Bananas Bonnano, akik folyamatos kapcsolatban álltak az óhazával és a Cosa Nostrával.

Mindeközben azonban otthon, Szicílián nehéz idők köszöntöttek a maffiára Benito Mussolini hatalomra jutásával. Vagy ahogy egy későbbi pentito (bűnbánó maffiatag) fogalmazott: „Megváltozott a zene”.

A Duce ugyanis célul tűzte ki a maffia megsemmisítését, amely feladatot egy valóban megfelelő emberre, a Vasprefektusként (Il prefetto di Ferro) emlegetett Cesare Morira bízta.

Az 1920-as évek Szicíliájában rengeteg embert letartóztattak, mindenkit, akiről csak a gyanú is felmerült, hogy bárkit is ismer a Cosa Nostrából.

Lehet számokat találni az elítéltekről, ezekkel azonban bánjunk óvatosan, hiszen a fasizmus alatt, mint bármely más diktatúra idején íródott sajtótermékek  nem megbízható források.


Az viszont tény, hogy Cesare Mori élet-halál harcot folytatott a maffia ellen.

Teljesen megtisztítani a terepet azonban nem sikerült, ezt támasztja legalábbis alá a Husky hadművelet köré font összeesküvés-elmélet. Ismétlem: összeesküvés-elmélet. Történelemkönyvek a következő sorokat ugyanis nem közlik tényként.

A Husky hadművelet egy komplex: légi-vizi-szárazföldi hadművelet volt Szicília partjainál, amelynek célja a tengelyhatalmak délről történő megtörése volt. A sziget tehát, mint oly gyakran történelme során, ismét stratégiai központtá vált, elfoglalása tette ugyanis lehetővé Mussolini hatalmának megdöntését.

Sokan azonban úgy tartják, hogy az angol-amerikai csapatok sikeres akciójához kellett a helyi erők támogatása. Állítólag a már fent említett Lucky Luciano volt a közvetítő, aki nem hivatalosan összehozta a nyugati csapatokat Don Calóval, a szicíliai keresztapával, aki később polgármesteri tisztséget is betöltött.

Bárhogy is, a második világháború végén a maffia hatalma helyreállt és minden visszazökkent a régi kerékvágásba.


Vagyis zökkent volna. Ha nem jön be egy minden eddigieknél nagyobb üzlet: a heroin.

A drogban sajnos nagy pénz volt és még inkább sajnos, hogy van. Ezrek, százezrek, talán milliók életei mennek tönkre a kábítószer függőségen. A maffia viszont kiválóan megélt belőle mindig is, miközben olyan emberek is életüket vesztették, akik sem nem drogoztak, sem nem voltak tagjai a maffiának. Csak pusztán rosszkor voltak rossz helyen.


A pénzéhség, a heroin- és kábítószer-kereskedelem fölötti uralom maffiaháborúkhoz vezetett. Először 1962-63-ban..

Nagyon komoly hatalmi harc folyt a klánok között a heroinüzlet felügyeletéért, amely „jogot” kezdetben a  Bontate-Inzerillo család gyakorolta az amerikaiakkal egyetemben.

Az ambiciózus corleonei klán azonban egyre nagyobb befolyásra tett szert és minden eddiginél erőszakosabb módszereket vetettek be a hatalom megszerzése érdekében. Olyannyira, hogy Luciano Leggio a saját keresztapját, a mind Amerikában, mind Szicílián köztiszteletben álló Navarra doktort is megölte. Habár őt letartóztatták 1974-ben, a corleonei klán vezetését tanítványa, a mindig mosolygó, de minden eddigi caponál kegyetlenebb Salvatore (Totó „Kurta”) Riina vette át, jobbkeze pedig későbbi utódja Bernardo „Traktor” Provenzano lett.  


Itt már nem a régmúltról sztorizgatunk, hanem a jelenről. Totó Riina 1993 óta egy palermói börtönben raboskodik, idén 86 éves. Provenzanót 2006-ban fogták el, ő most 83 éves.

A corleonei klán az ü vezetésükkel újságírókat, politikusokat, rendőröket, közszereplőket végzett ki akkor is, ha azoknak semmi közük nem volt a Cosa Nostrához. Tették azért, hogy hatalmukat bizonyítsák.


A második, az elsőnél sokkal véresebb maffiaháború pedig 1981-ben kezdődött. Ezt csak „la mattanzaként” emlegetik. Aki turistáskodott vagy olvasott Szicíliáról ismerheti is ezt a kifejezést. A tonhalak lehalászására használják, annak is egy ősi, brutális módjára, amikor a hálóba csalt, haláltáncukat járó egyedeket lekaszabolják. A mattanza szó szerint egy vérfürdő.

Cserépfestmény a mattanzáról (Fotó: Flickr/albyantoniazzi)

Ez jellemezte a második maffiaháború ideje alatt Szicíliát is. Palermo utcáin mindennapossá váltak a lövöldözések, a robbantások, nem kíméltek senkit. Ha felrobbant egy bomba, robbant vele mindenki, aki a közelében volt.

Az állam nem tudta tovább nem észrevenni a Cosa Nostra létezését. Azoknak az embereknek a többsége azonban, akik felvették a kesztyűt a maffiával, előbb-utóbb áldozatokká váltak.  

Végül azonban megjelent  egy pentito, egy „tiszteletbeli férfi”, Tommaso Buscetta, akit csak a két világ uraként emlegettek, aki hajlandó volt beszélni. Aki megszegte az omertát, a hallgatás esküjét, a hűség törvényét a maffiában.

Egy emberrel volt azonban hajlandó leülni: Giovanni Falcone vizsgálóbíróval.


Nehéz elhinni, mégis igaz: a nyolcvanas évekig a maffiáról nagyon keveset tudtak. Ennek egyrészt oka volt az omertá, a Cosa Nostra tagjai tudták, ha beszélnek, az az életükbe kerül. Másik oka volt a szervezethez való hűség, a lojalitás.


Van egy szicíliai mondás, így szól: a legszebb szó az, amely el sem hangzik.


És ugye ott volt az állam struccpolitikája is. A második világháború után a maffiának egy ellensége maradt: a kommunisták. Mint ahogy a Vatikán támogatását élvező Kereszténydemokrata Pártnak is, akik egyébként 1948-tól egy fél évszázadon keresztül voltak hatalmon.

És ne  felejtsük el, hogy még a mindennapi életben két ember között is gyakran szövődik amolyan barátság-féle egy harmadik, közösen nem kedvelt ember kárára. Hát még akkor a „hatalomban”. Mondjuk tehát azt, hogy voltak, akik megtalálták a közös hangot. Amikor pedig mindenki bűnös, akkor tudjuk, hogy senki sem az. Erre is létezik egy szép olasz mondat: Tutti colpevoli, nessuno colpevole.


Éppen ezért jelentett Buscetta vallomása oly sokat. Ő volt az, aki elmagyarázta a szicíliai maffia működését, felépítését, tagjainak gondolkodásmódját. Ő beszélt Falcone-nak először a Cosa Nostra beavatási szertartásáról, a becsületkódexről, a szervezeten belüli hierarchiáról, a tiszteletről, az erkölcsről, legalábbis a maffiáéról.

Buscetta vallomása nyomán bebizonyosodott, hogy a Cosa Nostra nemhogy létezik, de állam az államban.

Giovanni Falcone és Paolo Borsellino vizsgálóbírók az életüket tették fel a Cosa Nostra elleni harcra. Példaértékű munkásságáról  a folytatásban lesz szó. 

Borsellino és Falcone (Fotó: Flickr/Vincenzo Calco)



Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!


Címkék: Bűnözés