Búcsú New Yorktól – Inkább elmegyek egy melegebb éghajlatra

Búcsú New Yorktól – Inkább elmegyek egy melegebb éghajlatra
5 perc

Az elmúlt 10 évben már sokadjára fogok költözni – igazából már nem is számolom. Csak itt az Egyesült Államokban eltöltött 3 év alatt fog ez negyedszerre megtörténni. Most azonban államot is váltok.

A Magyarországon belüli költözéseimnek főleg az volt az oka, hogy rendőrként mindig új városba kerültem. Az itteni folyamatos vándormadár életmódnak azonban már más oka van: szabad vagyok, és megtehetem, hogyha valahol nem érzem jól magamat, akkor egyszerűen csak összepakolok és megyek. Nyilván, ha lenne gyerekem és férjem, ez mind másképpen működne, de (szerencsére?! pechemre?!) még egyikkel sem rendelkezem. Akárhogyan is nézzük, bárki bármit mond, egy költözés mindig mindenkit megvisel lelkileg, csak valakit jobban, míg másokat kevésbé. A búcsúzás, az elengedés mindig fájó tud lenni, kinek könnyebben megy, kinek nehezebben. Mindig otthagyunk egy darabkát magunkból, de ezzel együtt el is viszünk egy másik darabot. Valamint az, hogy az adott helyen eltöltött idő alatt kialakult"barátságaink" mennyire igazak és tartósak, ezekről a költözés után fogunk csak megbizonyosodni.

Emlékszem az utolsó estémre Texasban, mielőtt New Yorkba jöttem. A szobatársammal nagyon sokáig fent voltunk és nem akartuk elhinni, hogy másnap én valóban el fogok költözni onnan, és egészen a Nagy Almáig meg sem állok. Nagyon féltem a várostól, hiszen"olyan nagy" (vidéki gyerekként legalábbis mindketten ezt gondoltuk akkor). 

New York (Fotó: Mió Judit)

Valójában nem is igazán New Yorktól féltem, hanem attól, hogy ez lesz az első olyan utam és költözésem is egyben, ahová teljesen egyedül megyek. Két és fél napot buszoztam egyhuzamban, mire San Antonioból New Yorkba értem. Az utam során szembesültem életemben először azzal a ténnyel, hogy az emberek igenis jók és segítőkészek. Hihetelen sok segítséget kaptam számomra teljesen idegen emberektől, ezalatt a két és fél nap alatt, ráadásul szinte végig ugyanazok voltak az utitársaim is a buszon.

Viszont kanyarodjunk vissza most New Yorkhoz, hiszen ez az a város amelytől most búcsúzom, amelynek nagyon sokat köszönhetek az elmúlt 3 év alatt összességében. Rengeteget kaptam tőle, de nagyon sokat el is vett tőlem. Ebben a városban teljesedtem ki igazán, itt lettem azzá, aki most vagyok. Az elmúlt 21 hónap alatt – amíg itt éltem – sikerült mindent elérnem azokból az álmokból, amelyeket kitűztem magam elé 2013 novemberében, amikor megérkeztem. Nagyon sokat sírtam, de még ennél is többet nevettem. Éltem két hétig luxus körülmények között az Upper West Sideon, de nem éltem Szex és New York életet. Sok helyre eljutottam innen, de mindig visszatértem. Volt nagyon sok pénzem, de voltam szegény is. Lettek nagyon jó barátaim, de sokan kiléptünk egymás életéből. Volt időszak, amikor imádtam itt élni, de volt olyan is, amikor a pokolba kívántam.

Most újra búcsúzom, újra költözöm, újra elhagyom a számomra egyszerre imádott és utált helyeket. Összeszorult gyomorral köszönök el a hozzám nagyon közel álló személyektől, akiktől nagyon sokat kaptam az elmúlt másfél év alatt. Búcsúzom a lakóhelyemtől, az utcáktól, még az általam annyira nagyon gyűlölt, iszonyatosan tömött és rémesen hideg metrótól is. Az életem egy újabb szakaszát kezdem most el, egy újabb költözéssel. Az élet furcsa fintora egyébként az, hogy egy olyan államba költözök, ahová nem gondoltam volna, hogy valaha is vissza fogok térni.

Érkezés Fort Lauderdale-be (Fotó: Mió Judit)

"If you don't like where you are, move. You are not a tree. – Vagyis, ha nem érzed jól magad ott ahol vagy, mozdulj meg. Nem vagy fa."

Azt az elvet vallom, hogyha valahol nem érezzük jól magunkat, akkor nem szagad sokáig leragadni és húzni a dolgot. Most nagyon sokáig halogattam és dédelgettem a költözés gondolatát magamban. Idén januárban, amikor a Los Angeles-i kirándulásom után visszajöttem, már tudtam, hogy nem akarok New Yorkban maradni tovább. Mégis maradtam. Rágódtam, töprengtem...

"Mit, merre és hogyan tovább?"

Egészen mostanáig, hét hónapon keresztül azon gondolkodtam:

"Menjek vagy maradjak?"

Teljesen összezavarodtak a gondolataim, nem találtam a helyemet, ideges voltam, a barátaim agyára mentem. Sokszor voltak álmatlan éjszakáim is, mert nem tudtam hogyan tovább, és annak ellenére, hogy nagyon jó munkám volt, végül mostanra sikerült meghoznom a döntést, hogy megyek, de nem fájó szívvel, hanem boldogan. 

Így hagyom hát itt ezt a várost, amely megtanította nekem, hogyha komolyan és őszintén hiszünk az álmainkban, akkor mindenre képesek vagyunk az életben. Hihetetlen büszke vagyok magamra, és mindarra, amit az elmúlt 21 hónap alatt elértem, és ezt mind New Yorknak köszönhetem.

Boldogan hagyom itt ezt a várost, mert...

  • bebizonyította nekem, hogy a legjobban a saját félelmeinktől tartunk, és ha legyőzzük azokat, akkor bármire képesek vagyunk, amit csak szeretnénk.
  • tudom, hogy ez a búcsú nem örökre szól.
  • annak ellenére, hogy úgy érzem befogadott engem magába, és bebizonyitotta nekem, hogy még ha a padlónál is mélyebbről kezdjük is el, akkor is magasra juthatunk fel azon a bizonyos létrán.

New York (Fotó: Mió Judit)

2012 tavaszán, amikor még csak a gondolataimban merült fel az Amerikába való költözés, a barátnőm azt mondta nekem:"ha már gondolkodsz rajta, akkor meg fogod tenni". Ez tényleg így van. Ezt a lépést 7 hónap után hoztam meg – nem szabad túl sokat gondolkodni. Mindenkinek azt javaslom, hogy ne várjon hosszú heteket, vagy akár hónapokat a költözéssel. Akkor, ha valaki már nem érzi magát jól egy adott helyen, lépnie kell. Nem szabad negatív és pesszimista gondolkozású emberekkel körül vennünk magunkat. Azt sem szabad hagynunk, hogy a szavaikkal hassanak ránk, és a saját félelmeiket ránk kivetítve, és azokat velünk elhitetve visszatartsanak minket. Egyszer mindenki megtalálja a helyét a világban – hiszem, hogy én is megfogom. Addig ameddig nem, addig is kihasználom a lehetőségeimet és utazom, és ezzel együtt folyamatosan búcsúzom is. Megismerem a világot és új embereket.

Az élet mindig mindenkinek megmutatja a helyes utat, csak tudni kell a jeleket észrevenni, nem szabad úgy élni, mint a ló, amikor a szemellenző rajta van, és csak előre lát. Saját magunkra és a megérzéseinkre kell hagyatkozni, és nem hagyni másokat, hogy beleszóljanak az életünkbe, vagy esetleg irányítani próbálják azt. Ki kell zárni mindenféle negatív gondolatot a fejünkből, és csak arra gondolni, hogy a felhők felett mindig süt a Nap. Tehát akkor nagy levegő, és tessék elindulni! 

(Judit pár órával ezelőtt szerencsésen megérkezett. – a szerk.)

New York (Fotó: Mió Judit)


Kapcsolódó cikk: 

Címkék: Búcsú , költözés