Pártot alapítanak a külföldön élő magyarok

Pártot alapítanak a külföldön élő magyarok
2 perc

Új pártot alapítanak a külföldön élő magyarok. Az Európai Alternatíva Párt alakuló rendezvényét február 17-én tartják Londonban. A párt alapítói öt pontban foglalták össze céljaikat.

Több mint 750 000 magyar él külföldön, elsősorban őket és az ő érdekeiket szeretné képviselni az Európai Alternatíva Párt. Az új pártot londoni magyarok alapították azért, hogy a szétszakított családok és a kint dolgozó családtagok a jelenleginél méltóbb helyzetbe kerüljenek. Céljaikat öt pontban foglalták össze:


"1. Teljes választójogot követelünk!

Az élhetetlen körülmények miatt külföldön munkát vállalni kényszerült magyar állampolgárok indokolatlan jogsérelmet szenvednek el, hátrányos megkülönböztetésben részesülünk a fennálló választási törvény alapján. Követeljük a választási törvény azonnali megváltoztatását. Amíg a Magyarországon élő és a külhoni magyarok helyben, illetve levélben élhetnek szavazati jogukkal, addig nekünk, a külföldön dolgozó magyaroknak ezen jogunk korlátozva van, hiszen csak külképviseleteken szavazhatunk. Biztosítsák, hogy szavazatunkat online, vagy levél formájában adhassuk le, ne korlátozzanak bennünket választójogunk gyakorlásában. (Továbbá előválasztási formában a külképviseletek nyíljanak meg egy hónappal a választások előtt).

2. Egyablakos online ügyintézést!

Elviselhetetlen bürokratikus terheink csökkentése érdekében, használható, ügyfélbarát online felület létrehozását szorgalmazzuk, mely lehetővé teszik, hogy személyes megjelenési kötelezettség nélkül tudjunk teljes körűen hivatalos ügyet intézni.

3. 1000 milliárdért ugyan kapjunk már valamit cserébe!

Köztudott, hogy a külföldön élő magyarok évente több mint 1000 milliárd forintot utalnak haza. Ezért a pénzért elvárjuk, hogy a kormány haladéktalanul létesítsen a legnagyobb európai városokban (London, Berlin, Brüsszel, Amszterdam, Bécs) Magyar nyelvű iskolákat, ahol nyelvtanulástól kezdődően akár középfokú végzettség megszerezése is lehetséges.

4. Valós visszatérési lehetőséget!

A Magyarországon új vállalkozásba kezdő külföldről visszatérő honfitársaink részére elérhetővé tesszük az egy évtől három évig terjedő teljes adó- és járulékmentességet a befektetett összeg mértékétől (3-10 millió forintig) és/vagy az alkalmazotti létszámtól függően (5-20 főig).

5. Valós visszatérés II.

Természetesen a mindent átható korrupció, a sajtószabadság eltiprása és az európai normák kormány általi tagadásának eredményeként egyelőre lehetetlen a hazaköltözés. Az oktatás és az egészségügy jelenlegi állapota sem segít a hazaköltözésben. Az Európai Alternatíva Párt fő törekvése a külföldön élő magyarok teljes körű érdekképviselete és a legégetőbb hazai problémák megoldása."


A párt első rendezvényét február 17-én, Londonban tartják: a Magpie and Stump-ban. (18 Old Bailey, London EC4M 7EP).


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Címkék: politika