Távkapcsolat - szakíts vagy szenvedj?

Távkapcsolat - szakíts vagy szenvedj?
4 perc

Összességében szerintem: ... Na de erről majd inkább csak a cikk végén. Valahogyan csak el kell magyaráznom, hogyan jutottam arra a következtetésre, amire. Ehhez pedig  a legegyszerűbb út fentről lefelé vezet: azaz lássuk,  hogyan érdemes kezelni szerintem a távkapcsolatokat.

Volt már korábban szó a búcsúzásról. Az tényleg egy elég nehéz dolog. Sosem felejtem el, amikor álltam a reptéren, a bőröndöm már úton volt a gép felé, a kora őszi nyárban rajtam egy télikabát és két meleg pulcsi (ezeket már nem tudtam belegyömöszölni a csomagba) a lisztferihegyi váróban és elbúcsúztunk. Mögöttünk volt már jópár év, előttünk pedig még több. A terv az volt, hogy néhány hét, egy-két hónap után ő is utánam jön. Aztán persze minden máshogy alakult.

Először is: nem voltam teljesen felkészülve arra, ami Londonban várt rám. Jártam már a városban korábban, nem is egyszer. Szeretem Londont, mert nekem ez az a hely, ami az első percben befogadott. Bírom a nyüzsgését, a Carnaby Street illatát, a reggeli kávékat a Starbuck’s-ban, a Marks and Spencer rákos szendvicsét vagy csak simán utazni a double deckeren és bámészkodni.

Az egyik legnehezebb dolog mégis, amivel meg kellett birkózni, az az volt, hogy egyedül vagyok. Miközben nem is.

ELSŐ FÁZIS – KÉPZELD EL...

Képünk illusztráció (Fotó: Flickr/carlos-mangana)

Facebook, Skype, Teamviewer. A külföldre költözés kötelező eszközei. Gyakorlatilag ezek nélkül egy tapodtat se, el se indulj külföldre. Majdnem ugyanolyan fontosak ezek az életben maradáshoz, mint a bankkártya vagy a fogkefe. Szóval ha úgy lépsz le, hogy otthon marad a barátod/barátnőd, akkor ezek kellenek. Egyébként is, de nyilván ez az írás elsősorban a párkapcsolatokról szól.

Az első napokban nagyon lelkes vagy, meg persze ő is. Folyamatosan dumáltok egymással, hogy kivel mi történt. Szerencsés esetben ismeri a várost, ahova költöztél és nagyjából be tudja azonosítani a helyeket, embertípusokat, boltokat, szituációkat, amikről mesélsz. Napi szinten dumáltok, akár többször is. Az első esték mégis kegyetlenek és üresek, mert nincs kivel megbeszélni, nincs kit átölelni. Fizikailag nincs ott. Nem szuszog idegesítően a hajadba, nem csorog a nyála a párnára, senki nem hoz be egy csokit és egyedül fogsz filmet nézni, és oldalba sem fog vágni senki, hogy már négyszer rányomtál a szundira, most már tényleg el fogsz késni.

Ezek a beszélgetések azért jók, mert te egy kicsit otthon vagy, ő pedig egy kicsit veled. Megy a tervezés: két hónap múlva játszik a kedvenc zenekarod, addigra már itt kell lenned; az új részét annak a fimnek már együtt nézzük itt; az évfordulónkra már ki is néztem az éttermet; megvan már a repülőjegyed? Úgy tűnik, hogy minden az előzetes elképzeléseitek szerint alakul. Aztán eltelik pár hét vagy hónap és jön a

MÁSODIK FÁZIS – SEMMI EXTRA

Képünk illusztráció (Fotó: Flickr/kesus-leon)

Na, melyik az a kérdés, amire a legtöbbször ezt a választ adjuk? Nyilván az, hogy „mi történt ma veled?”. Amikor feltűnik neked (rosszabb esetben neki), hogy minden társalgások pöcegödre, azaz a fenti kérdés szerves része a beszélgetéseteknek, akkor pont ott jártok, ahol én éppen ebben az írásban. Mert valójában mit is jelent ez a kérdés? Ha szerencséd van, akkor csak ezt: „Nem TUDOK semmit mondani, beszélj inkább te.” Rosszabb esetben viszont ezt: „Nincs KEDVEM semmit mondani, mesélj valamit, kérlek.” Ha elsőre nem is, de egy idő után meglesznek erre az automatikus válaszaid (vagy neki), melyek közül a legrosszabb, amit húzhatsz, az a „semmi extra”. Ez ugyanis a vissza a feladónak, az egymás vastagon keresztbe szívatása.

Ilyenkor mindkét fél érzi, hogy azért egy 20 percet illene beszélni a másikkal, de könyörgöm, MIRŐL?

Nem bennetek van a hiba. Nem lett rosszabb a dolog, ami köztetek van.  A helyzet az, hogy nincsenek közös élmények. Attól, hogy napi szinten szóban vagy írásban ledaráljátok az eseményeket, még nem lesz meg a másik fejében az új barát nevéhez az arc vagy a kedvenc pubod hangulata. Ezeket nem tudod átadni. Egész egyszerűen két teljesen ellentétes síkon és időben mozogtok. Elkerülhetetlen, hogy bekövetkezzen a

HARMADIK FÁZIS – AHA, AHA

Képünk illusztráció (Fotó: Flickr/boltron)

Amikor már nem érdekel, hogy mit mond, és reméled, hogy őt sem, amit te. De akkor minek beszéltek még egyáltalán? Mert azért mégiscsak ott van az a korábbi pár hónap vagy év. Az egyetlen ragasztó, ami összetartja ezt a tákolmányt, azok a közös emlékek, meg az idő. A fotók, a poénok, a videók, az illatok és az érintések. Tényleg: mi is van a szexuális életeddel? Naugye.  A beszélgetések átfordulnak, nincs közös téma, és helyesléssel oldod meg a legnagyobb részét. Aha, aha, mondjad csak, figyelek. Jaja, igazad van. Aha, aha. Mikor jössz? Még nincs meg a jegyed? Á, karácsonyig már nem érdemes, akkor meg szerintem úgyis hazamegyek és jöhet a

NEGYEDIK FÁZIS – SZAKÍTS VAGY SZENVEDJ?

Összességében szerintem, ha elolvastad ezt a pár sort, mert pusztán kíváncsi voltál arra, hogy milyen lehet a barát/barátnő nélkül külföldre költözni nagyjából megtudhattad: szar.

Nem vagyok házas, sosem voltam, így nyilván az egy teljesen más helyzet, szóval nekik nem ingük ez az egész.

Ha viszont azért olvastad el, mert te is ebben a cipőben jársz és ettől az írástól vártál segítséget, akkor jobb, ha tudod: te már eldöntötted, hogy mit szeretnél és csak megerősítést akartál kapni  a már körvonalazódó döntésedhez. 


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!