Autóval a felhők fölé? A Transzalpina úton ez nem lehetetlen!

Autóval a felhők fölé? A Transzalpina úton ez nem lehetetlen!
7 perc

Korábban volt már szó Románia, azon belül is Erdély világhírű magashegyi útjáról, a Transzfogarasi útról, amelyet néhány évvel ezelőtt éppen a neves BBC Top Gear elnevezésű műsora a világ legjobb autóútjának is elnevezett. Már akkor említettem, hogy az országban van egy másik ilyen szuper kanyargós út is, amely ugyancsak gyönyörű tájakon vezet keresztül és bizonyos szempontból talán még érdekesebb is, mint a Transzfogarasi: ez pedig a hivatalosan 67C jelű országút, más néven a Transzalpina út. Külföldön még kevésbé ismert, az országban annál inkább: amióta aszfalt került rá, szinte elözönlötték a hazai turisták. Hogy miben hasonlít és miben különbözik a két magashegyi út, mindjárt kiderül.

Útra fel! (Fotó: Laslavic Tímea)

2012-ben jártunk a Transzalpina úton, nem sokkal a felújítása és megnyitása után. A Páring-hegységben, a Déli-Kárpátok második legmagasabb hegységében halad és ez most a legmagasabb (aszfaltozott) út az országban: van olyan pontja, ahol 2145 méteres magasságban találjuk magunkat. Ezzel például már maga mögött is hagyja a Transzfogarasi utat. Az egész utat virtuálisan, mindössze 27 perc alatt bejárhatjátok itt:

A Transzalpina út 137 kilométer hosszú és kb. 3 óra alatt lehet eljutni az egyik végéből a másikba (ha nem tartunk szünetet). Számomra például még attól volt érdekesebb az előbb említett útnál, hogy ennek egy jó része (kb. 30 km) a hegyek gerincén, mintegy 2000 méter magasan  halad (Rânca és Obârșia Lotrului helységek között). Ez a legszebb része: itt látod magad előtt a kígyózó aszfaltot, felfelé, felfelé, felfelé, sőt sok-sok helyen még csak korlát sem volt ottjártunkkor az út szélén, ezért elég extra érzése támad az embernek, miközben a kormányt szorongatja. Néhol az emelkedők igen meredekek, lásd a fotót alább: néha ekkora volt a kocsi fogyasztása.

Nem semmi! (Fotó: Laslavic Tímea)

Klassz még az is, hogy egy adott ponton van olyan panorámahely, ahol könnyűszerrel meg tudunk állni és kényelmesen le tudunk parkolni, majd kedvünkre gyönyörködhetünk a tájban. Mélyen magunkba szívhatjuk a friss, hegyi levegőt - bár igaz, hogy sokan azonnal rágyújtanak, amint kiléptek a kocsiból. Itt egy csomót fényképezkednek az emberek és jellemzően be is csekkolnak Facebookon - innen látni, mikor melyik ismerős ejti útba szabadsága alatt a Transzalpina utat, ami manapság egyre sűrűbben szerepel a bakancslistákon. Aki csak tudta (tudja), már útba is ejtette vagy ejti hamarosan. Ahogy említettem, néhány éve, a modernizálása és megnyitása óta nagy attrakció ez az országban.

Mi ott fenn friss túrót is vettünk a helyi termelőktől, akik eljönnek ide és helyben kínálják portékájukat. Érdemes elidőzni itt többet, és nem csak (teszem azt, egy cigiszünetre) megállni. Arra viszont ügyelni kell, hogy az utat még sötétedés előtt el kell hagyni.

Friss levegő - friss étel (Fotó: Laslavic Tímea)

Na de mi ennek az útnak a története? Ennek a szuper útnak, amelynek segítségével egészen a felhőkig fel tudunk jutni, sőt néha még a felhők fölé is.

Két fontos régiót köt össze a Páring-hegységen keresztül: Erdélyt és Olténiát. Számomra az út egyik érdekessége éppen abban rejlik, hogy ez a két országrész merőben eltér egymástól. Amikor a két végén a gépkocsiból kiszáll az ember, két teljesen különböző világgal találkozik. Nem véletlen. Ekkora a különbség még ma is a valamikor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Erdély, illetve Olténia között, amely a Havasalföld, Románia fő történelmi tartományainak egyikének része. Nem túlzok: mellbevágó az eltérés. Míg Olténiában alig találtunk egy (finoman fogalmazva) tűrhető wc-t, amikor megérkeztünk Gyulafehérvárra, tátva maradt a szánk: annyira gyönyörűen újították fel ennek a városnak a központját. Nem térnék ki a részletekre, de tényleg még nekünk is - a páromnak és nekem - felkavaró volt az élmény. Pedig mi mindketten Romániában születtünk és azért volt már dolgunk az ország szegényebb, elmaradottabb részeivel is, illetve nem először jártunk Olténiában sem. Ajánlom tehát megnézni, megtapasztalni a két világot, illetve mindenképpen kipróbálni a Transzalpina utat. 

Mi délről észak felé haladtunk: Olténiában, a Gorj megyei Novaci helységben hajtottunk fel az útra és a Fehér megyei Szászsebesen (románul: Sebeș) tértünk le róla. Akárcsak a Transzfogarasi utat, ezt is csak nyáron nyitják meg, és ősszel, a tél beköszönte előtt már le is zárják (télen csak egy részén tudják eltakarítani a havat és egyes területeken a hó néha egészen júniusig jelen van). Az út jogi helyzete elég különös volt az elmúlt években. Habár mi 2012-ben az elejétől a végéig bejártuk, ez az út hivatalosan még munkavégzés alatt állt akkor.
A Transzalpina felújítása 2009-ben kezdődött meg: abban az évben először csak az 1600 méter magasan lévő Rânca helységig szedték rendbe az utat - Szászsebes irányából pedig szintén csak egy adott pontig jutottak: egészen az Oașa tóig. 2010-ben az utat részben megnyitották - mármint hivatalosan, mert 2012-ben például el lehetett menni az egyik végéből a másikba, mint ahogy mi is tettük. Ezért fordulhatott akkor elő, hogy itt-ott még korlát sem volt, illetve útfestések sem kerültek még az aszfaltra. Volt, ahol jó nagy kráterek tátongtak, és alig tudtunk lépésben haladni. Azonban 2016 júniusa óta végre valóban nyitva áll a Transzalpina út a nagyközönség előtt és most már egészen nyugodt szívvel be lehet járni.

Az út története egyébként kissé zavaros. A Wikipedia szerint vannak olyan vélemények, hogy ezt az utat a rómaiak építették a dákokkal folytatott háborúk alatt, ezért a történelmi térképeken"IV-es számú római stratégiai folyosóként" szerepel. Vannak olyan helyi legendák is, miszerint a XVIII. század végén és a XIX. század elején az ott lakó családok mindegyike erejéhez és vagyonához mérten részt vett az út megépítésében. Mások azt tartják, hogy az első világháború alatt a németek szedték rendbe az utat és szórtak rá kavicsot, mivel katonai szempontból igen fontos volt, de aztán meg alig használták.

Egy dolog biztos: az, hogy ez valamikor egy hegyi gyalogosút volt, amelyet a Nagyszeben környéki pásztorok használtak akkor, amikor a Havasalföld területére keltek át a hegyeken a nyájaikkal. Ők ezt az Ördög Sétányának nevezték. Egy történész arról is írt, hogy  az osztrák hatóságok már 1731-ben javasolták itt egy, a Kárpátokon átszelő út építését azon a régi útvonalon, amelyen a pásztorok közlekedtek a nyájaikkal Erdély és Olténia között. Jó néhány évtizeddel ezelőtt, 1934 és 1939 között II. Károly romániai király rendelte el az út felújítását, mivel stratégiai szerepe volt a hegyi tüzérségek szempontjából. Sőt, saját maga avatta fel: a családjával együtt, egy általa vezetett gépkocsival. Az utat később a második világháború alatt ismét rendbe szedték: megint a németek voltak azok, akik kezelésbe vették. Aztán senki sem törődött már vele, főleg az 1989-es forradalom után. 2009-ig ezen az úton nem volt aszfalt, bár mindig is országút volt hivatalosan.

Nekem jobban tetszett, mint a Transzfogarasi út. És ha úgy döntötök, hogy szeretnétek ti is átszelni a segítségével a Déli-Kárpátok Páring-hegységét, keressetek rá az interneten mindarra a rengeteg látnivalóra, ami a Transzalpina út előtt és után, illetve a közelében található. Mindenképpen megéri! Van egy jó pár: mi például barlangokat és kolostorokat látogattunk meg Olténiában, majd Erdélybe megérkezve elmentünk Gyulafehérvárra és Nagyenyedre. De erről majd egy következő posztban.


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Címkék: autó , Kirándulás