Izlandi fesztiválkörkép

Izlandi fesztiválkörkép
3 perc

Elérkezett az év leghosszabb napja - bár itt a sarkkörhöz közel ez a nap már hetek óta tart -, ami sok izlandinak egyet jelent az idén második alkalommal megrendezett Secret Solstice fesztivállal. Ebből az alkalomból összeszedtünk nektek pár híres és kevésbé híres izlandi fesztivált, amit érdemes lehet figyelemmel kísérni.

Secret Solstice

A Secret Solstice fesztivál immár második éve tartja izgalomban a közvéleményt különleges helyszínével és időpontjával. Sőt, a fesztivál szervezőgárdája idén nem elégedett meg egy „egyszerű” fesztivállal, ahol nem nyugszik le a nap. A kísérőprogramokon a 'partizzunk minél extrémebb helyszínen'-elv alapján már gleccser alatt és meleg vízű forrás mellett is élvezhetjük a zenét. A Laugardalurben megrendezett fő eseményen azonban tavaly még érezni lehetett az első alkalommal megszervezett fesztiválok kisebb-nagyobb problémáit: a túl nagy területen minden koncert legfeljebb félházasnak tűnt, a délutáni/kora esti időszakban a szomszédos uszodán kívül semmilyen program nem foglalta le a másnapos fesztiválozót, és a 72 órás napsütés bármennyire is jól hangzik, a közönség nagy része egy idő után az egyetlen fedett, sötét helyszínen igyekezett egy kis menedéket keresni. Remélhetőleg a szervezők idén tanulnak a tavalyi tapasztalatokból, és összeszedettebb, átgondoltabb fesztivállal várják majd az Izlandra érkezőket.

4. ATP

Az All Tomorrow’s Parties nem helyi találmány, Londonból indult világhódító hadjáratra 2000-ben, és három éve ide is eltalált. A fesztivál, amelyet a fővárostól nem messze, Ásbrúban, a régi katonai bázison tartanak, azzal vált híressé, hogy a nagy tömegfesztiválok konvencióival szemben a minőséget helyezi a mennyiség elé rangos fellépőkkel és szórakoztató programokkal.

Eistnaflug

Délelőtt a sátor tetején ütemesen kopogó esőre ébredtünk, felkeltünk, kinéztünk, elúszott előttünk egy pár gumicsizma és egy hatos pakk sör, és a tegnap esti koncert énekese ránk köszönt a szomszéd sátorból. A keleti fjordok lábánál megrendezett fesztivál során ilyen élményekben lehet részünk, és tényleg át kell élni ahhoz, hogy megértsük, miért vési bele a naptárjába az júliusi időpontot 2005 óta minden valamire való északi metálrajongó.  

Norðanpaunk

Idén nem csak a Secret Solstice-t rendezik meg másodjára, hanem az északi punkfesztivált, a Norðanpaunköt is. A fővárostól 190 km-re elhelyezkedő település Laugarbakki annyira apró, hogy az égvilágon semmit sem lehet itt vásárolni, ezért fesztiválozóknak mindenről maguknak kellett gondoskodniuk. Kis ország, kis fesztivál: a Norðanpaunkön tavaly mindössze kétszáz, előre regisztrált ember tombolt, amire az európai óriásfesztiválokhoz szokott ember - még ha politikailag nagyon korrekt akarna lenni is - annyit tudna mondani, hogy „intim”. A fesztivál mégis siker volt, hiszen ahogy a szervezők is állítják, az eseményből nem meggazdagodni szeretnének, hanem a zene segítségével közösséget építeni.

Airwaves festival

Az Airwaves Izland első számú fesztiválja, amely több ezer turistát vonz a fővárosba minden évben. Az első fesztivált egy hangárban tartották 1999-ben, amit azóta bőven kinőtt: számtalan helyen tartanak ingyenes és belépős koncerteket is, amelyeken a helyi hírességek mellett világsztárok is fellépnek.

Sónar Reykjavík

A Sónar - ami valószínűleg sokaknak ismerős lehet a Sónar Barcelona vagy a Sónar+D miatt -  reykjavíki változata aprónak tűnhet nagytestvérei mellett. A telente megrendezett fesztiválra körülbelül 3000 jegyet adnak el, és az egész esemény egy helyszínen zajlik le: a Harpában, Reykjavík legnagyobb koncerttermében, ahol a parkolótól a tetőig hat színpadon szólnak a koncertek három éjszakán át.

Tectonics

A fesztivál 2012-ben kezdődött, és azóta évről évre vonzza a komolyzene iránt érdeklődőket. Az Izlandi Szimfonikus Zenekar előadásain kívül rengeteg olyan koncertet lehet meghallgatni, ahol a zenészek kísérleti jelleggel ötvözik a különféle stílusokat sokszor meglepő eredményt produkálva ezzel.

Aldrei fór ég Suður

Az Aldrei fór ég Suðurt (Sosem mentem Délre) a nyugati fjordok legnagyobb településén, a 2600 lakosú Ísafjörðurben rendezik meg minden évben. Ha túléltük a hóval borított hegyeken való átkelést, helyi és reykjaviki bandák koncertjeit nézhetjük meg egy jó nagy adag lelket is átmelegítő alkoholegység társaságában a helyi raktárépületek egyikében.

Saga

A Selfoss melletti farmon megrendezett Saga fesztivál nagyjából a Művészetek Völgye izlandi megfelelője. Idén először fogták a sátrakat a szellemi kikapcsolódást kereső izlandiak és Izlandon élő külföldiek, hogy egy hétvégére leköltözzenek a déli part legnagyobb városa mellé, és a különféle művészeti ágazatok segítségével közelebb kerülhessenek a természethez és önmagukhoz. Az izlandi mondavilág inspirálta a hawaii származású szervezőt, állítása szerint a résztvevők a két napos fesztivált „nyitottabb, új emberként” hagyhatják el.  


Kapcsolódó cikk: 

Címkék: Fesztivál