Kézilabdázunk: ír vs. európai módra

Kézilabdázunk: ír vs. európai módra
7 perc

Tudtuk, hogy Írországban egész más kézilabdát látunk, ha az iskolai nyelvórán elsajátított handball meccsre fizetünk be? Helyette az európai vagy csapat kézilabdára (european or team handball) váltsunk jegyet, így biztos, hogy az általunk megszokott kézilabda játékot követhetjük figyelemmel másfél órán át. 

Tényleg azt hinnénk, nem kell különösebben magyarázni, mi is az a világ számos táján játszott kézilabda, azonban tévedünk. Ahogyan én is. Rögtön rátérek, hogy miért, de előbb egy gyors sportág ismertető: a "mi" kézilabdánk egy csapatsport, melyben csapatonként 6-6 játékos, plusz 1-1 kapus játszik egy 40x20m-es pályán, 2x30 perces félidőben. A cél több gólt lőni a büntető területen kívülről, mint az ellenfél. Kontakt sport, amelyben a test-testtel, illetve a test-labdával való ütközésből fakadó sérülés kockázata jóval nagyobb, mint a nem kontakt sportágaknál, és amelyről azt hittem, a világ többi része is ugyanezt a fenti formáját játsza.

Ehhez képest Íroszágban az egyszerűen csak handballként emlegetett kézilabda egy olyasfajta sportág, mint a fallabda, csak az ütők hiányoznak. Az aprócska labdát tenyérrel vagy ököllel falnak ütik, a cél pedig úgy véghez vinni mindezt, hogy az ellenfél ne tudja játékban tartani a labdát. Hívják még GAA (Gaelic Athletic Association) handballnak is. Ez adja az okot a megtévesztésre annak, aki elsőre azt hiszi, az írek nem ismerik a valódi kézilabdát. Aztán csak kiderül, hogy ez nem így van.

Kézilabdásként Írországba érkezve igazi kihívás volt csapatot találni egy olyan sportágban, amelynek közössége még ma is elég csekély számú.

9 évvel ezelőtt, amikor már kezdtek elvonási tüneteim lenni a kézilabda hiányától, elhatároztam, keresek egy csapatot. Pár napos internetes kutatás után, miután minden handball próbálkozásomra GAA találatokat kaptam, gyorsan feladtam a további keresgélést. Majd 5 évvel ezelőtt ismét rászántam magam, és újra nekiugrottam a keresésnek. Picivel több nyelvtudással a hátam mögött, a jó kombinációban beírt szavakkal hamar eredményt értem el. Gyors e-mail váltás után kiderült, hogy a szezonnak arra az évre vége, de a nyári időszakra van egy másfél órás session, amelyen kortól, nemtől, tudástól és csapathovatartozástól függetlenül bárki részt vehet. Itt tényleg csak a játék izgalma volt lényeges. Meg is beszéltünk egy gyors találkozót a csapat edzőjével, Andreával, akit akkor még egy karakán nőnek képzeltem. Kicsivel később kiderült, hogy valóban karakán egy férfi!!! Azóta hűségesen Andrea csapatához tartozom, igaz, hol több, hol kevesebb részvétellel.

Noha az ír gyerekek többsége a testnevelés órák keretében megismerkedik a sporttal, legalábbis az alapok tekintetében, mégis elenyésző számban maradnak aktívak 14 év felett is.

Ennek fő oka valószínűleg, hogy az összes többi GAA sportág sokkal kedveltebb a fiatalok körében, így a barátokkal való kapcsolatban maradás egy elég erős indok marad a kézilabda elhagyásakor. Miért is menne el bárki rendszeresen egy edzésre jóformán idegenek közé, ha egy foci (GAA football, és nem a soccer) vagy rögbi (klasszikus rögbi, és nem az amerikai foci) edzésen esetenként 10-15 haver/barát is megfordul, nem igaz?

Mindezek miatt az európai vagy más néven olimpiai/csapat kézilabda (european/olympic/team handball) fenntartó ereje a külföldiekben rejlik. (Az európai elnevezés abból fakad, hogy az írek nem tartják magukat európai nemzetnek, amit majd egy másik cikk hivatott kitárgyalni.)

Konstansan és említésre méltóan az elmúlt néhány évben körülbelül 6-7 írországi csapatról beszélhetünk. Ennek nagyjából fele egyetemi csapat, kiknek léte bizonytalan, hisz a külföldi diákok esetenként csak egy szemeszter erejéig tartózkodnak az országban.

Szigorúan véve talán nem is beszélhetünk csapatról, amennyiben csapat alatt az egymáshoz szokott, egymás mozgásait, mozdulatait, jóformán gondolatait ismerő egységről beszélünk. És ekkor még azt is meg kell említeni, hogy gyakran még a meccsek idejére sincs kétszer ugyanaz a csapat a pályán. Mivel itt a kézilabda teljesen hobbi szinten létezik, senkitől sem elvárható, hogy mindent félrerakva ez legyen az elsődleges elfoglaltsága. Amióta azonban a közösségi médián keresztül jobban fellelhető csapatunk, volt néhány profi, félprofi játékosoktól érkező üzenetünk. Ők mindannyian szívesen ajánlották szolgálataikat fizetésért cserébe. Az ilyen típusú levelekre mindig furcsa érzés válaszolni, mert hogy lehet valakinek finoman elmagyarázni, hogy szívesen vesszük, ha lejön velünk játszani, de ezért nemhogy fizetni nem tudunk, de neki kell fizetnie, ráadásul nem is keveset.

Jelenleg a kézilabda körül tevékenykedők mindegyike önkéntes alapon dolgozik, és próbálja azt elérni, hogy itt is tömegsportként jelenjen meg a kézilabda, de sajnos a fentebb említett okok nagyon megnehezítik a helyzetet. Az elmúlt évtizedben odáig jutott mindez, hogy jelenleg épp hogy csak van válogatott nemzeti csapata az íreknek – sajnos csak a férfi részlegben. (Igazából hol van, hol nincs.)

A már említett 6-7 állandó csapatból 3-nak van női csapata is, bár a női vonulat jóval alulteljesíti a férfiakat. Az edzések általában koedukáltak, mivel így költséghatékony. A tavalyi szezonban Észak-Írországnak is volt csapata, és elég jól is szerepeltek a versenyeken. Sajnos erre az idényre már ők sem tudtak összeszedni egy egész csapatot.

A másik gond a kevés, játékra kapható ember mellett, hogy az ír értelemben vett “Európában”, azaz Írországon kívül sokkal egyszerűbb elérhető árú pályákat találni, mert ott azokat nem használják más célra. Itt ezzel szemben, egy teljes méretű kézilabda pályát 2-3 részre osztva születésnapok és egyéb rendezvények alkalmából kiadnak, amivel jobb bevételt érnek el, mintha egy csapat venné ki meccs, vagy edzés céljára. A pályák minőségéről és tisztaságáról inkább nem is kezdek el regélni, mert sose érnék a cikk végére.

Ha nehezen csapatot is talál az ember, a következő kihívás, amivel szembe kell nézni, az a felszerelés kérdése, ha nem olyan szerencsés valaki, hogy magával hozza saját cuccát. El lehet képzelni, mennyire nehézkes, amikor a sportboltba belépve az eladónak el kell magyarázni, hogy miről is beszélek, amikor kéziladba labdát, teremcipőt, térdvédőt stb. szeretnék vásárolni. Nem azt kell neki elmagyarázni, hogy labda meg cipő, hanem hogy nem, nem arról a kézilabdáról van szó, amire ő gondol. Első ilyen vásárlói utam alkalmával rögtön egy Activity játékszituációba keveredtem, amikor is próbáltam körülírni, majd picivel később lerajzolni az európai kézilabda sportot. Abban már egész profi vagyok. Kár, hogy az igazi Activityben ez sosem feladvány.

Ha ezekkel mind sikeresen megbírkóztunk, nincs más hátra, mint tagdíjat fizetni, ami a terembérlés miatt nem kevés, ezután pedig megnyerni az összes meccset, amit csak lehet. És már örülhetünk is a mindig ugyanúgy kinéző, középen matricával ellátott éremnek, melyeket csupán az aktuális év különböztet meg egymástól.

És a végére még egy kis szakmaiság. A nemzetközi szövetség minden évben megrendezi a Challenge Kupát, ami a 4. számú nemzetközi bajnokságnak felel meg – a Bajnokok Ligája, a Kupagyőztesek Európa Kupája és az EHF-kupa  (European Handball Federation Cup) után. Az elmúlt pár évben nem sikerült maradandót alkotnia az ír férfi csapatnak, de korábban, 2005-ben már volt rá példa, hogy dobogós helyezést értek el. Ebben a tekintetben hatalmas gratuláció illeti meg őket, ha számításba vesszük, hogy teljes mértékben amatőr játékosokról van szó, akik, ismétlem, hobbiból űzik ezt a sportot. 

Sokukkal közös edzések, élmények kötnek össze. Olyanok Ők, mint Te vagy Én, hétköznapi, kedves emberek, csapattársak. Az elszomorító ebben csak annyi, hogy az azóta eltelt 10 évben nem sikerült különösebb változást elérni kedvenc sportágukban. De talán jövőre! 

Women's tournament - Dublin City University (Fotó: Moncsi Vígh)

Moncsi Vígh

Dublin, Írország 


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Címkék: Sport