Emlékeztek még Mindenttu Dóri Ami a kínai útikönyvekből kimaradt című írására? Amiben már bevezetett minket Kína mindennapjainak kulisszái mögé és még számolni is megtanított bennünket?
Most, hogy már nem lepődünk meg a snackként fogyasztott csomagolt csirkelábakon, jöjjön a folytatás.
Vásárlás
Mivel nagyjából mindent itt gyártanak, az emberek fejében kialakult az a sztereotípia, hogy „Ha Kínába jön az ember, minden olcsó és fillérekből lehet vásárolni.” Nos, az tény, hogy ha mondjuk az alapvető élelmiszerekről beszélünk, Kínában egy nagyobb bevásárlást körülbelül 2000 forintnak megfelelő összegű jüanból ki lehet hozni. A friss zöldségek, gyümölcsök, teák, üdítőitalok iszonyatosan olcsók, a húsok is nagyjából fél/negyed áron kaphatóak a Magyarországi boltokhoz viszonyítva.
A kisebb butikokban illetve az utcai árusoknál a különféle ruhákat, cipőket, kiegészítőket egészen olcsón be lehet szerezni (természetesen attól függően, hogy mennyire ügyesen tudunk alkudozni), ám ezekről tudnunk kell, hogy az esetek 99,9%-ban nem eredeti termékek.
Tavaly szeptemberben például 600 forintért lőttem magamnak egy vadiúj, kifogástalan állapotban lévő „UMBRO” futócipőt. Azóta is azt használom, és imádom(Fotó: Mindenttu Dóri)
Ám csalódást kell, hogy okozzak, de ha valaki bemegy egy Adidas vagy Converse márkaboltba, az bizony igencsak meg fog lepődni, mert az árak nagyjából megegyeznek a magyar/európai boltok áraival.
Ugyanez a helyzet a telefonok/tabletek/elektronikai cuccok tekintetében is. Iphone 5, 5s-6-6s-7-8-amit akarsz stb. kapható ugyan a nem hivatalos márkaszervizekben is, de az ott vásárolt termékek élettartama nem garantált, és a pénztártól való távozás után természetesen reklamációt nem áll módjukban elfogadni (azaz valószínűleg elhajtanak). Én személy szerint óva inteném az idelátogatókat a nem megbízható forrásból származó elektronikai ketyerék vásárlásától, de ez csupán magánvélemény, próbálkozni attól még lehet :).
Galéria: Bevásárlóközpont. Amit itt nem találsz meg, az valószínűleg nem létezik
(Fotó: Mindenttu Dóri)
A közlekedés valóban olcsónak számít, de természetesen városonként ez is változik.
Suzhouban (宿州) a taxi alapára az első két kilométerre 4 jüan (kb. 160 forint), utána pedig kilométerenként 1 jüant számolnak fel (40 forint). Nagyobb városokban azért nem ennyire baráti a helyzet, Shanghaiban például az induló ár már egy kicsit borsosabb 11 jüan (440 forint), utána pedig – ha jól emlékszem – 3 jüannal növekszik minden egyes megtett kilométer után. A buszokon a felszálláskor kell fizetni, méghozzá a sofőr mellett elhelyezett műanyag dobozba kell bedobni az általában 1 vagy 2 jüannyi összeget. (A sima buszokon való utazás általában 1 jüanba kerül, de amin van nyáron klíma, vagy télen fűtés az általában 2-be kerül.) Teljesen mindegy, hogy 1 megállót megyünk, vagy 27-et, az ár mindig ugyanaz. A metrókban általában kínai-angol nyelvű jegyautomatákból lehet jegyet vásárolni, itt az utazás hosszától függ, hogy mennyibe kerül. (Természetesen itt is van egy limit, ami maximum 8 jüan lehet)
Tüsszentés
Kínában a nyilvános tüsszögés szégyennek számít, így ha tehetjük, próbáljuk meg visszafojtani azt. Ha végképp nem megy, és mindenképpen kitör belőlünk a hapci, próbáljunk meg diszkréten elfordulni, elhúzódni a többiektől, és a lehető leghalkabban rendezni a dolgot. Ugyanez érvényes az orrfújásra is. (Allergiás lévén az egyik rémálmom, amikor tavaszi reggeleken, rám tör a tüsszögő roham, és egyszerűen nem bírom abbahagyni…)
Ezt inkább ne(Fotó: Flick/Allan Foster)
Érdekes, hogy míg a tüsszögés és orrfújás kvázi tabunak számít, addig a köpködés, vagy az étkezés közbeni locsogás, csámcsogás és szörcsögés teljesen természetes.
Önkontroll
Az egyik legnagyobb hiba, amit egy turista/külföldi elkövethet Kínában az az, ha nyilvánosan kiborul és jelenetet rendez. Ezt NE! De tényleg.
Mindegy, hogy mennyire idegesítő, amikor az ember eltévedve, kétségbeesetten bolyong valahol a 40 fokban, egyébként 2 órája pisilnie kell, ráadásul a semmiből hirtelen előkerül 400 darab hangosan ordibáló árus, hogy rátukmálja a különféle portékait, akkor se dühöngjünk nyilvánosan. A kínaiak ezt úgy nevezik, hogy „lose face” azaz, elveszteni az arcot, tehát megszégyenülni, nyilvánosan leégni, stb. Ha egyszer lejáratjuk magunkat, onnantól kezdve mindegy, hogy másnap már mennyire kedvesek és nyugodtak vagyunk, az emberek többé nem fognak ugyan úgy viszonyulni hozzánk.
Keep calm és csinálj úgy, ahogy a helyiek(Fotó: Mindenttu Dóri)
Nyilvános WC
Kínában rengeteg az ingyenes nyilvános WC, nagy és kisvárosokban egyaránt. Ha hirtelen mégsem találnánk a közelben egyet sem, amikor sürgősen szükségünk lenne rá, ne legyünk szégyellősek, nyugodtan menjünk be egy étterembe. Senki nem fog vacakolni azzal, hogy mit fogyasztottál, és van-e számlád, (nincs atombiztos beengedő rendszer sem, amihez be kell írni a titkos kódot a blokk aljáról) ha menni kell, akkor menni kell. Ebből senki nem csinál üzletet.
Egy nyilvános WC a sok közül(Fotó: Mindenttu Dóri)
Kutya- és macskahús
Az egyik legnagyobb baromság sztereotípia, amit Kínával kapcsolatban előszeretettel szoktak hangoztatni: Honnan tudhatom, hogy a kínai étteremben nem vernek át, és adnak kutyát a csirkehús helyett?
Nos, a válasz igen egyszerű. Azokban az éttermekben, ahol árulnak kutyahúst (és nincs minden sarkon ilyen) a tulajdonosok általában iszonyatosan büszkék arra, hogy ők különleges csemegét szolgálnak fel, így valószínűleg már az étlapon fel fog tűnni, hogy mi is az ő fő profiljuk. A kutya-/macskahús – mivel nem egy hétköznapi rizses csirke menü – egyébként iszonyatosan drágának számít. Arra tehát, hogy a kirendelt étel helyett éppen kutyahússal lepjenek meg, igen kevés az esély. Ha egy budapesti vendéglőben külföldiként rendelsz egy csirkepörköltet nokedlivel, valószínűleg nem fognak helyette véletlenségből hizlalt libamájjal töltött bélszínt és kaviáros osztrigás homárt kihozni. Na, ugye? ;)
Nemsoká újra jelentkezem, addig is 再见 minden kedves olvasónak!
Az első részt itt is elolvashatod:
Pataki Niki
Mindenttu Dóri