Madeira, az örök szerelem

Madeira, az örök szerelem
Madeira, az örök szerelem

Amikor tavaly Lisszabonba költöztem, már akkor egyértelmű volt számomra, hogy el fogok utazni az Atlati-óceán egyik szigetére (Mikor, ha nem most?), amely Portugália autonóm régiója, közigazgatásilag és kultúra tekintetében pedig Európához tartozik. Madeira egy vulkáni eredetű sziget, Lisszabontól 978 km-re helyezkedik el, és mint utólag megtudtam, a világ egyik legveszélyesebb reptere is itt található, és a pilótáknak, akik ebben a térségben teljesítenek szolgálatot, külön vizsgát kell tenniük.

Hogy miért? Az egész szigetet egy hegylánc alkotja, ezért a kifutó- és leszállópályát gyakorlatilag  a sziget déli partszakaszával párhuzamosan, önálló elemekeből építették fel. Így néz ki pontosan: 

A funchali le- és felszállópályaA funchali le- és felszállópálya(Fotó: wikipedia)

Utazási tippek

Funchalra már több fapados légitársaság is repül, így ha optimális időben foglalunk és persze nem a nyári csúcsszezonban (szerintem május, szeptember-október az ideális), akkor teljesen korrekt árakat is ki lehet fogni. Mondjuk nekem annyi helyzeti előnyöm volt, hogy én éppen Portugáliában tartózkodtam, és így a repjegy oda-vissza kb. 120€ volt. 

Portóból Funchalra a Transavia légitársasággal utaztam, visszafelé pedig már Lisszabonba mentem az easyJettel. Egyébként, ha valaki csak pár napra utazik, akkor a normál méretű kézipoggyász (55x40x20 cm) az teljesen elég, így nem kell pluszban még a csomagfeladásra is költeni. A reptérről pedig van rendes helyijárat is (az itteni Ikarus), így nem kötelező a reptéri transzfer, vagy éppen a taxit igénybe venni. 

Funchal

Madeira szigetének a fővárosa, a turisták által leginkább látogatott város, a sziget déli partján helyezkedik el. Funchal egy rendkívül színes és nyugodt város. Ami számomra legjobban tetszett, hogy rengeteg művész költözik ide, hogy nyugodt körülmények között alkothasson. Külön alernatív alkotói műhelyek jöttek itt létre, leginkább német művészek gyűjtőhelye. A másik kedvenc helyem a piac volt, ahol óriási volt a mediterrán gyümölcs- és zöldségválaszték, és ugye a halakról már ne is beszéljünk... Ez a két téma azonban külön cikket is megér, hiszen a benyomások alapján bőven lehet miről beszámolni. 

FunchalFunchal(Fotó: Tóth Kata)

Porto da Cruz

Ha egynapos kirádulást tervezünk, akkor kihagyhatatlan állomás Porto da Cruz. A helységet északról az Atlanti-óceán, délről pedig hegyek veszik körül. Funchaltól 33,5 km távolságra található. Lakossága 2597 főt számlál a legutóbbi (2011-es) adatok alapján. Ahogy korábban is írtam már, a busz közlekedés egész jó, így én itt is ezt a megoldást választottam. Bár azt is megmondom őszintén, aki nem nagyon bírja a hajtűkanyarokkal tagolt hegyi szerpentint és a déli vezetési stílust –  annak nem ajánlom. 

Szintén ezen a csodálatos helyen található a Rum Ház (Casa do rum) is, ahova idő hiányában én csak egy gyors kóstolóra ugrottam be, és hát nem bántam meg ezt a kis kitérőt. A helyi tradicionális alkoholos ital a poncha, amelyet cukornádból készítenek, majd mézet, cukrot, gyümölcsöket/gyümölcslevet adnak még hozzá. Amit én ittam, az maracujából készült. 

PonchaPoncha(Fotó: Tóth Kata)

Gasztronómia

A portugál konyhaművészet méltán híres, és ezalól ez a régió sem jelent kivételt. Az első képen a bolo do caco látható, amely egy portugál specialitás: lapos, köralakú kenyér (a képen egy másik változata van), amelyet egy bazalt lapon készítenek el. Fokhagymával, vajjal ízesítik, majd tonhallal, polippal vagy más húsfélével töltik meg. Nagyon finom. A második képen látható garnéla saláta elkészítésében nem volt semmi különleges, egyszerűen csak olyan volt, amilyennek lennie kellett. Viszont a harmadik képhez azért van némi hozzáfűznivalóm, ugyanis, az egyik legjobb kaja volt, amit a szigeten ettem, szinte tökéletes ízharmóniával. Sajnos a nevét nem jegyeztem meg, de az ízeket és az összetételét, azt annál inkább. A zöldségeket párolták: a brokkolit szerecsendióval, a krumplit színes borssal fűszerezték, a sütőtököt pedig enyhén fahéjjal szórták meg. A helyi halat pedig flambírozott banánnal és maracujával tálalták – ez az igazi szervezet(t)bűnözés.

Madeira az a hely, ahova mindenképpen vissza fogok térni. Tökéletes hely a kikapcsolódásra, pihenésre és a feltöltődésre.

Tetszett? Oszd meg!