A pazarló luxus fővárosa: Doha

A pazarló luxus fővárosa: Doha
4 perc

Kétség nem fér már ahhoz, hogy az Arab-félsziget milyen felfoghatatlan léptékben fejlődött és fejlődik még mindig. Nemzetközi és helyi befektetők, diplomatanegyed, szórakoztató ipar, luxus turizmus és sorolhatnánk az olajország mérhetetlen gazdagságát.  A félsziget egyik emírsége, Katar is láthatóan mindent megvett már. De vajon ebben a  luxusban marad hely a környezettudatosságnak?

Fejlődni mindenáron!

Nehéz környezettudatossággal összekötni egy közel-keleti arab emírséget, amelynek fő bevételi forrása egy olyan környezeti kincs kitermelése, amely az egyik legkárosabb a természetre, valamint e bevételének nagy részét mesterséges szigetek, vagy 500 új felhőkarcoló felépítésére költi. 

Dohai belvárosi kerület, Dafna és a diplomatanegyed (Fotó: Flickr/Omar Chatriwala)

Tüzetesebb utána olvasást követően lehet találni arra utaló jeleket, hogy mégis létezik környezettudatosság ebben a régióban, még ha ez kizárólag a céges kultúra, vagy egy kezdetleges törvénykezés szintjén működik csak.

Ideérkezve az átlagember azt tapasztalja, hogy környezetvédelem szempontjából itt a teljes rövidlátás uralkodik. Legszembetűnőbb példaként a hulladék kezelését említeném. Ebben a régióban is esztétikai oldalról közelítik meg a kérdést, ami azt jelenti, hogy ott, ahol kell, egy darab szemét nincs. A márványozott, műfüvezett sétálóutcákon vásárlás közben megengedhetetlenebb egy kólás doboz némi csoki papírral körítve, mint a munkásnegyedben.

Jómagam az itt töltött éveim alatt a szelektív hulladékgyűjtés legkezdetlegesebb formájával sem találkoztam. Sőt, tekintve az irreálisan magas hajlandóságot a műanyag szatyor használatára, még annak a hiánya is itt a legkevesebb. Amikor először találkoztam ezzel a jelenséggel, értetlenül állt előtte a „120 Ft-ért egy használhatatlan műanyag szatyor”-hoz szokott lelkivilágom. Igen, itt, ha boltba mész, és veszel 1 kg kenyeret, 1 l tejet és 10 dkg felvágottat, mindhárom élelmiszert 3 különböző szatyorba csomagolja be a kasszánál álló kisegítő ember. Egy idő után azon kaptam magam, hogy vérre menő harcot folytatok velük, hogy 50 zacskó helyett én 2-vel is beérem.

Sokadrangú kérdés: fenntarthatóság

De nem akarok igazságtalan lenni. Nem hunyhatok szemet azok felett a halovány zöld törekvések felett, amelyekkel találkozhatunk. Például minden egyes készpénzfelvételnél a gép arra ösztönöz, hogy kiméljem meg a környezetet attól az 5nm-es papírlaptól, amit amúgy is csak megszokásból szorongatnék arra a 3 másodpercre, amíg az automata kukájába ki nem dobom. Vagy a helyi cégek már kötelezően újrahasznosítják az egyszer használt papírokat, bár az is lehet, hogy ez az olajválság utáni költségcsökkentés miatt van. (Újrahasznosítás…., egy kép jelenik most meg előttem, ahogy egy qatarinak valaki megpróbálná felvázolni az újrahasznosítás lényegét, amire az illető értetlenül nézne a másikra, hogy „minek, ha vehetünk újat?”)

Ismétlem, említésre méltó zöld kezdeményezés jellemzően a multinacionális cégeknél jelenik meg, ahol a fenntarthatóság a cégkultúra szerves része. Ezek a cégek többnyire nyugati háttérrel rendelkeznek (mint például a helyi Qatar Petroleum), ahol elvárt a fenntarthatóság, így az ehhez szükséges tudás is adott. Regionális szinten is vannak szervezetek, ahol a régió országai rendeznek konferenciákat ebben a témakörben, de arra, ami a hétköznapi ember számára is észrevehető hatással lenne, arra még benyomásom szerint várni kell.

Megkerülhetetlen lételeme Katarnak a folyamatos fejlesztés, építkezés, túrás-fúrás, felújítás. Azt tudni kell, hogy nem egészen a közelmúltig, azzal is küszködtek, hogy olyan céggel kivitelezzenek, akik egyáltalán be is fejezik azt, amire szerződtek, vagy nem csupán kiönti az aszfaltot random szerűen, útépítés gyanánt. Ebből érzékelhető, hogy a környezetvédelem ebben a szellemiségben sokadrangú. Ha egy épületnek meg kell lennie, az ott fog állni, ahol kell, függetlenül attól, hogy kell-e, és hogy milyen áron.

Építőmunkások Dohában (Fotó: Flickr/Jabiz Raisdana)

Közelebbről vizsgálva a környezetvédelemhez való hozzáállást, Katarban egy kétarcú habitust figyelhetünk meg. Egyfelől van a végső, felülírhatatlan cél, ahol az országot, az olaj országát naggyá kell tenni, minden értelemben, bármilyen árat kifizetve, és ennek szükségszerű vonzata a tekintet nélküli luxus megvalósítása és annak bármi áron való fenntartása. A másik oldalon viszont ott állnak azok a nem kívánatos tényezők, mint például az energiapazarlás, a túlzott papír- és szeméttermelés, amelyeket muszáj arra az oldalra átterhelni, amely nem vesz részt a luxus életben, vagy nincs közvetlen hatással annak fejlesztésére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amíg a felesleges áram- és vízfogyasztásért félelmetes nagyságú büntetéseket szabnak ki, addig szemet hunynak afelett, hogy az építkezési-fejlesztési (pl. a zöld területek kialakításának folyamatos erőltetése, nem riadva vissza akár az időjárás manipulálásától sem) beruházások mennyi szeméttel, energiapazarlással, és nem ritkán emberéletekkel járnak. 


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy sztorid? Legyél a szerzőnk!