Amikor a virágok elhervadnak, avagy mindennapok a terror árnyékában

Amikor a virágok elhervadnak, avagy mindennapok a terror árnyékában
5 perc

2017. április 7-én Stocholmban megállt az élet egy időre. Drottninggatan sétálóutcájában a tömegbe hajtott egy gázoló. A merénylet a svéd fővárosban élő szerzőnket is megrendítette, így született meg ez az írás.

Az utóbbi egy év alatt több gázolásos „terrorcselekmény” is történt Európában. Nizza (2016. július), Berlin (2016. december) és London (2017. március) után most Stockholm (2017. április 7.) „következett”. Mindegyik helyszínen jártam turistaként, de ez utóbbit sajátomnak élem meg, hiszen három éve élek Stockholmban, és számtalanszor végigmentem azon a sétálóutcán, amelyet most az áldozatok emlékére virágok borítanak.

A stockholmi gázolásos támadásnak négy halálos áldozata van. Ketten közülük svédek, egy belga nő és egy brit férfi. Az egyik svéd áldozat egy 11 éves kislány, aki aznap épp iskolából ment hazafelé. Szörnyű dolgok ezek, amelyeknek nem kellene megtörténniük. A bűnöst három órával később letartóztatták, a város pedig egy szeretet terjesztő megmozdulással gyászolt.

Majdnem mindannyian érintettek voltunk a bűncselekmény napján, hiszen a rendőrség leállította a tömegközlekedést, így egy időre az egész város megállt. Ez péntek délután volt, amikor mindenki a hétvégéjét tervezte. Sokan a városközpontban ragadtak munka után, nem tudtak hazamenni, őket a segítőkész emberek befogadták, és akadtak olyan segítők is, akik saját autóikkal vitték haza a rászorulókat. Volt, aki kávét, élelmiszert osztogatott az utcán, és a templomok, irodaházak is megnyitották kapuikat, hogy akinek nincs más megoldása, ott tölthesse az éjszakát.

Másnap az emberek spontán el kezdték látogatni a helyszínt, virágokat vittek, megköszönték a rendőrök, a mentősszolgálat dolgozóinak és a területi őrök áldozatvállalását, akik félelmet nem ismerve végezték munkájukat.

Két nappal a merénylet után, vasárnap, április 9-én több ezres tömeg gyűlt össze a tragikus esemény melletti téren együtt gyászolni, fejet hajtani az áldozatok előtt, és megmutatni, hogy a szeretet erősebb a félelemnél és a terrorcselekmények által szított gyűlöletnél.

Egy ilyen esemény még inkább felveti a bevándorlás, biztonság, migráns krízis politikai kérdéseket. Itt én most a mindennapi egyszerű ember szempontjából próbálom megközelíteni az eseményeket.

A stockholmi merénylet elkövetője különben menedékjogot kért, amit két év elbírálási idő után nem kapott meg, ezért el kellet volna hagynia az országot. Ő azonban inkább bújkált, mint sokan mások, és próbált feketén dolgozni. Nem szeretnék itt belebonyolódni az integráció kérdéseibe, véleményezni az európai értékek tiszteletben tartásának szükségességét és azt, hogy a más világrészekből érkezők miért nem tartják magukat azokhoz. 

Statisztikák azt mutatják, hogy Európában a 70-es években is jelen volt a terrorizmus, a 80-as és 90-es években úgyszintén. Volt, amikor sokkal több áldozatot követelt egy-egy terrorcselekmény. Tanúi lehettünk bombarobbantásoknak, repülőgépbe, vonatba és autóba rejtett pokolgépek követeltek több száz emberéletet. Az elkövetők motivációja sokszor különböző volt, viszont az eredmény sajnos ugyanaz: ártatlan emberek halála.

Ami eltér, hogy manapság a média fejlettsége olyan szinten van, hogy perceken belül tud az esetről az egész világ, egyes dolgokat élőben is tudunk követni, láthatunk képeket az eseményekről, meghallgathatjuk a szemtanúkat. Ez a tény a félelmet is gyorsan terjeszti, de remélhetőleg a pozitív benyomásokat is. A modern médiaeszközök segítségével a bűnszervezetek tagjai is gyorsabban kommunikálnak, de ugyanezen eszközök segítségével sok ember hazatalált, segítséget kapott a stockholmi merényletet követő forgalmi káoszban.

Az élet megy tovább. A virágok, amelyeket az emberek a stockholmi merénylet színhelyére hoztak, lassan elhervadnak. Minden nap munkába menet elhaladva amellett a bizonyos utcasarok mellett, nem tud nem eszembe jutni a füstölgő teherautó, a halálra gázolt négy ember, a tizenöt sebesült. Mindenki, aki Európa nagyvárosaiban él, ezzel a valósággal szembesül. A kérdéssel, hogy mi lesz a következő? Számomra a londoni polgármester egyik kijelentése volt nagyon reális, amikor is azt mondta, hogy a fenyegető terrortámadások a nagyvárosi élet részét képezik. Arra buzdította a londoniakat, hogy legyenek éberek ezeknek a veszélyeknek a  leküzdésében. Egyetértek.

A terrorveszély valószínű csökkenti a turizmust, az ember ugyebár nem szeretne rossz időben rossz helyen lenni. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy a mindennapokban, a munkában, iskolában, utazás közben mi érhet bennünket. Óvatosnak kell lenni, igen. Félni kell? Szerintem nem. Ha visszanézzük a történelmet, a statisztikákat, rájövünk, hogy semmi új nincs a nap alatt. Újak a körülmények és a média befolyása, ezért is a média munkatársai nagyon fontosak, nagy szükség van a felelősségtudó, komoly újságírókra, szerkesztőkre. A stockholmi eset kapcsán megemlíteném, hogy azon a bizonyos délutánon tanúi lehettünk a jó tudósítók munkájának, de a nem igazán jókét is láttuk. Amikor egy ilyen hír kirobban, sok ember pánikba esik és hallani vél olyan dolgokat is, amelyek nincsenek, vagy olyan szögből lát valamit, ami nem tükrözi a valóságot. Voltak hírek lövöldözésekről, az utcán késsel hadonászó terroristákról és hasonló téves információkról. Végül pedig maradnak a tények.

Gyászfal (Fotó: Kovács Csaba)

Miért is osztottam meg gondolataimat? Csupán annyit szerettem volna leírni így a húsvéti időben, hogy a terrorveszély árnyékában élve mégis szabadok és reménnyel teliek lehetünk és kell lennünk. A szeretet tényleg erősebb a gyűlöletnél, mi ezt nagyon erősen éreztük itt Stockholmban az események utáni napokban. Mindenkinek békés, szeretettel és reménnyel teli ünnep- és munkanapokat kívánok!


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Címkék: terror , veszély , halál