Nem, most nem a magyarok olaszországi bevándorlásáról lesz szó, erre megszámlálhatatlan forrás áll rendelkezésre, akit ez érdekel, az csalódni fog. Az afrikai bevándorlók életéről lesz szó, és ugyan a legtöbben mostanában Líbiából érkeznek a Dél-Olasz partokra, én most mégis a szenegáli bevándorlókról fogok írni. Helyesebben szólva EGY szenegáli bevándorlóról, Dauede Soaw-ról, akit itt csak egyszerűen Davidének hívnak.
Davide a kedvenc kávézója előtt(Fotó: Schatz Roberta)
Davide 27 éves és 9 éve él Olaszországban. Tökéletesen beszél olaszul, angolul és franciául. Igaz, nagyon kell figyelni, hogy meg tudjam különböztetni, hogy éppen melyik nyelven próbál velem kommunikálni, mert valamiért állandóan váltogatja. Nem ez az egyetlen furcsa szokása, van sok neki. Például ragaszkodik ahhoz elmélethez, hogy a fehér cukor sokkal egészségesebb, mint a barna, mert szerinte minden, ami fehér, az jobb.
"Másban is eltér az értékrendünk, de van egy közös pontunk: mind a ketten bevándorlók vagyunk itt."
Viszont ő fiatal! És a nagy többsége a szenegáli bevándorlóknak itt fiatal… Eljönnek otthonról az agyonhasznált szlogen, a „jobb élet reményében”, de ez nekik azt jelenti, hogy az otthon maradt népes családnak lesz jobb élete, nem neki. Vagyis neki is – talán –, ezt nem tudom megítélni… Davide naponta több száz (!) kilométert tesz meg, nagyrészt vonaton, a többit gyalog. Leccében lakik három másik szenegáli pajtásával egy albérletben, így nagyjából 300 euróból kijön havonta rezsivel együtt. Leccében lényegesen drágább lakni, mint a környező kisebb településeken, viszont a szociális élet egy ilyen életformához elengedhetetlen, amit egy kis település sajnos itt nem tud biztosítani annyira. Davide minden reggel fogja a motyóját, és elvonatozik a tengerparti városokba, ahol sok turista van, és árul napszemüveget, láncokat, ékszereket, és „eredeti” Nike és Adidas cipőket is.
Teszi mindezt legálisan. Kétévente szépen bemegy a hivatalba, ahol a tartózkodási engedélye alapján kap árusítási engedélyt is. Ezzel a zsebében, és az afrikai árusokra olyan nagyon jellemző halálos nyugalommal és vidámsággal, bármit rásóz nemcsak a turistákra, de a helyiekre is. A helyiek ugyanis mind ismerik, és szeretik. Ezért szívesen áldoznak 4-5 eurót egy 1975-ben volt divatos napszemüvegre, vagy egy pár „Nike” surranóra. Arra minden évben áldoznak, mert ugye ez az idei sajnos nem tart ki a jövő évig, ha rendesen hordja az ember.
Igen, tényleg "Hungary" felirat van a sapkáján.(Fotó: Schatz Roberta)
Davide (és minden árus) évi 80 eurót adózik. Mondhatjuk, hogy ez nem sok, de a keresete sem sok, főleg a téli hónapokban. Pontosan nem tudom, mennyi jön össze egy-egy nap, de azt tudom, hogy ezért a pénzért nagyon sokat kell menni. Szó szerint menni! Tűző napon sétálni a motyóval, és mosolyogva tűrni, hogy száz emberből kilencvennyolc meg csak válaszra sem méltatja, egyszerűen csak legyint, vagy a fejét rázza. De Davidének nyolc testvére van otthon. Ebből öt kiskorú. Szóval haza kell küldeni a pénzt, mert otthon nincs munka, még ilyen sem. Szenegál szegény ország. Álomszép nemzeti parkjai vannak, béke van, több, mint 100 éve nem volt háború. Miért is lenne, hiszen nincs mit onnan elvinni. Davide szerint a turizmus jó üzlet lenne ott is, de sajnos az odavezető utak elrettentik a turistákat. Már a Dakar-rali sem jár arra… Veszélyes átmenni a tálib harcosokkal tele lévő területeken, ami Szenegált körülveszi.
Így hát a szenegáli fiataloknak marad a kivándorlás. De Davidét nem kell félteni. Bejárta már fél Európát busszal, pontosan tudja, hogy Magyarországon a legszebb város (szerinte): Mosdógyár (segítek, ez Mosonmagyaróvár,- nekem is órákba telt, mire rájöttem), de imádja Prágát és Esztergomot és Berlint is. Ám legjobban azt szeretné, ha otthon lehetne. Nem tudom, máshol hogy van, de itt nagyon összetartanak a szenegáliak. Leginkább együtt „bandáznak”, és nem azért, mert például Davidének ne lennének olasz haverjai. Mégis, még kilenc év után is furák neki az olaszok. Tisztán látja az európai és az afrikai mentalitás közti különbséget, sőt az Európán belüli mentalitás különbségeket is. Szívesebben üzletel mondjuk egy észak-európaival, mert az ő szavuk megbízhatóbb. Legjobban ugyanaz idegesíti az olaszokban, ami engem is: a mérhetetlen pontatlanságuk, megbízhatatlanságuk és mindenre ráérésük. Óriási egyetértésben szoktuk szidni három percig őket, aztán persze elszégyelljük magunkat, mert valamiért ezt választottuk új otthonunknak - mind a ketten.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
T Bacsa Judith
Mihálydeák Rita
Zsák Kata