Átverések: Lakás- és bébiszitter-maffia

Átverések: Lakás- és bébiszitter-maffia
7 perc

Szerencsére körültekintőek és óvatosak voltunk, így egyik csapdájába sem kerültünk bele, de lelkileg azért megviseli az embert, ha az egyik pillanatban azt hiszi megfogta az Isten lábát, a másikban meg már a padlón ül és fogdossa a fájó fenekét… Remélem mindenkinek tanulságosak lesznek a következő történetek.


Lakásmaffia Berlinben

Költözés előtt nézegettünk lakásokat, és az elején, mint naiv szüzek nem igazán tudtuk merre kezdjük. Találtunk több weboldalt is.
A lakáskeresés egyik módja, hogy keresel egy ügynökséget. Viszont munka, bankszámla és spórolt pénz nélkül nem nagyon van esélyünk náluk, mert a hivatalos ügyintézéshez mindenféle iratot kérnek (pl. jövedelemigazolást vagy banki papírokat), sok olyat is, ami nincs az ember birtokában, hiszen még az adott országban sincs. A lakások különbözőek, kicsik, drágák, túl lepukkantak. Itt csak akkor kezdjünk, ha már Berlinben vagyunk, van munkánk, német bankszámlánk és minden hátterünk megbízható és tiszta.

Munka nélkül ezt a megoldást  el is vetettük és ezután akadtunk bele a http://berlin.en.craigslist.de/ weboldalba, ahol mindenre lehet keresni és több ezer találat jön ki. Az első találat egy csodaszép lakás volt Berlin szívében, nagyon jó áron, csodaszép fotókkal, felújított designlakás. Furcsa volt, hogy egy ilyen lakást ennyire olcsón akarnak kiadni, de ki tudja mik az árak és a szokások Berlinben. Írtunk nekik.

Képünk illusztráció (Fotó: Flickr/Tom Borrowski)

Jött is a válasz, hogy örülnek, hogy érdeklődünk a lakás felől, részletes adatokat is küldtek a lakásról: mikor lett felújítva, gépesített, mekkora, hány szoba van, mennyibe kerül stb., és kérték, hogy írjunk kicsit magunkról, hányan mennénk, mit csinálunk. Nagy kupaktanács után megfogalmaztuk a legpozitívabb, legjobb képet festő emailt magunkról. Pozitív válasz jött rá: nagyon szimpatikusak vagyunk, szívesen kiadják nekünk a lakást. Maga a tulaj orvos, és a családjával Londonban él jelenleg, ezért akarja kiadni a lakást, neki nem fontos a pénz, csak az, hogy valaki hosszútávra kivegye a lakást, mert nem tud/akar onnan a távolból menedzselni mindig egy új lakót, és örül, hogy két ilyen megbízható fiatalt talált a nemrég elhunyt apjának a lakásába. Természetesen minden ügynökségen keresztül fog menni. Mivel ő jelenleg nem tartózkodik az országban, sajnos nem tudjuk megnézni a lakást (ami a mi szempontunkból mindegy is volt, hiszen mi sem tartózkodtunk az országban akkor még), de – és itt jön a csavar –, ha mi küldünk neki 500 eurót, ő elpostázza az ügynökségnek a kulcsot, és amikor mi megérkezünk az ügynökség embere ott fog várni minket a kulccsal.

Akadnak gyanús jelek (Fotó: Flickr/Sarah Ross)

Na, itt kezdett el furcsa lenni a történet, hogy miért is küldjek én egy vadidegen embernek pénzt? Bármennyit is?!
Kértük, hogy akkor a továbbiakban az ügynökségen keresztül üzleteljünk. Mint kiderült az ügynökség az airbnb, legalábbis ő ezt mondta. Felhívtuk az airbnb ügyfélszolgálatát, hogy létezik-e ez, hogy az ő ügynökük a kulccsal ott fog minket várni a lakás előtt. Határozottan azt mondták, hogy ők nem foglalkoznak a lakás megnézésével vagy kulcsok továbbításával, ők csak egy szolgáltató oldal, akik összekötik a lakáskeresőket és kínálókat, de ezenkívül ők semmi mást nem csinálnak! 

Még azért pár ilyen internetes hirdetéssel megpróbálkoztunk, volt, aki konkrétan kérdőív kitöltésére kért, hogy dohányzunk-e, házasok vagyunk-e, stb. A kedvencem azonban a pap, aki Ukrajnába ment, hogy ott segítse a rászorulókat, miközben embereket csap be a nem létező berlini luxus apartmanjával…


Legyünk tehát óvatosak, amikor albérletet keresünk. Főleg akkor, ha mindezt egy másik országból, itthonról tesszük. Intő jelek lehetnek: ha a lakás a legbelsőbb, legjobb kerületben van, túl nagy (találtunk 100 nm-es lakásokat), lehetőleg kerüljük a "designlakás" megfogalmazású hirdetéseket. Árulkodó lehet az ár. Sajnos Berlinben egy szoba bérleti ára mozog 350 euró körül, nem egy szuper, felújított lakásé. Gyanakodhatunk akkor is, ha valaki többszöri kérésre sem küld nekünk képet  a lakásról, viszont hosszú, többoldalas, gyönyörűen megfogalmazott emaileket küld nekünk az életéről. Általában a túl hosszú és túl jól összerakott emailek is gyanúsak lehetnek. Elég furcsa, ha egy csodaszép, központban lévő, olcsó lakás tulajának van ideje 5 oldalas üzeneteket írni minden érdeklődőnek. Ami pedig a legfontosabb: SOHA SENKINEK NE KÜLDJÜNK ELŐRE PÉNZT!


Védekezni úgy tudunk a csalók ellen, hogy pl. megnézzük google streetview-n a címet. Lehet, hogy a lakás helyén egy irodaház vagy egy bolt van. Chrome-ban pedig tudunk képre is keresni és elég gyakran találjuk meg álomlakásunk fotóját más hirdetéseknél is. Személyes javaslat, hogy alapból kerüljük a craigslist weboldalt, én magam úgy tapasztaltam, hogy a hirdetések jelentős százaléka kamu!

Képünk illusztráció (Fotó: Flickr/Vladimir Pustovit)

Bébiszitter-maffia

Ez a történet a napokban kezdődött: találtam egy bébiszitter állást szintén az előbb már említett craigslist weboldalon. Írtam a hölgynek, hogy érdekelne az állás, van tapasztalatom is. Jött is a válasz, hogy nagyon örül, nagyon tetszenek a referenciáim. Ők jelenleg Görögországban vannak a férjével és a két fiukkal, de augusztus 15-én jönnek Berlinbe, és jó lenne, ha valaki már akkor tudna a gyerekekkel foglalkozni. A gyerekek nagyon jók, nem lesz gondom velük, 8 hónapra jönnek, és eleinte heti 4 nap 4 órát kellene délután a kicsikkel lennem, utána esetleg megbeszélhetünk hosszabb felügyeletet vagy akár au pair munkát is. Fizetésként pedig 450 euró/hétre gondolt. Na, ez volt az a pillanat, amikor én elvesztettem az eszem, és jött a megfogtam az Isten lábát érzés. Már számolgattam fejben, hogy akkor az milyen órabér, az mennyi pénz havonta, hogy mellette foglalkozhatok a hobbimmal vagy másik munkát is vállalhatnék, stb. Még váltottunk pár emailt, amelyekben fényképeket küldtem, és ő is mesélt kicsit magukról. 
Egyik reggel viszont a következő email várt: mivel még nincs itt lakásuk, szeretnének megkérni, hogy segítsek nekik ebben. Ők szeretnék, ha a közelemben találnának lakást, hogy nekem könnyebb legyen eljutni hozzájuk. Találtak is egy 3 szobás apartmant, viszont ők nem bíznak az ügynökségekben, mert sok átverésről olvastak már (lásd feljebb), de bennem megbíznak (hiszen láttak már egy fotót rólam és tudják az email címem??? vagy mégis miért is???). Ők küldenének nekem egy csekket 2000 euróról, amiből 450 euró az én első heti fizum, a maradékból én meg fizessem ki a lakás tulaját, akitől bérlik majd a lakást.

Első körben nem tűnik átverésnek, hiszen ők küldenek pénzt nekem, nem a saját pénzemből kellene kifizetnem, de akkor is valami bűzlik, hogy miért is bíznának meg inkább egy vadidegenben, mint egy lakásügynökségben. Ezért is kezdtem el keresgélni a neten és találtam egy teljesen hasonló sztorit Amerikából. Ott egy 60 éves nénivel játszották el ugyanezt, akinél, miután megkapta a csekket, kiderült, hogy a csekk hamis.

Innentől pedig több végkimenetele is lehet a dolognak:
1. csekkbeváltáskor a bank kifizeti a csekket, de ha másik kontinensről van, akkor egy hét a visszkereseti jog, azaz egy hét után visszavehetik tőled a pénzt. Az "anyuka" meg fog kérni, hogy mivel sajnos valami közbejött, mégse a főbérlőnek adjam a pénzt, hanem küldjem vissza valahova a számára, egy hét után meg a bank visszaveszi az 1550 eurót tőlem.

2. ha a csekk nem érkezik meg valamilyen oknál fogva, de mivel sürget az idő megkérnek, hogy előlegezd meg nekik az összeget.

Én megírtam, hogy köszönöm a bizalmat, de sajnos ez túl nagy felelősség és nem vállalom, még küldtem nekik 1-2 linket megbízható ügynökségekről.
Azóta sem jött válasz…


Ne fogadjunk el előre pénzt soha, és ne tegyünk szívességeket senkinek, főleg, ha pénz is van a dologban. Kérjünk legalább egy skype beszélgetést, ha máshogy nem megoldható a személyes találkozó.
Itt is él, hogy gyanús lehet a túl jól megfogalmazott és túl hosszú email. Annyi sablon emailt küldenek, hogy gyakran már a copy-paste is gondot okoz. Az én emailemben még elírás volt: azt írta az „anyuka”, hogy augusztus 15-én jönnek Franciaországba, mire én rögtön vissza is kérdeztem, hogy akkor valamit nagyon félreértettem, mert én Berlinben keresek munkát. Jött a javítás, hogy Berlinbe jönnek, csak elírta. Ez elsőre nem volt gyanús, de utólag esett le, hogy valószínűleg szimultán annyi másik szerencsétlennel emailezett, hogy már azt sem tudta kinek mit írjon.


Ne dőljünk be a jól hangzó ajánlatoknak! 

A probléma ezekkel az átverésekkel, hogy a kapzsiságunkra és a kiszolgáltatott helyzetünkre hatnak. Az utolsó esetben én sokáig reménykedtem, hogy nem átverés, és ennek ellenére is megkapom a bébiszitter munkát, és két valós gyerekre vigyázhatok.
A csalók ügyesen építik ki a bizalmat az „áldozattal”, és a legszörnyűbb, hogy ha szerencsés helyzetben tényleges pénzveszteségünk nem is lesz, mert átlátjuk az átverést, akkor is ott marad a lelkünkben egy érzés, ami a leginkább arra hasonlít, amikor egy gyerek kezéből kiveszik a nyalókát.