Gyerekvállalás Hollandiában

Gyerekvállalás Hollandiában
Gyerekvállalás Hollandiában

A kint töltött évek alatt lassan beláttam, hogy jobb, ha nem járok haza az éves egészségügyi vizitekre, hanem megismerkedek a helyi ellátással, a háziorvosommal, még akkor is, ha nem tudok az anyanyelvemen szólni hozzá. Ennek az az ára, hogy van, amikor Google fordítóval készülök a találkozóra, illetve volt már rá példa, hogy a doki leírta a kulcsszót egy papírra, én pedig otthon interneten utánakerestem a jelentésének.

A terhesség azonban más. Ebben az esetben biztos voltam abban, hogy felkeresem a régi orvosomat, megkérem, vessen egy pillantást a leletekre. Muszáj volt hallanom, hogy szerinte is minden rendben van, ez nekem így volt megnyugtató.  A találkozásunk végén megkért, írjam meg a tapasztalataimat a hollandiai terhesgondozásról. Íme a neki szánt levelem, talán van még, akiknek érdekes lehet.

Kedves Doktor Úr!

(Fotó: Békési Barbara)

Itt tényleg próbálják a terhességet nem túlreagálni, és a lehető  legtermészetesebb  állapotnak venni, a cél, hogy még véletlenül se gondolja az ember azt, hogy beteg. Ez nekem tetszett, segített abban, hogy ne stresszeljem túl magam, de azt nem tudom, hogy az esetleges  rendellenesség hogyan derül  ki.

Az biztos, hogy nagy  felelősséget  tesznek a kismamára, hogy észrevegye, ha valami nincs rendben, és időben  kommunikálja azt a szülésznőnek. Mentségükre legyen mondva, hogy minden rendelőnek van egy 24 órán keresztül hívható telefonszáma, melyet bármi kérdés esetén lehet"tárcsázni", és amennyiben szükséges, biztos, hogy kijönnek, megvizsgálnak.

Ezt kell tenni akkor is, ha beindul a szülés. Nem kell magán akciózni, nem kell berohanni a kórházba, előbb a szülésznő  házhoz jön, megállapítja hol tart a folyamat, majd amikor elérkezettnek látja az időt ,beszól a kórházba, hogy készítsek elő a szobát. Ezek után beül az autójába, megy elől, az ideges  apuka meg a saját autóval megy utána.

Nálunk is így történt, az egyetlen probléma az volt, hogy a praxisban dolgozó 4 szülésznő közül  nem tudtam mindegyikkel találkozni, és pont egy ismeretlen lány volt az ügyeletes, aki egyébként nagyon szimpatikus volt, csak hát mégis jobb lett volna, ha nem a vajúdás napján látom először.

(Fotó: Békési Barbara)

Nekem két félelmem volt a hollandiai szüléssel kapcsolatban: az egyik, hogy mi lesz, ha erőltetik az otthonszülést, a másik, hogy vajon igaz-e, hogy két órával a szülés után “kidobják”, azaz hazaküldik a kórházból az újdonsült anyukát és a babát. Ami az otthonszülést illeti, ez valóban nagyon gyakori itt, szinte természetes, hogy ennek indulnak neki a holland nők, nem is véletlen, hogy a világon itt van ennek a legmagasabb aránya. Ám ez abszolút az ő választásuk, nekik ez így a természetes. 


Amennyiben azonban valaki a kórházat választja, az is rendben van, ezt a kérdést megbeszéljük az első konzultáció alkalmával, s amit szeretnénk, azt regisztrálják a rendszerben Az otthonszülést sem lehet ám minden alkalommal választani, ha például egy lift nélküli ház negyedik emeletén lakik a kismama, bizony szó sem lehet róla, hiszen vészhelyzet esetén nem tudják gyorsan elszállítani. Megvannak tehát ennek is a bizonyos feltételei, fő a biztonság.


A biztonság a fő ok a szülés utáni kórházban maradásra is. Amennyiben komplikációmentes volt a szülés, a baba és a mama vizsgálati eredményei száz százalékosan rendben vannak, akkor igen, valóban mehetnek haza még aznap. Úgy tartják, a babának is jobb, ha otthoni baktériumok veszik körül őt (erről a doktor úr biztos többet tud), így nincs kitéve esetleges fertőzésnek, amit a kórházban kaphat. Ám, ha egy kis eltérés is van a normálistól bármilyen eredményben, vagy esetleg komplikáció lépett fel szülés alatt, akkor bizony nem mehet senki sehova.


Minket is benntartottak, majd amikor a másnapi vérvétel eredménye rendben volt, a gyerekorvostól  megkaptuk az engedélyt a távozásra 24 órával a szülés után.
 

Na, de itt jön a képbe még egy dolog, ami indokolja a gyors hazatérést: minden újdonsült anyuka öt napig (ha indokolt, akkor hosszabbítható) kap egy külön nővért napi 8 órában, aki házhoz jön, megmutatja, hogyan kell ellátni egy újszülöttet, naponta ellenőrzi a kismama és a baba egészségi  állapotát, esetleg kisebb házimunkát végez, ebédet készít, teát főz, ha kell, bevásárol. Ez az első  napokban aranyat ér! Felbecsülhetetlen, megfizethetetlen, meg is sirattam a mi néninket, amikor utolsó nap becsukódott mögötte az ajtó.

Itt egy furcsaságot meg kell jegyezni. Annak érdekében ugyanis, hogy ez a gyermekágyas nővér ne erőltesse meg a hátát, meg kell rendelni bizonyos ágymagasító lábakat, ami kb 30-40 cm-rel megemeli az ágyat. Ezt egy külön erre szakosodott cég ingyen kihozza, majd visszaviszi, de nekünk kell beszerelni a helyére. Emiatt Apuci nem volt boldog, de én meg akkor nem voltam az, amikor a frissen szült habtestemmel kellett fel- és lekászálódni ezen az ágyon... nem volt a kedvencem, nem-nem.

Azok a bizonyos ágyemelő lábakAzok a bizonyos ágyemelő lábak(Fotó: Kraamzorg de Waarden)

Összességében elég  elfoglalt lesz egy kismama a terhesség alatt: az alap ellenőrzések mellett biztosítási csomagot kell váltani, nővért meg kell rendelni, velük egy ismerkedő találkozót leszervezni, ágytámaszokat rendelni, orvosi dobozt is kell rendelni, amiről még nem is beszéltem: ez egy olyan csomag, amiben mindenféle orvosi felszerelés található, amire szükség lehet az első hetekben: vatta, fertőtlenítő, alkohol stb...

Orvosi csomag állatos dobozbanOrvosi csomag állatos dobozban(Fotó: zilverenkruis.nl)

Ha még marad szabad kapacitás, akkor ráállhatunk az ajándékcsomagok felkutatására, ugyanis rengeteg bolt kínál ilyet a kismamáknak. Általában interneten kell regisztrálni, és már küldik is a kupont, a kódot, és hopp, máris van egy csomag pelusunk, egy cumisüveg, egy újság, kis rugdalózó, de nem utolsó sorban szinte minden csomagban van egy alkoholmentes sör az anyukának!

Dióhéjban ennyi lenne a történetünk. Én örülök, hogy láttam, megtapasztaltam hogy mennek itt a dolgok. Szerintem sok hasznos, okos részlete van ennek a rendszernek, de kíváncsi lennék, az Ön véleményére is! Jelentkezem, ha legközelebb hazalátogatunk, addig is jó munkát kívánok!

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Tetszett? Oszd meg!