Külföldön magyarnak lenni...

Külföldön magyarnak lenni...
5 perc

Sok ember indul útnak manapság és próbál szerencsét külföldön akár egy jó munka miatt, egy ösztöndíj vagy egy szerelem okán, nyelvtanulás céljából, vagy egyszerűen azért, hogy kipróbálja magát, hogyan állja meg a helyét egy idegen országban, mennyire tud azonosulni az ottani kultúrával, mennyire fogadják őt be az adott országban. Megtapasztalja, milyen külföldön magyarnak lenni, távol az otthontól, távol a családtól és a barátoktól. Sokan sokféleképpen élik meg ezt az élethelyzetet. Van, aki megtalálja a számításait és soha többé nem szeretne hazatérni, és van aki egy idő után úgy gondolja, hogy bőven elég volt, amit látott, vagy egyszerűen elérte a kitűzött célokat (akár anyagi, akár más), és feladva a kinti munkát meg a jólétet, végül hazaköltözik.

 

Ami viszont biztosan közös azokban az emberekben, akik éltek már külföldön, hogy más szemlélettel nézik utána (vagy már külföldi életük közben is) a világot.

Amikor nekiindulunk, figyeljük az új (általában átmeneti) otthonunkat, az embereket, a szokásokat, a furcsaságokat. Akaratlanul is elkezdjük a hasonlítgatást a két ország között.

Vannak a wow-dolgok, ami általában azokat a dolgokat takarja, ami nem, vagy nem jól működik Magyarországon, és megállapítjuk, hogy „milyen jó lenne, ha…”

…az emberek otthon is stresszmentesebben élnének…

…ha lennének normális fizetések és az embernek nem azon kellene törnie a fejét folyamatosan, hogy miből fogja kifizetni az utolsó csekket, vagy miből veszi meg hónap elején a bérletet…

…ha az „azt nem lehet” filozófia helyett a „persze, megoldjuk” gondolat működne…

…ha az emberek tudnának pozitívan gondolkozni…

…ha az orvosnál nem kellene hosszú órákat, fél napokat, napokat várakozni, egy-egy röntgen, MRI vagy CT időpontra pedig hosszú hónapokat várni…

…ha a hétvége a valódi pihenésről szólna, hogy feltöltődjünk belőle…

 

Mindenesetre a külföldi életnek van egy olyan hozadéka is, hogy néha pokolian hiányzik az otthonunk. Hiányzik a család, a barátok, ízek, illatok, a megszokott helyek, még a sarki kocsma vagy éppen a zöldséges is. Kapaszkodunk dolgokba, emlékekbe, többet nosztalgiázunk, hogy „de jó is volt, amikor ezt meg ezt csináltuk”.

 

Nagyon sok olyan dolog válik fontossá, amiket korábban, amíg otthon éltünk, észre sem vettünk a rohanó mindennapokban. Ezek többnyire apróságok, mégis sokat jelentenek nekünk. Kiemelkedő figyelemmel nézzük az eurovíziós dalfesztivált, hogy drukkoljunk hazánk fiának, és kimondhatatlan boldogsággal tölt el, amikor a választott országunk egyik eldugott éttermében Kállay-Saunders András Running című száma szól a rádióból. Mosolyogva kezdem a napot, amikor tudom, hogy HR-esként ma egy magyar pályázóval fogok beszélgetni, aki állásra jelentkezett a cégünknél. Ebben a tekintetben biztosan változtunk. Jobban figyelünk mindenre, ami magyar. Nézzük a hokiban, kézilabdában és újabban fociban is jeleskedő magyar csapatokat, és még annak is örülünk, amikor felismerjük a ZDF egyik sportriporterének, Réthy Bélának a hangját, hiszen magyar neve miatt máris közelebb érezzük magunkhoz. (A család 56-ban vándorolt ki Ausztriába, majd Sao Paulóba, Béla pedig beszél németül, magyarul, portugálul, angolul, franciául és spanyolul.) 

A magyar zászló Luxembourgban az Európai Bíróság épülete előtt (Fotó: Flick/Cédric Puisney)

Amikor magyar rendszámú autót látok, egyből arra gondolok, hogy vajon nyaralni jöttek vagy itt élnek? Apró morzsák a mindennapokból. Egy magyar hang az utcán, a boltban, egy összenézés, egy mosoly, konstatálva, hogy „de jó” és legszívesebben már mondanám is nekik, hogy „hello magyarok”. Extrém fura, de jó érzés, amikor a luxemburgi koncertterem megtelik magyarokkal egy-egy Tankcsapda, Quimby vagy Pély Barna koncert alkalmával, vagy amikor Hosszú Katinkának és Cseh Lacinak szurkolunk a luxemburgi uszodában. 

Galéria: Hosszú Katinka és Cseh Laci győzelme Luxembourgban (Fotó: Bencsik Rita)

Az itteni magyarok önzetlenül segítik egymást információkkal, oktatással, termékek csereberéjével. Sokszor nem pénzért, hanem szívességből és olykor sokat jelent, ha tudjuk, hogy egy idegen országban is vannak „sorstársak”, akikre számíthatunk bizonyos helyzetekben.

 

És hogy miben változtunk még? Azzal, hogy kinyílt a világ előttünk, eltűntek a távolságok. Míg korábban Magyarországon belül 240 km-t autókázva félúton megálltunk és sofőrt cseréltünk, addig most autóval letoljuk az 1200 km-es távot 1 vagy 2 megállással. A fapados légitársaságoknak köszönhetően rutinná válik a repülés, amit ha nem vágtunk volna bele ebbe a kalandba, sosem éreznénk át. Már nem tűnik fel, hogy ki van írva a gép szárnyára, hogy ne sétálj rajta, természetes, hogy a felhők felett mindig kék az ég, de akárhányszor repülünk, mindig csodás látvány a naplemente vagy éppen a napfelkelte, ahogy a fehér felhőtakaró alatt néha felbukkan egy-egy város, ahogy felismerjük a Dunát vagy az Arénát, és ahogy haladunk a reptérről befelé, mindig megmarad az érzés, hogy „hazaértünk”.

(Fotó: Bencsik Rita)

„Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz. És akkor azok a kis dolgok, amelyek addig természetesek voltak, (...) mérhetetlenül jobbak lesznek, mert már megtapasztaltad a hiányukat.” (Karen Hawkins)


Tetszett a cikk? Kövess minket!

Facebook • Youtube • Instagram  Twitter  LinkedIn  Google+