Legyen már vége ennek az estének! - Az első karácsonyom külföldön

Legyen már vége ennek az estének! - Az első karácsonyom külföldön
5 perc

Az ünnepek közeledtével felvetődik egy nagyon fontos kérdés nekünk, akik a hazájuktól, családjuktól és szeretteiktől távol telepedtek le: van-e karácsony a szeretteink nélkül? Túlélhető-e egy december a hozzánk legközelebb állók hiányában? Ha igen, akkor hogyan? A következő cikket egy kedves, új ismerősömnek ajánlom – szia Dóri! –, aki a cikk ötletét szolgáltatta.

Dórival beszélgettünk egy kicsit arról, milyen is az, ha az otthonunktól távol ér minket a karácsony (és idő közben kiderült, számos ismerősöm járt már ebben a szűk cipőben). Bevallom, hogy egyszer volt részem ebben és utána megfogadtam, hogy SOHA többet ilyet. Amikor azt mondom, hogy egyedül voltam, tessék úgy érteni, hogy teljesen egyes egyedül voltam – na jó, ha nem is az épületben, de a lakórészemen mindenképpen.

23 éves voltam akkor (jesszus, az már kerek tíz esztendeje volt), az első igazi testközeli élményemet teljesítettem be éppen Párizzsal – Erasmus-szal töltöttem itt egy szemesztert. Az első félévről volt szó, és mivel januárban mentem is haza véglegesen, ezért úgy döntöttem, hogy felesleges egy hónappal azelőtt hazautazni karácsonyra. Ugyan már, gyerekjáték lesz. EGY NAP az, amit igazán túl kell élni, a Szentestét. Majd főzök valami finomat, kényeztetem magam valami jóval, és esetleg még lesz valami jó program is – a Cité Universitaire óriási kampuszán laktam. Az összes házban élő barátom hazament, hiszen csak én voltam egy fél évre ott, a többiek teljes évre jöttek, így a szobatársam is elhagyott. A hálátlan. Hozzá kell tennünk, hogy 2005-ben járunk, a laptop akkor még luxuscikknek számított, egy darab TV volt az alagsorban (eléggé parás volt ott üldögélni), és épp csak egy mobiltelefonom volt – természetesen csillagászati hívás tarifákkal. Így hát higgyétek el, amikor azt mondom, hogy egyedül voltam, akkor még a kisujjamnál is egyedülebb voltam, mert ugye neki ott van kilenc másik (jó, csak négy, ha egy kezet számolunk). 

Cité Universitaire internationale, Párizs (Fotó: Flickr/Luc Legay)

Eljött a várva várt – és rettegett – nap. Családi telefonhívás (rengeteget segített hallani, ahogy nyüzsögve és nevetgélve karácsonyfát díszítenek...), pár meleg szó, aztán jött a nagy csend. Gyertyagyújtás, finom – központi közös konyhában kotyvasztott – ünnepi tál, bor. A nagy magány közepén már-már vallásos magasságokba emelkedett a pátoszi magányom, egyfajta hősnek éreztem magam. IGEN, így is lehet, teljesen önálló felnőtt vagyok, aki jól érzi magát. Hát fám az ugyan nincsen, sem ajándékok, sem egy épkézláb emberi reakció, de majd most lehetőségem van legalább jobban magamba szállni, hiszen hát az ünnepek amúgy is a számvetésről szólnak, nem? - gondoltam magamban. Idővel a lírai magasságokból lassan lejjebb ereszkedtem: "ha jól belegondolok, nem is vagyok olyan hősies, inkább csak magányos.” Aztán az órámra néztem: nyolc óra múlt. Lement a lemezem – szigorúan CD – megettem az ünnepi lakomámat és fél üveg bor is elfogyott. Hmm, nézzünk ki az ablakon. Még mindig nem esik a hó. Nyolc óra tizenöt. Szerencsére nem normális lakások vettek körül, mindenki diák volt – meg is haltam volna, ha családokat figyelek, ahogy sütikkel meg ajándékokkal sietnek valahova. Az idő még lassabban kezdett folyni, mire elérte a kilenc órát, már tűkön ülve könyörögtem magamban, hogy legyen már vége ennek az estének. Nem nyújtom tovább a történetet – hiszen amúgy sem sok minden történt, mint sejthető – a lényeg, hogy a Szentestének valahogyan vége lett (ami nagyjából két hétnek tűnt). A következő két nap is nagy csendben telt, aztán folyamatosan kezdtek visszacsorogni az emberek az új évre.

Noel, azaz karácsony franciául (Fotó: Flickr/oc fernando)

Persze az én remetei esetem kirívó, általában mindig van egy baráti vacsora, vagy szerelmünk családja (vagy csak ő egyedül) ahova be lehet csatlakozni, és rendkívül jó hangulatban telhet el ez a pár nap. Sajnos azért arra fel kell készülnünk, hogy akárhova sodor az élet, teljesen ugyanazt, amit otthon átéltünk, nem fogjuk tudni visszahozni. Nincsenek ugyanazok a szokások, hangulatok és ételek amiket megszoktunk és megszerettünk. Sokszor ez amúgy teljesen áldásos változás is lehet, például én az elmúlt 8 évben megreformáltam egy fontos magyar karácsonyi hagyományt: én aztán nem veszek fát december 24-én, mint ahogy azt szüleim teszik, hogy aztán az amúgy is magas stressz-szintet megtriplázva egy ötödik teendőt is sűrítsünk arra a napra. A franciák hetekkel (2-3 hét) karácsony előtt beszerzik – a szigorúan jó minőségű strapabíró normand – fenyőfájukat, így várni a karácsonyt teljesen más élmény. A zimankós estéken jó érzés belépni az ajtón és felnyomni a fán lévő fényeket, bekucorodva filmezni ahogy a fények kellemesen villognak. Aztán persze karácsony után egy héttel már nem túl szép szegény fa, de inkább gyönyörködök benne előtte, mint utána, amikor már nem aktuális. A francia menüsor is meglehetősen más, hiányoznak a nagyon nehéz, zsíros és több órát igénylő fogások. Van pulyka, de leginkább bedobnak pár flancos, de főzést nem igénylő ételt: füstölt lazac, foie gras és valami finom süti. Meg persze pezsgő. Körülbelül ennyi. Egyszóval nem itt fog az ember dorbézolni vagy tíz kilót felszedni – bár azért próbálkozni lehet.

Francia ünnepi desszertes tál

Ha el vagyunk keseredve, mert nem sikerül hazajutnunk az évnek eme a különleges pár napjára, hát próbáljuk meg a jó oldalát nézni: itt az alkalom, hogy valami teljesen mást éljünk át, a szokásos forgatókönyvtől eltérőt, megismerkedhetünk egy-két helyi szokással, megkíméljük magunkat a karácsonyi utazás stresszétől (mert az aztán biztos, hogy leesik az első hó aznap, amikor utazunk vagy sztrájkolni kezdenek), a tömegtől és a horribilis repülőjegy áraktól. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nálunk magas a stresszfaktor azon a pár napon (igen, Anyu, de attól még alig várom!), tehát az is lehet, hogy jól jártok ha megtapasztaljátok tI hogyan szervezitek meg ezt a pár napot. Ki tudja, lehet, hogy még jól is sikerül...


Akárhogy és akárhol is töltitek a karácsonyt, kívánok mindenkinek Nagyon Békés, Meghitt és Szeretetteljes Ünnepeket!  


Tetszett a cikk? Kövess minket!

Facebook • Youtube • Instagram  Twitter  LinkedIn  Google+

Címkék: karácsony , Ünnep , magány