Málta vs. Szicília – Melyiket válasszuk?

Málta vs. Szicília – Melyiket válasszuk?
Málta vs. Szicília – Melyiket válasszuk?

Szicíliától mindössze 50 perces repülőútra megérkezhetünk a Földközi-tenger másik, de aprócska szigetére, Máltára, mely ugyan Európához tartozik, mégis más világ. Lehet, hogy összehasonlíthatatlan e két sziget, de én akaratom ellenére is megtettem.


Hasonlóságok és különbségek


1. Történelem

Málta első lakói szicíliai földművesek és állattartók voltak, habár itt is sok kultúra keveredett az évszázadok során – az az érzésem, hogy ez a nép civilizáltabb és európaibb hatások alá került, ennek köszönhetően Málta egy élhető, tiszta és nyitott világ lett. Mindezt – szomszédjáról – Szicíliáról nehezen tudom kijelenteni, mivel a történelem során ért arab, török és normann hatások sem voltak képesek a Földközi tenger legnagyobb szigetét igazán befogadóvá, az idegenekkel szemben tanúsított viselkedésükben hitelessé tenni. Míg Málta lakosságát tekintve sokszínű – Szicília leginkább arra büszke, hogy csakis saját népét vonja a keblére. Vendégszeretete iránt sosem voltak aggályaim, de ami a külföldiek befogadását illeti, az hagy még némi kivetnivalót maga után.

 

2. Hatások

Máltán sétálva az angol udvariasságba, az angol kultúrába és építészetbe botlunk lépten-nyomon. Nem meglepő, hiszen brit fennhatóság alatt volt egészen 1964-ig, amikor is függetlenné vált Nagy-Britanniától.

Tehát az épületek, a kávéházak, és a jobbkormányos közlekedés is az angol hatások eredményei. Az utcán sétálva ne vétsük el az irányt, és a buszokra is (a megszokotthoz képest) másik oldalon szálljunk fel!

Szicílián szintén nem hiányzik az udvariasság, az előzékenység, de vannak sajnos esetek, amikor eléggé nyilvánvaló, hogy az adott helyzetben inkább a dél-olasz arrogancia győz (ilyen példa a másik sofőrrel szembeni hanyagság és nemtörődömség).

 

3. Rend

Máltán igazán ritka vagy egyáltalán nem jellemző a szemetelés. Minden park és közterület tiszta, még a külvárosi részeken sem találjuk nyomát figyelmetlenségnek. Bárcsak Szicíliáról is elmondhatnám ugyanezt, de szinte ez a legnagyobb szívfájdalmam amióta idejöttünk: gyakran az emberek hanyagságára és csodás szigetük szépségének figyelmen kívül hagyására lelünk.

 

4. Látnivalók

Úgy Málta, mint Szicília bővelkedik látványosságokban, nem tudnék “győztest” hirdetni e téren.

Szicília normann és görög templomaival, amfiteátrumaival kelti fel a kíváncsiskodó turisták érdeklődését.

Máltán csodás kilátást nyújtó romantikus kertek és az UNESCO világörökség részét képező városrészek vonzzák a tekinteteket.

5. Gasztronómia

Itt bizony Szicíliának kell adnom a pontot, hiszen röpke máltai kiruccanásunk alatt hiányolni kezdtük a szicíliai konyha ízeit. Máltán már-már angol földön éreztem magam a chipsek és sültkrumplik széles kínálata között. Habár étkezéseikben előszeretettel hirdetik az olasz és szicíliai konyha hatását – nem találtunk számunkra felejthetetlen ízeket.

 

6. Nyelv

Igen fontos szempont tud lenni utazásaink során. A jó hír az, hogy aki angolul tud, az Máltán igazán otthonosan érezheti magát, hiszen minden felirat, PUB és éttermi kiszolgálás megkönnyíti a dolgunkat.

Szicília már nehezebb falat, de csak akkor ha egy-egy eldugott részére tévedünk a szigetnek. Köztudott, hogy kedvesen mosolyognak rád és szívélyesen meginvitálnak, de olasz nyelvtudás nélkül a tarsolyodban nem tudsz mélyebb eszmecseréket folytatni a helyiekkel.

 

7. Időjárás

 Mivel tényleg közel van a két sziget egymáshoz ugyanazzal a kellemes klímával vannak megáldva. Mi októberben jártunk Máltán és igazán nyárias volt még az idő. Aki szigorúan csak városnézésre vágyik egy olcsóbb szezonban, biztosan nem bánja meg a döntését, legyen az Szicílián vagy Máltán.

 

8. Konklúzió

Nem tudod eldönteni, melyik sziget vonz jobban? Én mindkettőnek megleltem a varázsát.

Javaslom, hogy  akár mindegyiket látogasd meg. Ráadásul az alig 1 órás repülés egyik szigetről a másikra remek poén!

A kis távolság ellenére is merőben eltérőek látnivalóikban, mentalitásukban és abban, ahogy a helyiek mindennapjaikat élik.

Nekem mindkét hely a szívembe lopta magát! 


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Tetszett? Oszd meg!