Amikor jó néhány évvel ezelőtt útra keltem Peruba, bevallom, szinte semmit sem tudtam erről a távoli országról. Hallottam már a Machu Picchuról, a Nazca-vonalakról, na meg persze a kávéról és a kokainról. De ezzel nagyjából ki is merült az összes ismeretem. Most azonban vegyük számba mindazt, amit a peruiak tudnak vagy nem tudnak kis hazánkról.
1. Sorban állok a börtön előtt, próbálok bejutni a srácokhoz. A regisztrációs pulthoz lépek, és átadom az útlevelemet. Az őr másolni kezdi az adataimat. Név: Maria, Vezetéknév: Koromi Magyar. Majd rám néz és kérdez: „Gringa, hová való vagy?” Közlöm vele, hogy magyar vagyok, ez a nemzetiségem, nem pedig a vezetéknevem. Magyarország… még nem hallott róla. Hogy nagyjából betájolhassa elhelyezkedését, a szomszédos országokról kérdez.
A gringót és nőalakját, a gringát a fehérbőrűekre használják. Ez egy teljesen általános megszólítás, eredetét tekintve több teória is létezik. Közülük egyik az amerikai-mexikói konfliktusból származik, és a „Green go!” felszólítás kifigurázását tekinti a gringo szó alapjául. Másik elmélet azonban a szó görög eredetére hivatkozik, mely szerint, ha valamely nyelvet a lakosság nem volt képes megérteni, akkor a következő metaforával illették: „It’s Greek to me” mondja Shakespeare. A spanyolban ugyanezt jelöli az „Esta es griego”, és a belőle származó gringo egyszerűen csak idegent jelent.
2. Belindával, a holland barátnőmmel vásárolok a szupermarketben. A zöldségek között válogat, majd felfigyel egy kiírásra: holland zöldség. Meglepődve nézegeti, majd megkérdez, ismerem-e. Mert ugyan hollandnak nevezik, de ő még nem találkozott vele az amszterdami piacon. Kezembe veszem, és rögtön ajánlom is neki a húslevesbe:
- Karalábénak hívják, és Magyarországon nagyon kedvelt zöldségféle.
Ő rám mosolyog, majd megjegyzi:
- Nem tudom, honnan származik a karalábé, de inkább írhatták volna magyarnak, mintsem hollandnak!
3. A húspultnál viszont én kapom fel a fejem: Magyar szalámi! Na, ezt nem hagyhatom ki! Veszek 10 dekát 1 200 Ft-ért. Csalódnom kell, semmi nálunk kapható szalámihoz nem hasonlít. Viszont jó hír, hogy ezek szerint a magyar szaláminak a hírneve ide is elért, kár azonban, hogy azt megpróbálják sárba tiporni valami borzalmas perui utánzattal. A peruiak ennek ellenére imádják, mindaddig, amíg meg nem kóstoltatom velük a hűtőmben fellelhető Rákóczi szalámit. És akkor már értik csalódottságomat.
4. Italpulthoz érünk, ahol 1 000 féle borkínálat fogad. Az eladóhoz fordulok segítségért, aki francia borokat ajánl; a tokaji borokról ugyanis sohasem hallott.
5. Bemegyek a Western Unionba. Szeretnék pénzt küldeni a családomnak. Célország: „Hungria”, Magyarország. Hosszasan böngészi a számítógépet az úr, majd hozzám fordul, és azt mondja:
- Sajnálom, ilyen ország nincs a rendszerben.
Megkérem, hogy keresse angolul, mire arra kér, hogy betűzzem. És így már megvan! Mehet az utalás.
6. Kedves barátom, Zoli Magyarországra utazik családlátogatóba. A limai reptéren várakozik, amikor megpillant egy táblát: „Napi ajánlat gulyásleves”. Ezt ő sem hagyhatja ki, így helyet foglal, és rendel. A gulyásleves híre is elért Limába! Kihozzák az ételt, elég érdekesen néz ki, az íze pedig még annál is érdekesebb. Egy kanál után ott is hagyja. A pincér érdeklődik:
- Nem ízlik az étel?
Zoli nyersen válaszol:
- Egyáltalán nem, ráadásul ez nem gulyásleves!
A pincér vitába száll vele, és állítja, hogy eredeti recept alapján készült. Barátom az útlevelét a pincér kezébe adja, és csak ennyit mond:
- Ne rontsátok a magyar konyha hírnevét!
Különben a valódi gulyáslevest több emberrel is megkóstoltattam itt, és mindenki imádja. Sőt, néhányszor arra is megkértek, főzzek kisebb összejövetelekre. Ugyan nem vagyok mesterszakács, de aki így megismerte a magyar tálakat, az jobbnak tartja a perui fogásoknál. Tréfásan még azt is megjegyezném, hogy a magyar gulyáslevesnek köszönhető, hogy a drogellenes rendőrség beengedte stábunkat forgatni az akkor előzetes letartóztatásban lévő magyar sráchoz.
7. Taxiba ülök, a sofőr, egy idősebb perui férfi, a visszapillantón át bámul. Majd felteszi a szokásos kérdést a nemzetiségemet illetően. Válaszolok, hogy magyar vagyok. Mosolyog, majd sorolni kezdi: „Kokszisz, Puszkasz…" (Kocsis, Puskás…) A teljes aranycsapat nevét tudja. Sőt, azt is hozzáteszi: Magyarország. Magyarul mondja, és nem Hungriának nevezi.
(Fotó: Körömi Mária)
8. Kezdődik az iskola. A párom első házasságából született kislányának be kell szerezni a tanfelszerelést. Útra kelünk, irány a belváros. A listán a következőt olvasom: ”kínai kockajáték”. Majdnem hanyatt vágom magam, amikor megvásároljuk a Rubik-kockát.
- Általános iskolában a gyerekek logikai készségének fejlesztésére használják. - mondja a párom.
- Ezzel nincs semmi gond, szerintem is nagyszerű játék -válaszolom-, csak a kínai szóval van baj, az nem tetszik.
Hazaérve a számítógépen elindítom neki a magyar találmányok című videót. (A kolumbiaiak szerint viszont a bűvös kocka dél-amerikai találmány.)
(Fotó: Körömi Mária)
2014 tavaszán Limában elindítottak egy kezdeményezést „San Isidro megnyitja kapuit a világnak” címmel. Mi magyarok is felállítottuk a standunkat, és volt magyar pörkölt, pogácsa, tokaji bor, szegedi paprika, pulikutya, matyó hímzés és még sorolhatnám. Az viszont tény, hogy még mindig a félhomályba burkolózik kis országunk a perui nép szemei előtt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Körömi Mária
Braun Henriett