A 10 legjobb dolog Milwaukee-ban

A 10 legjobb dolog Milwaukee-ban
A 10 legjobb dolog Milwaukee-ban

(Naplóbejegyzés: 2012. június)


“De ott nagyon hideg van, nem?’ - valami ilyesmit kérdeztem, amikor 12 éve anyukám bejelentette, hogy az új férje (aki azóta nem új, és aki akkor meg nem is volt a férje) Milwaukee-ban kapott állást, és ha kedvem tartja, én is velük mehetek. Kedvem szottyant, és az eredetileg egy éves kis kalandból és 'egész biztos nem maradunk kint’-ből, anyukáméknak fejenként egy zöld kártya járt a végén, nekem meg - mint 21 feletti leánygyermeknek - zöldkártya helyett úgy kilenc év után egy ’lejárt a vízumod, mehetsz el a fenébe’, melyet a nomád csavargás követte. Na és persze Amerika látogatása az ’American boyfriend’ kapcsán. (Mellesleg megjegyzem: ha bármiféle amerikai határőr olvassa ezt, akkor ezennel tagadom, just kidding, nincsen semmiféle amerikai pasi, fujj, még csak az kéne! Csak Milwaukee szépsége miatt járkálok ám oda, biztos úr.) -  (2015-ös megjegyzés: amerikai pasi még pipa, de nem járkálok Milwaukee-ba.)

(Fotó: Gál Kati)

Milwaukee-ról először a Vészhelyzetből hallottam. Green doktor felesége költözött oda még az első sorozat elején. Innen tudtam, hogy hideg van ott. A látogatásaimat beleszámítva, tíz hosszú évet töltöttem itt, és bár az alaszkás sorozat után szabadon, a ’Miért éppen Milwaukee?’-érzés végigkísérte ezeket az éveket, mégis a szívemhez nőtt. Valljuk be, nem olyan helyes és karakteres, mint egy régi, európai, történelmi város és San Franciscóhoz vagy New Yorkhoz nem is fogható: a tömegközlekedés pocsék (én meg azóta se tudok vezetni), és örökké tartó szörnyű telek vannak (uuuutálom a telet). Ennek ellenére vannak bájai is, van mit csinálni, van miért büszkének lenni rá, és hiába mondogattam sokáig, hogy ’kicsi’, azért ez nem igaz, nem egy faluról van szó. Wisconsin legnagyobb városaként maga Milwaukee 600,000 lakost számlál, míg Greater Milwaukee (külvárosokkal meg minden) majdnem két milliós.A pár óriásvárost leszámítva egy normál amcsi nagyváros. Ha meg nem tudnátok hol van (pedig illene, mert az amerikaiak nagy része tudja hol van Budapest!), akkor az USA felső középtáján (Midwest vidéken, ami mondjuk egyáltalán nem közép-nyugat földrajzilag) található, Wisconsin államban, Chicagótól (ami még Illionois állam), úgy két órányira kocsival, a Michigan-tó partján. És hiába Chicago beceneve a Windy City, Milwaukee pont olyan szeles a tó hatása miatt.


(Fotó: Gál Kati)

Az elmúlt fél évet, a Costa Rica-i kiruccanásomat leszámítva, itt töltöttem. És most elmentem. Újra búcsút intettem neki. Úgy tűnik végleg. Európába költözünk, Hamburggal kezdjük, aztán ki tudja (úgyse tudok a fenekemen maradni sokáig), de ha valaha Amerika, akkor se ott, csakis látogatni. (2012-ben még használtam a ’végleg’ kifejezést...Hamburgból több, mint egy év farmokon és öko-projekteken való önkénteskedés és házőrzés lett mindenfelé, a nomád élet azóta is folyik.) Nincsenek se örömködő, se szomorkodó könnyeim, de annyival tartozom ennek a városnak, hogy bemutatom nektek, csakis pozitívan, a 10 legjobb dolgot Milwaukee-ban. 

(Fotó: Gál Kati)

1. Lakefront nyáron: Milwaukee a Michigan-tó partján fekszik. Ebben persze semmi extra nincsen az év legnagyobb részében, mikor hóban, fagyban és szélben sarkköri látvány tárul elénk, akkor nyilván nem járok ki három hódzsekiben nézelődni és futás közben is túl sok jégcsap lóg a szempilláimról, hogy csodáljam a tavat. Ellenben nyáron, a Michigan-tó partja maga a gyönyörűség és az élet is beindul. Futók, biciklisták, görkorisok, sétálgató emberek, piknikek, strandröplapda, napon sütkérező strandolók, strand bár, sárkányeregetés, szabadtéri mozi, tűzijáték, fagyi... egyszóval minden van, ami kell. És még napsütés, kék ég, egy végtelen, tengerszerű csodaszép tó... Nyáron a Michigan-tó partján tényleg nagyon jóóóóó.

(Fotó: Gál Kati)

2. Summerfest és a nyári fesztiválok: A SummerFest a világ legnagyobb zenei fesztiváljaként hirdeti magát. Annak ellenére, hogy a 11 napjával talán tényleg az egyik leghosszabb (nem néztem utána), minőségében biztos, hogy nem a legnagyobb, és Sziget-sznobként valljuk be, nem a legjobb. A másfél hetes fesztivál alatt viszont mindenképpen meg lehet ismerni mindenféle milwaukee-i régi és új együttest, midwest-i bandákat, és azért szoktak jönni ennél ismertebb arcok is, például Rush meg Gwen Stefani (még 17 éves koromban a barátnőm elrángatott Blink 182-ra... No comment). Igaz, idén valahogy egyik ismerősöm sincs megelégedve a felhozatallal, én meg úgyse leszek ott. Ezenkívül egész nyáron - SummerFest előtt és után - minden hétvégén mindenféle 2-3 napos, főleg etnikai fesztiválok vannak: lengyel, német, olasz, mexikói, ír, arab, és a többi, ja meg a meleg fesztivál ’nyitó’ és az indián nyári ’záró’ fesztivál. Tehát van mit csinálni: elég zene, elég show, elég bemutató, minden hétvégén tűziiáték és mindenképpen elegendő kaja és pia (és részeg ember). 

(Fotó: Gál Kati)

3. Jazz in the park és egyéb parkos zenésségek: A Jazz in the Park-ot minden csütörtök este a centrum egy kis parkjában rendezik meg. Jazz zene szól, és Milwaukee minden részéről emberek hada érkezik piknikezni. Van, aki csak pokróccal, mások kempingszékekkel, de van, aki kisebb konyhaasztallal érkezik. A teríték is változatos: van, ahol zöldség-gyümölcs-chips-crackers-dips és társai vonulnak fel, és van, ahol szendvics, míg megint mások rendes vacsit hoznak mindenféle főtt ételes csodákkal. Szabályos romantikus, gyertyás, rózsás vacsit is látni, de olyan is akad, aki pizzát rendel. Bor mindenkinél akad, az a fő része a dolognak! Hasonló zenés rendezvények kerülnek sorra New Link Chill on the Hill Bayview kerületben és a Skyline Music  Riverwest kerületben keddenként. Ezeken azonban nem csak jazz zene szól, és valamivel kisebbek, inkább a kerületben lakók járnak oda. 

(Fotó: Gál Kati)

4. Milwaukee Art Museum és az ’arts scene’: A Milwaukee Art Museum leginkább a Santiago Calatrava által készített csodadesignja miatt híres. Kívülről hajó kinézetű, belülről egy jövőszerű űrhajóra emlékeztet: tiszta fehér szárnyai, azaz vitorlái reggel kinyílnak, este meg becsukódnak. Igazi karaktert ad a városnak a tó partján. Persze, mint múzeumot is érdemes felkeresni. Nem óriási, de sok a jó kiállítás: gyerekeknek rajzszakkörök, felnőtteknek meg az ’art after dark’ bulis hangulatú, borozgatós esemény. Persze a Gallery Night and Day-ban is szerepet vállal a hely. A Gallery Night and Day-t negyedévente rendezik meg: péntek este és szombaton napközben minden múzeum és galéria kinyit, különböző speciális kiállításokkal, sőt, boltok, kávézók és kocsmák is galériákká válnak mini-kiállításokkal. A program ingyenes és persze borozgatással, sajt és egyéb nasi kóstolgatással, és bulizással telik. Nyilván nem a Van Gogh nyílik meg, mint az amszterdami Museum Nachton, de nekem valahogy mégis jobban bejön. A művészet rajongói egyébként amúgy se unatkozhatnak, mert sok a kisebb underground art event: ott van az Art Bar, ami kisebb galériaként és bárként is szolgál egyben, és nem rég nyitott két úgynevezett ’painting bar’, ahol az esti ital mellé egy kis vásznat is kapsz, festegethetsz, egyes estéken pedig italozós festési órákat is lehet venni.

(Fotó: Gál Kati)

5. Riverwest 24 és a biciklis kultúra. A biciklis kultúra egyre inkább elterjed Milwaukee-ban. Persze Amszterdamhoz sajnos nem fogható (de kevés hely mérhető szerelmemhez, A’dam-hoz), de évről évre egyre többen bringáznak, sokan sportolás, de még többen közlekedés (vagy mind a kettő) céljából. Idén ötödszörre rendezik meg a Riverwest 24 biciklis versenyt a Riverwest kerületben. A többi bicajversennyel ellentétben itt nem (csak) ’hardcore’ biciklisták tekernek gyorsan mez nélkül, hanem ez a 24 órás verseny a biciklizés fontosságára próbálja felhívni a figyelmet és a közösséget szeretné összekovácsolni. Csapatban és egyénileg is lehet versenyezni, nem kell az egész 24 órát végigtekerni. Van, aki csak 1-2 kört tesz a kb. 8 kilométeres Riverwest utcáin haladó pályátn de van, aki szinte megállás nélkül teker. Bónuszkörök is vannak, például két éve egy kupica tequila után meg kellett csókolnom Jézust (egy műanyag bábut) és ezért két bónusz kör (pont) járt. A legtöbben vicces jelmezekben nyomják. Aki meg nem biciklizik, az önkénteskedik, tehát nagyjából az egész környék részt vesz az eseményen. Rettentően sajnálom, hogy idén nem lehetek ott...

6. Nessun Dorma és egyéb kajáldák: A Nessun Dorma az én kis kedvenc éttermem, pici, hangulatos, olasz kaják, óriási nemzetközi bor-, és sörválasztékkal. De sok más kedvenc helyem van. Nem is Amerika lenne, ha nem lehetne elég helyen enni - és amúgy tényleg nem csak hamburgert! Nincs akkora kínálat, mint Chicagóban vagy New Yorkban, hisz nem is akkora város, de azért mindig van valami új ’ki kéne próbálni’ a listán. A helyek nyílnak állandóan és van idő visszamenni a régi kedvencekhez is. 

(Fotó: Gál Kati)

7. Milwaukee River és környéke (és egyéb parkok): Azt már említettem, hogy a Michigan-tó az milyen szuper, de Milwaukee-nak van ám folyója is. Mondjuk ne egy Dunát képzeljetek el, hanem egy jóval kisebb folyócskát (patakot...). Talán a Duna miatt, de mindig megnyugtató érzés számomra, ha van valami folyó ott, ahol élek. A belvárosban a folyó mellett van a RiverWalk, kiépített sétafika, ahonnan épületeket lehet bámészkodni. A belvároson kívűl a folyó mellett erdő van kis ösvénnyel, ahol nagyon jókat lehet futni, de persze sétálni (mini-kirándulni), kutyát sétáltatni, mountain bike-kal tekerni, vagy csak ücsörögni. A folyótól nem messze van egy kiépített bicaj-, és sétálóút is. Nyáron lehet kajakozni és kenuzni, a belvárosnál hajókázni, sőt, a sörgyárak közt van egy kis ’beer tour’ hajóút, amin minden microbrewery-nél lehet iszogatni egyet.

(Fotó: Gál Kati)

8. Urban Ecology Center és egyéb ’öko-bio-organic megmozdulások’: Az Urban Ecology Center elsősorban gyerekeknek tanít környezetismeretet, de nem (csak) tankönyvtudást, hanem kint a szabadban állat-, és növényfelismerést, újrahasznosítást, kertészkedést és mindent, ami a környezettel, környezetvédelemmel kapcsolatos. Emellett rengeteg felnőtteknek szánt program van a kenuzástól, a filmnézésig, kertészedéstől, a kirándulásig. A Center vezetésével a Milwaukee folyó és környéke is újjávarázsolódott. Mostanában botanikus kertet építenek és szinte minden öko-megmozdulásban részt vesznek, ha nem inkább ezeknek az élharcosai. Amerika első ilyen és vezető centere, mely példaként szolgál hasonló amerikai és külföldi megmozdulásoknak. Milwaukee nem csak ebben első. A Growing Power az USA első, vezető, és országszerte híres organikus urban farmja. Ezen a két projecken kívül egyre több és több a hasonló megmozdulás: városi farmok, organikus étkezdék, környezetvédelmi megmozdulások hada bukkan fel és egyre többen vesznek ebben részt, amiről mindenképpen sok város példát vehetne világszerte. 

(Fotó: Gál Kati)

9. Riverwest és a ’co-op scene’: Riverwest, a Brady Street környéke mellett a kedvenc környékem. Ez az alternatívabb, hippis környék. Laknak itt fiatalok, középkorúak és öregek, családosak és egyedülállóak, elvont, liberális és az egész környék teli van jó megmozdulással (lásd: Riverwest 24). Lepukkantabb, de mégis jópofa bárok, eldugott pici éttermek, kávézók, galériák, és minden co-op itt. Kezdve a co-op organikus közért és étteremmel, de van co-op könyvesbolt, co-op kocsma, és mostmár co-op pékség is! Sok jó dolog fog még itt történni és hiányozni fog. 

(Fotó: Gál Kati)

10. Brady Street és az East Side: A Brady Street az én kedvenc utcám az East Side-on (kerület), teli van mindenféle alternatív és second-hand boltokkal, helyi kajáldákkal, bárokkal, aranyos épületekkel. Egy évig laktam az utca mellett és minden nap el voltam ájulva a boldogságtól. Olyan kis helyes. Persze az egész East Side is nagyon jó, egyetemi környék, tehát zajlik az élet éjjel-nappal.

(Fotó: Gál Kati)

+1. Nyuszik és mókusok. A sok ugribugri nyuszi és ezüst színű mókus megér egy bónuszpontot, és persze a Chip és Dale-féle amerikai mókusok, a hódok, az oposszumok, a szarvasok és őzek, és kanadai vadlibák se mellőzendőek. Medve nincsen. Legalábbis nem Milwaukee utcáin, hanem inkább Wisconsin erdejében málnáznak.

(Fotó: Gál Kati)

Persze ezen a tíz (plusz egy) ponton túl még sok jó dolgot felhozhatnék Milwaukee-ról, és ha például a baseball vagy a foci érdekelne, akkor talán még többet. Igen, vannak negatívumok (de hol nem?), és igen, a tél borzasztó, és pont leginkább amiatt (meg a tömegközlekedés minősége miatt) nem szeretnék újra itt élni. De nyáron bármikor szívesen ellátogatnék ide, és ha milliomos lennék, lenne ott egy nyári vityillóm is a tónál. 2012-ben - mikor ez a naplóbejegyzés íródott - jártam utoljára Milwaukee-ban. Idén nyáron, hamarosan lesz rá lehetőségem újra meglátogatni. Bevallom, nagyon várom. Ha arra jártok, mindenképpen javaslom, hogy álljatok meg legalább egy sétára a tónál vagy egy pohár borra Nessunnál. De csakis nyáron!!!

(Fotó: Gál Kati)

Tetszett? Oszd meg!