Szerelmeim

a kis elefántok

Szerelmeim - a kis elefántok
Szerelmeim - a kis elefántok

Nairobi rengeteg “állati” látványosságot tartogat látogatói számára, ám sajnos ezek nagy része leginkább csak egy állatkert, ahol az ajándékbolt a legfontosabb, és ráadásul, 20 euró körül kész rablás. Egyszóval nem éri meg. Egy helyet viszont mégis szívből ajánlok, sőt, szinte kötelezőnek tartok a Kenyába látogatók számára: a The David Sheldrick Wildlife Trust kiselefánt menhelyet, és nem csak azért, mert a belépő mindössze 5 euró.

Bár az első árva elefántot - Samsont - 1954-ben vette gondozásába David Sheldrick, a The David Sheldrick Wildlife Trust hivatalosan csak 1977-ben nyitotta meg kapuit. Azóta (2008-as adat) 82 elefánt életét mentették meg . Az elefántok mellett a menhely orrszarvúaknak is otthont ad. Maga a szervezet más vadon élő állatoknak (pl. zebráknak, vaddisznóknak, madaraknak) is a segítségére siet különböző nemzeti parkokban, amennyiben és amikor szükséges. Ezen kívül egy mobil állatorvosi klinikáért is felelős a szervezet és mindezek mellett még az állatok jólétéért is küzd. Látogatásunkkor viszont a fő látványosság 18–20 játékos elefántgyerkőc volt.

A menhely számára a legfontosabb a kis elefántok jóléte és egészsége, ezért naponta csak egyszer, egy adag látogatót engednek be a közel 60 perces bemutatóra. Nem kell aggódni, az egésznek egyáltalán nincs cirkusz jellege: az elefántok nem csinálnak semmiféle mutatványokat, nincsenek kifestve és akrobaták sem ülnek a hátukon. Ehelyett a napi rutinjuk egy részébe nyerhetünk betekintést. Két csoportban jönnek a jószágok: először a kisebbek (pár hónapostól úgy másfél évesig), majd a nagyobbak (kettő és négy év közöttiek és nekik már egy kis agyaruk is látható). Végignézhetjük az etetést és ahogy az elefántok a porban vagy sárban fetrengenek (nem csak játékból, hanem azért is, mert a por és a sár a napfénytől védi bőrüket). Ezalatt ápolóik bemutatják mindegyiküket: nevük, koruk, hol találták meg őket, milyen körülmények közt és milyen sérülesekkel, valamint kiderül az is, hogy milyen a természetük. Szerencsés esetben egy-két kis elefánt játékos kedvében a látogatók közé rohan és így simogatásra is van lehetőség.

Minden kis elefántnak saját gondozója van, aki szó szerint éjjel-nappal vele van, eteti, takarít utána, és míg egész kicsi, vele is alszik. Elárvult állatokról van szó, sokuknak az anyja az elefántcsont-vadászok áldozatául esett, míg mások a szárazság, az állatok közötti harc vagy valamilyen betegség miatt pusztult el. Sok kis elefántot betegen vagy sérülten találnak meg és sajnos sokukat nem is sikerül megmenteni, mert a sérüléseik túl súlyosak. De előfordul az is, hogy az anyát hiányoló depresszióba halnak bele. Az elefántok ebben a tekintetben nem különböznek az emberektől: minden árva kisgyereknek törődésre és szeretetre van szüksége. 

Ezért is töltik gondozóik szinte minden percüket velük – méghozzá  elefánt-módra. A bébik hátára lapáttal földet szórnak, ahogy ezt az anyuka is az ormányával tenné. A lelki törődés legalább olyan fontos (ha nem fontosabb), mint a fizikai gondoskodás, hiszen érző és értelmes lényekről van szó.

Az elefánt csordában élő és család-központú állat, ezért is fontos, hogy  csoportban neveljék őket: együtt történjen az etetés, az alvás,  a ‘móka és kacagás’, valamint a megfelelő időpontban az állatok szabadon engedése is. Amikor egy együtt nevelt csoport (nyolc vagy több bébi) eléri a 3–5 éves kort, akkor lassan visszaszoktatják őket a vadonba. Így nagyobb az esély rá, hogy feltalálják magukat természetes közegükben és egyben régi-új otthonukban. A gondozók ezek után is nyomon követik életüket, mert eleinte gyakran, később egyre ritkábban, de mindig visszalátogatnak oda, ahol gyerekkorukat töltötték.

Egy elefánt sose felejt. Nagyjából tíz évig emlékszik mindenkire, akivel egyszer találkozott, így sok évvel később is egy valaha menhelyen nevelkedett, már felnőtt ormányos is lelkesen üdvözli volt gondozóját, sőt, csemetéit is szívesen bemutatja neki, mint egy igazi ‘nagyszülőnek’.

A The David Sheldrick Wildlife Trust kitartó munkája és a gondozók önfeláldozó szeretete már eleve egy  jó ok arra, hogy Kenyában járva ellátogassunk erre a menhelyre. A kis elefántok lelkes szaladgálásának látványa pedig biztos, hogy mosolyt varázsol mindenkinek az arcára. Én többször is visszatértem, minden alkalommal elámultam, és titkon azt kívántam, hogy bárcsak hazavihetném az egyik elefánt gyerkőcöt, hiszem annyira tündéri, barátságos, jópofa és szeretni való jószágok.


(Naplóbejegyzés: 2010-2011-es élmények alapján)



Kapcsolódó cikk:

Thaiföld, a mosolyok országa – 6. rész: Elefántlátogatóban

Tetszett? Oszd meg!