A török, akitől megtanultam, mi is az a barátság, a család és a feltétel nélküli szeretet

A török, akitől megtanultam, mi is az a barátság, a család és a feltétel nélküli szeretet
A török, akitől megtanultam, mi is az a barátság, a család és a feltétel nélküli szeretet

Egy látnok ő, egy zseni, vagy talán egy elmebeteg őrült. Te döntesz. Egy biztos, hogy egy nagyon furcsa, kaotikus, de mégis a maga módján nagyon is rendezett emberről van szó. Talán a legokosabb és minden bizonnyal a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem.


Nomádként sok emberrel találkozom az úton. Van, akivel csak egy pillanatra egy mosolyváltás erejéig, másokkal hónapokig utazgatom, dolgozom vagy önkénteskedem együtt. Találkozok helyiekkel és utazókkal. Van, aki mindkettő, van, aki a kettő között valahol félúton található. Van, akivel tartom a kapcsolatot, van, akivel újra és újra találkozom, van, akit sose látok viszont, és olyan is van, akit elfelejtek.


És ott van az a ritka pár ember, aki megváltoztatja az életem.


’Szervusz, barátom’ – mondta, amikor először találkoztunk.


’Viszlát, barátom’ – voltak az utolsó szavai, amikor felszálltam a buszra Törökországban, búcsút véve tőle és hazájától.


Az első ’szervusz’ és az utolsó ’viszlát’ között megszámlálhatatlan kedvesség, szó, mosoly, tett és gesztus volt ’csak neked, barátom’. Csak nekünk: a barátainak.


Neki mindenki a barátja. Amint beléptem a konyhába – ahova az ajtaja vezetett –, otthon éreztem magam. Tudtam, hogy a barátja vagyok, sőt: több. Egy családtagja, egy valódi családtag. Azonnal tudtam. Nagyobb a szíve, mint a teste és a végtelen szeretet áramlik minden sejtjéből. Az mondta, érezzem otthon magam, és én azt tettem. Megosztotta a napi falatját, a munkáját és a szabadságát is.


Azt vallja, hogy

"az élet csak egy óriási vicc, így jobb, ha együtt, közösen élvezzük."

Az olívabogyók szedése könnyű munkának tűnhet egy önkéntesnek. Persze nem nehéz, de monotonná válik és a nyakad is belefájdul. De az olívabogyó szedés nem is az olívabogyókról szól. Nem csak arról. A természethez köt. A természethez való kapcsolódásról és kapcsolatról tanít. Türelemre, megbecsülésre és hálára is oktat.


Az olajfák csak egy nagyobb tervének voltak részesei: permakultúra, önfenntartás, természetes mezőgazdálkodás, az éltető étel megtermelése, a természettel való kapcsolódás és az élet megosztása a barátaival. Minden leszedett olajbogyóval egy darab szeretetet és boldogságot osztott meg velünk, a barátaival. Az olívabogyók a farmon igazából az életet jelképezték: az életet, amit együtt élünk, amin együtt osztozunk. 


Ezen a gyönyörű olajfa ültetvényen, mindannyian – önkéntesek és helyiek – közel kerültünk a természethez és egymáshoz. Megosztottuk egymással az ételt, a nevetést és az élet minden apró mozzanatát. Nem voltak szabályok. Senki sem mondta, mit, mikor, mennyit és mennyi ideig kell. Minden természetesen történt, ahogyan kellett, munkát és jókedvet tekintve egyaránt. Senki sem kívánta meg a tökéletességet, hiszen a tökéletlenség maga a tökéletesség. A természet úgyis megoldja. Az életben először úgy éreztem, hogy teljesen elfogadnak és befogadnak minden hibámmal és tökéletlenségemmel együtt: úgy és olyannak, ami és ahogy vagyok.


Messze Törökországtól, itt ülök és éppen tahinit csurgatok a reggeli gyümölcstálamra. Közben Alira gondolok.


’Szervusz, barátom’, mondta a legmelegebb és legbefogadóbb mosollyal. És ezzel a mosollyal megmutatta nekem, mi az a család.


’Köszönöm, barátom’, szeretném válaszolni, ’valóban megváltoztattad az életem. Köszönöm, hogy megmutattad, mi az a család, mi az a barátság, mi az elfogadás, és mi a szeretet.


Galéria: A képeken Ali egyedül és barátaival, valamint én (Fotó: Gál Kati)

Tetszett? Oszd meg!