A világ 7 csalódása - Turistalátványosságok, amik nem jöttek be

A világ 7 csalódása - Turistalátványosságok, amik nem jöttek be
7 perc

"Nem volt rossz, de..." - biztosan mindenki használta már ezt a fordulatot egy-egy utazásáról szóló családi vagy baráti élménybeszámoló kapcsán. Ilyenkor az ember megpróbálja szépíteni, amit lehet, hogy a kíváncsi ismerősök a várakozásoknak megfelelő képet kapjanak a látottakról. De miért is ne lehetne őszintén kimondani, hogy vannak olyan helyek a világban, amiktől sokat vártunk, végül pedig sokkal kevesebbet kaptunk? Ebben az összeállításban nincsenek kompromisszumok és nem köntörfalazunk. Így láttuk mi a világ 7 közismert turistalátványosságát.

Párizs

Párizs mindig jó ötlet, Párizs a szerelem városa és még sorolhatnám a francia fővároshoz kötődő sztereotípiákat. Nagy elvárásokkal érkeztem Párizsba, reméltem, hogy a filmekből, könyvekből ismert rózsaszín köd beszippant majd engem is a francia életérzéssel együtt. Sajnos még az Eiffel-torony sem győzött meg, a város szürke volt és szomorú, lehangolt és menekülésre sarkallt. Utólag jöttem rá, hogy túl fiatal voltam, mikor ide utaztam. Párizshoz fel kell nőni. 

Hegyes Dóra

Párizs látképe a Sacre Coeurtől (Fotó: Flickr/Ronel Reyes)

Mona Lisa

Soha nem fogom elfelejteni azt az európai körutat, amire a szüleink vittek minket még az általános iskola vége felé: meglátogattuk Hollandiában élő rokonainkat, voltunk Brüsszelben, átmentünk Londonba ahol barátoknál laktunk, jártunk Párizsban, a Loire-menti kastélyoknál, megálltunk Bécsben, Németországban is. Párizsban nem maradhatott ki a Mona Lisa, vagyis a Louvre: kezdődött azzal, hogy több órát álltunk sorban az augusztusi napon, hogy bejussunk, majd olyanok mellett mentünk el, mint a milói Vénusz vagy Szamothrakéi Niké márványszobra, Michelangelo és Leonardo képek - mintha a tankönyv oldalai elevenedtek volna meg. Miközben csak kapkodtuk a fejünket és úgy tűnt, hogy már órák óta barangolunk a termek labirintusában, végre beléptünk abba a helyiségbe, ahol a híres Mona Lisa képét jelezték. Beléptem, de nem láttam sehol, mert egy nagyobb turistacsoport eltakarta: egy beugrót láttam a falban és annak a mélyén egy üveg alatt volt kiállítva a híres festmény, amit több méterről csak egy kicsi és sötét képnek tűnt. Kétkedve néztem a szüleimre, hiszen nem hogy Mona Lisa mosolyát, de szinte az arcát sem láttam pontosan... Azóta szerencsére többször is voltam viszont Vinciben, ahol Leonardo született és élőben láthatom a toszkán tájat és az olasz hölgyek mosolyát.

Nyitrai Réka Viktória

Tömeg a Mona Lisa előtt (Fotó: Flickr/Scott Sherrill-Mix)

London

Az az igazság, hogy nagyon kevés hely van a világon, ami nagyon nem jött be. Van, amibe azonnal beleszeretek, van, ami tetszik, de nem lesz belőle szerelem, van, ami sok szempontból nem jön be, de más szempontokból viszont nagyon is. Az meg pláne ritkaság számba megy, hogy egy európai nagyváros ne jöjjön be.  Imádom Európát, imádom az európai városokat... De nekem London hatalmas csalódás volt. Biztos voltam benne, hogy odáig leszek tőle, hiszen egy sokarcú nagyvárosról van szó, amit mindenki imád. Arra semmiképpen sem számítottam, hogy ennyire nem fog tetszeni. Persze jópofa volt látni a telefonfülkéket, emeletes piros buszokat és egyéb jellegzetességeket. De ennek a varázsa két percig se tartott. A turista attrakciók, a Buckingham-palota, a Westminster Abbey, a Big Ben és társaik mind csalódást okoztak. Minden olyan - hogy is mondjam - dög unalmasan angolos. A Big Ben meg marhára nem "nagy", hanem inkább "Közepes Ben", a legjobb esetben is. Járkáltam helyiekkel London mindenféle negyedeiben. Tapasztaltam, hogy Londonnak ezer arca van, rengeteg negyed, klassz alternatív, kulturális, művészi dolgok, mindenféle kaja és igazából minden, de tényleg minden. Még napsütéses napokat is sikerült kifognom, parkban ücsörögve csodálhattam a brit fővárost. És mégis: hiába van minden, hiába lehet mindent, London óriási csalódás volt. Bármennyire izgalmas is tud lenni, mégis leginkább az "unalmas" szó jut róla eszembe, a szürke, a "nagyon angol". Ja, meg az, hogy "Anglia csak Amerika egy sokkal rosszabb, dög unalmas és még képmutatóbb változata" - pedig tudom én, hogy Anglia volt előbb, nem pedig Amerika... Sajnos, nem kívánkozom vissza se Londonba, se Angliába.

Gál Kati

A Big Ben (Fotó: Flickr/Marisa)

La Guaira, Venezuela

Venezuela nevéről nem véletlen asszociálhatunk Velencére, hiszen spanyolul a név Kis-Velencét jelent. Az európai felfedezők (1499-ben) adták ezt a nevet , amikor meglátták a Velencére hasonlító lagúnarendszerét.  Ez, és a természetes határa – a Karib-tenger – eleve olyan idillt fest, ami ezt a Dél-Amerikai országot sokkal színesebbé teszi elméletben. Sajnos nem így van. Nincsenek palazzók, nincsenek reneszánsz műemlékek és hízelgő latin szeretők sem.  Van viszont szegénység, munkanélküliség, gazdasági kilátástalanság.  La Guaira egy koszos, nagy forgalmú, arc nélküli város, ahol nyoma sincs a rejtői vagány kikötői romantikának.  A többi dél-amerikai országhoz képest itt sincsenek  gyarmatosítás előtti civilizációs emlékek. Ha ősi  kultúrák nyomait akarjuk tetten érni, ne La Guairába utazzunk.  Azt tanácsolom, ne legyenek elvárásaink, és akkor mégiscsak irány Venezuela, mert ugyan nekem akkor  és ott csalódás volt, ma viszont bármikor visszamennék egy közepes minőségű Tequenos-t enni.

Schatz Roberta

La Guaira, Venezuela (Fotó: Flickr/Beatrice A)

Hollywood, Los Angeles

Nagyon csábító program a turistáknak részt venni egy kb. másfél órás buszos túrán, ami végig visz az A-listás sztárok házai között idegenvezető segítségével. Ha abban reménykednél, hogy láthatod is őket, amint kutyát sétáltatnak, futnak vagy éppen kiszállnak a kocsijukból, tévedsz. Nyilván érdekes volt, hogy elhajtottunk mondjuk Hugh Hefner Playboy villája vagy éppen az Osbourne-család rezidenciája előtt, de az égig érő fák és bokrok, valamint a több méter magas kerítések csupán a képzeletnek hagynak teret. Egy "nesze semmi, fogd meg jól!" túra volt, az időnket és pénzünket ezerszer klasszabb Los Angeles-i programokba is befektethettük volna.  

Hegyes Dóra

Hollywood (Fotó: Flickr/Abhinav Gupta)

A New York-i Szabadság-szobor

2006-ban jártam másodszor New York City-ben. Az első látogatáskor csak egy estét töltöttem ott, így nem sikerült a Szabadság-szobrot messziről se megcsodálni, úgyhogy nagyon rákészültem, hogy ez bizony klassz lesz. Hát életem legnagyobb csalódása volt. Először is többszörös motozáson és átvilágításon kellett keresztül esni. Rosszabb volt ez, mint a repülőtéren, és el tudom képzelni, hogy azóta csak még rosszabb lett. Ételt, italt nem lehet bevinni és a táskámban rejlő almát elkobozták. Azt se engedték meg, hogy még ott helyben, gyorsan megegyem, pedig elég éhes voltam. Na de nem baj, éhesen is jó lesz az a szobor, gondoltam naivan. De nem. A Szabadság-szobor sokkal kisebb volt, mint amire számítottam. Annyiban érte meg a cécó, hogy egész jó kilátás nyílik Manhattanre a szigetről. Szerencsére NYC többi része nem okozott csalódást, sőt, azóta nagyon sokszor jártam már ott és teljesen szerelmes vagyok a városba. 

Gál Kati

A New York-i Szabadság-szobor (Fotó: Flickr/Jeroen van Luin)

Southfork Ranch, Dallas

Szerintem olyan 30 éven felüli ember nincs is Magyarországon, aki ne látott volna legalább egy részt a Dallas című filmsorozatból a '80-as, '90-es években. Amint kiejtjük a Dallas szót, azonnal a híres főcímdalt kezdjük dúdolni. Nekem régi nagy álmom volt, hogy eljussak oda, hiszen én mindig a nagymamámmal néztem és mielőtt eltávozott, megígértem neki, hogy én márpedig egyszer elmegyek oda, ahol forgatták. 2013 szeptemberében végre sikerült. Meg kell, hogy mondjam, a kapu előtt tátott szájjal álltunk mind a négyen (mert ennyien mentünk). No de nem a csodálattól, hanem a csalódottságtól. Mivel Texasban éltünk, elég sok farmot láttunk, és valljuk be: egy farm igencsak nagy. Nos, Southfork nem igazán tartozik a nagy kategóriába. Nyilvánvaló, hogy a házban lévő jeleneteket Hollywoodban, egy stúdióban vették fel, de a külső helyszíneket Dallasban forgatták. Maga a ház három hálószobából áll, egy étkezőből, egy konyhából és egy nappaliból. Belülről egyébként egy kicsit sem hasonlít a filmben megismert házra.  Az emeletről le lehet sétálni a medencéhez, amit én csak medenkének mondanék. A nagysága megegyezik egy nagyobb, felfújható medence nagyságával. A farmon belül egy traktorral húzott, padokkal ellátott kocsin visznek végig. Ez a "körút" kb. fél órát SE vesz igénybe. A farmon mindenki annyi időt tölt el, amennyit szeretne, valamint különböző Jockey és Bobby Ewing szuvenírekkel szerelkezhet fel. A farmra a belépő egyébként 50 dollárba kerül. 

Bár egy életre szóló élmény, és biztosan sokan irigyelnek is miatta, hogy eljutottam Southforkba, de számomra összességében egy hatalmas csalódás volt, sajnos.

Mió Judit

Southfork Ranch, Dallas (Fotó: Flickr/Jim Bowen)

Címkék: turizmus