Új életet kezdenél, akár külföldre költöznél, de már jó ideje mindig elhalasztod? Van bármi, amit már régóta forgatsz a fejedben, de soha nem tetted meg, mert nem tudod, hogy az a jó döntés-e? Akkor bizony ott ragadtál Mileszhaföldén! Vannak, akik soha el sem hagyják. És most arról szeretnék írni, hogy miért érdemes örökre elköltözni onnan!
Ahol most vagy...
Mileszhaföldén minden nagyon is ismerős. A megszokott környezet, emberek, tárgyak vesznek körül minket. Nem ér semmilyen meglepetés, mert minden helyzetre tudjuk a megoldást. Ugyanazok a dolgok történnek rutinszerű egymásutánban, hiszen ez a kiszámíthatóság tökéletes birodalma.
Mileszhafölde lakói imádnak kérdezni. Főleg azokat, akik éppen arra készülnek, hogy elköltözzenek onnan. Mileszhafölde lakói azok, akik kételkedve állnak hozzá minden változáshoz, hiszen ha bekövetkezik, akkor az már nem Mileszhafölde lenne. Ezért pedig mindent megtesznek, hogy a saját álláspontjukat érvényre juttassák, és a változás útjába álljanak. Ilyenkor természetesen kérdeznek.
"De mi lesz, ha nem sikerül?"
"Mi lesz, ha megbánod? Már késő lesz visszacsinálni."
"Mi lesz, ha soha többé nem lesz már olyan, mint most?"
"Végül is nem túl rossz semmi. Mi lesz, ha megpróbálod és csak rosszabb lesz? Megérte?"
Amiről sokszor nem akarnak tudomást venni, az az, hogy Mileszhafölde is veszélyeket rejt magában. Íme, az elszalasztott lehetőségek hazája, az"Á, úgysem fog sikerülni, inkább hagyjuk" nevű klub székhelye, és a"Jó nekem így is"-kocsma üzemeltetője. A hely, ahol azt mondod, azért nem változtatsz valamin, mert már megszoktad. Még akkor is, ha érzed, hogy a megszokás illúzióján túl valami jobb dolog várna rád, csak épp ijesztőnek tűnik megismerkedni vele.
Mileszhafölde lakói a problémákat nagyítón keresztül látják. Minden sokkal félelmetesebbnek látszik rajta keresztül, mint amilyen valójában. Nyugodtan el lehet osztani tízzel a aggodalmaikat, és akkor talán közelebb állunk a valósághoz. Nem ismerik meg őket közelebbről, hanem már a távolból megfutamodnak előlük.
...és ahová eljuthatsz!
Hogy kik laknak Mileszhaföldén túl? Azok, akiket nem a kudarctól való félelem, hanem a siker utáni vágy irányít. Azok, akik akkor is sikeresek, ha valami balul sül el, mert tanulságnak, nem pedig tragédiának élik meg azt. Azok, akik nem problémákat, hanem megoldandó feladatokat látnak maguk előtt. És azok, akik a kudarc után gyorsan talpra állnak, mert tudják, hogy így lehet előrébb jutni.
Senki nem fogja megígérni, hogy ha belevágsz és változtatsz, akkor majd jobb lesz. Lehet, hogy Mileszhafölde lakóinak egyszer igazuk lesz. Elvégre a félelmeik, habár eltúlzottak, nem mindig alaptalanok. De legalább tettél azért, hogy más legyen. Nem hátráltál meg a félelmeidtől vezérelve. Mileszhafölde a soha meg nem lépett változtatások, a meg nem hozott döntések hazája. Ahol végül is semmi sem túl rossz. Csak olyan kis semmilyen. Aztán egy a kis hang a fejedben azt mondja, hogy "Te többre lennél képes!", és nem hagy nyugodni. Akkor majd ezekkel a gondolatokkal állsz szemben:
"Nem lenne már semmi ugyanolyan, mint előtte."
"Már megszoktam a dolgokat így. Miért változtassak?"
"Tudom, hogy képes lennék rá, de nem merem meglépni."
"Túl sok mindent veszítenék a mostani életemből. Nem vagyok felkészülve."
"Nagyon szeretném, de a barátaim/kollégáim/aranyhörcsögöm/Józsi bácsi csúnyán fognak nézni és úgysem támogatnának."
Lehet, hogy épp itt tartasz most. Lehet, hogy arról ábrándozol, hogy kipróbálnád magad valami új dologban, vagy lezárnál egy régóta húzódó problémát.
Esetleg külföldre mennél utazni, nyelvet tanulni, egyetemre járni vagy dolgozni.
Kipróbálnád a couchsurfinget, de félsz egy vadidegen lakásában aludni.
Egyszóval, valami mindig visszatartott. Például a "Mi lesz, ha...?" kérdések, melyek hirtelen ott termettek, amint nekiláttál volna, hogy tegyél a tervedért.
Mondok egy példát. Majdnem huszonöt voltam, amikor először ültem repülőn. Már külföldön éltem, de csak vonattal vagy busszal voltam hajlandó utazni, mert azt már ismertem. Aztán elkezdtem hozzászokni a repülés gondolatához, csak amiatt, mert körülöttem a többieknek ez volt a világ legtermészetesebb dolga. A végén már nem attól féltem, hogy valami katasztrofális dolog fog velem történni, hanem csak attól, hogy majd nem igazodok el a reptéren egyedül. Aztán amikor a legelső alkalommal útitársam is akadt, a félelmeim is elszálltak.
Nem sokkal később már gond nélkül couchsurföltem magam végig Európán egyedül úgy, hogy néha csak két napra előre tudtam, hogy hol fogok aludni, ismeretlen helyeken utaztam keresztül mindenféle közlekedési eszközzel, és mindezt a legnagyobb nyugalommal, mert teljesen a kezemben volt az irányítás és mindenhez volt B tervem.
Rengeteg helyre soha nem jutottam volna el az elmúlt években, ha hagyom, hogy a "Mi lesz, ha...?" legyen erősebb és sosem ülök fel arra a repülőre, vagy nem csöngetek be azokhoz a vadidegen szállásadókhoz. Csak az első lépés nehéz. De az újdonság kategóriából a tapasztalatok lassan átkúsznak a megszokottba, és a végén már nevetni fogsz azon, hogy az elején mennyire ódzkodtál az egésztől.
Csak elindulni nehéz...(Fotó: Berki Nikolett)
Csak mondd azt, hogy...
Elhatároztad, hogy belevágsz! Már csak arra kéne rájönni, hogy hogyan. Először is, ha már összeszedted a bátorságod és az akaraterődet, vedd elő azokat a kérdéseket. Nézd meg őket jobban...
"De mi lesz, ha nem sikerül?"
Legalább megpróbáltad. Más úgy feladni, hogy nem is tettél érte semmit, és más úgy, hogy minden tőled telhetőt megtettél.
"Mi lesz, ha megbánod? Már késő lesz visszacsinálni."
Fölösleges már előre azon agyalni, hogy a döntéseidnek milyen hosszútávú következményei lesznek. Úgysem úgy lesz. Lehet, hogy már tényleg nem mehetsz vissza oda, ahonnan indultál. De egy lépéssel előrébb leszel, és onnan is indulnak lehetőségek minden irányba, csak keresni kell őket.
"Mi lesz, ha soha többé nem lesz már olyan, mint most?"
Teljesen biztos, hogy előbb-utóbb minden más lesz, mint most, úgyhogy nem éri meg a dolgokhoz görcsösen ragaszkodni. Szokj hozzá a változáshoz, és rugalmasan mozogj benne! Emberek, helyek, helyzetek elkerülhetetlenül jönnek és mennek az életedben. Az egyetlen állandó dolog csakis te magad vagy. Úgyhogy tiszteld meg magad azzal, hogy nem elkerülni próbálod a változásokat, hanem együttműködsz velük, vagy épp te idézed elő őket!
"Végül is nem túl rossz semmi. Mi lesz, ha megpróbálod és csak rosszabb lesz? Megérte?"
Legalább akkor is elindultál valamerre ahelyett, hogy egy helyben tipródsz. Ha nem lehet visszacsinálni, majd lesz máshogy. És igen, megérte. Mert nem a szomszéd Józsi bácsi határozott véleménye az egészről, vagy egyéb külső körülmények sodortak téged, hanem te voltál saját magad irányítója.
...és tedd azt, hogy...
Fontos, hogy szembe kell nézned a kételyekkel, amik visszatartanak. Ismerd meg őket. Ha minden kérdésedre megtaláltad a választ, már minden sokkal kevésbé ijesztő, mert elvesztette a titokzatosságát. A legtöbb "Mi lesz, ha...?" kivédhető alapos felkészüléssel. A többit meg úgysem tudod kontrollálni, mert akkor is a fejedre eshet az égből egy zongora, ha épp csak kilépsz az ajtódon, úgyhogy teljesen mindegy.
Nem kell felelőtlenül fejest ugrani semmibe. Ha utazol, köss biztosítást, és mindig legyen valaki a közelben aki tudja, hogy hol vagy. Vagy ne menj couchsurfingelni olyanhoz, aki nem tűnik elég megbízhatónak (a legtöbb rémes sztori nem magát a couchsurfinget minősíti, hanem azokat, akik nem tudják biztonságosan használni). Egyszóval, készülj fel, gondold át, készíts B tervet is, és hajrá!
Egy jótanács pedig: ha a dolog sok tervezést igényel, kezdd apránként, ne próbálj mindent megcsinálni egyszerre. Ha azonnal túl sokat vársz el magadtól, akkor lehet, hogy ok nélkül stresszelni fogsz. Először csak öt percet foglalkozz a dologgal - az igazán nem sok! Öt perc még arra sem elég, hogy meg tudjon ijeszteni a feladat nagysága. És figyeld meg, nagy valószínűséggel megtörik a jég abban az öt percben, és azon kapod magad, hogy már vagy egy órája elmélyültél a témában. És tessék, már meg is tetted az első lépést! Ezt az ötperces trükköt aztán bevetheted bármivel kapcsolatban, akárhányszor.
...és vidd ezt útravalónak!
Nos, készen állsz? Ha mostanában azon gondolkozol, hogy elfogadd-e azt a külföldi munkalehetőséget, kimenj-e a nagybátyádhoz a tengerentúlra, vagy egyáltalán, szembenézz a félelmeiddel, jusson eszedbe mindez, és programozd át a gondolkodásodat. Hidd el, hogy nem leszel örök balszerencsére kárhoztatva azért, mert elkezdted megoldani azokat a dolgokat, amik nyilvánvalóan már nem működtek jól. Ugyanígy nem fog lezuhanni az a repülő, nem fognak leütni az utcán csak azért mert még sosem jártál arra, és nem fogod elkapni azt a ritka trópusi betegséget, amit Józsi bácsi másodunokatestvérének a keresztfia is elkapott húsz éve és tessék, minek kellett neki nyaralni. És ha valaki mégis a táskájába söpri a mobilodat, amit az asztalon felejtettél a kávézóban, akkor se átkozd magad, hogy miért nem maradtál inkább otthon, mert attól nem leszel előrébb, és különben is, legalább ittál egy jó kávét. Ha nem próbálod meg a megszokás határait feszegetni, akkor biztos lehetsz abban, hogy nem fogsz előrébb jutni.
Sok minden múlik a hozzáálláson. Emlékezz vissza, milyen érzés volt, amikor olyat tettél, amitől először tartottál, aztán sikerélményed lett belőle! Aztán gondolj bele, hogy hány ilyen alkalom lehetne most, ha a félelem-mumust félreállítanád az útból és az összes "Mi lesz, ha...?" kérdésre rávágnád a választ. Van most ilyen az életedben? Mit tudnál tenni érte, hogy sikerüljön? Azt fogod bánni öt-tíz-húsz év múlva, hogy megtetted, vagy azt, hogy nem? Gondold végig, írd le, vagy nézz utána a neten. Csak öt percig.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!