10 nemzeti sport, amiről talán még soha nem hallottál

10 nemzeti sport, amiről talán még soha nem hallottál
10 nemzeti sport, amiről talán még soha nem hallottál

Világéletemben sportmániás voltam. Nyilván leginkább a mainstream sportágak (foci, kosárlabda, jégkorong, Forma-1) voltak előtérben, aztán valahogy egy idő után szépen jött a többi. De amikor már az aktuális kedvenceidet is kiismerted, jön a kérdés: mi van még? Hát elég sok minden. Például elég nehéz elhinni, hogy a braziloknak nem a foci, az íreknek nem a rugby és az oroszoknak nem a jégkorong a nemzeti sportjuk. Pedig ez a helyzet. Rengeteg olyan sportág van a világon, amikből azért érdekes lenne néha a tévében is el-elcsípni egy közvetítést, mondjuk például a magyar kabaddi válogatott aktuális vébészereplése kapcsán. Ha az összes nemzeti sport nem is fért bele ebbe az összeállításba, de a legérdekesebb, leglátványosabb vagy egyszerűen csak a legfurcsább tízet összegyűjtöttem, szigorúan az országok ABC-sorrendjében.

Afganisztán: Buzkashi

Kezdjük rögtön a legdurvábbal. De nem csak ebből az összeállításból a legmelegebb sportág a buzkashi, hanem úgy általában, a világ sportjainak brutalitását számba vevő listán is előkelő helyet foglalna el. Adott két csapatnyi szimpatikus afgán lovas, akik valahol 40 és 100 között helyezkednek el - nem életkor, hanem résztvevők száma szerint. Mivel a buzkashi csapatsport, felezzük meg a legényeket és máris van két konkurens csapatunk, akiknek célja, hogy a mérkőzés elején a kezdőkörbe hanyagul behajított fej nélküli kecskét minél többször juttassák a pontszerző területre. A cél szentesíti az eszközt alapon ennek érdekében mindent szabad: sem a ló, sem a lovas testi épsége nem számít, a lényeg, hogy a vonal mögött puffanjon a tetem. Az afgán nemzeti sport nem csak úgy egyszerűen van, vagyogat és néha előkapják mutatóba, ha éppen az országimázs úgy kívánja, hanem rendes nemzeti bajnokságban játsszák is azt. A sportág több környező országban is elterjedt, néhány apró módosítással (pl. kecske helyett borjú). A meccs végére a játékszer állaga erősen amortizálódik, ahogy az összecsapások befejezésénél a jáékosoknál a törések, vérző testrészek is teljesen mindennaposak. Ha mindezt a leírtak alapján nem tudjuk elképzelni, akkor majd ez a videó segít:

Bangladesh: Kabaddi

Többségünknek lövése sem volt arról, hogy amikor gyerekkorunkban fogócskáztunk a kék zsiráfos mászóka és a pingpongasztal között, akkor tulajdonképpen nagyon kemény kabaddi edzéseken vettünk részt. Ez a játék India és környékén terjedt el igazán, de kizárólag Bangladesh-ben nevezték ki nemzeti sportnak. A legnépszerűbb változat lényege pusztán annyi, hogy két négyfős csapat küzd egymás ellen. Amikor az egyik csapat támad, akkor a négyből az egyik játékos az ellenfél térfelére lép, akik összekapaszkodva védekeznek. Ha a támadó játékosnak sikerül megérintenie a  védekező csapat valamelyik játékosát és még azelőtt visszaér a saját térfelére, hogy a megérintett játékos (de csak és kizárólag ő!) földre vinné őt, egy pontot kap. Ha sikerül a védekezőnek ebben megakadályozni a támadót, akkor a jó védekezésért is egy pont jár. Nehezített pálya volt a játék korábbi verziói során, hogy a támadó félnek mindezt egy levegővel kellett végrehajtania, miközben folyamatosan azt mondogatta, hogy "Kabaddi! Kabaddi!". Ezzel a módszerrel ellenőrizték ugyanis a bírók, hogy valóban nem vesz levegőt. Egyszerű tehát az egész, mint a pofon. A gyakorlatban pedig mindez így néz ki:

Ez meg itt egy izgalmas kabaddi akció egy női mérkőzésről:

Brazília: Capoeira

Jó, hát ezért szerepel a cikk címében az a "talán", hiszen a capoeiráról nagy valószínűséggel azért már mindenki hallott. A kérdés csak az, hogy a srácok tulajdonképpen táncolnak vagy harcolnak? Leginkább mindkettőt. Történetünk az 1500-as években kezdődött, amikor a portugálok Afrikából szállítottak rabszolgákat a brazil dohány- és cukornádültetvényekre. A fárasztó napok végén az afrikaiak érthetően nem a legjobb formájukat hozták, dühösek voltak az egész világra és levezetésképpen kitalálták ezt a táncnak álcázott harcmodort, merthogy tilos volt az ültetvényeken testi erő egymás elleni alkalmazása. Idővel ez a tánc lett az elnyomás elleni küzdelem és a kulturális tradíciók továbbadásnak fő eszköze. A '80-as években indult világhódító útjára, ma pedig már jó néhány általános iskola tornatermében lehet capoeira-órákat venni a délutáni, kora esti órákban. 

Fülöp-szigetek: Arnis

Soha nem gondoltuk volna, hogy az "Üsd, vágd, nem apád!" szólás megvalósítását sportszerű keretek közé lehet foglalni. Pedig a gyakorlatban ez megtörtént a Fülöp-szigeteken, a sportág pedig az arnis nevet kapta. Szintén nem mai találmányról van szó, olyannyira nem, hogy egyes feltételezések szerint az arnis egyik első áldozata Magellán volt, 1521-ben. A legenda szerint ugyanis a spanyol hódítók ellen indultak harcba az őslakosok, akik botokkal, kardokkal képezték magukat és alakították ki a saját harcmodorukat és az egyik ilyen összecsapás során végeztek a hódítóval is. A ma ismert arnist Remy A. Presas tökéletesítette utazásai során, melyet végül a roppant frappáns modern arnis névre keresztelt el. A lényeg azonban nem sokat változott: ebben a sportágban tényleg megvalósul az egymás cséplése, valahogy így:

Írország: Kelta sportok (Gaelic games)

Vannak olyan városi legendák, miszerint az írek annyira ügyetlenek voltak a legtöbb sportágban, hogy inkább sajátokat találtak ki, hogy legyen némi sikerélményük. A valóság ezzel szemben az, hogy a két legnépszerűbb kelta sportág közül a hurlinget - vagy inkább annak elődjét - már 3000 évvel ezelőtt is játszották, csak akkor még baltákkal. A legnépszerűbb azonban a kelta foci (gaelic football), ami valahol a hagyományos labdarúgás és a kézilabda között helyezkedik el, néhány apró nehezítéssel (pattogtatás, dekázás futás közben stb.). És bár azt gondolhatnánk, hogy az írek igazából a rugby-ért őrülnek meg, jobb, ha mindenki megnézi az alábbi videókat és a részletes szabálymagyarázatokon túl a lelátók zsúfoltságát is szemügyre veszi.

Malajzia: Sepak takraw

Ha ismered a foci, a röplabda és a tollaslabda szabályait, és ha közel olyan hajlékony vagy, mint Medveczky Ilona,  akkor ezt a sportágat neked találták ki. A sepak takraw leginkább Délkelet-Ázsiában népszerű, ennek egyébként alkati okai is vannak, hiszen az ázsiai emberek jóval ruganyosabbak, mint az európaiak. A játék roppant egyszerű: nyerj három szettet előbb, mint az ellenfeled. Egy szett 21 pontból, áll és a kezet kivéve bármely testrésszel megérinthető a labda, de maximum a harmadik érintést követően már a másik csapat térfelén kell lennie a játékszernek. A gyakorlatban mindez így néz ki, a sportágat nemzeti sportként űző Malajzia és a thai válogatott két évvel ezelőtti világbajnoki döntőjében:

Oroszország: Bandy

Kétszer 11 játékos (10 mezőnyjátékos+1 kapus) játszik egymás ellen, a mérkőzés időtartama 45 perc, a végén pedig az győz, aki több gólt lőtt a kapuba. Ismerős? Ja igen, csak egy dolgot felejtettünk el megemlíteni: hogy mindezt jégen űzik és ütőkkel terelgetik a labdát. Ránézésre a bandy tehát olyan, mint a jégkorong, viszont szabályait tekintve sokkal inkább a focira hasonlít. De mégis, hogy lett ez az orosz nemzeti sport? Kezdjük ott, hogy a bandy-t "orosz hoki" néven is szokták emlegetni. Így talán már közelebb vagyunk a megfejtéshez. Bár a sportág mai szabályait javarészt Angliában vetetteték papírra és az első hivatalos bandy-meccset is Londonban játszotta 1875-ben két klubcsapat, a játék hivatalos feltalálóiként az oroszokat jegyzik. Ők nyerték egyébként az utolsó négy világbajnokságot is, melyből hármat hazai pályán rendezhettek, köztük a néhény nappal ezelőtt véget ért ideit is. Ha valaki lemaradt volna a világbajnokság döntőjéről, akkor itt most megnézhet teljes egészében a meccset, és azt, hogyan alázták rommá a finneket 6:1-re:

Peru: Paleta Frontón

Egykék és gyermekkorban magányosak előnyben! A paleta frontón ránézésre olyan, mint amikor tizenévesen felhajtottuk a garázsban a pingpongasztal egyik felét és annak ütögettük a labdát - csak mindez nagyban. A perui nemzeti sporthoz két darab fából készült ütő és egy fekete gumilabda kell (tiszta squash), illetve a pálya, melynek arányai és méretei megegyeznek a teniszpálya felével, kivéve azt, hogy a háló helyén egy öt méter magas fal van, ennek kell ütögetni a labdát. Ja, meg persze kell két játékos, akiknek kimagasló az állóképessége az ide-oda sprintelgetés miatt.

Puerto Rico: Paso fino

Paso fino, avagy a finom léptű ló. A Puerto Ricó-i nemzet sport ugyanis egy lófajta neve, mely nagyon egyedi járásmóddal születik. A szakirodalom által használt jelzők: finom, ritmikus, céltudatos, méltóságteljes, fürge és hajlékony, de az vesse ránk az első követ, akinek az alábbi videó megtekintése után/közben nem ugrik be a Benny Hill bármelyik filmje alatt hallható jól ismert zene. Hiába na, ezt a sportágat is szokni kell. Mindenesetre nem vagy igazi Puerto Ricó-i, ha életed során legalább egyszer nem hoz lázba egy jó kis Paso Finózás, mely a lovas számára is nagyon megterhelő, hiszen akkor szép a mutatvány, ha a nyeregben helyet foglaló illető a lovaglás alatt gyakorlatilag mozdulatlan marad. Bravó!

Románia: Oină

Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Esetünkben a baseball vagy az oină? Mert ránézésre nagyon hasonlít a két dolog egymásra. A helyes megfejtés a román nemzeti sport, amelyet a feljegyzések szerint 1370-ben játszottak először, míg az első baseball-meccsre csak 1846-ban került sor. Más kérdés, hogy az oină ma ismert szabályait csak 1899-ben jegyezték fel. És ha már szabályok, így kell oinăzni, nagyon nagy vonalakban: a meccs két félidőből áll, melyek korlátlan időtartamúak. Az első félidőben az egyik  csapatnál vannak az ütők, céljuk pedig a minél több pont megszerzése annyi idő alatt, ameddig a félidő tart, azaz amíg a csapat mind a 11 játékosa ütéshez nem jutott. A második félidőben pedig szerepcsere, tehát aki az elsőben ütött, az majd védekezik. Mivel ez ennél egy sokkal bonyolultabb játék, ezért íme egy videó a részletekkel:


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Tetszett? Oszd meg!

Ajánlott cikkek