A szellem kiszabadult a palackból, avagy a kisebbség uralma a többség felett

A szellem kiszabadult a palackból, avagy a kisebbség uralma a többség felett
8 perc

Meggyőződésem, hogy az emberiség egy hatalmas és egyben drámai következményekkel járó változáson megy éppen keresztül. Itt zajlik az orrunk előtt, de nem látjuk, mert elképesztően felgyorsult mára a világ. Persze azért vannak egyesek, akik észreveszik ezt a történelmi átalakulást. Nekik nem sok újat tudok mondani, de talán számukra is lesz majd ebben a rövidnek éppen nem mondható eszmefuttatásban valami újdonság, valami más megközelítés. Azt nem garantálom, hogy a bejegyzés elolvasása után egyetértesz majd velem, de azt igen, hogy másképp látod majd ezt a rohanó világot és elgondolkodsz majd egy-két olyan jelenségen, ami körülöttünk, illetve körülötted is zajlik.

Akkor csapjunk is a lovak közé és kezdjük ezt az írást egy provokatív jellegű teóriával. Egész pontosan, az én hipotézisemmel. Meggyőződésem ugyanis, hogy úgy körülbelül tíz évvel ezelőttig a kisebbség igazodott  a többséghez, míg mára már ennek éppenséggel az ellenkezője igaz. Azaz, a mai társdalomban már nem a többség akarata érvényesül, hanem a kisebbségé. Tovább feszítve a húrt - szerintem - a klasszikus értelemben vett többségi demokrácia már rég nem létezik a fejlett nyugati, de legalábbis az amerikai társadalomban. Egy kisebbségi demokráciává alakult át és mindez az internetnek köszönhető.  Ergo, a világháló - de különösen a közösségi média - kiengedte a szellemet a palackból, és ezt a szellemet, azaz a kisebbség szellemét már nem lehet oda visszadugni. A szellem tehát kiszabadult, és innentől kezdve - hogy stílusosan fogalmazzak - ennek az új kisebbségi demokráciának a szellemében és annak új szabályai szerint élünk már jó pár éve. Már aki észreveszi. Nos ez az én hipotézisem, és ezt próbálom majd példákon keresztül bebizonyítani, kialakulását és következményeit kifejteni ebben a szösszenetben.

Én az újkori történelem szakaszait nem az idő, hanem a technológiai újítások hatásai mentén határozom meg. Az én világnézetemben az ipari forradalmat egy információs (rádió, TV, telefon) forradalom követte egészen a századfordulóig, pontosabban valamikor 2009-ig. Ekkor ugyanis az információs forradalom egy újabb löketet, (vagy inkább gellert) kapott. Ekkor kezdett az internet új értelmet nyerni az iPhone-nak, a gyors mobilinternet hálózatnak és a közösségi média együttes létrejöttének köszönhetően. De ne szaladjunk annyira előre, lássuk először azt, hogy mi is történt az információs forradalom idején ezt megelőzően.

A rádiózás a '30-as években még családi program volt (Fotó: ExploreUK - University of Kentucky)

Az internet tehet mindenről?

A mindenki által olcsón és azonnal elérhető internet kialakulása előtt a társadalmat a mindenkori hatalom többnyire a média révén próbálta befolyásolni. Elég hatékonyan, tegyük azt is hozzá. A többségi demokrácia által vezérelt sajtó és média nem adott kellő lehetőséget, állandó jelenlétet és az ezzel együtt járó elegendő mennyiségű felületet sem a kisebbségeknek sem pedig az egyénnek. De még ha lett is volna rá hajlandóság, akkor sem tudott, mert a lehetőségek technológiailag le voltak szabályozva.

Világítsuk meg ezt egy remélhetőleg egyértelmű példával. Mondjuk harminc évvel ezelőtt, ha valakinek nem tetszett valami, vagy ki szerette volna fejteni véleményét a mainstreammel szemben, akkor vagy betelefonált egy regionális, netán egy rétegrádió adásába, vagy esetleg írt egy levelet az újságnak. Ha ezek nem sikerültek, akkor még mindig ott volt az utcai tiltakozás lehetősége. Az utóbbiról tudósítást a tévé uralta és egyéb más - a többség akaratát tükröző - aktuális hír prioritása miatt, ezek a demonstrációk még csak adásba sem kerültek, főleg ha ezek létszáma nem volt számottevő. A rétegeket megcélzó rádióadás is csak nagyon kevesekhez jutott el, az újság olvasói rovatának olvasottságáról pedig már ne is beszéljünk. Egyszerűen az egyén és a kisebbség nem tudott szó szerint szóhoz jutni, akaratát érvényesíteni. Jobbára inkább magányosan vagy elszigetelve hőzöngött, pufogott, - olykor korrekt módon - kinyilvánítva nemtetszését a többségi demokráciával szemben. Ennek eredményeképpen nem volt képes megmozgatni más, hasonlóképpen gondolkodó egyéneket és csoportokat, így jobb híján a többséghez igazodott, behódolt, elfogadta a status quo-t. Ha nem, akkor is az történt, amit a többség akarata vagy véleménye diktált.

A közösségi média a kisebbségi média?

Ennek a mély hallgatásnak az első iPhone-csörgés vetett véget. Az olcsó és gyors internet, a szó szoros értelmében kézen nyújtotta át a véleménynyilvánítási lehetőséget ezeknek az elfojtott csoportoknak és egyéneknek. Végre volt kifutási terület. Végre létezett egy mindenki által gyorsan használható kommunikációs csatorna, amin keresztül immár mindenki elmondhatta véleményét és közzé tehette nemtetszését. Erre rengeteg lehetőség volt. Bloggerek milliói írták le nézőpontjaikat, tették közzé gondolataikat a világhálón. Ezeket a blogokat immár milliók olvasták és megint csak milliók is reagáltak ugyanezekre a blogbejegyzésekre. A 2009-re több százmillió globális felhasználóval rendelkező Facebook pedig egy újabb lehetőséget biztosított mindenki számára, így az egyének számára is, hogy azonos vagy hasonló szemléletű embereket verbuváljanak, vagy éppen koncentráltan és sokkal népszerűbb felületen fejtsék ki ellenvéleményüket, esetleg virtuális módon protestáljanak.  Pár év alatt már oda jutottunk, hogy a híreket is többnyire az interneten és a közösségi oldalakon olvassuk. Azaz a tradicionális média csatornái már nem egyedüli forrásai az aktuális híreknek. Az alternatív médiával szemben rengeteg fogyasztót vesztett és ebből fakadóan, befolyásoló ereje is  megcsappant.

Facebook és iPhone: erős kombináció (Fotó: iDownloadBlog)

Az egyén és a kisebbségek viszont erőre kaptak. Hirtelen mindenki elkezdte mondani - és azóta is csak mondja - a  magáét. (Így én is, ez is az igazsághoz tartozik.) Ezzel még nem is lenne baj! Igen ám, de ennek hozadékaként kialakult egy újkori bábeli zűrzavar is és a zűrzavarból általában nem sok jó származik. Mire gondolok itt? Hirtelen a többség már nem csak egy, vagy néhány, könnyen behatárolható és intézményesen elfogadott kisebbséggel találta magát szemben, hanem több százzal, akár több ezerrel is. A bőrszín, a származás és a vallás által kialakult és “megszokott” kisebbségek érdekeinek figyelembe vételén túl, a formálódó új csoportok is hasonló megkülönböztetéseket, érdekérvényesítést és jogokat követeltek és követelnek azóta is maguknak. Nyilván ezen kisebbségi csoportok jelentős része józan ésszel is elfogadható javaslatokkal áll elő, de akad tömérdek olyan javaslat is, ami még a legtoleránsabb embert is kiakasztja, de legalábbis elgondolkoztatja. A múltat temető,  tagadó vagy éppen átírni akaró mozgalmakról már írtam, így ezt most itt nem részletezném, viszont hadd próbáljam megvilágítani ezt az általam csak újkori bábeli zűrzavarnak tartott jelenséget egy másik érdekes példával. Egy olyannal, amiről Magyarországon talán nem sokan hallottak.

A transznemű WC-ügy

Mindenki WC-je (Fotó: prehryfarkas.hu)

Arról valószínűleg mindenki tud, hogy az Egyesült Államokban a legfelsőbb bíróság tavaly elismerte a szexuális kisebbségek házasságkötéshez való jogait. (Bővebben, arról, hogy kik is azok, akik ide tartoznak, itt lehet olvasni.) Eddig rendben is lennénk, de ami ezután következett, az már több mint elgondolkodtató. Ez a kisebbségi csoport nem állt itt meg, hanem azt tűzte ki zászlajára, hogy mostantól hozzájuk kell majd igazodni. Ennek ékes példája, az elmúlt hónapok óriási botrányt kavaró úgynevezett iskolai transznemű WC ügy, melyet ez a csoport mindenáron meg akar valósítani és ebben Obama elnök is támogatja őket. Olyannyira, hogy az Obama-kormányzat levélben kérte fel az iskolákat és az azokat irányító tankerületeket, biztosítsák a transznemű diákoknak, hogy azt az illemhelyet használhassák, amelyik nekik megfelel. Fontos tudni, hogy a levél bár törvényi kötelezettséggel nem jár, mégis burkoltan fenyegeti az iskolákat, hogy ha nem garantálják a feltételeket a transzneműeknek, úgy bírósági perekkel, illetve a szövetségi támogatások megvonásával kell szembenézniük.

Egyes államok illetve iskolaigazgatók, és felelős oktatásügyi vezetők ezt visszautasították vagy bojkottálták. Az ügy egyébként a mai napig nem zárult le, de nem lennék meglepve, ha mégis bevezetnék kötelező jelleggel, ugyanis azóta több kereskedelmi üzlet (például a Starbucks is) “önkéntesen” jelentette be, hogy igazodik ehhez az új normához. A legfrissebb hír a második legnagyobb kiskereskedelmi egység, a Target üzletlánc bejelentése, hogy ezt túl is teljesítik és jövőre minden áruházukban kifejezetten nemsemleges WC-t is biztosítanak majd vásárlóiknak. És ez csak a kezdet, ugyanis Amerikában ha egy óriási kereskedelmi résztvevő egy ilyet lép, a többieknek is előbb utóbb be kell majd állniuk a sorba, ha tetszik, ha nem. A nyomás minden szereplőn ott lesz, hisz ez az új elvárás, az új norma, amihez márpedig igenis igazodni kell.

De az iskolai példánál maradva - szülői ésszel - gondoljunk csak bele, hogy lehet ezt az egészet majd ellenőrizni illetve azt garantálni, hogy a gyerek, aki az ellentétes nemű mellékhelyiségbe ment valóban a másik nemhez tartozik. Sokszor még a gyerekek sem tudják ezt, de ezt már pszichológusok állítják, nem én. Az is garantált, hogy sokan vissza is fognak élni ezzel, de megbüntetni a gyereket nem lehet majd ezért, mert ugye azt nem lehet bebizonyítani, hogy ki milyen neműnek érzi magát. Sőt, nem is lehet majd tőlük megkérdezni, mert akkor vagy jön a per, vagy a negatív megkülönböztetésre tudatosan emlékeztető megbélyegző visszajelzés. Ez utóbbi egyébként szerintem ugyanolyan hatékony visszatartó erő az Egyesült Államokban, mint a jogi út, ugyanis diszkrimináció miatt bárki elvesztheti állását, akár egyik napról a másikra.

És itt jön a csavar. A többségnek egész egyszerűen el kell majd fogadnia, hogy márpedig ez így van és így is lesz innentől. A szülőnek majd el kell magyaráznia a 6 éves gyermeknek (de lehet, hogy már korábban, ha az óvodában is bevezetik majd ezt a rendszert), hogy mi az a transzneműség, nehogy véletlenül rászóljon egyik osztálytársára sem, ha az eltévesztené az WC-ajtót. A kérdés, hogy vajon megérti-e majd a gyerek és vajon jó-e ilyen korban ezt neki elmondani. Erre sem én, sem pedig pszichológusok nem tudnak egyértelmű választ adni. De még ha lenne is rá tudományosan bebizonyított elmélet, szerintem akkor is túl késő lenne. Ezt már nem lehet megkérdőjelezni, mert ez lett az új igazodási pont. Még azok is elfogadják, akik eddig kicsit vagy határozottan ellenezték ezt, mert - és itt megint a fenti gondolatmenetet követve - el akarják kerülni, hogy éppenséggel homofóbnak vagy bigottnak bélyegezzék meg őket, csak azért mert nekik nem tetszik ez az új irány. A többség tehát - néha meghunyászkodva - elfogadja az új felállást és a kisebbséghez igazodik.

Rengeteg hasonló példát lehetne még felhozni főleg helyi szinten, de nem az a célom, hogy példálózzak és sztorikat meséljek. Számomra a nagy kérdés, hogy mi lesz ennek a folyamatnak a vége. Vajon mi lesz a következő igazodási pont és valóban az lesz-e az új norma, vagy éppenséggel egy újabb norma követi majd ezt hamarosan? Azaz vajon mikor jön el az a pillanat, amikor már a kisebbségek kezdenek majd azon vitatkozni, hogy melyik a “kisebb” kisebbség, akihez igazodni kell. Nem mondanám, hogy várom ezt a pillanatot, de nagyon kíváncsi lennék mi lenne ennek a vitának a kimenetele és mikor szólalna fel végre az akkorra már valószínűleg kisebbségbe zsugorodott “korábbi”, azaz a mai többség, hogy most már ideje lenne - ismét - hozzájuk igazodni. Nagyon kíváncsi lennék.

A szellem kiszabadult a palackból…


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Címkék: társadalom