Tükröm, tükröm, mondd meg nékem

Olvastam egy érdekes cikket, amelyben Magyarországon élő külföldiek fejtették ki véleményüket a magyarokról, azok jó, rossz és különös szokásairól, az ott tartózkodásuk ideje alatt szerzett tapasztalataik alapján. Így kaptam ihletet arra, hogy utánajárjak, vajon milyennek tűnnek az amerikaiak Amerikában – külföldi szemmel, egészen pontosan magyar szemmel, vagy még pontosabban: Farkasszemmel. Előrebocsátom, nem célom az amerikaiak kigúnyolása, csupán tükröt tartok nekik, amelyben valószínű, hogy ők sohasem fognak belenézni  – és feltételezem, hogy nem is érdekelné őket…

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hogy miért mosolyogtok még akkor is, amikor nem kéne?

Gondolom a fényképezések előtti „Cheeeeeeeeeeeeeese” effektus mindenkinek megvan valamelyik amerikai filmből. Gyermekeim az élő példái ennek a tipikus amerikai jelenségnek, mert amikor előkerül egy fényképezőgép, már-már pavlovi reflexszerűen húzzák szét szájukat, amíg a kép el nem készül. A legaranyosabb az egészben az, amikor valamilyen oknál fogva, a fénykép nem azonnal, hanem percekig készül a beállítások, vagy egészen egyszerűen valami bénáskodás miatt. Nos, ekkor az amerikaiak valami emberfeletti energiával tudják a mosolyt az arcra fagyasztani, arra az időre, amíg a fénykép el nem készül. Kifejezetten keresem ezeket az alkalmakat, és sokszor észre sem veszem, hogy a mosoly már az én arcomra is odafagyott.

A fenti alkalmi példán túl egyébként a mindennapi életben az amerikaiak amint megteremtették a szemkontaktust, állandóan rámosolyognak a másikra, legyen az egy közeli barát, családtag. Sőt, akkor is, ha az éppen csak egy szembejövő ismeretlen járókelő. Az amerikai kultúrában a szemkontaktus, és az azzal gyakran együtt járó mosolygás, a köszöntés egyik bevett vagy – és igen jól hallod –  “elvárt” formája. Oly annyira, hogyha nem mosolyogsz a másikra (vagy vissza), rögtön elindul fantáziájuk arról, hogy mi is lehet a bajunk. Ha pedig visszamosolyogsz, sokan még rád is köszönnek egy gyors hello-val, bár ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illető beszélni is akar veled. Talán ez az egyik legszembeötlőbb jelenség minden magyar vendégünknek, aki először jár az USA-ban.

Képünk illusztráció(Fotó: Flickr/Sophie Asia)

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hogy miért szerettek olyan slamposan öltözni a nap minden percében?

Nem vagyok biztos, hogy a slampos a legmegfelelőbb jelző arra, amire itt gondolok, de jobbat nem tudtam kitalálni, amikor azt látom, hogy alkalomtól, éghajlattól, időjárástól, napszaktól sőt még sokszor kontinenstől is függetlenül az átlag amerikai a következő szerelést (outfit) veszi fel a hét szinte minden napján: cipőnek egy jobbára agyon kopott edzőcipő (sneaker) az első választás, többnyire praktikus (értsd kényelmes) okok miatt. Ha tényleg kicsit ki kell öltözni, akkor jön a jó kis makkos cipő. Aztán jön az elmaradhatatlan farmer nadrág, vagy még inkább a bermuda nadrág, hozzá egy többnyire XXL-es póló, amin többnyire valamilyen hazafias jelkép, vagy felirat látható. Ha éppen az nem, akkor helyette egy egyetemi, vagy college embléma van rajta, hogy mindenki tudja hova is járt az illető. Gyakran az egyetem kedvenc sport csapata, illetve logója is feltűnik az öltözéken. A sportnál maradva, többnyire a baseball sapka zárja sort és teszi teljessé az átlag amerikairól kialakult “tükörképet”.

Képünk illusztráció(Fotó: Flickr/Tony Alter)

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hogy miért szerettek kávét inni úton útfélen?

Az átlag európai és magyar általában megadja a kellő módját és “tiszteletet” a kávézásnak, és jobbára leül egy kávézóban vagy otthonában, hogy úgy kortyolja el a maga kis eszpresszóját. Sokaknak ez egy igazi rituálé, és értetlenkedve nézik, hogy az amerikaiak nemhogy nem isznak presszó kávét, hanem inkább mozgásban (on the go), hol séta közben, hol pedig vezetés közben, vagy pedig közlekedési eszközön fogyasztják el hosszú kávéjukat. Nekik az a kávé rituáléjuk, merthogy az egész amerikai nép mozgásban van és fogyasztani akkor is kell.

Képünk illusztráció(Fotó: Flickr/Canon)

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hogy miért nem tudtok késsel-villával enni szépen?

Nem tudom miért, de az átlag amerikai étkezési kultúrája megragadt egy szinten, valahol ott, ahol a magyar gyerekek elkezdik. Egész egyszerűen zavarba hozza őket a kés és a villa szinkronban való mozgatása, azaz az étel mindkét evőeszközzel való elfogyasztása. A haladók legalább megpróbálják. Hasonlóan hétéves fiam stílusához, a villát megmarkolva, egész egyszerűen ledöfik a húst, és ezzel egy-időben a másik kezükben lévő késsel apróra vágják azt a villa körül. Majd amikor a húst szépen felkockázták, a kést szépen félretéve – hogy ne zavarjon – a villával felszúrva, egyenként pusztítják el a kiporciózott húskockákat. A többség azonban nem komplikálja túl – elég nekik a villa, amit késként használva, oldalával reszelő mozdulatokat végezve mintegy"kifárasztják" a húst és többnyire pár perc reszelés után, a levált és alaposan megtépázott húsdarabokat ugyanazon villával ledöfve jóízűen elfogyasztják. Priceless….

Képünk illusztráció(Fotó: Flickr/Edsel Little)

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hogy miért vagytok olyan puritán népek?

A magyarok többsége megrökönyödik azon, amikor az USÁ-ban egy véletlenül kivillanó mellbimbót a TV-ben, vagy az újságban kitakarnak, vagy kihomályosítanak, ugyanis a meztelenséget, (értsd a meztelen testet) az átlag amerikai tabu témaként kezeli, és talán ebből kifolyólag, talán más indíttatásból, de a meztelenséget a szex-szel azonosítják errefelé. Gyakorló apaként egyébként nem bánom, hogy a hazai médiából nem ömlik rám és a gyerekeimre a szenny. 

Ugyanakkor az is érdekes, hogy az amerikaiak többnyire a gyerekere hivatkozva határolódnak el a médiában tapasztalható meztelenség elől, de ha mondjuk a TV-ben a fűrészes gyilkos levágja az áldozat fejét, az már nem olyan nagy gond, azt nézheti a gyerek. Halloweenkor meg kifejezetten ajánlott. Tudom abszurd a gondolat, de érdekelne, hogy mi lenne akkor, ha egy meztelen női testet darabolna fel egy baltás gyilkos. Vajon akkor csak az intim részeket takarnák ki?

Nem hiába, a magyarok ezt is jól lekezelték, és már sokkal korábban, mint az amerikaiak. Sosem felejtem el a magyar népmesék rajzfilmsorozat furfangos megoldását a gyermekek lelki egészségének megőrzésére. Emlékszel? Ami kényes terület volt, oda tettek egy csillagot. Frappáns megoldás. Azóta is a csillagokat keresem… mind hiába. És végül már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha itt leadnák a magyar népmesék rajzfilmeket, mondjuk a Cartoon Network-ön, vajon vágatlanul mennének-e le a mesefilmek, vagy kellene egy amerikai verziót készíteni szuper- csillagokkal, hogy minden intim részletet jól kitakarjon. Jó lenne megtudni….

Még több PrehryFarkas