Mindenhol azt látom, hogy az emberek vágynak szabadnak lenni, kívánják azt, követelik és tesznek érte. Követnek, akit jónak látnak követni, bálványoznak, akit arra érdemesnek tartanak és fellázadnak, ha a beléjük vetett hit sérül. Újabb, alkalmazhatóbbnak, élhetőbbnek vélt ideológiák születnek, amelyek vagy tiszavirág életűek vagy évszázadokon keresztül tágítják a kollektív tudatot. Azok szolgáltathatnak morális támpontként, ígérhetnek gazdasági, társadalmi jólétet, de az egyetlen ösztön erő, az egyéniség szabad érvényesülésének lehetősége nélkül, összetéveszthető, puszta és elidegenedett eszmék halmazát gyarapítják csupán.
Biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül más is tapasztalja, minél inkább tágul a fizikai és szellemi „korlát”, annál észrevehetetlenebbül kúszik mindennapjainkba az izoláció. A közösségeinkre hatott nyomásával, mélyre vagy még mélyebbre taszítja azon rétegeket, akik szabadságjogok híján nem hallatják a hangjukat. A háborúk vagy éppen a félreértelmezett szabadságeszmék nyomasztó bélyege alapján választódik ki nincstelen és hatalommal rendelkező polgár, és mindez az erkölcs és hit képmutató gúnyája mögé rejtőzve bomlasztja társadalmunk józan ítélőképességét.
Jómagam furcsa, definiálhatatlanul belénk kódolt tulajdonságunknak tartom az elvágyódás, a korlátozásoktól mentes, szabad élet iránti vágyat. Én sem vagyok más, bennem is megfogalmazódott valamikor régen, hogy igenis, fel kell fedezni a kitaposatlan utat. Megbirkózni, dacolni az ismeretlennel, kockáztatnunk, sokszor veszítenünk kell, hogy a végső győzelem a miénk lehessen. Hiszem, hogy megtalálni önmagunk a legbecsesebb, legelidegeníthetetlenebb jogunk, amely örök és kiirthatatlan.
A világ, amelyben élek - és ez igaz mindannyiunkéra -, békétlen. Sokszor azon morfondírozom, hogy az emberek közötti összefogás csakis egy csillagközi fenyegetés útján valósulhatna meg. Meglehet, mellőznöm kellene Asimovot meg a fantasztikus filmeket egy időre. Ám hinni, tudni akarom, hogy a formálisan tisztára mosható jog és áleszmék ugyan „bitófára” juttathatják a legyőzhetetlennek vélt kulcsfigurákat, viszont a természetes életösztön, az individuum szabadságához való jogát soha nem vehetik el.
Július 4-re, éppen ezért, nem csak az USA Brit Gyarmatbirodalomtól és ahhoz fűződő politikai kötelékektől való elszakadásának eseményeként, hanem az egyéniség szabadságának, boldogulásának ünnepeként is tekintek.
És ünneplésről lévén szó, mi lehetne nagyobb örömforrás, mint a szeretteinkkel elköltött kellemes ebéd vagy vacsora? Éppen ezért, nem is jöhetne más, mint egy-pár pompás étel és annak receptje, amelyek köthetők az én Amerikámhoz.
A következő három fogás része volt annak az 1904-ben, a Fehér Házban tartott fogadás menüjének, amit az akkori elnök, Theodore Roosevelt tartott az ünnep tiszteletére.
Kagylóleves
Ez az, ami! Az igazi new england-i változat tradicionálisan tejjel, tejszínnel, vajasan. Meglehet, New Yorkban, ezért a kijelentésemért megköveznének, az ottaniak szerint csakis halalaplével, paradicsomszószosan készülhet ez a fogás.
HOZZÁVALÓK:
1 ek. olaj
6 szelet bacon
50 gr vaj
1 fej vöröshagyma, apróra vágva
2 közepes méretű sárgarépa, cikkekre szelve
2 szál szárzeller, felszelve
só és bors ízlés szerint
1 ek. liszt
300 ml főzőtejszín
300 ml tej
150 ml víz
4-5 közepes nagyságú burgonya, megpucolva, felkockázva
22 darab, ép kagyló héjastól, alaposan tisztítva
1. Egy kényelmes, nagy edényben felhevítem az olajat és aranybarnára sütöm a bacont. Vigyázok, hogy aranyló legyen és ne szenes!
Ha ezzel megvagyok, kimerem a bacont konyhai papírtörlőre, majd az edénybe dobom a vajat. Megvárom, míg felolvad, hozzáadom a hagymát, és így, közepes lángon lágyra és üvegesre párolom kb. 15 perc alatt. Ez a lépés a krémesen simogató leves sine qua nonja, éppen ezért, kihagyása égbekiáltó bűn.
2. A hagyma párolását követően, mellé dobom a sárgarépát és a szárzellert, további 3-4 percig párolom, ha kívánja, ízesítem még sóval és borssal. Ezután hozzáadom a lisztet, alaposan elkeverem, majd jöhet a tejszín és tej. Közepes lángon hagyom gyöngyözni, míg megpuhul a zöldség, aztán hozzáadom a burgonyát. A burgonyából kioldódó keményítő sűrűsíti a levest, illetve a főzés során is párolog folyadék, ezért azt pótlom.
3. Visszateszem a bacont a levesbe.
4. Ha a burgonya is puha, nincs más hátra, a kagylókat a leveshez adagolom és további 10 percig főzöm. Forrón, kaporral megszórva tálalom és mind megeszem!
Pulykasült mentaszósszal
Igaz, ami igaz, hagyományosan a pionírok bárányból készítették és az 1904-es menün is így szerepelt. Azonban, a pulyka felsőcomb-filé is vöröshús, így minimális különbséget fedezhetünk fel a kétféle íz között. No, meg nem utolsó sorban, szerintem sokkal szaftosabb, porhanyósabb, nekem jobban ízlik így. Apropó, létezik egy teória, miért is alakult ki a bárány-menta íz párosítás. Egyes források szerint, a jog szabályozta a túlzott bárány és birka fogyasztását, hiszen annak gyapjára szükség volt. Ha pedig elfogyott a birka, nem volt gyapjú, nem készült fonal, így ruha se, nem volt mivel kereskedni, becsődölhetett volna a piac. Így, a furfangos jogalkotók elrendelték, hogy birka és bárány fogyasztása csakis mentaszósszal történhet. Hát... a többi már történelem.
HOZZÁVALÓK A HÚSHOZ ÉS ZÖLDFŰSZERES PÁCÁHOZ:
1 kg csont-bőr nélküli pulyka felsőcomb-filé
1-1 csokor menta, petrezselyem, koriander
2 citrom leve
2 gerezd fokhagyma, megpucolva, lereszelve
kb. 100 ml olivaolaj
kb. 120 ml rosé bor
fél-fél teáskanál só, őrölt bors és kömény
HOZZÁVALÓK A MENTA SZÓSZHOZ:
1 nagy csokor menta
1 nagy csipet só
kb. 100 ml forró víz
kb. 100 ml vörös borecet
1-2 ek. cukor
A marinád alapanyagait késes konyhai aprítóba teszem, jól összedolgozom. Ha kész, jól átmasszírozom a pulyka felsőcomb-filét vele és letakarva egy napra, de minimum egy éjszakára a hűtőbe teszem. Sütés előtt pici olajjal meglocsolom, majd úgy, ahogy van, tepsibe teszem, alufólia alatt kb. 1-1,5 órát sütöm 180 °C-on, majd fólia nélkül további 30 percig.
A menta szószhoz a mentát apróra vágom, megszórom a sóval, ráöntöm a forró vizet, hozzáadom a cukrot és borecetet, elkeverem és hagyom kihűlni, érni.
Ha megsült a hús, 10-15 percig pihentetem és kukorica és sült burgonya társaságában, no és persze a mentaszósszal meglocsolva kínálom.
Amerikai kokárda torta
A krémes, friss gyümölcsös, zselés édességek reneszánszukat élik, ezt a változatot mindenféleképpen ajánlatos kipróbálni. Kellemesen édes, a natúr krémsajt íze tökéletes harmóniába kerül a mély, kakaós tésztával és a fanyar, roppanós gyümölcsökkel.
HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ:
200 gramm finomliszt
1-1 tk. szódabikarbóna és sütőpor
80 gramm kakaópor
200 gramm nádcukor
180 gramm finom kristályszemű cukor
180 gramm vaj/margarin olvasztva
4 tojás felverve enyhén
200 ml tej
HOZZÁVALÓK A KRÉMHEZ:
500 gramm krémsajt
áfonya és málna díszítésnek
A tészta összetevőit összedolgozom gyorsan, túlságosan alaposnak sem kell lenni. Két darab, kb. 20 centiméter széles tortaformába öntöm, hozzávetőleg ügyelve az egyforma arányokra. 170 fokra előmelegített sütőbe teszem és kb. 35-40 perc alatt, vagy pedig tűpróbáig sütöm. Ha kész, kiveszem a sütőből, kihűtöm, megtöltöm és bekenem a krémsajttal fele-fele arányban. A gyümölccsel díszítem és a tálalásig a hűtőben tartom.
Jó étvágyat, jó ünneplést kívánok!
A sorozat további részei: