Szeptember 1-jéről óhatatlanul az iskolakezdés, a kényelmetlen ünneplő ruha és a zöld iskolatábla viszontlátása jut mindenkinek eszébe, legalábbis Magyarországon.
Pumuklis vignetták, könyvekkel megpakolt iskolatáska, tízóraira csomagolt szalámis szendvics, félálomban történő reggeli bóklászás a suli kapujáig, júniusig tartó tanév. Ezek voltak és ezek ma is a kilátásai egy magyar gyermeknek ezen a napsütéses kora őszi napon. :)
De mi a helyzet más országokban? Franciaországban, Kambodzsában, Olaszországban, Belgiumban, az Egyesült Államokban...? Milyen máshol egy kisdiák élete? Erről készítettek összeállítást szerzőink.
Böröndy Elza - Lettország és Norvégia
Lettországban szigorúan szeptember 1-jén kezdődik a tanév – mindegy, hogy az a nap péntekre, hétfőre, esetleg adott esetben keddre esik. Az igazgató és kisvárosok esetén a polgármester (vagy annak helyettesének) a beszéde után gyerekműsorok következnek. Minden osztályban mindenki kap lufikat (osztályonként különböző színűt), s az évnyitó végén, a himnusz után engedik fel a léggömböket. Így a szeptember igazi színes kavalkáddal kezdődik! :-)
Képünk illusztráció(Fotó: centvues)
Az olasz gyerekek el vannak kényeztetve a nyáron, hiszen június első hetében mennek utoljára és szeptember 15-ig tart a vakáció, tehát 3 hónap plusz egy hétig vannak csemetéink itthon. Hú de jó nektek! - mondják páran, majd második szusszanásra máris belegondolnak, hogy talán mégsem, hiszen hova is teszi egy olasz szülő ennyi időre a gyerekeit? Na ez egy jó kérdés, hiszen a nyári táborokból nincsen olyan nagy választék, mint otthon, ráadásul az áruk sem kismiska hiszen mondjuk egy 'bentalvós' angolos hét a 11 éves fiamnak 450 euróba került volna. Régen az volt a szokás, hogy a nagyszülők, munkanélküli anyukák egy-két hónapra is leköltöztek egy tengerparti nyaralóba, de ez ma már gazdagéknál is eltűnőben van. Akkor mit lehet tenni? Nagyszülők, unokatestvérek, szomszédnénik és végső esetben egy bébiszitter vigyáz majd rájuk. A közeli településeken van nyári napközire is lehetőség, így júniusban és júliusban egy -egy hétre ide is beirathatjuk a gyereket, ami azt jelenti, hogy fél napra (kivételes esetben egész napra) legalább gyerekek között van és csak oda meg vissza kell fuvaroznunk és kifizetni a heti 50-100 eurót.
Kambodzsában a kormány nem kifejezetten gondoskodik még az alapvető oktatás finanszírozásáról sem. Ebből kifolyólag törvény sem teszi kötelezővé, hogy a szülők iskolába járassák gyereküket.
Az itteni oktatást két részre kell bontani: a nyilvános és a magán iskolákra. E két rendszer természetesen színvonalában, költségeiben és rendszerében is eltérő.
A nyilvános iskolákban csak a helyi nyelven oktatnak, hétfőtől szombatig és csak délelőtt nagyjából 3-4 órát, nem ritka a 60 fő feletti létszám egy osztályban. Az általános és középiskola itt nem válik úgy ketté, mint Magyarországon. 12 osztályt kell teljesíteni ahhoz, hogy utána egyetemen tanulhasson az ember fia vagy lánya. Egyes iskolákban 1-6. vagy 1-8. osztályig oktatnak, máshol 6-12. vagy 8-12. osztályig. Ezek az iskolák bár olcsóbbak, a könyvekért, egyenruháért, étkeztetésért és az esetleges különórákért már fizetni kell. A különórák sajnos indokoltak, ha a későbbiekben egyetemi továbbtanulásban gondolkodunk. Augusztus végétől október elejéig általában szünet van ezekben az iskolákban. Nem ritka, hogy a 4. és az 5. osztályban a gyerekek fele még mindig az olvasást gyakorolja, kevés sikerrel. Nem tudom, hogy az adat mennyire friss és hivatalos, de az UNESCO szerint a 15 év felettiek 77,6%-a tud írni,olvasni és számolni. Ez a szám a vidéki, elmaradott területeken 45%-ra is csökkenhet.Ezen adatok tükrében elég egyértelmű, hogy az oktatásnak mekkora jelentősége van az itteniek számára. Gyakorlatilag az egyetlen kiút a szegénységből.
A tanulás az egyetlen kiút a szegénységből(Fotó: Márki Edit)
Pontosan ezt az űrt kitöltve jelent és jelenik meg egyre több nemzetközi szervezet, amelyek a helyi szegény rétegek számára biztosítanak alapvető oktatást, ételt és higiéniai körülményeket. Vidéken nem ritkán előfordul, hogy a gyerekek koszosan, tetvesen, éhesen jelennek meg az iskolákban. A tanmenet itt nemcsak az írás, olvasás, számolás, földrajz és kémia stb. tanítását, hanem például alapvető szociális és higiénés szokások elsajátítását is jelenti. Sok gyermek sajnos nem túl jó példát lát otthon, nem tanítják meg arra, hogy ne szemeteljen, hogy rakjon rendet maga körül, hogy hogyan mossa meg a fogát vagy hogyan ápolja a körmét és a haját.
Az oktatás egy teljesen más területe a magániskolai rendszer. Ide csak átlag feletti keresettel, illetve saját vállalkozással rendelkező szülők tudják járatni gyerekeiket. A legtöbb iskolában az oktatás angolul folyik, külföldi tanárok által. A különóraként úszásra, karatéra, hangszer oktatásra járathatják a gyerekeiket. Az oktatás tiszta, légkondicionált, technikailag jól felszerelt tantermekben folyik. Az iskolákban IT labor és könyvtár is van, bár nyilván nem úgy kell elképzelni, mint akár egy magyar vagy európai város középiskolai könyvtárát. Az sem ritka, hogy a gyerekek 6-7 évesen már az angol illetve a khmer mellet kínait vagy koreait is tanulnak.A külföldi tanárok által világnézetük és gondolkodásuk brutálisan kitágul, az angolt pedig második anyanyelvükként használják. Brutális mennyiségű ismeretanyagot nyomnak ezeknek a gyerekeknek a fejébe, napi 8 órát töltenek iskolában, amit én már néha kicsit túlzásnak érzek. Pláne óvodás korban. A magániskolákban ráadásul nincs szünet (maximum egy-két hét), augusztusban és szeptemberben iskola-előkészítő osztályok vannak.
(Fotó: Márki Edit)
(Fotó: Márki Edit)
A magánoktatás mellett bármikor van lehetőség egy kis önkénteskedésre is. Ha valaki turistaként ide érkezik és csak egy kicsi indíttatást is érez, mindenképp ajánlom egy helyi gyerekotthon,vagy iskola meglátogatását.
Az itteni gyerekek minden egyes kis tudásmorzsáért nagyon hálásak!:-)
Szerencsés Hella - Franciaország
A kicsiknél hamarosan becsöngetnek Franciaországban is. A franciák nem nézik, hogy a dátum milyen napra esik: könnyedén kezdenek évet kedden vagy csütörtökön is, ebben az évben a szeptember 1-je keddre esik (de nem feltétlen elsején kezdődik az év). Az 1958-as alkotmányos törvény értelmében a közoktatásnak ingyenesnek és világinak kell lennie – persze ez általános iskolai szintig nyilvánul meg. Az oktatás mellett ilyenkor a tankönyveket is az iskola biztosítja az általános iskola felsőbb osztályáig. A kicsi franciák felkészülnek az infó-dömpingre: minden évben új az osztályfőnök, sokszor jöhetnek új osztálytársak is. A legnagyobb stressz persze az elsősöké: ők hátrahagyják a játékos, rövidebb óvodai napokat, ahol még fogják a kezüket, és átkerülnek a zsivajos, szigorúbb és sokkal behatároltabb iskolába.
Különleges ceremónia nincsen: otthon, Magyarországon magasztos igazgatói beszédekkel zárul és kezdődik a tanév, Franciaországban ezek csak hátráltató tényezők. Szép fehér inget nem kell venni, de éppen ezért a ceremónia feeling is bőven elmarad: hozzászokhattak már ehhez, hiszen a nagyok ballagása is nemlétező, érettségi bankett, szalagavató, szerenád, ezek egyike sem létezik a talán legnagyobb oktatási múlttal rendelkező nemzetnél.
Engem ez szomorúsággal tölt el, ilyenkor mindig megfogadom: az én gyerekem nem fog akadozva Anyák napi verset szavalni az óvodai ünnepségen, és megéli milyen hercegnek/hercegnőnek lenni a szalagavató banketten. Egy gyerek igenis érezze különlegesnek azt a munkát, amit a fejlődéséért végez, akkor is ha végig ásítoztunk anno minden túl hosszúra nyúlt igazgatói beszédet.
Szívesen anekdotáznék az iskolakezdésről, de sajnos minden elég gépiesen megy, valahogy az az érzésem, hogy a tanárok elvégzik amit el kell, a diákok mennek és csinálják, amit mondanak nekik – körülbelül erről szól az egész oktatási rendszer. A szerencsésebbek különleges iskolai rendszerben nevelődnek, nemzetközi, többnyelvű iskolában, vagy Párizsban létezik egy eco-iskola is, hol az udvaron a helyi veteményesben nevelnek paradicsomot. Ott talán énekkel és paszuly-tánccal kezdődik a tanév;)
Bár nekem nincs gyerekem, ennek ellenére valahogy minden évben benne vagyok az iskolakezdési projektben a munkámból kifolyólag, ugyanis bébiszitter vagyok. Amikor az USA-ról beszélünk, nyugodtan elmondható hogy: ahány ház, annyi szokás. Így van ez az iskolakezdéssel is, hiszen ennek a dátuma minden államban valamiért más és más időpontra esik.
Floridában például a tanév első napja augusztus 24-én hétfőn volt, míg New York Cityben nagyon sok iskolában csak a Labor Day utáni első hétfőn, vagyis szeptember 7-én kezdődik a tanítás. Ennek ellenére már New York Cityben is volt olyan iskola, ahol az első tanítási nap augusztus 26-ra, szerdára esett. De nem kell aggódni amiatt, hogy lemaradunk a tanév első napjáról, mert az iskola mindig küld értesítést, hogy melyik napon is kezdődik pontosan a tanítás.
A tanévkezdés itt is ugyanúgy, mint másutt, izgalmakkal teli. Van olyan iskola, amelyik egyenruhát kér, de van amelyiket nem igazán érdekli, hogy mit vesz fel a gyerek. Az iskola mindig mindenről pontos listát ad a szülőnek, hogy mi az, amit be kell szereznie. Ezek mindig iskolánként változnak. Van olyan iskola, amely megszabja, hogy a fiúk mit vigyenek be és mit a lányok. Néha kicsit vicces dolgok vannak, mint például a fiúk csak kicsi zárható műanyag uzsonnás tasakot, míg a lányok nagy zárható műanyag tasakot vigyenek be. Vagy a fiúk kis, zsebben elhelyezhető kézfertőtlenítőt, a lányok a nagy pumpásat. A fiúk a 100 db-os paprizsebkendőt, míg a lányok a kis 10 db-os változatot. A pontos listát az iskola tehát mindig megadja, valamint ha év közben még bármiből utánpótlást kérnek, arról is mindig küldenek tájékoztatót.
Én itt még nem találkoztam azzal, hogy a füzeteken kívül tankönyveket kellene venni a diákoknak. Bár én még csak kisebb gyerekekkel "jártam" eddig itt iskolába, tehát nem tudom a gimnáziumban hogyan működik a dolog. Az általános iskolában a tankönyveket mindig az iskola biztosítja a tanulók számára, amelyek bent is maradnak az iskolában, nagyon ritkán kell őket hazavinni a házi feladat miatt.
Majd a szülő választhat, hogyan is szeretné, hogy a csemetéje iskolába járjon. Ő viszi és veszi fel őt, vagy pedig iskolabusz. Az első héten az iskolabuszos utazás sem egyszerű, mert ugye a sofőrnek is ki kell tapasztalnia, hogy melyik gyerek hol lakik, a dugók miatt mennyi időbe telik A-ból B-be eljutni, de az első hét után ez is megoldódik. Ha az iskolába nem a szülő és nem is az iskolabusz viszi a gyereket, valamint a gyerek felvétele sem így történik a tanítás végén, a szülőnek egy külön formanyomtatványt kell kitöltenie a személyt/személyeket megnevezve, hogy kik vihetik/vehetik fel a gyereket és az illetőtől mindig fényképes, érvényes igazolványt fognak kérni, máskülönben a gyereket nem adják ki az iskolából.
Számomra ez a rendszer annyira nem tűnik sem vészesnek, sem pedig bonyolultnak, elsőre talán az, de ha belegondolunk, nem olyan rossz és egészen biztonságos.
Képünk illusztráció(Fotó: Flickr/State Farm)
Laslavic Tímea - Románia, Temesvár
Romániában hagyományosan szeptember 15-én kezdődik az iskola, illetve idén picit hamarabb: már szeptember 14-én, mivel tizenötödike keddre esik. A tanévnyitókon – amelyre kedvező időjárás esetén az iskolaudvarokban kerül sor – általában képviselteti magát a politikum, valamint az egyház. Beszédek hangzanak el, majd becsengetnek. Egyes helyeken a kisebbségek nyelvén is folyik oktatás. Így például magyar iskola Bukarestben, valamint olyan városokban működik, ahol nagy számban élnek még magyarok, mint Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Aradon és Temesváron, illetve természetesen a Székelyföldön több helyütt is.
A Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban több száz gyermek tanul. Az épületet nemrég kívül-belül teljesen felújították, sőt a tetőtér átalakításával újabb osztálytermeket is hoztak létre, megújult az udvar, a sportpálya, az ebédlő, több terembe új bútor került. Az iskola ingyenes buszai három útvonalon közlekednek: Temesvár fontosabb negyedeit és a kertvárosok egy részét is érintik.
De Temesváron német és szerb iskola is van: ezekben az első osztálytól a tizenkettedikig az anyanyelvükön tanulhatnak a gyerekek.
Képünk illusztráció(Fotó: Flickr/Morgan)
Kaptunk egy papírt azért a kötelezően beszerzendő eszközökről, majd a kedves asszony elköszönt tőlünk a szeptemberi viszontlátás reményében. (Ekkor láttuk utoljára: elutazott egy egzotikus szigetre és többet nem hallottunk róla. A tantestület sem...)
Még aznap elmentünk vásárolni, ahol döbbenten észleltem, hogy a ceruzákon kívül szinte semmiről sem tudjuk, hogy micsoda. Még a szótárral sem. A megszólított anyukák is tanácstalanul meredtek a papírra, mert kiderült, hogy iskolánként teljesen eltérő, mit kell venni. Nem mindegy például, hogy hány mm vastag a mappa. Nem vehetünk 70 mm-est a 60 mm-es helyett, hiába fér bele több papír. Nem jó a 65 lapos füzet a 60 lapos helyett. És szigorúan töltőtoll kell a patronos fajtából még 6. osztályban is, mert van olyan tanár, aki csak az ezzel írt dolgozatot hajlandó kijavítani. Utoljára gyerekkoromban láttam tintafoltos ruhát és felrobbant patront, most megint hozzá kellett szoknom. Szintén fontos eszköz a négyszínű toll a javítások miatt és az effaceur, vagyis a tintaeltüntető toll.
Kiderült, hogy Aristo néven a szögmérő fut, de ez valójában egy márkanév, ezt tartják egyedül pontos mérőeszköznek. Az első tanítási napon a cuccok fele hiányzott, úgyhogy enyhe gyomorremegéssel készültünk az iskolára.
Azóta jó pár év eltelt, rendületlenül vesszük a dossziékat a belevaló papírral. Később arra is rájöttünk, hogy mit érdemes itthonról hozni, ami Belgiumban aranyárban van: rajzlapot, a körzőt és a dossziékat is olcsóbban meg lehet úszni, ha Magyarországon vesszük meg. Iskolatáska, tolltartó dettó.
Később, a secondaire-ben azért lesznek könyvek is, de ezek évről évre öröklődnek és év végén vissza kell őket vinni. Jelképes összeget kérnek értük. Nem jelképes összeg viszont a fénymásoló díj, nyilván ez az ára a dosszié-módszernek. Az év eleji befizetésekkel-menza, casier (kisszekrény bérleti díja), stb- az iskolakezdés itt sem kétfilléres, bocsánat húszcentes történet...