Nepálról általában még a tájékozottabb utazónak is csupán a Mount Everest (Csomolungma), Buddha szülőhelye és a magaslatokat összekötő színes imazászlók jutnak eszébe, de az ország sokkal több ennél. Kevésbé ismert, hogy a dél-ázsiai államban több mint száz, különböző vallású és nyelvű népcsoport él együtt egy másfél magyarországnyi területen. Én nem a Himalájáért, hanem ezért az elképesztő kulturális sokszínűségért utaztam ide a kisebbségi jogok védelmével foglalkozó Minority Rights Group International jóvoltából.
A több mint tízórás Koppenhága-Isztambul-Katmandu repülőút végén verőfényes napsütés és kellemes 18 fok fogadott a nepáli télben. A klíma napközben a hideg évszakban is kellemes, este viszont 0 fokig is lehűlhet a hőmérséklet. Kevésbé volt szimpatikus, hogy alig tudtam levegőt venni a szmogtól, és éppen ezért sokan maszkot viseltek. Utóbb kiderült, a légszennyezettség mértéke húszsorosa az Egészségügyi Világszervezet által megállapított még elfogadható szintnek. Ezen a ponton kezdtem örülni, hogy a két és fél hetes túrából csupán egy hetet töltök majd Katmanduban.
Az ezt követő impulzusok sem voltak sokkal szívderítőbbek a reptértől a hotelig tartó húszperces taxiút alatt. A minimum huszonöt éves, koromfekete kipufogógázt árasztó autó ablakán kinézve összedőlt épületeket, vályog tákolmányokat, rengeteg szemetet, az utcán lavórban mosó nőket és járdán szakállat igazító borbélyokat láttam. A főváros sávok, közlekedési lámpák és szabályok nélküli sugárútján gyalogosok, biciklisek, riksák, autók és kamionok együtt közlekedtek, mindenki az útnak azon a részén, ahol akart vagy éppen tudott. Főszabály szerint egyébként brit mintára bal oldali közlekedés van, újítás azonban, hogy Nepálban mindenki folyamatosan dudál, bármilyen manővert akarjon is végrehajtani (előzés, kikerülés, kanyarodás, ismerős köszöntése).
Utcakép Katmanduban(Fotó: Szabó Dani)
A kakofónia valamelyest csillapodott, ahogy egyre szűkebb utcákban kanyargott a taxim, míg végül néhány gyalogos ledudálása után megérkeztem a Fuji Hotelbe. Még ki sem szálltam, legalább három dolgozó állta körül az autót, a bőröndjeimet már kivették a csomagtartóból, nyitották előttem az ajtót, majd sűrű hajlongások és az elmaradhatatlan „Namaste!” üdvözlések közepette bevezettek a szállodába. Az alapvető figyelmességet valószínűleg a világ bármelyik hoteljében megkaptam volna, de itt a teljes személyzet viselkedésében olyan mértékű alázatosságot, szervilizmust éreztem, ami zavarba hozott. Például amikor először mentem fel lifttel a negyedikre, az egyik fiatal dolgozó kikapta a kezemből a bőröndömet, majd papucsban felszaladt vele a szobámig, és már ott várt lihegve, mire kiszálltam. Ezt a meg nem érdemelt és egyébként is szükségtelen, nyugati látogatónak járó túlzott tiszteletet éreztem a legtöbb nepálival való interakcióm során.
Mélyszegénység egy nem is olyan kis országban
Persze könnyen lehet, hogy csak a fizetőképes turistát látták bennem, és ezért igyekeztek minden igényemet maradéktalanul kielégíteni. Itt akár egyetlen dollár is jelentősen megdobhatja a heti költségvetést, hiszen Nepál a világ legszegényebb országai között van. Csupán olyan helyek előzik meg ezen a nem túl előkelő listán, mint a Közép-afrikai Köztársaság, Malawi vagy Burundi. A körülbelül 29 millió lakosú államban a népesség negyede (7.3 millió ember) él napi 1.25 dollárnál, azaz 350 forintnál kevesebből. Az ország fejlődését és a szegénység felszámolását az elmúlt évtizedekben számos természeti és ember által előidézett katasztrófa akadályozta: földrengések, tízéves polgárháború, elképesztő méretű korrupció és egy alkotmányos krízis, ami súlyos üzemanyag- és gázhiányt is okozott.
Nepál helyzetén domborzata sem segít. Az Ázsia közepén fekvő, tengerpart nélküli állam jelentős részén ipari tevékenységhez és földműveléshez sem kedvezőek a feltételek. Bár az ország területének csupán 20%-a művelhető, Nepál egy agrártársadalom, és a GDP több mint harmada a mezőgazdaságból folyik be. Sokat elmond az itteni állapotokról, hogy Nepál az '50-es években kiterjedt út- és iskolahálózat, kórházak, széles körben elérhető elektromos áram és kiépült telekommunikációs rendszer nélkül indult el a felzárkózás útján, és a helyzet napjainkig sem javult sokat. Ha van is némi fejlesztés, azt jelentős részben nemzetközi segélyekből finanszírozza az állam.
Földrajzi elhelyezkedését tekintve Nepált két mamutország, Kína és India fogja közre. Mivel a népessége mintegy 29 millió fő, magyarként elég nehéz volt megérteni, miért hívja minden helyi „kis országnak”. Kis földrajzi gyorstalpaló után azonban világossá vált, hogy itt nem a nepáliak szerénykedéséről volt szó: egészen más viszonyítási alapot jelent, ha mind a két szomszédodban több mint 1 milliárd ember él. Nepál elhelyezkedése tehát geopolitikai szempontból is elég kedvezőtlen, mivel két ilyen nagyhatalom között egy „kis országot” nehéz függetlenül kormányozni, és szinte az összes általam megismert nepáli India bábjának tekinti a saját kormányát.
Az ezerarcú Nepál
Ha az országon belülre tekintünk, elképesztő földrajzi és etnikai sokszínűséget találunk. Trópusi esőerdőtől a sarkvidéki éghajlatig gyakorlatilag az összes létező klímatípus megtalálható Nepálban, a tengerszint feletti magasság függvényében. Ez alapján Nepált tradicionálisan három területre szokás osztani:
- síkvidékre az ország Indiával határos déli részén,
- dombvidékre a két legjelentősebb várossal, Katmanduval és Pokharával,
- és hegyvidékre, ahol a Himalája és a világ 14 legmagasabb hegycsúcsából 8 található.
Az ország etnikai diverzitása még ezt is felülmúlja az 59 hivatalosan elismert őshonos kisebbségével, melyek összesen a népesség harmadát alkotják (9-10 millió fő). Ezek olyan népcsoportok, amelyeknek mind saját nyelve, kultúrája és történelme van. Nem hivatalosan még ennél is több, 100 feletti az őshonos kisebbségek száma, több mint 120 beszélt nyelvvel.
E kisebbségek helyzete sokszor még az átlagosnál is rosszabb, mert a politikai reprezentációjuk minimális, és sokan közülük a civilizációtól távol eső helyeken élnek, a nemzetközi segélyek pedig a korrupció és lakóhelyük nehéz megközelíthetősége miatt nem jutnak el hozzájuk. Tetőzi a problémát, hogy jelentős hányaduk nem beszéli az ország hivatalos nyelvét, a nepálit (nepáliul Khas). Ez azért probléma, mert ez az ügyintézés és adminisztráció egyetlen lehetséges nyelve, és a nepáliul nem értők létfontosságú önkormányzati segélyekhez és állami szolgáltatásokhoz sem tudnak hozzáférni. Összességében tehát a lakosság több mint harmadát kitevő őshonos kisebbségek egy már alapvetően is rendkívül szegény országban számos lehetőségtől esnek el, tovább növelve ezzel a köztük és a társadalom többi rétege közti szakadékot.
Nepál arcai(Montázs: Francis Cassidy)
A többnyire hegyet mászni érkező turisták persze sosem szembesülnek ezzel az elképesztő komplexitással, mivel a sztenderd 1-2 napos katmandui városnézés után a civilizációtól távol eső magaslatokon töltik idejüket. Útjaik során többnyire a serpák segítik és szolgálják ki őket, amely elnevezés a közhiedelemmel ellentétben nem egy foglalkozást, hanem egy népcsoportot jelöl. A serpák is az őshonos kisebbségek közé tartoznak, saját nyelvvel és kultúrával. Mivel hosszú évszázadok óta több ezer méteres magaslatokon élnek, éppen kapóra jött nekik, hogy a nyugati ember valamiért élete kockáztatása árán csúcsokat kezdett hódítani. Azóta pedig kész iparág épült erre a hóbortra, amiből ez a népcsoport profitálni tud.
A legtöbb őshonos kisebbség azonban nem volt ilyen szerencsés, és a mindennapi megélhetés is komoly problémát jelent számukra. Ráadásul 2015 áprilisában egy minden addiginál erősebb földrengés rázta meg az országot, sokuk helyzetét tovább súlyosbítva. A katasztrófa természetesen nem csak őket érintette, de nyelvi és földrajzi elszigeteltségük miatt e csoportoknak még nehezebb az újrakezdés. Hogy kiderítsem, mit tartogat a jövő a túlélők, köztük az őshonos kisebbségek számára, a Himalája eldugott falvaiban látogattam meg őket. A sorozat második részében erről az utazásról és a földrengés utáni Nepálról írok majd.
A sorozat további részei:
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Szabó Dániel
