Emberek a szaunában

Nem lehet nem írni a szaunáról. Azok között is van sokféle, és én mégis a legsnasszabbról írok. A finn uszodai szaunákról, azaz azokról, amelyek nem a kert végében vannak, nem is egy jeges tóparton, nem füstösek, mi több, még csak nem is különösen jók, mégis ezek a közszaunák a finn városi élet jó megfigyelési terepei lehetnek annak, aki hajlandó időt szánni a szemlélődésre a félhomályos forróságban.

Belépés csak meztelenül, és illik valami seggalátétet vinni, amire ráülhetsz. Ezt nem adnak külön, ez nem wellness hotel. A bácsik egy barnás-fehéres, hálósra mosott kis vászondarabot hoznak magukkal. Mások a törülközőjüket, esetleg egy külön erre a célra kapható színes frottírdarabot.  

A meztelenségre nem is érdemes több szót vesztegetni. A férfiszaunában nem egymást méregetjük – mindenki olyan, amilyen. Egy magyar nőismerősöm kérdezte egyszer, alig leplezett izgalommal, hogy a férfiak megnézik-e egymás micsodáját? És nemigen hitte, amikor azt válaszoltam, hogy nem jobban, mint a többi testrészt. Az igazság az, hogy a férfiak hatalmas többsége nem egy Adonisz, de nem is elhanyagolt. A hétköznapok névtelen hősei, kicsit pocakosak, kicsit vékony karúak és kicsit kopaszodók. Ilyenekből – belőlünk – rohangál pár százezer Finnországban és világszerte is jó pár százmillió.

A közszauna specialitása az emberek gyors cserélődése. Félpercenként nyílik az ajtó, valaki kimegy, helyére újabb érkezik, gyerekek leselkednek a résnyire nyitott ajtón vagy beszaladnak és nevetve félúton megfordulnak. Apa kisgyerekkel a karján belép, a gyerek sikoltva ellenkezik, sietve kimegy. És persze felnőttek, minden kor és bőrszín rendszertelenül, folyamatosan.

Beszélgetés ritkán alakul ki idegenek között, ez azonban nem jelenti azt, hogy barátságtalan lenne a hangulat. A helyet körbelengi valami csendes, udvarias légkör. Hangos köszönés nincs, kurta biccentés is megteszi. Kurtán odavetett "tehetek rá?" és a fejbólintás. A literes merőkanál mozdul. Loccsanás után a víz sípolva-sustorogva párolog el a forró kövekről. Egy lélegzetvételnyi időm még van, aztán százfokos, láthatatlan takaróként beborít a forróság.

Hat perc a szaunában. Vékony csontú,"nemes arcélű", kampós orrú, fekete indiai (?) férfi ül a kályha mellett, meri a vizet rendületlenül. Majd feláll, fogja a vasvödröt és kisétál. Fél perc, és hozza a teli vödröt, a helyére teszi majd kimegy. A bent ülő, vörösre hevült nagydarab kopasz fiatalember mélyen bólint, megköszöni. Az indiai már nem ül vissza, csak a vödröt akarta beadni. Hétköznapi jelenet, de beleláthatunk mélyebb dolgokat is ha akarunk.

A nagydarab kopasz ül a vödör mellé. Lehajtott fejjel szuszog, elég nagy a forróság. Kisvártatva hozzám fordul. – Önthetek rá? – Persze! – felelem. Beszélgetni akar, hát beszél tovább. A válaszaim csak egyszavasak, ezért nem írom le azokat. "Hány fok lehet itt? 80? Észtországban szuper szaunák vannak, 100-110 fok is lehet bennük. Igen, észt vagyok. És te? Ja, Magyarország, van Észtországban egy étterem, Hungarian Kitchen." Majd feláll, kimegy.

Egy apa a fiával lép be, a kopasz helyét foglalja el. A fiú az alsó szinten ül a hűvösben. Utána három hét-nyolcévesforma fiúcska lép a szaunába. Vékonydongájúak, gondolkodás nélkül másznak a felső szintre. A másik fiú apja sűrűn önti a vizet a kövekre, bent pokoli forróság van. Fia a lába közét piszkálgatja, majd kisvártatva megszólal. – Apa, megnézem Eerót, kijött-e már a vízből? Az apja bólint, a fiú legott kifut a forróságból.

Közben az apa a három kisfiút kérdezi: – Bírjátok a gőzt? – Persze – szól a válasz három fiútól, egyszerre. – Akkor jó – bólint a férfi. És dupla vizet löttyent a kövekre. A hátamat perzseli a gőz, amely hullámokban csap le ránk. A nyurga kisfiúk szorosan egymás mellé kuporodnak a felső szinten, elszántan dacolva a tűzforró gőzfelhővel. Izzadnak, nem beszélnek. – Eeró még úszik – mondja óvatlanul az apa fia, aki a szaunába lépve szinte beleütközik a forró gőzbe, megtorpan és a mondat közepén az arcához kapja a kezét. Gyorsan leül a hűsebb alsó szintre. Két lélegzetvételnyi idő után újra megszólal.

– Apa, a meleg levegő az ajtó alatt megy ki?

– Nem, a meleg levegő mindig a plafon felé megy, a szellőzőkön távozik, ott és ott.

– És mikor megyünk úszni?

– Mindjárt. Később, hiszen még el sem kezdtem izzadni. Látod? Még várj egy kicsit. Számolj el százig! A fiú számolni kezd.

– Egynullegynullnullegynull... Nem tudok odáig számolni!

– Jól van, akkor csak ötvenig! – enyhül az apa, akinek percek óta nem pihen a bal keze, olyan ütemben lapátolja-kanalazza a vizet a forró kövekre. A fiú szédítő ütemben kezd el számolni, nemsokára végez is. Apjára nem várva feláll és kilép. Az apja sem tesz másképp, végre ő is elhagyja a kakasülőt. A három fiú egysége is megbomlik. Egyikük egy "naénléptem"-et mormog miközben futólépésben (a gyerekek mindent futólépésben csinálnak, kivéve ha te kéred őket) elhagyja a szaunát. A másik kettő tekintete egymásra villan, majd szó nélkül, egyenes derékkal, emelt fővel kimasíroznak. Erejüket megmutatták, szégyen nélkül távozhatnak.

Egy kopasz fiatalember kislányával lép utánuk. Az ötéves, fiúsra vágott hajú kislány az apja mellé telepszik miközben be nem áll a szája.

– Apa, ne rakj rá vizet, mert akkor kemény lesz a levegő és nem tudok lélegezni – mondja. Az apja bólint.

Tovább én sem bírom, fogom a törölközőmet, felállok és kisétálok a szaunából. Az öltözőben az észt nagydarabot látom. A szekrényajtóval harcol, a kulcs nem fordul a zárban. Együtt érző hangokat hallattok, miközben simán nyitom a sajátomat. Végül neki is sikerül. Ez a nap rossz már nem lehet.

A mai bejegyzés nem született volna meg, ha nem jut eszembe a "legott" szó, amelyet ki szerettem volna próbálni "élesben" is.

Vuosaari uszoda, Helsinki(Fotó: Vilisics Feri)

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!