Idén ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját. A jeles alkalomra nem mindennapi módon készülnek a Los Angelesben élő magyarok. Nem kevesebbre vállalkoztak ugyanis, minthogy összegyűjtik interneten mindazok adatait, akik az ’56-os események után Magyarországról az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak. Mindazokét, akik még ott élnek vagy már hazaköltöztek, vagy már a másvilágon vannak. Természetes, hogy teljesség nem várható, de remélik, hogy minél több honfitárs információját meg tudják szerezni.
A kezdeményezésről, annak mozgatórugóiról, illetve céljáról professzor Dr. Ősapay György kémikus, gyógyszerkutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktorával beszélgettünk, Los Angelesből.
- Hogy került kapcsolatba az 1956-os amerikai magyar bevándorlókkal?
- Egy személyes történettel kezdeném. 6 éves voltam, első osztályos általános iskolás, amikor kitört a forradalom. Az Oktogonnál laktunk a városközpontban. Édesanyám kivitt a tömegbe, láttam a ledöntött Sztálin szobrot, a zászlókkal feldíszített teherautókat, majd a rombolást, amit a forradalom leverése után vittek végbe a városban. Éreztem a körülöttem történő események súlyát és szüleim is elmagyaráztak az országban zajló eseményeket. A családunkból, ismeretségi körünkből is emigráltak akkoriban külföldre.
- Ön azonban jóval később, már felnőttként érkezett az Egyesült Államokba, hogy került kapcsolatba a kinti ’56-osokkal?
- Így van, én 1988-ban jöttem ki az Egyesült Államokba tudományos kutatások végzése céljából és itt kerültem kapcsolatba magyar szervezetekkel. Aztán amikor közeledett az ’56-os forradalom 50. évfordulója, megkeresett Szörényi Éva Kossuth-díjas színésznő, kiváló érdemes művész, aki a forradalom emlékének megőrzéséért kitartó, fáradtságos, rendíthetetlen és áldozatos munkát végzett Los Angelesben. Ő olyan személyiség volt, akinek nem lehetett nemet mondani, így kerültem be már az 50. évforduló szervezői közé is.
- Ekkortájt alakult a Remember Hungary 1956 Bizottság? Mi volt ennek a Bizottságnak a szerepe?
- A Remember Hungary 1956 Bizottság a Los Angeles-i Magyar Szabadságharcos Szövetség részeként jóval korábban létrejött a forradalom és szabadságharc emlékének őrizésére és évenkénti megünneplésére. A Bizottság 2006-ra is a forradalom méltó megünneplését készítette elő, valamint igyekezett összefogni az ’56-os magyarokat. Állandó programként újraélesztette a Széchenyi Tea régi hagyományát, mely annak idején kettős céllal jött létre, amely közül az egyik a kulturális kapocs erősítése a Los Angeles-i magyarok között, a másik pedig adománygyűjtés útján a jótékonyság volt.
Az itt gyűjtött adományokból készült el még 1966-ban a Los Angelesben lévő '56-os magyar Obeliszk, ahol minden évben a forradalmi megemlékezéseket tartjuk.
Így történt ez az 50. évforduló ünneplésekor is, amelyre többek között nemzetközi zenei pályázatot írtunk ki ’56-ban született zeneszerzők között, hogy komponáljanak egy művet a jeles alkalomra, a forradalom emlékére. A Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia segített ennek lebonyolításában Fekete Gyula, az egyetem docensének vezetésével, a nyertes pedig Virágh András Gábor orgonaművész lett.
Ösztöndíjat irtunk ki továbbá arra nézve, hogy miként jelent meg a korabeli amerikai sajtóban az ’56-os magyar szabadságharc, amely pályázat eredményeként Dr. Glant Tibor a Debreceni Egyetem docense végezte el a kutatómunkát a Montclair University-n (New Jersey, USA), amelyből egy könyv is született. Több más projektünk is volt, a legfontosabb az 1 unciás ezüstérem veretése a Magyar Pénzverdében. Egyik oldalán egy ismert 56-os forradalmi grafika, másik oldalán a Remember Hungary 1956 emblémája.
- Az idei évben sem kisebb feladatra vállalkoztak. Milyen megemlékezésre készülnek a Los Angelesben élő magyarok a 60. évforduló alkalmából?
- Azt szeretnénk megmutatni, hogy a magyarok, akik kijöttek és segítséget kaptak az Amerikai Egyesült Államoktól, mit adtak vissza Amerikának. A hírnevüket, az eredményeiket, amelyre itt szert tettek, szeretnénk megmutatni.
Ezért a Remember Hungary 1956 utódszervezete, a „56er Hungarians in America” elindított egy honlapot, amelynek célja, hogy összegyűjtsük az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után az Egyesült Államokba emigráltakat.
- Sokan jelentkeztek már?
- Még csak néhány tucatnyian, de éppen hogy elkezdtük a munkát.
- Mi lesz a következő lépés?
- Magára az ’56-os megemlékezésre az ünnepi rendezvényen túl egy plakát kampánnyal készülünk, amelyeken a hazánk büszkeségeit mutatnák be, illetve az addig elvégzett adatgyűjtés eredményeit. A munka végzése a Los Angeles-i Magyar Házzal közösen történik, Pereházy Miklós elnök úrral nagyszerű együttműködés keretében.
- Ez rengeteg munka. Mi a célja ennek a kezdeményezésnek?
- Először is, a munkavégzéshez pénz is kell. A magyar kormánytól pályázattal (Hungarian Initiative Fundation) nyertünk pénzt a honlap elindítására. A honlapon gyűjtünk adományokat, hogy a honlapot később egy E-könyv, és remélhetőleg egy nyomtatott könyv is követhesse. Egy könyv Amerikának és Magyarországnak azokról a honfitársainkról, akik sokat adtak az USA-nak és a világnak is. De még mielőtt bárkit elrettentenék attól, hogy jelentkezzen, fontos, hogy nemcsak kutatókat, tudósokat, híressé vált személyeket szeretnénk bemutatni. A honlapon, illetve a facebook oldalunkon is várjuk a jelentkezését mindenkinek, akit az ’56-os események sodortak Amerikába. Karrier úttól függetlenül, az ember érdekel minket, a személyes történet, és mindenkié, aki érintett volt.
Családoké, férjeké, feleségeké is, akik nem szakmai sikereikkel, hanem gyermekeikkel gazdagították az országot.
A 56er Hungarians in America Bizottság honlapján, illetve facebook oldalán várja tehát mindazok jelentkezését, akik 1956-ban, illetve az akkori eseményeket követően az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak. Hogy méltó emléket állítsanak azoknak, akik a történelem vihara elől egy másik országban találtak menedéket és építettek fel egy, a gyökereikhez és új hazájukhoz is méltó életet.
Kiemelt kép: www.56erhungariansinamerica.org
Rédey Gábor Tamás, Zsigmond Vilmos, Dr. Bejczy K. Antal, Vester Sári, Varó-Rozsnyai Erzsébet, Szörényi Éva, Udvar-Házy F. István, Dr. Oláh György
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!