A Föld északi féltekéjén található országokban az év leghosszabb napja általában június 21-én van. Ezen a napon van a leghosszabb ideig fenn a Nap, és a legrövidebb az éjszaka – ekkor kezdődik a csillagászati nyár is. Innentől kezdve rövidülnek fokozatosan a nappalok, egészen december 21-ig a téli napfordúlóig. A Föld déli feltekéjén ez pont fordítva van, erre pedig példaként az összeállításunkban Új-Zéland szolgál.
A legtöbb kultúrában számos szokás kapcsolódik ehhez a mágikus naphoz, ezekben erőteljesen keverednek a pogány és keresztény elemek. Rögtön azzal, hogy a kereszténység elterjedése óta a csillagászati dátumhoz képest pár nappal később, Szent Iván napján ünnepelik a napfordulót. A leghosszabb nap elnevezése országonként változó – nagyon gyakori a nyárközép (Midsummer), illetve a Szent János napja is. Magyarországon a Szent Iván napja név terjedt el, de ha tudjuk, hogy az Ivan, Ivanos a János egyik változata, máris látható az összefüggés.
A tűz központi eleme a leghosszabb naphoz kapcsolódó szokásoknak. A tűz a nap szimbóluma, amely elűzi a sötétséget, jelképezi a megtisztulást, újjászületést is. Tűzrakás, örömtüzek meggyújtása sokfelé megfigyelhető. Magyarországon a tűzugrás vált elterjedt szokássá. Helyenként a legények és lányok párban, máshol egyesével ugrották át a tüzet, s ebből következtettek arra, hogy lesz-e, s ha igen, kinél lakodalom a közeljövőben. Egyes vidékeken gyógyfüveket, gyógynövényeket szórtak a tűzre, ettől remélve jó egészséget embernek, jószágnak egyaránt. Máshol almát, vagy egyéb gyümölcsöt dobtak a tűzbe, ezeknek is gyógyító hatást tulajdonítottak. Napjainkban egyre több helyen felelevenítik ezt a szokást, mely a tűzgyújtást, bátrabbak esetében a tűzugrást követően kellemes beszélgetős – iszogatós eseménnyé alakul Egyre népszerűbb a szintén a leghosszabb naphoz kötődő Múzeumok Éjszakája programsorozat is, amelyet 2003 óta szerveznek a június huszonegyedikéhez legközelebb eső szombaton. Ezen az éjszakán országszerte számos múzeum, kastély, arborétum ingyen látogatható.
A június 23-ról 24-re virradó éjszakán ünneplik meg Romániában a Sânziene-t – román női név, egyben egy sárga színű, természetesen júniusban nyíló virág neve is. A legenda szerint ezen a különleges éjszakán megjelennek a tündérek – ők a a sânziene-k – és ha kellőképpen megünnepeljük őket, jó tündérek képében mutatkoznak meg: többek között termékennyé teszik a földeket, de még a házas nőket is. Ellenkező esetben haragjukat fejezik ki és rossz tündérekké válnak. A hagyomány már majdnem elveszett Romániában, amikor három évvel ezelőtt egy Facebook-oldal, a La Blouse Roumaine szerkesztői gárdája azt javasolta: legyen ez az ünnep egyben a román népi blúz, az úgynevezett ie ünnepe is, és tartsák meg június 24-én. Az ie egy kézi hímzésű, természetes anyagokból (néha nyersselyemből) készült, motívumaiban rengeteg szimbólumot rejtő felsőrész, amely a román népviselet része. Több szempontból is egy olyan értékes ruhadarab, hogy a La Blouse Roumaine oldal (amelynek időközben több tízezer kedvelője van) joggal lobbizik azért, hogy országbrand legyen belőle.
2014-ben a bécsi Stadtparkban jöttünk össze(Fotó: Andrei Mezinoi)
Immár harmadik éve éledt fel, tehát a román népi blúz ünnepével egybeforrott, Romániában az addig inkább csak falun, és lassan már ott se megünnepelt Sânziene. Most szinte minden nagyvárosban, sőt a világ számos pontján van valamilyen esemény ilyenkor: régi népviseleti kiállítások, piknik a parkban, biciklis felvonulás népi blúzban stb. Öröm látni, miként éledt fel a sok-sok kézimunkával előállított román népi blúz, amelyet még a neves Henri Matisse is megörökített egy festményében, a La Blouse Roumaine című alkotásában.
Barcelonában tudnak az emberek bulizni, így talán nem is véletlen, hogy Szent Iván-éj megünneplése is igen fontos számukra. Sőt, a katalánok számára ez az év egyik legfontosabb eseménye, és az egész város party-hangulatban van."Nit del Foc", azaz a Tűz Éjszakájaként is beszélnek róla, hiszen igazából minden a tüzijátékról, petárdákról és máglyarakásokról szól. A tengerpart a legnépszerűbb hely, ahol az emberek ücsörögnek a homokban, piknikeznek, nézik a máglyarkást, és persze zene szól mindehol. Illetve minden téren, bárban és lakásban megy a buli. Az utcasarkokon tűzrakások. Mindenki dobálja a petárdát és a tüzijátékokat. Amikor Barcelonában éltem, akkor mi egy barátunknál gyűltünk össze tapas-ra és az ünnepi kalácsra. Egy kicsit bámészkodtunk az erkélyről, ahonnan érdekes szemlélni a durrogtatásokat és a tüzet, majd mi is lementünk bejárni a várost. Míg a kis csapatunk legtöbb tagja lelkesen gyújtogatta a tüzet, addig én és a skót barátnőm, inkább próbáltuk meghúzni magukat. Bevallom őszintén – bár érdekes élmény volt – semmiképpen sem a kedvencem, inkább vinnyogó kiskutyaként meghúztam volna magamat.
Képünk illusztráció(Fotó: Vilisics Ferenc)
A nyár varázsa
Nekünk, magyaroknak nincs igazi nyári ünnepünk, és éppen ez az, amiért nehéz leírni azt, hogy mit jelent a finneknek a nyár. Kétségbeejtően nehéz. Mert én tudom, hogy"nálunk" Magyarországon tél végétől kezdve könnyű az élet. Mert nem kell téli ruha már akkor sem, mert tavasszal virágoznak a fák, vannak forró csillagos éjszakák, és az is biztos, hogy a jó idő szeptembernél tovább is fog tartani. Ezt egy finn soha nem élheti meg. Ismétlem: itt nincs forró, csillagos nyári éjszaka. Amikor a fehér, fényes éjszakáknak vége, és a csillagok felbukkannak az égen, addigra hidegre fordul az idő.
Amikor a finn részegen a fényes “kesäyö”-ről énekel (ford.: nyáréj; yö (ejtsd: üö) = éj), annak igazi jelentését csak egy itt született északi ember érezheti igazán. A nyár varázslatos Finnországban. Ez a varázs több annál, amit a két hétre ide látogató turista láthat-érezhet (hacsak nem Szibériából jött, vagy kiléte skandináv). A finn nyár nem ugrik a nyakunkba már áprilisban. A finn nyár hónapokig tartó vajúdás után, két hét alatt ugrik elénk, fordul kettőt és augusztus közepén már távozik is. Éppen ezért van akkora értéke a nyár kiélvezésének, amelynek a finnek eleget is tesznek. Egy biztos: megunni nincs idejük.
A leghosszabb nappalok időszaka az emberek életére is hatással. Már tavasszal is a nappalok megdöbbentően hosszúak (este 9-10 körül megy le a Nap), de akkor az az időjáráson és a tájon ez még nagyon nem látszik. A hideg szelek, fagyos éjszakák, a sár, a színtelen-sárga táj márciustól május közepéig tartja magát. A föld még fagyott, az emberek csikorgó fogakkal, téli ruhában ácsorognak a buszmegállóban, amelynek plakátjai már a grillezéshez, és a kert gondozásához adnak ötleteket. Ez a hosszú, hónapokig tartó átmenet maga a várakozás, mert a finnek, akárhogy is nézzük, vágynak a jó időre, a kellemes melegre, amely oly ritka az ő földjükön. A nyári időszakban, főleg Észak-Finnországban, május közepe és július közepe között a Nap végig fent van az égen.
Amikor a legjobb
Juhannus, Midsommar, Midsummer, Szent Iván-éj. Ha a karácsony, azaz a téli napforduló életünk egyik fontos sarokpontja, akkor a nyári napforduló a másik. Június végén az év leghosszabb napjainak idején a napok hossza szinte megegyezik. Az ősi finnek úgy tartották, hogy ezen napokon a Nap elfoglalta fészkét. Ezután a nappalok folyamatosan rövidülnek egészen a tél közepéig, kemény munka következett azért, hogy felkészülhessenek a kemény és hosszú télre.
Ez volt az az idő, amikor a régi finnek a vetés végeztével Ukkót, az időjárás, termékenység és növekedés istenét ünnepelték. A villámlásra használt szó a mai napig "ukkonen". Hagyományosan tilos volt ezen a napon vetni, mert az ezen a napon vetett termény nem nő jól, viszont a Szent Iván-éji harmatnak különleges erőt kölcsönöztek. Úgy tartották, hogy nem szabad semmilyen hosszútávú munkát elkezdeni ezeken a napokon. Ami igaz, az igaz, a mai finnek nem kockáztatnak: az egész nép testületileg elvonul a hétvégi házába ("mökki") és sokuk elő sem bújik augusztus első hetéig. Mi lenne velük a minden nap dolgozó, mökkitlen bevándorlók nélkül?
A Nap istene,"Päivätär" pozitív fogura volt a finn mitológiában. Róla szóló történet, hozzá intézett fohász csak kevés maradt fent, mert helyét a népi vallásban átvette Szűz Mária, aki nagy népszerűségnek örvendett a középkorban, mint gyógyító és fényt hozó.
A nap lezárása országszerte hatalmas"kokko" azaz máglya gyújtása, amit békés sörözés, szaunázás és kolbászsütés követ. Semmi nagy zaj, trombitálás, petárdázás vagy fesztiválozás. Csendben és csöpp szomorúsággal éljük meg az év oly annyira várt leghosszabb napját. Hiszen mától ráfordultunk a tél felé vezető lejtőre, és tudjuk, hogy a nyár hamarosan elillan mintha itt sem lett volna.
Finn táj Dél-Pohjanmában Szent Ivánk-éjkor, este kilenc körül.(Fotó: Vilisics Ferenc)
Finn kerti szauna(Fotó: Vilisics Ferenc)
Luxembourgban különleges ünnepnek számít az év leghosszabb napja, azaz június 23. Ekkor ünnepli ugyanis a kis ország a mindenkori nagyherceg születésnapját, de ez nem azt jelenti, hogy a jelenleg hatalmon lévő Henrik (Henri) született eme jeles napon. A hagyomány onnan datálódik, hogy Sarolta (Charlotte) nagyhercegnő születésnapja januárra esett, és az ő uralkodása alatt (1919-1964) döntöttek arról, hogy mindenkinek jobb lesz, ha a szülinapi ünneplést átteszik június 23-ra, időjárási tényezőkre hivatkozva. Az esemény fontosságát hangsúlyozza az is, hogy 1947-ben munkaszüneti nappá nyilvánították. Manapság már június 22-én buli van a városban: koncertek, tűzijáték és hatalmas tömeg, 23-án pedig összefuthatunk a hercegi család tagjaival is, ill. katonai parádé, gyerekprogramok és újabb koncertek várják a nagyérdeműt. Kis kedvcsináló:
Henrik luxemburgi nagyherceg(Fotó: Bencsik Rita)
Az Északi-tenger partján fekvő kis ország hagyományosan nem ünnepli az év leghosszabb napját. Indokolt lehetne pedig, hiszen nyaranta a nappalok kimondottan hosszúak, este tizenegy előtt lefeküdni olyan, mint ledőlni egy délutáni szunyóra. Kellő mitológiai gyökerek hiányában viszont mégsem elterjedt az össznépi máglyarakás június 21/24-én. Megkérdeztem belga ismerőst, hogy tud-e valamilyen titkos napfordulós praktikáról, ami a külföldiek szeme elől rejtve marad, de ő is azt erősítette meg, hogy náluk ezt nem szokás megünnepelni. Szerinte azért, mert nem gyakran látni errefelé a napot…
A tűzugrálós bacchanália hiányáért azonban kárpótolhat (vagy nem) a"Fête de la Musique", vagyis a Zene Ünnepe. Az eredetileg Franciaországból indult, immár világméretűvé nőtt rendezvényt mindig a nyári napforduló környékén rendezik meg. A negyven belga várost és települést megmozgató örömünnepen három nap alatt (június 19-21.) összesen 700 ingyenes zenei és kapcsolódó programra került sor. Nem is olyan sovány vigasz, főleg ha épp nem esik az eső.
Két színpad között volt tűz és víz is(Fotó: Ádám Edina)
Észak-Európa katolikus fellegvárában komolyan veszik a Szent Iván-éjt. Keresztelő Szent János (szláv nevén: Szent Iván) ünnepét mindössze három nap választja el a nyári napfordulótól. Előestéjének rítusai Lengyelországban ugyanúgy pogány hagyományokra tekintenek vissza, mint a skandináv, és más északi országokban a nyár közepi szokásoké. A szláv kultúrkör a germánhoz és a keltához hasonlóan a tűz, a víz, a nap, a hold, a termés, a termékenység, a szeretet és a szerelem ünnepeként tekint rá. Lengyelországban a Szent Iván-éj (Noc Kupały), vagyis Kupała éjjele néven fut. Kupała a szláv mitológiában a szerelem, a termékenység és a szexulitás istensége, mondhatni Kupidó felnőtt szláv hangja. Ugyanakkor fürdőzőt is jelenthet, így aztán ízlés szerint lehet az ünnepet Ivan Kupałához, azaz Keresztelő Szent Jánoshoz, vagy Kupałához mint pogány termékenységistenséghez társítani. A lényeg azonban egy: ezen a mágikus estén minden a tűzről, a vízről és a szerelemről szól.
Krakkóból ered az a szokás, hogy az emberek virágkoszorút fonnak és leeresztik a Visztulán. Hagyományosan a pártalálás központi programja volt az estének, így leginkább az eladósorban levő leányok, és a nőtlen legények fonogatták a koszorúkat, és abból, ahogy forog-úszik a vízen, próbálták megjósolni, hogy mik a pártalálási esélyeik. Az ősi szláv időkben ezt rituális máglyarakás, rituális fürdés, tánc, mulatozás és/vagy orgia is kísérte, úgyhogy nem feltétlenül kellett sokáig latolgatni az esélyeket.
Az pedig egy szláv legenda, hogy az erdő mélyén, a legrejtettebb részen nő egyetlen páfránytő, ami egy évben csak egyszer nyílik, Szent Iván-éjjelén, és aki ezt megtalálja, annak kivételes szerencséje lesz. Erre viszont csak fiatal, igazmondó, dolgos, erényes és jólelkű embernek van esélye. Arról nem szól a fáma, hogy a páfrányt megtalálta-e valaki, de az erdő mélyén keresgélők sokszor párra akadtak.
Ma az ősi hagyományokat követve Szent Iván-éjjelén a Visztulán kis mécsesekkel díszített virágkoszorúk úsznak, és viszik kinek-kinek a titkos vágyait. Poznańban és Wrocławban pedig lampionok ezrei, sőt tízezrei szállnak az ég felé, mint megannyi szentjánosbogár, Kupała éjszakáján.