5 nap Dubajban

Egy Dubajban lakó barátnőm meghívására tavaly májusban 5 napot tölthettem itt. Ez volt az első utam Európán kívülre, így kellően felvillanyozva (azaz: enyhe pánikrohamok kíséretében) készülődtem az útra. Órákon át kerestem az infókat arról, hogy hogyan kell ott öltözködni, viselkedni vagy éppen alkudozni, illetve, hogy bevihető-e az országba valamennyi alkohol. Végül egy kisebb bőröndnyi nyári ruhával, szalmakalappal és fél liter pálinkával nekivágtam.

Egy kis ízelítő mindenből

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa Abu Dhabi, legismertebb városa pedig Dubaj. A két város busszal kétórányira van egymástól, azonban Dubaj sokkal több nevezetességgel rendelkezik, így ez a turisták elsődleges célpontja. Mivel a lakosait tekintve is multikulturális város, talán itt a legelnézőbbek a Közel-Keleten, ami az öltözködést illeti.

A hagyományok szerint el kell takarni a vállat és a térdet, és az épületekben ezt illik is tiszteletben tartani. Kint viszont tombol a hőség (május elején 35-40 fok van), úgyhogy az öltözködésre egy köztes megoldást találtam ki. Az utcán gond nélkül sétálhattam pántnélküli nyári ruhában, de mindig magamnál tartottam egy nagyobb kendőt, amit a derekamra köthettem szoknyának, és egy vékony kardigánt a vállamra. Ez hasznos felszerelésnek bizonyult nemcsak azért, hogy elkerüljek néhány rosszalló pillantást (az öltözet miatt a muszlim hölgyekből más nem is látszik egy szigorú szempáron kívül), hanem mert az épületekben és az autókban erős a légkondícionálás.

Ahogy számos iszlám országban, az Emírségekben is a péntek és a szombat a hétvége, és vasárnap kezdődik a munkahét. Nekem az első napom a szerda volt, így két napot kellett egyedül megszerveznem, amíg a barátnőm dolgozott.

Már indulás előtt felvettem a kapcsolatot néhány emberrel Couchsurfingen keresztül, hogy ne egyedül üssem el az időt. Az érkezésem után egy szaúd-arábiai fiúval találkoztam, aki korábban idegenvezetőként dolgozott. A kiindulási pont a Dubai Mall volt, amely a világ legnagyobb bevásárlóközpontja, benne egy óriási akváriummal. Közvetlenül mellette található a Dubai Fountain, világ legnagyobb zenélő szökőkútja, valamint a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa. Sajnos a fényűzés mellett ott a szegénység is, ami kívül esik a turisták látókörén.

Tettünk egy kisebb sétát a Dubai Mallban: ruhák és elektronikai cikkek, ismert és otthon kevésbé ismert márkák, egy benti korcsolyapálya, helyiek és turisták egyvelege jellemezte a helyet. Az árak változók, de könnyű találni az otthonihoz hasonlóakat.

A délutánt a Pálma-szigeten (Palm Jumeirah) lévő Atlantis Aquaparkban töltöttük – a srácnak volt egy kuponja, amivel ingyen bevihetett valakit. Így ismét autóba pattantunk, felhőkarcolók és pálmafák váltakoztak, közben pedig megismerhettem a város történetét. Este pedig az óvárosba látogattunk el. Így telt az első nap.

Metróval, majd taxival mentem haza. A metrónak van külön, nőknek és gyerekeknek fenntartott kocsija, ahol nagyobb eséllyel talál az ember ülőhelyet. Viszont a tömegközlekedési eszközökön nem lehet enni-inni, erre tábla figyelmeztet és meg is bírságolhatnak érte. Hiába a légkondi, ha kint nagy a hőség és az embernél van egy üveg víz, néha önkéntelenül is beleiszik. Erre külön oda kellett figyelnem, annyira szokatlan volt. A taxi pedig gyors és olcsó megoldás az utazásra, akárhol kilépsz az utcára, egy percen belül le tudsz inteni egyet.

A város nevezetességei és az éjszakai élet

Reggel a napot a Burj Khalifa meglátogatásával kezdtem. Utána találkoztam egy ismerősömmel, aki – és tényleg – véletlenül szintén Dubajban járt velem egy időben, és neki ígértem a pálinkát. A Burj Khalifa bejárata a Dubai Mallban található, a 163 emelet magas épületbe a látogatók a 124. emeletig mehetnek föl. Jegyet lehet előre interneten foglalni, napra és órára pontosan, így lényegesen olcsóbb, mint helyben megvenni. Én körülbelül indulás előtt egy héttel foglaltam a jegyem reggel tíz órára (ekkor a naplemente idejére szóló jegyek már mind elkeltek). Ez az első turnus, így szinte egyáltalán nem volt sor. A reptérihez hasonló biztonsági ellenőrzésen kell átmenni, és átnézhetik az ember táskáját is. Már majdnem sorra kerültem, amikor bevillant, hogy nálam van a pálinka, és ezt majd valószínűleg nem nézik jó szemmel. Kiugrottam a sorból, biztonságba helyeztem a hátizsákom a csomagmegőrzőben, majd elindultunk fölfelé.

Nem is tudom, mire számítottam. Azt hiszem, attól féltem, hogy olyan magasan majd érezni fogom, hogy az épület kileng, de nem. Teraszon voltunk, nyitott tetővel, de olyan magas és vastag üvegfal vette körül, hogy kellő biztonságérzetet nyújtott. A 30-40-50 emeletes épületek eltörpültek mellettünk. Látszanak a Világ-szigetek, ez az a mesterséges szigetcsoport, amely a világ kontinenseit ábrázolja. Jó háromnegyed órát voltam odafent. Amikor leértem, az ismerősöm már várt rám, így a pálinka is szerencsésen gazdát cserélt. Ezután ellátogattunk egy másik bevásárlóközpontba (Mall of the Emirates). Ennek a plázának az egyik végében, üvegfal mögött található egy beltéri sípálya – mert ha Dubajban jársz és épp síelni támadna kedved a sivatag közepén, ne kelljen lemondanod róla. Ezután elmentünk autóval a Madinat Jumeirah nevű környékre, amely az óváros hangulatát idézi, de valójában minden újonnan épült. Hotelek, éttermek és bazárok találhatók itt, érdemes egy sétát tenni, kellemes környék. A háttérben pedig ott virított a Burj Al Arab, a vitorla alakú, hétcsillagosként emlegetett szálloda, tetején a teniszpályával. Este kimentünk a tengerpartra úszni egyet. Nem voltak sokan, valószínűleg a hotelek strandjai vagy a medencék sokkal vonzóbbak.

Dubaj rendkívül gyorsan változó, fiatal város. Teljesen más itt az ember időfelfogása. A barátnőm egy olyan városrészben lakik, amely három évvel korábban még nem is létezett. Egy tíz évnél idősebb épület már réginek, egy ötéves átlagosnak számít, a következő kategória pedig a „jé, ez a múltkor még nem volt itt”. A rengeteg építkezést látva pedig biztos, hogy a város mindig tartogatni fog valami újdonságot a visszatérőknek.

Burj Al Arab a Madinat Jumeirah felől(Fotó: Berki Nikolett)

Haza szerettünk volna menni autóval, hogy néhány emberrel kiegészülve visszamenjünk később a városba. Viszont nem volt nálunk térkép vagy GPS, a barátnőm városrésze pedig egyszerűen nem volt sehol kitáblázva. Többórás autópályás eltévedős móka következett, amiből végül néhány benzinkutas útbaigazítása mentett ki minket. Végül négyen-öten (a tegnapi couchsurfer srác is csatlakozott) elindultunk bulizni.

Ha Dubajban élsz, az alkoholfogyasztás elvileg engedélyhez kötött, és nem árulnak sem a boltokban, sem az éttermekben. Nekem inkább az volt a benyomásom, hogy csinálhatsz igazából akármit, csak ne tudjanak róla. A hotelek bárjaiban és a szórakozóhelyeken pedig lehet venni alkoholt. Egy szabadtéri helyre mentünk (Barasti volt a neve) a tengerpartra, felhőkarcolókkal a háttérben. Imádtam a hangulatát. Aztán egy-két óra homokban-mezítláb-táncolás után egyszercsak bezárt a hely mindenki legnagyobb bánatára, és jó nagy dugó alakult ki a bár melletti parkolóban. Ahhoz képest, hogy nem ajánlott túl nyilvános helyen túl részegnek lenni, nem úgy tűnt, hogy ez bárkit is érdekelne a buliból hazaindulók közül (ettől függetlenül nem szándékom erre bátorítani senkit, mert sosem lehet tudni).

Barasti(Fotó: Berki Nikolett)

Lustálkodás dubaji módra

Másnap már korán talpon voltam, fölmentem a tízemeletes ház tetőteraszára. Eleve a lakóépületek inkább hotelre hasonlítanak mint társasházra, a csillogó-villogó recepciótól kezdve a tetőn lévő medencéig. Ebben a házban legfelső emeleten konditerem, és kint a teraszon medence állt a lakók rendelkezésére. Körülöttünk jobboldalt a város, baloldalt a sivatag. Megmártóztam egy kicsit. És ez még csak a kezdet volt...

A barátnőm egy ismerőse, egy arab srác a Dubai Marina nevű városrészben lakik, amely közel van a Pálma-szigethez, és a tengerrel párhuzamosan egy kis öböl szeli át. Ez a város egyik jellegzetes látképe, átlag negyvenemeletesek az épületek, és kitűnik közülük a magasabb, csavart formájú Cayan-torony. A srác az egyik itteni ház tetején lévő medencénél úszómester. Ott töltöttük az egész délutánt, késő estébe nyúlóan. Hosszú perceken át álltam a korlátnál, néztem, ahogy lassan besötétedik és sorra kigyúlnak a fények körülöttünk. Fantasztikus érzés volt, próbáltam minden részletet jól az eszembe vésni, hogy sokáig megőrizzem.

Medence(Fotó: Berki Nikolett)

Irány a sivatag!

Eddig Dubajból bőven megtapasztaltam a csillogást, viszont ha már a sivatag mellett vagyunk, miért ne látogassunk el oda is? Nem lehet csak úgy kisétálni, ahogy először gondoltam, viszont rengeteg lehetőség van befizetni egy sivatagi túrára (desert safari). Számos cég ajánl félnapos programot, az embert egy megbeszélt helyen fölveszik autóval, kiviszik a sivatagba, utána haza is hozzák. Az árak változóak, de nagyjából ugyanazokat kínálják: dzsippel föl-le száguldozás a homokbuckákon (dune bashing), tevegelés, egy komplett vacsora, hastáncosok, vízipipázás. Miután interneten kinéztük a medence mellett, hogy melyik társasággal induljunk, az úszómester srác intézte a foglalást telefonon arabul, és kapásból lealkudta az egésznek az árát a felére. Fejenként így nagyjából hatezer forintba került a félnapos szórakozás.

Másnap délután a megbeszéltek szerint fölvettek minket otthon. Megálltunk egyszer az út szélén néhány lepukkant bódé mellett, ahol rengeteg szuvenírt árultak, és mellesleg volt mosdó. Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy minél több kacatra szórjunk el minél több pénzt, de nem pont itt és most volt égető szükségem tevés hűtőmágnesre, így csak egy üveg üdítővel távoztam.

A sivatagban átültünk egy másik, masszívabb dzsipbe egy másik sofőrrel, majd pár perc fel-alá száguldozás következett. Egy élmény volt. Eztuán tevegelés következett:

A sivatagban(Fotó: Berki Nikolett)

Miután itt elidőztünk picit és a tevével is lőttünk egy szelfit, továbbvittek a következő állomásra, egy nagyobb, kerítéssel körbevett táborba. Középen színpad, körülötte hosszú, alacsony asztalok, párnákkal. Itt ettük a svédasztalos vacsit. Más társaságok is hozták ide a turistákat, és változó, hogy melyik ajánlat mit foglal magában. Sok minden benne volt az alapárban, de ha egy kicsivel többet szerettünk volna valamiből, azért külön fizetni kellett. Például volt lehetőség a táborban egy külön elkerített helyen vízipipázni, de ha a vacsora mellett az asztalodnál szeretnél pipázgatni, az már fizetős. Ugyanígy fel lehetett próbálni a hagyományos női ruhákat, de a szebbekért (csak azért, hogy felvedd és fényképezkedj benne) ismét fizetni kellett volna. Akárhogy is, a sivatagi túra óriási élmény volt, a dubaji látogatás kihagyhatatlan része.

A régi Dubaj és stílusos búcsúzás 

Az utolsó napomat reggel idegenvezetős látogatással kezdtük a Jumeirah Mecsetben. Az angol származású, csadort viselő hölgy meggyőzően mesélte, hogy a tradicionális viselet mennyire praktikus és igazából a nők döntik el, hogy hordják-e, én remélem, hogy tényleg így is van.

Ezután irány az óváros, amelyet csak első este láttam a szaúdi sráccal, de most napközben is volt idő végigjárni. Betértünk a Dubaj Múzeumba, amelynek az Al Fahidi erőd ad otthont, és a város történetét mutatja be. A sok műrégi épülettel ellentétben ez az erőd valódi, az ezerhétszázas években épült és ma Dubaj legrégebbi épülete. Egy óra alatt végig lehet járni a kiállítást, egyszerű, de érdekesen mutatja be, milyen volt az élet a sivatagban és hogyan nézett ki a város néhány évtizeddel ezelőtt.

Innen gyalog mentünk tovább az óváros szívébe. Régi épületek repítenek vissza az egykori arab világba, nagy kontrasztot képezve a modern városrészekkel. Az óvárost egy nagyobb öböl, a Creek szeli ketté, ha az ember a hagyományos piacokat szerené végigjárni, ez a megfelelő környék. Csónakkal fillérekért átvisznek egyik oldalról a másikra. Árulnak itt aranyékszereket (ez a piac a gold souq), fűszereket vagy épp ruhákat, az ember csak győzze lerázni az árusokat, vagy próbáljon meg sikeresen alkudozni. Mindeközben a közeli hangszórókból hallatszik a muszlimok imára szólító éneke, ilyenkor rövidebb időre megáll az élet.

Másnap kora reggel indultam vissza, immár pálinka nélkül, viszont annál több élménnyel és plüsstevével gazdagodva. Frankfurtban tizenhárom fok és eső fogadott, én meg közben elszoktam a meleg ruháktól, így ha tehettem volna, azonnal felugrottam volna a leghamarabb visszainduló gépre. Legközelebb biztosan ellátogatnék a fővárosba is egy-két napra. Valószínűleg Dubajban is lett volna még látni- és tennivaló, de nekem így volt kerek az utazás. Így is bebizonyosodott, hogy Dubaj az ellentétek városa – régi és új, fényűző és egyszerű, európai és arab keveréke, egy igazi életreszóló élmény.

Berki Nikolett

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!