Február 14-e, Bálint-nap, Valentin-nap, a szerelmesek ünnepe. Hogy is maradhatott volna szerzőink előtt feldolgozatlanul ez a népszerű és a Hello Magyarok! sokszínűségébe méltán beleillő téma? Valentin-nap alkalmával úgy döntöttünk, hogy szerzőink példáján keresztül megmutatjuk, milyen az, amikor a különböző nemzetek és mi magyarok találkozunk, és ebből a találkozásból párkapcsolat alakul ki. Nagyvilágiasan színes, érdekes és személyes gondolatok következnek.
Magyar nő – francia férfi
Az élet úgy hozta, hogy szinte alig volt kapcsolatom magyar fiúkkal, ellenben a külföldiek annál jobban vonzottak. Úgy tartottam, ők nemcsak a foci-pálinka-atléta háromszög határai között élik le az életüket, hanem színházba is mennek néha és ízlésük is van.
A francia férfit például messziről kiszúrtam mindig a magyar reptéren. Egyszerű, de ízléses nadrág, zakó vagy póló. Lehetőleg frissen krémezett cipő, és azok a rózsaszín vagy zöld zoknik…, amiken keresztül kibújik az egyediség a szürke öltöny alól. A francia férfi jól ápolt, és – a barátait leszámítva – nem kifejezetten társasági vagy zajosan szociális ember. Nagyon más egy párizsi francia, mint egy dél-franciaországi vagy vidéki francia, előbbiek simán fellöknek a metrón, és inkább felezik a számlát fizetésnél, utóbbi inkább tradicionálisabb, gálánsabb úriember. Egy párizsi férfi sokkal szerteágazóbb érdeklődési körrel rendelkezik, ami nem csoda, hiszen a kultúra fellegvárában él.
Párizsi vőlegényemben azt csodálom, hogy éppen magyarul tanul, s bár még nem járt Kelet-Európában, nyitott a kultúrámra. Csodálom, hogy remekül főz, hogy úriember, de meghagyja, sőt értékeli az önállóságomat. Egy szerető francia férfi fantasztikus átmenet a tradíciók és a modernség között: ünnepli a benned élő nőt, de mindeközben gond nélkül megy és bevásárol a gyerekekkel.
Az álompasi vagy mi…
Xavier és én(Fotó: Szerencsés Hella)
Magyar férfi – szingapúri nő
Nem akartam komoly barátnőt. Aztán két és fél hónap szingapúri tartózkodás után elmentem német lakótársammal sörözni, ahol ott volt későbbi feleségem, Lynn is a barátaival. Két hét után összeköltöztünk, hét hónappal később megkértem a kezét. Erre mondta egy angol ismerősöm, “if it’s meant to be, then it’s meant to be".
Kicsit azért tartottam a kapcsolatunktól a vallások különbözősége miatt. Ő ugyanis muszlim-maláj családból származik, és annak ellenére, hogy anyósom elég nyitott nő, a család egyértelművé tette, hogy csak akkor lehet szó házasságról, ha felveszem a muszlim vallást. Megtettem. Lynn családja egyébként nagyon befogadó és vendégszerető, de ebből nem engedtek. Természetesen édesanyám sem volt elragadtatva az ötlettől, amit hithű görög katolikusként megértek, de elfogadta a döntésem.
Természetesen a nyelvi korlátok nem könnyítik meg a helyzetünket. A legjobb barátom nagyon keveset beszél angolul, anyu is csak szavakat. Feleségem próbált Németországban magyarul tanulni, de sajnos a csoport érdektelenség hiányában megszűnt.
Ennek ellenére életem legjobb döntése volt a szingapúri állásajánlatot elfogadni és Lynnel találkozni. Érdekes belegondolni, hogy a sok rossz kapcsolat után egy olyan embert találtam a világ másik végén, aki mellett igazán önmagam lehetek. Elfogad annak és olyannak, aki és amilyen vagyok. Társam, ha kell cinkostársam egy életre. Barátom és mindenkori támaszom.
Magyar nő – amerikai férfi
Be kell, hogy valljam, soha nem volt magyar-magyar kapcsolatom, csak nemzetközi. Így aztán nem tudom, milyen az, ha már mind a ketten pelenkás korotok óta Túró Rudit esztek.
Amerikai-magyar párkapcsolatban élek több mint kilenc éve, másfel éve házasként. Párommal Amerikában találkoztunk, később egy hosszabb időt távkapcsolatban töltöttünk, ilyenkor a tartalmas közös utazások pótolták az állandó együttlét hiányát.
Távkapcsolatunk sok sztereotip dobozba bekerült már, nekünk pedig meg kellett harcolnunk azért, hogy együtt lehessünk. Talán ez sok nemzetközi párra igaz. Persze van az úgy, hogy a külföldön élő fél már rezidensként vagy állampolgárként él az adott országban, esetleg mindketten európaiak, és ott bárhol könnyen élhetnek. Sok nemzetközi pár szembesül azonban nehézségekkel, amikor nem olyan egyszerű egy országban lenni, emiatt távkapcsolatra szorulnak. Ami mellesleg ugyanúgy működhet, mint bármelyik másik kapcsolat, hiszen tudvalevő, hogy az egész nem a földrajztól, hanem a szerelemtől függ.
Nyelvi nehézségeink sose voltak, hiszen amikor találkoztunk, már hét éve Amerikában éltem és tanultam, a nyelvet folyékonyan beszéltem. Első amerikai barátommal, még amerikai életem elején sok nyelvi gubancunk volt, viszont a nyelvtanulásomnak egyértelműen jót tett a vele eltöltött idő. Ahogy egy chile-i szobatársam mondta: vízszintesben a legjobb nyelvet tanulni. Szerintem a nyelvi különbségeken túl lehet lépni, ez nálunk a párommal sose volt gond. Ő csak nehány szót tud magyarul (szókincse: szeretlek, cica, Túró Rudi, kürtőskalács, bejgli, köszönöm, szia), de én feleslegesnek is találom azt, hogy megtanuljon.
Kulturális nézeteltéréseink sincsenek. Sok év alatt én is elamerikanizálódtam és ő is eleurópanizálódott, hisz találkozásunk előtt is több évet élt Európában.
Magyar nő – kínai-indiai férfi
Négy ország, három kontinens, két nemzetiség és egy közös nyelv jellemzi a mi párkapcsolatunkat. Ki gondolta volna, hogy ennek házasság lesz a vége, amikor egy budai CBA üzletben egymásba botlottunk? A sors keze volt, vagy ha úgy tetszik, az ellentétek vonzása.
A kínai és indiai szülők Hongkongban született, Indiában gyerekéveit töltő, iskoláit Hongkongban, Los Angelesben és Torontóban végző, Kanadából kiküldetésben Magyarországon dolgozó társammal öt éve vagyunk együtt. Ebből az első másfelet Budapesten, az utóbbi hármat, fél év távkapcsolat után Kanadában töltöttük.
Őt elbűvölte az európai kultúra, engem pedig megfogott az ő nyitottsága és toleranciája.
Magyarországon szinte mindenhol megbámultak minket együtt, amit ő sosem vett zokon.
Toronto, ahol élünk, multikulturális város, rengeteg bevándorlóval. Itt senkinek még csak eszébe sem jutna fennakadni a kapcsolatunkon. Legtöbb barátunk szintén vegyes párkapcsolatban él (interracial marriages), amerikai-indiai, kanadai-kínai, indiai-kanadai családok vesznek körül bennünket.
Amilyen könnyen alkalmazkodott párom a magyar mindennapokhoz, olyan gyorsan beleszoktam én is az észak-amerikai életstílusba. Kettőnk kapcsolatának alapja a kölcsönös nyitottság, kíváncsiság és elfogadás. Ez mindkettőnk részéről természetes. Létfontosságú számunkra, hogy akadályok nélkül tudjunk kommunikálni. Szerencsére anyanyelvi szinten beszélek angolul, így könnyebb megoldani a kulturális különbségekből és az eltérő neveltetésből fakadó konfliktusokat is.
Én megtanultam indiai ételeket főzni, ő pedig rajong anyukám magyaros főztjéért és a Balatonért. Meghallgatjuk egymás gyerekkori sztorijait: az enyémek a 80-as, 90-es évek Magyarországának beton játszóterein, az övéi az indiai nagymamája házának tetején és a hongkongi felhőkarcolók árnyékában játszódnak.
Az én szememben minden párkapcsolatban egyformák a kihívások, és csak szerelem, szeretet, tolerancia, kompromisszum és humor szükséges ahhoz, hogy jól működjenek. Határon innen és határon túl.
Magyar nő – görög férfi
Nemzetközi párkapcsolatban élőként nekem is azt kellett elfogadnom, hogy nincs közös gyermekkori emlék vagy inger, nincs TV Maci, Ludas Matyi rajzfilm, Túró Rudi majszolás.
A sztereotípiákkal ellentétben a görög férfiak nem kigyúrt, kigombolt inges modern macsók, akik nők százait habzsolják, miközben a feleségük otthonkában, gőzölgő levessel várja haza őket.
Egy görög férfi számára nagyon fontos a család egysége, a családi kapcsolatok szoros ápolása, hiszen ebben a nevelési szellemben nőtt fel kiskora óta. Sokszor több generáció is együtt él egy nagyobb társasházban, amihez emeletenként külön bejáratú lakások tartoznak. Egy magyar nő számára talán nehezen elfogadható az, hogy az anyósától egy emelet választja el, de Görögországban ez teljesen megszokott. Aki egy görög férfival tervez hosszú távra, annak nemcsak a választott férfit kell elfogadnia, hanem annak teljes családját is, akikkel ezentúl napi kapcsolatban lesz. Sőt, az elsőszülött gyermek mind a mai napig az apai nagyszülőkről kapja a nevét Görögországban.
A világ férfijaihoz hasonlóan a görögök is szeretik megnézni a nőket az utcán, de általában hűségesek a párjukhoz. Szépségideáljuk az ápolt, igényes, erősen sminkelt, homokóra alkatú nő, aki divatosan öltözik és lehetőleg hosszú hajú.
Éveken át megszokott volt, hogy a családban a férfi a pénzkereső, a nő pedig háztartásbeli vagy részmunkaidős. Fő pénzkeresőként a görög férfi ma is sokkal dominánsabb szerepet képvisel a családban, mint a nő. Neki van drágább autója, ő felel a pénzügyekért, ő hoz döntéseket a családban. Akik a skandináv országokbeli női egyenjogúsághoz szoktak, azoknak ez a felállás értelemszerűen zavaró lehet.
Mivel a hagyományos családi berendezkedésben betöltött szerepek fontosak, így a görög férfiak a háztartás vezetését női szerepnek tartják. Ez nem azt jelenti, hogy nem segítenek be, de a főzést, mosást, takarítást zömében a nők végzik el. Ahogy a gyereknevelést is. Foglalkoznak a gyerekekkel az apák is, de nagyobb részét a párjukra hagyják.
Magyar nő – román férfi
Olyan romániai születésű, magyar nemzetiségű nő vagyok, aki románhoz ment feleségül. Semmi extra: ez rendkívül elterjedt Romániában, főleg a Bánságban. Ennyi vegyesházasság, ahány itt van, az országban máshol talán nincs is. Ebben a toleranciájáról híres régióban már az a ritka, ha két magyar talál egymásra. Itt mindig együtt éltek románok, magyarok, németek, szerbek, zsidók stb. Aztán keveredtek, és így a legtöbb bánságinak általában háromféle származása van.
Bevallom, tíz évvel ezelőtt el sem tudtam képzelni, hogy egy románhoz kössem az életem. Ez mégis megtörtént. Esküvőnket ezért pontosan ehhez a témához kötöttük, és egy román-magyar bulit csaptunk. Szándékosan írtam bulit, ugyanis nem volt hagyományos lakodalom, hanem kerti parti volt egy temesvári sörgyárnál.
Polgári szertartás a helyszínen: a polgármesteren vállszalag Románia színeivel, az asztalon magyar írásos terítő. A vőlegény a román népviseletből ihletett ingben, én kalocsai virágokkal díszített ruhában. Svédasztalos előétel a család által készített sonkából, kolbászból, tepertőből; kemencében sült kenyérrel, túróval, vöröshagymával tálalva – utalva a közös bánsági hagyományokra. Egy magyar és egy román fogás: gulyásleves és töltött káposzta (bár utóbbi nem kimondottan román étel – erről itt írtam). Az asztalon elhelyezett menükártyán ecseteltük is az elképzelésünket; leírtuk azt is, hogy számunkra mennyire fontos az, hogy mindketten bánsági keverékek vagyunk.
Neki szerb és örmény, nekem német és szlovák gyökereim vannak még. Ezért a gyerekek a reményeink szerint már a fészekben egyszerre négy nyelvet fognak megtanulni: a magyart, a románt, a németet és a szerbet.
Magyar nő – ír férfi
Három éve költöztem Írországba, nem azért, hogy megtaláljam a nagy szerelmet, inkább a kalandvágy, az óceán és a zöld tájak vonzottak. Ideérkezésem után négy hónappal aztán mégis megtalált az írem. Már az első talalkozáskor éreztem, hogy ez a kapcsolat teljesen más lesz, mint a többi. Izgatottan vártam minden egyes randit, kalandot és utazást, amit együtt terveztünk.
Így három év elteltével is meg meg tud lepni, annak ellenére, hogy szinte már mindent tudunk egymásról. A negatívumok ellenére is összetartunk, és mindig csak tervezünk és tervezünk.
Ha már a negatívumokat említettem, meg kell jegyeznem, hogy az ír férfiakat irányítani kell, ők egyáltalan nem önállóak, szükségük van valakire, aki szeret anyáskodni felettük. Adam ezen a téren igenis szerencsésnek mondhatja magát. Úgy nőtt fel, hogy soha senki nem tanította meg főzni, még az alapvető ételeket sem, és azért sem szóltak rá soha, mert rendetlen volt a szobája. Az elmúlt három évben sikerült ezt szerencsésen az ellenkezőjére fordítanom, hála az általa nevezett "kelet- európai szigoromnak".
De több a jó oldala a kapcsolatunknak. Adam családja szinte az első találkozáskor befogadott, azóta két karacsonyt is együtt töltöttem velük, minden szülinapra, ballagásra, családi vacsorára hivatalos vagyok. Nem éreztetik velem, hogy kívülálló lennék, inkább kíváncsiak és mindent tudni akarnak Magyarországról, különösen Adam.
Tavaly eldöntöttük, hogy túlesünk az én szüleimmel való első nagy talalkozáson is.
Adam szorgalmasan felkészült mindenre, hogy a cipőt le kell venni az ajtóban, hogy délben esszük az ebédet és hogy a pálinkát nem utasítjuk vissza! Mivel szüleim nem tudnak angolul, így Adam kicsit izgult a közös kommunikáció miatt, és a találkozás előtt megtanulta a számára legfontosabb kifejezéseket, amiket azóta is örömmel használ: jó reggelt, köszönöm és persze anya kedvence, a finom, ami az első alkalom után már feloldotta a feszültséget.
Szerencsére azóta is boldogság ül Adam arcára akárhányszor lefoglaljuk a következő utat Budapestre, és csak úgy szívja magába a magyar szokásokat és persze a metrómegállók neveit.
Martina és Adam(Fotó: Hegedüs Martina)
Magyar férfi – indiai, távol-keleti nő
Mivel kutatóként egyetemeken dolgoztam, meglehetősen multikulturális környezetben éltem. Ezért talán nem meglepő, hogy a kapcsolataimban is voltak messze földről származó lányok. Igazán nem tudok óriási kulturális különbségekről beszámolni; talán azért, mert ezek a lányok hosszabb ideig éltek Europában, így már az európai normákhoz igazodtak. Voltak vitáim indiai lánnyal a papírzsebkendő használatát illetően (szerinte undorító dolog használni, engem pedig az állandó szipogás őrjített meg), de igazán nagy különbségek nem voltak. Veszekedtünk például a bőrfakító krémek miatt is. Úgy tűnik, míg Európában a barna szín kívánatossága miatt roncsolják sokan a bőrűket, addig Indiában és Délkelet-Ázsiában éppen ellentétes okokból teszik ugyanezt.
Egy másik, távol-keleti lánnyal kapcsolatban viszont érdekes volt az a felismerés (akkoriban persze nem ilyen filozófikusan álltam a kérdéshez), hogy minden nehéz beszelgetést – például, hogy mi legyen a közös jövőnkkel, miután lejárt a vízuma – veszekedésként élt meg. Nem sikerült soha döntést hoznunk az ügyben, mert inkább elfutott a konfliktus elől. Furcsa volt az is, hogy a szülei akaratát harminc évesen is tökéletesen elfogadta, és nem szállt vitába velük; a szülők feltétlen tiszteletének sztereotípiája igaznak tűnt az ő esetében.
Példáim ellenére azt gondolom, hogy az emberek alapvetően hasonlóak, bárhonnan is származnak.
A hangsúly a kitartó és tudatos elfogadáson, a megértésen van.
Messziről Jött Ember A cikket a Törley támogatta.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!