Amerikai álom nem luxuskivitelben

Amerikai álom nem luxuskivitelben
8 perc

Sokunkhoz eljutott a hír, miszerint piacra került Emma Bloomwealth első könyve, Amerikai álom nem luxuskivitelben címmel. Örvendtem, hogy megadatott a lehetőség, hogy a szerzővel őszinte hangnemben beszélgessek kaliforniai otthonában, az álmokról, kudarcokról, a megélt valóságról, a távlati tervekről, könyvének ötletéről, bemutatójáról, és üzenetéről. Amerikai álom? Van még olyan? Vagy már csak a múlt élteti? Talán már csak emlékét fújdogálja a szél.

A kaliforniai bemutatást követve a könyv szerzői név alatt jelent meg a magyarországi könyvespolcokon is. Bizonyára megvan ennek a miértje. Nekem egy kedves beszélgetés keretein belül, Mohai Emese többek között erre is választ adott. Mesélt szerényen, lelkesen, nyíltan, a szívemhez szólva, a lelkemet érintve. Bevallom, a szavait hallgatva egyetértően bólogattam, és örülök, hogy van valaki, aki megfogalmazta pontosan azt, amivel én naponta szembesülök. Számomra jó volt azt is megtapasztani, hogy van egy szerző, aki saját bevallása szerint"az árral szemben úszik".

Örülök, hogy egy hosszúra nyúlt beszélgetés során volt alkalmam megismerni Őt, és most engedd meg nekem kedves olvasó, hogy e sorok téged is Emese közelébe vezessenek. Hisz bármerre is sodort téged is a szél, bármerre is élsz, ennek az interjúnak mély és igaz üzenete van. Ott bujkál a sorok előtt, mögött és között.

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Mit kell tudni Mohai Emese eddigi életútjáról? Mennyiben állt melléd az elmúlt évek során a szerencse? Mennyire terhelte meg válladat a kereszt?

– A bölcsőm Debrecen volt, az otthonom jelenleg Dél-Kalifornia egy hangulatos városában van. A szülővárosomban végeztem el a zeneakadémiát opera szakon. A Debreceni Konzervatóriumban volt szerencsém diplomázni. Így visszagondolva, egy napon nagy elhatározás született meg bennem. Éreztem magamban annyi bátorságot, hogy tehetségemről hírt adjak a nagyvilágnak. Így született meg az ötlet, hogy vizsgakoncertem hanganyagát CD-re másolva elküldjem a világ különböző egyetemeire. Reméltem, hogy kapok majd egy nap pozitív visszajelzést, és ezzel további hitet, és erőt a továbblepéshez. Így lett. Egy san franciscó-i egyetem vetett belém hitet és kínált fel számomra három évre szóló ösztöndíj lehetőséget. Érdekes visszagondolni ezekre a napokra. Akkor még angolul nem értettem, nem beszéltem, fordításokban is egy barátnőm segédkezett.

Egy napon becsomagoltam a bőröndbe. Nagy bátorsággal, mindent hátrahagyva, a férjemmel Elekkel, felszálltunk egy repülőre, mely út célállomása Los Angeles volt. Egy ismerősünk vitt fel minket San Franciscóba. Innen egy idő múltán az utam az angyalok városa felé vezetett. Időközben rájöttem, hogy az opera túl sok dráma. Már nem az előadó-művészet, hanem sokkal inkább az alkotóművészet lesz az én utam. Kreatív akartam lenni, erősen élt bennem az alkotás vágya. Nem csak előadni, szórakoztatni akartam, ennél sokkal többre és tartalmasabbra vágytam.

Beiratkoztam az L.A. Film School-ba, ahol két év után filmzeneszerzőként vehettem át a diplomámat. Beléptem az ASMAC (American Society of Music Arrangers and Composers) az ASCAP (American Society of Composers, Authors, and Publishers) és az AFI ( American Film Institute) körébe. Időről-időre bővült az ismeretségi köröm. Rendkívül nagy tehetséggel megáldott tanárok, szakmai vezetők vettek a szárnyuk alá. Kitartó, sokszor éjjelekbe nyúló munkáimnak köszönhetően elnyertem a támogatásukat. Olyan környezetbe kerültem, ahol volt lehetőségem szárnyalni, az utam felfelé ívelt. Ismert, neves zeneszerzőkkel volt alkalmam együtt dolgozni. Számtalan filmnek én komponáltam a zenéjét, még ha erről a nagyközönség sosem vehetett tudomást. Se akkor, se most. Miközben vízum problémákkal küszködtem, legálisan nem dolgozhattam. Roppant büszke voltam arra, hogy a saját szerzeményeim bekerülhettek Disney filmekbe, még ha nem is az én nevem alatt.

Azután az életem gyermekem születésével gyökeresen más irányba vezetett. Anya lettem, gyermeket neveltem, más jelentett örömet és boldogságot. A kisfiam születését csodaként éltem meg, hosszú éveken keresztül arra vágytam, hogy az időmet vele tölthessem. Az elmúlt hat-hét év róla szólt. A hatodik év végére megszületett egy könyv, amelynek kapcsán megkerestél, és most erről beszélgetünk. Tervezem a könyv önálló dokumentumfilm változatát is, Immigrant Woman and Mothers in the 21st Century alcímmel. Nemzetközi piacra szánom, bízva abban, hátha az üzenet több emberhez is elér vizuális formában. Már a tervezés is örömet jelent számomra. Most kezdem újra építeni egy jó időre elcsöndesült kapcsolataimat. Az anyai szerep nagyon fontos egy nő eletében, csakúgy, mint a szakmai elismerés is. Jó újra rátalálni a forrásokra ahol a saját kis dolgaink, álmaink újra életre kelhetnek.

(Fotó: Peti-Peterdi Réka)

– Elolvastam a riportkönyvedet, éreztem én is különleges aktualitását. Az eredetileg angol nyelven írt könyv célközönsége a kivándorolt nők és édesanyák voltak. A kötet elsősorban róluk szól, nekik íródott. Az újszerű riportkönyv történetei igazak és nem utolsó sorban tanulságosak. Kiket szólaltatsz meg riportkönyved oldalain?

– Különböző nemzetiségű nőket és édesanyákat, akik úgy döntöttek – többnyire önszántukból –, hogy távol a szülőhazájuktól kezdenek felnőttként új életet. A könyvben ők osztják meg saját bőrükön megélt tapasztalataikat, tanácsokat nyújtanak azoknak, akiket vonz a külföldi élet lehetősége, és az USA-ba terveznek  költözni. Ők azok, akik számos nehézséggel küszködnek a mindennapjaik során. Olvashatunk a beilleszkedési problémákról, az új hazában született honvágyról, a család nélkül töltött ünnepekről. Valamint arról is, hogy milyen nehézségeket jelenthet távol élni a szerető nagycsaládtól, szívbeli jó barátoktól a szülőföldtől távol, egy új világban.

Én magam is szerettem volna átadni, megosztani saját tapasztalataimat, élményeimet, nehézségeimet a sorstársakkal. Az egyik fejezetet én magam írtam. A könyv témájával kapcsolatban nagyon sok interjúalany életútjának történetét végighallgattam. Sok közös vonást véltem felfedezni lelki, pszichés hátterüket illetően.

– Te mit gondolsz, melyik a nagyobb kereszt egy nő számára? Elhagyni az országot mely nevelte, vagy valahol befogadott idegenként élni és minden erővel alkalmazkodni az új környezethez?

– Erre a kérdésre én is keresem a választ. Az új világba érkező első generáció tagjainak sosem könnyű. A beilleszkedés időbe telik. A honvágy sokszor gyötrő tud lenni. Távol élni a családtól, a régi barátoktól az ismerős ízektől, színektől és illatoktól sosem egyszerű. Más a kultúra, adódnak nyelvi nehézségek. Az embernek sok mindent kell nélkülözni. Az új világban is keményen meg kell dolgozni a sikerért. Ezt mi itt élők a saját bőrünkön napi szinten tapasztalhatjuk, miközben tesszük a dolgunkat és vállunkon cipeljük a keresztet, mely sokszor nagyon nyom. Lehet, hogy az új világ nyújt majd egy anyagi biztonságot – elképzelhető. De nem minden a pénz, még akkor sem, ha például az USA-ban minden erről szól, és minden erre épül.

– Milyen fő célt szolgál „Az Amerikai Álom nem luxus kivitelben" című kötet?

– A kötetben az ősi bölcsesség lett szembe állítva a 21. század rohanó világával. Cél volt részemről a gondolatébresztés, érzelem megosztás, csendes, de nagyon mély lelki meditáció, egyfajta megerősítés abban, hogy amit az ember csinál, az helyes és jó. Fontosnak találtam MÁS SZEMMEL megvizsgálni az emigránsok sorsát, hogy valamiféle lelki fogódzót találjanak az életükben, amire azt mondhatják: EZ IGAZ!

– Úgy gondolom, hogy sok esetben a költözés mögött pszichológiai okok is állhatnak. Mennyiben erősíted meg a feltételezésemet?

– Teljes mértékben. Pszichológia okok is szerepet játszhatnak abban, hogy valaki végérvényesen úgy dönt, hogy hátat fordít saját hazájának. Inkább felvállalva minden nehézséget, él egy olyan új világban ,melyben jó messze tudhatja magát valamitől, valakitől, valakiktől. A távolság limitálja a hazautazások számát. Az emigránsok jó része financiális okokra hivatkozva, valójában lelki sérülések miatt hagyják el hazájukat, és telepednek le az amerikai kontinensen. Kiválthatja ezt megromlott gyermek-szülő viszony, vagy akár párkapcsolati probléma is.

– Úgy érzem, a könyvednek számtalan üzenete van. Példának okáért szeretnék megosztani Veled egyet, amire felfigyeltem:"Ha szerelmesek lesznek, persze hallgassanak a szívükre. De a szerelem nem elég a jövő megalapozására. A szerelem a jelenben van, és ahogy az kezd szertefoszlani, az agyának kell átadnia az irányítást."

– Igen a könyv több üzenetet is hordoz. Többek között a fent általad említettet is. Igen, el lehet menni külföldre. Van még itt egy igen fontos üzenet a kivándorolni tervezőknek es otthon maradó szüleik és nagyszüleik számára is. Gondolkodjanak el sokan azon, hogy vajon miért érték el azt, hogy a gyermekeik elmentek otthonról. Vajon lehetnek-e ők a kiváltó okok a folyton-folyvást emlegetett politikai es gazdasági nehézségek mellett. Érdemes ezen csöndesen elgondolkodni.

Ha a gyermek hazatelefonál, és folyton azt erősítik meg benne, hogy itt fiam milyen katasztrofális a helyzet, a politika korrupt, a gazdaság összeomlóban, az ország politikusai csak hazudnak. Ez bizony senkit nem csal majd hazafele. Nemhogy csalogató, inkább csak taszító lehet.

Nincs olyan család, ahol nincs konfliktus . A gyermek-szülő konfliktus nagyon is élő, csak éppen ELHALLGATUNK megbántásokat, éveken keresztül hordozzuk magunkban azokat. Úgy érezzük beletiportak lelkünkbe, és ezt az érzést sokáig nem tudjuk felejteni. Valójában a nagy igazságra csak hosszú évek külföldön élése során döbben rá az ember – nem kell ahhoz 10-25 évre hazát cserélni, hogy sebeinket próbáljuk begyógyítani, mert ez úgysem fog ily módon sikerülni. A problémád nem fog megváltozni helyváltoztatással, csak akkumulálódni fog. Így még nagyobb problémák elé kell majd nézned, hogyan is települj HAZA, ha mar elég volt a külföldből. Hosszú évek múltán vissza települni országodba, szinte nagyobb lelki– és financiális megpróbáltatás, mint elhagyni hazádat.

– Mi az, ami személy szerint téged aggaszt külföldön élve? 

– Nem tudhatom, hogy gyermekemet itt nevelve mire számíthatok. Ő talán már ide házasodik, belenő egy másik kultúrába, háta mögött hagyva az európai és magyar mivoltát. Bizton állítom, hogy az új hazában élve nem kap megfelelő mennyiségű lelki töltést. Vajon nem hazudunk-e önmagunknak, gyermekeinknek mikor azt valljuk, hogy egy új hazában jobb az élet, mint családunk, rokonaink, tanáraink, nevelőink társaságában?

Fiataljainknak meg kell ismerniük a világot, de talán egyszer eljön az idő, hogy az ÚTON SZERZETT TUDÁST és TAPASZTALATOT végre saját hazájukban, családjukban, szeretteik körében kamatoztassák.

Itt az anyáknak nincs ideje a gyerekekre. Mindenki rohan a saját útját seperve. Elmaradoznak a beszélgetések, fő szerep irányul a tévére, számítógépre. Széthúznak a családok, nehéz jó iskolákat találni. Itt nem nyílik alkalom arra, hogy a fiam befeküdjön a testvérem ágyába, hogy fiús dolgokról beszéljen a nagybátyjával.

A másik kérdés, ami elgondolkodtató, hogy mi lesz velem idős koromban, kik lesznek majd körülöttem?

– Bizony az élet nagy nyitott könyv. Jó lenne úgy látni a jövőt, mint ahogy a múlt fejezeteit megismertük. Köszönöm Emese, feltöltött a beszélgetés veled. A könyvedet személyesen is ajánlom az olvasók figyelmébe. 


– Én is köszönöm a beszélgetést Réka.


Címkék: , Los Angeles , interjú , könyv