Már két hónapja volt, hogy bosszantottam a kollégákat a visszaszámlálásommal - tudtam, hogy nagy dobás lesz ez a vakáció. Egyrészt még is csak három hétről beszélünk, távol a munkámtól, másrészt már kezdtem unni a KFT: Balatoni nyár című szuperslágerének dúdolását, és ezt lefordítani a mi világnyelvünket nem beszélők számára. (“Élveztük mennyire jó ez a sablonos helyzet” vagy “mert ilyenek a kék szemű lányok”… Túl sok kérdést vetett fel másokban.) Aztán elérkezett az én időm és úgy döntöttem, hogy - ha nem is egy csillagkapu segítségével - egy Suzukival elrepítem a külföldi barátnőmet abba a bizonyos másik dimenzióba, ahol gyermekkorom emlékezetes nyaralásait töltem. Avagy megmutatom neki milyen is az a Magyar Riviéra.
Valójában utálom ezt a kifejezést. Nincs Magyar Riviéra. Balaton van. Vagyis: BALATON. Így, csupa nagybetűvel. Nagyjából négyéves koromtól törnek fel az első emlékképek. Van benne egy Trabant, szigorúan bugyikék. Fülembe süvítő szél a résnyire lehúzott ablakon. Egy piros ház és a hozzá passzoló dohos szag. Paradicsom a kertben, szigorúan harapva, hogy spricceljen mindenfelé (nem is ehettem, csak fürdőruhában). Aztán ott van még a menekülős tánc a darazsak elől, és az éveknek tűnő séta, amíg leértünk a partra.
Dobbantsunk is gyorsan 6-8 évet. Tegyük fel, hogy már vállalhatóan tudok enni, és nem kell félmeztelen. vagy fürdőruhás étkezéseket beiktatni. Jöjjenek a jó iskolás évek, azok az üdülőtelepek, amit mai szemmel inkább luxus koncentrációs tábornak neveznék. Az osztály felszáll a vonatra, anyu gondosan becsomagolt májkrémes zsemléje (szigorúan szalvétába, különben mi tapadna rá?) előkerül. A belerejtett egy szelet paradicsom megfelelően feláztatja a zsömlét (egyen a gyerek zöldséget is!) és csak bámulunk ki az ablakon. Mert volt az a pillanat, az az egy, amit el kellett kapni. Az első pillanat, amikor meglátod a Balatont és az egész osztály extázisba kerül a vonaton!
Egy út a Balaton-felvidéken(Fotó Mórocz Ági)
Középiskolás éveimben voltak még próbálkozások, de leginkább a család miatt jártam arra. Kénytelen leszek két sor erejéig személyesre venni a témát, hogy megmutassam, mivel is állunk szemben: unokatestvérem, Andi kisgyermekként költözött Amerikába. Huszonharminc sok év után úgy rohant vissza a Balatonra, mintha ingyen palacsintát osztogatnának. Szóval otthagyva a nagy Philadelphiát, több napos utazás után megérkezett a lángosmogulok Mekkájába. Fejcsóválva néztük, hogy vajon mi vonzza őt ide annyira. Itt van ez a kis iszapos pocsolya az egyenkajánkkal: lángos, dinnye, hekk, kukorica, jégkása…
Egy strand, valahol a Balaton partján(Fotó: Mórocz Ági)
És itt jönnék én a képbe. Ugyanilyen külhonból hazarohangálós Balatonozó lettem. Ehhez kellett négy évnyi 2800 km távolság, és a mai napig nem vagyok biztos abban, hogy az idő vagy a kilométerek művelték ezt velem. A lényeg, hogy kár lenne engem hibáztatni, szerintem a Balaton tehet róla. Már semmi nem olyan, mint régen volt, csak véletlenül ott felejtett retrofoszlányokat fedezhet fel a hozzá értő szem. A Balaton számomra egy igényes magyar nyaralóhellyé nőtte ki magát. Biztos vagyok benne, hogy másképp érzékelem messziről, de tény, hogy a megannyi borászat, a karbantartott magánstrandok, a bicikliút és a stílusos éttermek egy olyan egyedi atmoszférát teremtettek a természeti adottságok mellé, amit a külföldi barátaim is csak fairy tale (tündérmese - a szerk.) néven emlegetnek.
És ott van még valami, amit megpróbálok gondosan megválogatott szavakkal körbeírni, hogy elkerüljünk mindenféle mély ezotériát, de van a tónak egy pozitív rezgése. Valószínűleg mindenkiből mást hoz ki, belőlem például az igényt a felháborító semmittevésre. Amikor közeledett a visszaút napja Pest felé, majd onnan újra Dublinba, bármit meg tudtam volna tenni, hogy maradhassak. Valójában rá is vertem még két napot, szóval úgy értem, hogy még azon túl. Talán még betegséget is tudtam volna szimulálni, csak hogy ne kelljen visszavezetni Budapestre. De hiába: egyrészt senki nem hitte volna el, másrészt meg már felnőttem, úgyhogy nincs többé kinek hazudni.
Láblógatás a Balaton-felvidéken(Fotó: Mórocz Ági)
Na de nem azért találtam ki ezt az utat a “nemmagyar” barátnőmnek (a továbbiakban csak A Külföldi néven említem), hogy borozgasson a domboldalban és gyönyörködjön a kilátásban… Nem, nem. Olyan jókat röhögött mindig a retro sztorikon, hát kijár neki, hogy megtudja mi az az uzsonnacsomag, hogy égeti a beton a talpát, hogy szúnyogokra vadásszon lámpaoltás előtt és órákig dilemmázzon a csoki, citrom, vanília vagy a puncs fagyi között.
Szóval bevettük a Balatont A Külföldivel. Gondoltam, jól megmutatom neki, hogy igen, bizony mi így nőttünk fel. Nem volt tengerpart meg gyros, csak a kemény valóság: a tó és a lángos - tiszta Spárta. Fel kellett menni a hegyre, és a Balaton vize mindig hidegnek tűnt. A matracot is tüdőből fújtuk fel. A duplát természetesen. Reggel kimentünk a strandra, és nem jöttünk be csak este. Enni a hűtőtáskából ettünk, maximum a fagyit vettük a büféből, meg apunak egy sört. Komoly tervekkel vágtam neki, de amikor kiszálltam a légkondis autóból és besétáltam az éjjel-nappali Tescóba, hogy megvegyem a Kaiser májast, már tudtam, hogy elvérzett a dolog. A konzervest kellett volna… Meg hát ugye a vonat… Sebaj, újratervezés, legyünk 21. századiak, “Balaton Light” verzió, de még mindig sok a tennivaló. Be kell hűteni a dinnyét, megvenni a kukoricát, amit két órán keresztül kell főzni és utána a csattogós (flip-flop) papucsban matraccal a hónalj`alatt le kell sétálni a tóhoz.
Balatoni reggeli(Fotó: Mórocz Ági)
De nem, nem és nem… Ez már nem az a régi Balaton, én is sokat változtam meg a tó is. A kétórás kukoricafőzésen kívül nem sok minden jött össze. 20 év távlatában a hűtő 90 perc alatt fogyaszthatóvá tette a dinnyét, a nyomós májast lehet kenni, anélkül, hogy kitépné a zsemle belsejét, és a fenébe is… Igen, kocsival mentünk le a strandra, de még a légkondit is benyomtuk. Előkerült a matrac, amit felfújt a szuper pumpa két másodperc alatt. Az a szoci-kép, amit magam elé festettem, már sehol sem volt. A remény kósza sugarai súrolták a horizontot, hogy nem volt annyira érdemtelen megpróbálni átadni ezt a típusú életérzést. Történt ugyanis egy éjszakai fürdőzés alkalmával, hogy “vadul” belevetettem magam a még mindig hideg Balatonba, amíg A Külföldi még csak toporgott a lépcsőn a térdig érő vízben. Őszinte mosollyal az arcomon jeleztem neki, hogy “bizony, kellemesen hűvös a víz ez idő tájt”, mire ő nevetve csak annyit felelt, nem baj Ági, ússz tovább, majd ha kijössz, megiszunk egy pálinkát. Végül is csak sikerült valamit ráragasztani, ha nem is a szofisztikált verzióból - de legalább megpróbáltam.
A következő napokban követve a “Balaton Light” verziót, és már végleg elhagyva minden szoci elvárásomat, átadtuk magunknak az élvezetnek. Kirándulás autóval, napraforgó engedély nélküli elbirtoklása útszélről, barack evés közvetlenül a fáról. Dinnyét se kell már harapni, lehet késsel enni. Éljen a roaming meg a Wi-Fi, együnk, ahol akarunk, álljunk meg egy kávéra akárhol, és ne tudjuk, hogy merre megyünk. Ó igen, és számomra a legújabb kedvenc a kertmozi, ahol nem a mobiltelefonok zavarnak meg, hanem a néha felbukkanó szentjánosbogarak.
Kertmoziban mindegy, hogy mit nézel meg, úgysem a film a lényeg.(Fotó: Mórocz Ági)
Hát így jártam. Én sem és a Balaton sem képes visszahozni a múltat. Valahol egy kicsit örülök, hogy sok minden emlék már, hogy tudok úgy teljes életet élni, hogy nincs a zsebemben egy konzervnyitó és egy bicska. Őszintén szólva, megvolt annak is a varázsa, de sokkal jobban élvezem azt, ami most van. Jók voltunk mi együtt régen is, de azért csak felnőttünk most már egymáshoz a magunk kis bohém egyszerűségével, de a már megváltozott igényeinkkel még mindig teljesen összepasszolunk. Most már - elhagyva minden személyeskedést - bátran állíthatom, hogy a Balaton jövőre is le fogja fedni mindenkinek az igényét. Egyszerre tradicionális és modern, tökéletesen passzol családosokhoz és fiatalokhoz, legyünk akár aktív vagy passzív pihenők, a sátortól a luxus spa hotelig, a bioételektől a mangalica hamburgerig.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy sztorid? Legyél a szerzőnk!
Vendégszerző
Balog Peti