A zord tél után mindenki a tavaszt várja, a megújulást hozó márciust, a rügyező áprilist. Kifesti a tavasz színesre a mezőket, bimbókat rajzol a fákra, vidámságot hoz a szívekbe, mosolyokat az arcokra. Élvezzük, hogy a tél emlékké halványodott, de a napnak még kellemes, langyos sugarai vannak. Számomra a tavasz évek óta a visszatérésről szól.
Amióta külföldre költöztem, a karácsonyon kívül az április az egyetlen biztos pont, amikor mindig hazatérek és a családommal vagyok. Ez az egyetlen időszak, aminek még mindig, minden alkalommal hangulata van. A karácsonyi izgalom inkább már csak az emlékeimben él, amikor még gyermekként a hatalmas fa alatt bontottuk ki az ajándékokat, majszoltuk a bejglit, a készülődés, díszítés a felnőttek reszortja volt. Nagyon szerencsés az, aki felnőttként is át tudja érezni a karácsony szellemét. Nekem a karácsony a családról szól, az együtt evésről és összetartozásról, de az az ünnepi szikra már rég nincs jelen.
Szemben a tavasszal, ami mindig felpezsdíti a lelkemet, pedig nem is piros betűs ünnepről van szó. Szinte már az orromban érzem az új évszak illatát, ahogy leereszkedik a repülőgép Budapestre egy március végi kora délután. Ez nem a virágok illata, nem is a mezőké, hanem a levegőé. Szavakba önteni nem tudom, de ezt a friss, vidám illatot bármikor felismerném.
Visszatérve a családi házba megcsap az az ismerős, egyszerre új és idegen érzés. Nem változott semmi sem, én mégis mintha egy új világba csöppennék. Egyszerre tűnik távolinak és közelinek, hogy itt töltöttem a régi mindennapokat. Szeretem ezt az érzést. Előkerül a kedvenc étel és a kedvenc pezsgő, amíg más egy szürke hétköznapra ébredt, mi azt ünnepeljük, hogy vagyunk, és hogy együtt lehetünk.
Magyarország húsvétja sem a régi már, nem divat a locsolkodás meg a hímes tojás. Most mégis a húsvét is visszanyerte az ünnep illatát. Ami kell hozzá az a társaság, a sonka, a torma, és ez a szerencsés tavasz.
Húsvéti ebéd(Fotó: Daily News Hungary)
Teljesen más ilyenkor az országban is létezni is. Mindenki boldogan igyekszik az utcákon, mert a csizma és a nagykabát végre újra a szekrény mélyén alszik, felváltotta ezeket az edzőcipő és a bőrdzseki. Egy kicsit mindenki engedékenyebb, az a bizonyos"magyar virtus" is megenyhül, több mosolyt látni az utcákon, az ABC-ben, és a jegykezelő is elfelejti elrágni a reggeli citromot. Nem vagyok pesti lány, amíg itthon laktam, Budapest számomra csak egy zajos és büdös főváros volt, csak bizonyos részeire jártam szívesen. Amióta azonban az itthonlét látogatást jelent, Budapestre is úgy tekintek, mint egy új, felfedezésre váró városra, és sokkal jobban megfigyelem, amerre járok – nem csak nézek, hanem látok is. Jobban megismerem, megismer.
Végigdöcögni a pályaudvarig a kedvenc könyvemet olvasva, aztán várni a négyeshatosra: másnak mindennapos rutin, én meg élvezem, hogy villamosozok, és elmosolyodom amikor eszembe jut, hogy a thai származású barátnőm mennyire imádja a villamosbemondó hangját. Nagyon érdekes, hogy egy külföldi miket észlel, amikor hozzánk utazik. Egy kicsit most talán én is érzékelem ezeket. A Széll Kálmán térre érve felsétálok a Budai Várba, nyugalmas utcáit járom azokkal az emlékekkel, hogy pár éve minden hétvégémet ott töltöttem a munkám miatt.
Meglátogatom a gyerekkori barátnőmet, aki a közvetlen szomszédunkból ide költözött nem messzire. Az ilyen kapcsolatok megszokottságát semmi nem tudja megtörni, akármennyi idő telik is el, olyan, mintha tegnap lett volna az a bizonyos hónapokkal ezelőtt. Útközben néha összefutok egy régi, kedves ismerőssel, tudjátok, olyannal, akivel tán még ismerősök sem vagytok a legnépszerűbb közösségi oldalon, de egy tovatűnt, boldog időszak összeköt titeket, amiről jóízűen anekdotáztok egy habos kávé mellett.
Az új találkozások árnyékában a napok túl gyorsan telnek el, és arra eszmélek, hogy újra pakolni és menni kell. De talán ez adja meg az egész itthonlét varázsát. Lehet, hogy túl romantikus az én tavaszom. Lehet, hogy mindezt a rengeteg jó érzést az kelti, hogy újra látom a családomat és a barátaimat. De ez az enyém, az én régi és új, illatos és vidám, nosztalgikus és friss évszakom. Remélem, hogy a tavasz szelleme sokáig megmarad – sokkal tovább, mint a karácsonyé.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!
Vendégszerző
Mórocz Ági
Kaplár Kata