Itt a szüret, csattognak a metszőollók, patakokban folyik a must... Ennek apropóján szerzőink a hétvégén egy világkörüli borkóstolóra invitálnak. Ma dél felé vesszük az irányt: Portugália, Olaszország és Spanyolország következik. Kezdődhetne ennél jobban a hétvége? Cheers! Saúde! Salute! Noroc! Santé! Egészségedre! :)
A legtöbb embernek (a portugálokat kivéve persze), ha portugál borról van szó, a portói ugrik be először, aztán másodszor… és…senki többet harmadszor. Na jó, esetleg még Madeira specialitása, amit inkább likőrként szokás szopogatni, mint borként kortyolgatni. Pedig Portugália a maga viszonylag apró termetével világviszonylatban is igen nagy bortermelőnek számít, kb. az ókor óta.
Elszigeteltség, ismertség és reklám híján mégis fájdalmasan alulreprezentált nem csak a hipermarketek borrészlegének polcain, de a borszaküzletekben is. A méltánytalan mellőzésről persze maguk a portugálok is tehetnek: míg a franciák idejekorán gondoskodtak arról, hogy a nagy bortermelő vidékeik szőlőfajtái (Bordeaux: Cabernet Sauvignon, Merlot, Sauvignon Blanc, Burgundia: Pinot Noir, Chardonnay) világszerte elterjedjenek, addig a portugálok csendben-boldogan elvoltak/elvannak a maguk durván 250 őshonos szőlőfajtájával (amivel Olaszország után ezüstérmesek az “őshonos szőlőfajták száma az országban” kategóriában). A fent említett sztárszőlők portugál hangjai, a touriga nacional (cabernet sauvignon), a touriga franca (merlot), a braga (pinot noir) vagy az encruzado (chardonnay) azért is hangozhatnak ismeretlenül, mert Portugáliában ritka az egyetlen szőlőfajtából készített bor, és a címkén általában a birtok (quinta) / a pincészet, a bor márka- vagy fantázianeve és a borvidék neve van feltüntetve. Nem vagyok borszakértő, csak lelkes laikus, mégis bizton állíthatom, hogy akár a Douro folyó völgyének, akár más, például (kedvencem) a délebbi Alentejo borvidékeknek a kínálatából szemezgetünk (főleg, ha arra járunk), nem fogunk csalódni, és mivel itt nem kell megfizetnünk a márkát, a hasonló francia borok árának töredékéért kóstolhatunk elsőosztályú nedűket. A testesebb, magas csersavtartalmú vörösek mellett nyáron kiváló frissítő lehet például az ország északi részéből származó vinho verde (“zöld bor”), ahol a megnevezés nem a szőlőfajtára vagy a színre utal, hanem a bor zsenge korára (és egyben a borvidék nevére is): lehet vörös, fehér vagy rosé, a lényeg, hogy friss, fiatal, alacsony (9% körüli) alkoholfokú, kissé pezsgő bolondságról van szó, amitől az embernek csak jókedve lesz, fejfájása nem. Főleg, ha nem iszunk rá portóit.
Vinho Verde(Fotó: Wikimedia)
Apropó, portói. Bár ez kéri a legkevesebb bemutatást, néhány szót azért mégis érdemes ejteni a portugál tokajiról. A tokaji párhuzam annyiban sántít, hogy bár a portói ugyanúgy pavlovi reflexként villan a nem borszakértő idegen agyába, ha Portugáliát dobja a gép, mint ahogy a tokaji, ha Magyarországot, és mindkettő desszertbor, két bortípus eltérő készítési folyamatok eredménye: míg a tokaji természetes édesbor, a portói ún. erősített bor. A portóit szigorúan és kizárólag a Douro-völgyben termesztett és feldolgozott szőlőből készítik, majd, mielőtt befejeződne az erjedési folyamat, szőlőpárlatot adnak hozzá, ami megállítja a fermentációt, és feltornássza az alkoholtartalmat, egyúttal “időtállóvá” téve a bort. Részben ennek köszönheti sikertörténetét is, az 1700-as évek elején ugyanis a Portóba érkező angol kereskedők meglátták benne a fantáziát, hiszen a bor kibírta a hosszú hajóutat, anélkül, hogy megbuggyanna, Angliában pedig meglepő módon igen hamar közkedveltté vált a töménnyel megbolondított bor.
A Douro-völgy egyébként a harmadik legrégebbi deklarált borvidék a világon (1756 óta), ebben a kiváltságban csak a mi Tokaj-Hegyaljánk és az olasz Chianti előzte meg valamivel. Épp ideje lenne tehát, hogy a portugál borok nemzetközileg is befussanak. Addig is, nézegessünk repülőjegyeket Portugáliába.
Portó: Duoro and portwine(Fotó: Flickr/Lau Svensson)
Toszkána
Sok a jó bor Toszkánában hiszen a klíma ideális, szinte mindig süt a nap, a tél kifejezetten enyhe és a lankás dombokon évszázadok óta terem a szőlő. Sokan készítenek és még többen fogyasztanak itt bort: minden étkezéshez isznak is legalább egy pohár vöröset ahogy a falusi doki "előírta". Bár van fehér és rosé bor is, az igazi toszkán borokszárazak és vörösek, alapjuk a Sangiovese szőlő.
Talán nem túlzok ha azt írom hogy a Chianti nemcsak Toszkána hanem Olaszoraszág legismertebb bora is. Ezt a bort állítólag az etruszkok idejében is készítették már, viszont a ma is híres termelők közül a Ricasoli- és Antinori-családot emelném ki akik a középkorban kezdték a bortermelést. A toszkán borok jelképe lett a fiasco toscano vagyis az alul kiszélesedő alacsony üveg háncsos bevonattal.
Toszkána(Fotó: Flickr/Francesco Sgroi)
Sassicaia(Fotó: Flickr/Walter Schärer)
Piemont
A piemonti borokat Magyarországon általában kevéssé ismerik, pedig a világ legjobb borai között tartják őket számon, a piemonti borvidékek, a Langhe-Roero és a Monferrato pedig 2014. óta a Világörökség részei. A kiváló talaj – agyag, márga, tufa és homok keveréke, a mérsékelt éghajlat, az Alpok hegyláncainak védő ölelése mind hozzájárulnak kitűnő, elegáns borok termeléséhez
A két legfontosabb itteni vörös a Barbaresco és a Barolo, sokak szerint egyenesen a világ legjobb vörösborai. Mindkettő nebbiolo szőlőből készült fajtabor.
Barolo(Fotó: Flickr/Alessandro)
Ha megkérdezzük ismerőseinket, hogy milyen spanyol borról hallottak már, akkor az első helyen biztosan a Rioja szerepel. Viszont ennél azért többféle bora van a spanyoloknak. Ugyanis az országot alkotó 50 tartomány mindegyikének megvan a saját, tipikus bora, így Málagának is! Sőt, a legtöbb helyen évente egyszer még ünnepet (fiestát) is tartanak italuk tiszteletére. Mivel 50 tartomány borászati kultúráját bemutatni nem kis falat lenne, így ideiglenes lakhelyem, Málaga boráról, a Cartojal-ról írok.
Mivel igen közel vagyunk Afrikához, a napsütéses órák száma ezrekben mérhető, és az andalúzok nagyon édesszájúak, így érthető, hogy egy fehér, édes, magas (~15%) alkoholtartalmú borról van szó.
Mondhatjuk, hogy ennek a bornak itt, Málagában minden év augusztus közepétől egy egész hetes ünnepet szentelnek, ez a Feria (nagybetűkkel). 7 napra megszűnik a munka, a napi robot, mindenki ünnepli a bort, a napot, a flamencót és persze az életet. Ekkor minden sarkon tánc, zene, mulatság fogadja az embert, és hát persze a Cartojal, melyet kis felespohárból fogyasztanak jól behűtve. Mondanom se kell, hogy valamilyen rejtett oknál fogva a Feria alatt mindig a legmelegebb nyári napok köszöntenek Málagára, így elképzelheti mindenki, hogy igen gyorsan oldott állapotba kerülhetünk Cartojal ivászata közben - hiszen egy pohár nem pohár, és hát ünnep van!
Borvirágos hétvégét kívánunk! :)