A tengerentúlon minden kicsit másképpen működik, mint odahaza. Ez alól a vezetői engedély megszerzése sem kivétel. A kiköltözés természetéből fakadóan kezdetben nekünk sem volt amerikai jogsink, jó ideig a magyar okmányunkat, illetve az azt kiegészítő nemzetközi jogosítványunkat használtuk.
Utóbbi dokumentum külön megér egy misét: egy, az otthoni okmányirodákban bárki által igényelhető, csodaszép, már-már a '70-es, '80-as éveket idéző, papír alapú gyöngyszemről van szó, amiben az a"legcsodálatosabb", hogy MAGYARUL van! Szerencsére nem sokszor volt dolgom a coloradói hatóságokkal, ám ha mégis lett volna, minden bizonnyal a mai napig őrizgetném magamban a rendőrjárőr arcát, miközben értelmezni próbálja a magyar szavakat.
Kb. már öt hónapja használtuk a magyar jogsit és a kiskönyvet, mire elérkezettnek láttuk az időt a helyi dokumentum beszerzésére. Az amerikai Driver’s Licence-ről elöljáróban csak annyit, hogy errefelé a személyi igazolvány szinonimájának számít. Nélküle a lábadat se érdemes kitenni, és nem is tűnsz igazán helyinek egészen addig, amíg nem rendelkezel vele. Egy átlag európai számára azonban nagy valószínűséggel az okozza a legnagyobb kultúrsokkot, hogy az amerikaiak túlnyomó része a saját (!) autóját vezetve (!) megy vizsgázni. Nesze neked többszörös ellentmondás.
A jogosítvány megszerzése errefelé (szintén európai aggyal nézve) viszonylag egyszerű, nekünk sem okozott különösebb problémát: először is el kellett fáradnunk a helyi DMV (Department of Motor Vehicles) irodájába, ami hasonló az otthoni okmányirodákhoz. A szokásos sorban állás után jött az ügyintézővel folytatott (mondhatni kötelezően) kedélyes bájcsevej, majd a lakcímünket igazoló okmányok (bankszámla kivonat, csekkek, számlák, stb.) bemutatása. Ezt követően (bemondásra!) meg kellett adni magunkról néhány adatot, úgy mint magasság, testsúly és szemszín, továbbá nyilatkoznunk kellett arról, hogy kívánunk-e részt venni a donorprogramban, amennyiben közúti baleset áldozatául esnénk.
(Fotó: denverpost.com)
A papírmunka átnyálazása után nem maradt más hátra, mint maga az írásbeli teszt. Ez Colorado államban (is) elektronikus alapon működik, értsd: a terem végében fel van állítva néhány monitor, 25 kérdés, a/b/c/d válaszok és a kutyát sem érdekli, ha idő közben pl. magyarul akarod kisegíteni a társad. Itt jegyezném meg, hogy az amerikai KRESZ-szabályok államonként eltérnek valamelyest, így nekünk a (kb. 40 oldalas) coloradói „változat” elsajátításáról kellett számot adnunk. A sikeres vizsgához legalább 80%-ot kell teljesíteni, de bukás esetén se dől össze a világ, mert az egész teszt újrapróbálható.
A vizsga után már meg is kaptuk az ideiglenes jogsinkat, ami Instruction Permit néven fut és kiköpött úgy fest, mint maga a Driver’s Licence. Egyetlen bökkenője, hogy vezetni csak egy legalább öt éve jogosítvánnyal rendelkező személy felügyelete mellett lehet vele. De sebaj. Nagyjából egy hónappal az írásbeli után már kaptunk is (pontosabban neten foglaltunk magunknak) időpontot a forgalmi tesztre. Itt megint felüti fejét a már korábban említett parajelenség: a vezetői vizsgára kizárólag saját (!) autóval lehet érkezni. Persze mivel ezt nem mindenki (igen, még itt se!) engedheti meg, vannak olyan cégek, akik – a helyzetet meglovagolva – autókat adnak bérbe, kimondottan jogosítványszerzés céljából.
(Fotó: Vajda Bálint)
Mi a hagyományos verzióval próbáltunk szerencsét: kis sorbanállás, mosolygás, megint bájcsevej és már le is adtuk az autónk adatait. Ezt követően az kocsinál kellett várnunk a vizsgabiztosra: feleségemmel egymást váltva kb. 15-15 percet vezettünk az iroda környékén. Az instrukciókat útközben kaptuk, de semmi többet. A vizsgáztató (egy idősebb hölgy) a navigálást leszámítva egész idő alatt egy mukkot se szólt, csak jegyzetelt. Ez a fajta morózus hangulat (ismerve az amerikaiakat) kissé szokatlan, de még mindig könnyebben emészthető, mint a vizsga után kapott letorkolásunk: a hölgy ugyanis több dolgot is nehezményezett a vezetésünkben, pl. a stop tábla figyelmen kívül hagyását, a kanyarodás utáni"rossz" sáv választását, vagy a piros lámpánál történő kanyarodást (ami Coloradóban megengedett) fékezés nélkül. Ezek persze mind csúnya dolgok, csak éppen mi nem követtük el őket. Persze veszekedni nem volt értelme (már csak azért se, mert végül átengedett), de azért az i-re még sikeresen feltette a pontot azzal a megjegyzésével, miszerint hajlandó nekem elnézi a félkézzel kormányzást, mert magas vagyok és biztos így kényelmes.
Egy szó, mint száz: ezen a napon egy újabb remek élménnyel gyarapodtunk. Mintegy két héttel később már postázták is a jogsikat, amit azóta is leginkább a liquor store-okban használunk, hogy igazoljuk az életkorunkat, és persze már nem tűnünk idegennek se...
Ha pedig már kezünkben a jogosítvány, akkor ideje megtanulni
Mió Judit
Amerikai Peti
