Néhány gondolat a maffiáról 1. – A Cosa Nostra története

A legenda szerint három spanyol fivér, három herceg az 1400-as évek elején, miután vért ontva álltak bosszút húguk becsületén, Toledo városából megszökve hajóval menekültek el hazájukból a Földközi-tengeren. Osso, Mastrosso és Carcagnosso Szicília partjainál, Favignana szigetén kötöttek ki, amelynek föld alatti barlangjaiban 29 évet, 11 hónapot és 29 napot töltöttek, hogy a harmincadik évforduló hajnalán onnan kiemelkedve megalapítsák Dél-Olaszország titkos társaságait: a szicíliai, a kalabriai és a Nápoly környéki maffiát. Sorban tehát a Cosa Nostrát, a ’Ndranghetát és a Camorrát.

Habár ötletes és – valljuk be –, romantikus dolog spanyol lovagokra kenni az olasz maffia létrejöttét, helytállónak azonban mégsem mondható.  

A maffia ugyanis nagyon is olasz, sőt mi több: szicíliai találmány.

Ez a csodás sziget a Földközi-tenger szívében ugyanis a bölcsője az első olyan bűnszervezetnek, amely maffiának tekinthető: a Cosa Nostrának.

A Cosa Nostra („Mi Ügyünk”) pontos eredete, akárcsak magáé a maffia szóé – habár ez utóbbira több magyarázat is van –, homályba vész.

Története azonban szorosan összeforr a szigetével, ahol született és amelynek lakóit a folyamatos megszállás, az idegen hatalmak elnyomása bizalmatlanná tette.

Szicília évszázadokon keresztül – főleg központi fekvésének köszönhetően – préda volt a környékbeli nagyhatalmak szemében. Görögök, rómaiak, bizánciak, normannok, arabok és franciák taposták földjeit, éléskamrának tekintve gazdagon termő lankáit, stratégiai támaszpontokként használva kék vizű kikötőit.

Igen ám, de a hatalom ily gyakran történő cserélődése lehetetlenné tette egy jól működő államszervezet kialakulását. A gyengekezű, törvényeket betartatni nem képes állam pedig  olyan vezetők kiválasztásához vezetett helyi szinten, akik egyfajta bírói, mondjuk úgy igazságszolgáltatói funkciót töltöttek be az egyszerű emberek között. Azt a feladatot tehát, amelyet az államnak kellett volna ellátnia.

Ezek a vezetők, vagy ahogy később ők magukat nevezték, tiszteletbeli férfiak a nép közül kerültek ki bizalmi alapon, amelynek bázisa a vérségi kapcsolat volt.

Az egyes családok pedig az egymás közötti köteléket a keresztapasággal fonták szorosabbra. Nemhiába adta ugye Mario Puzo sem a Keresztapa címet anno a könyvének, hiszen egy-egy ilyen vezető szerepet betöltő férfi bizony elég sok családnak volt a keresztapja, akihez bármi baj, kétség, tanács esetén biztosan fordulhattak, számíthattak tisztánlátására, segítségére.

Amúgy létezik is egy mondás Szicílián: „fari u cumpari”, azaz „úgy tesz, mint egy koma”, ami azt jelenti, hogy kitartok melletted bármi történjék, bizony ám: még a bűnben is. 

Ez a fajta mentalitás, ez a fajta történelmi háttér mindenképpen kellett ahhoz, hogy az első maffia, az „uomini d' onore”, azaz a becsületbeli férfiak társasága, a Cosa Nostra két évszázaddal ezelőtt a citrom-és narancsültetvények árnyákban megszülethessen. De nem csak ez.

Még mielőtt ugyanis azt hinnénk, hogy a citrom- és narancsültetvények emlegetése afféle írói szófordulat, felejtsük is el: nem az.

Palermo városa(Forrás: pixabay.com/sebagee)

Ezek a gyümölcsösök ugyanis fontos szerepet játszottak a szicíliai maffia történetének színpadán.

Történt ugyanis, hogy az elmúlt századokban ezeknek a gyümölcsöknek a fogyasztása a kereskedelem fejlődésével párhuzamosan megnőtt.

A Palermo környéki citromültetvények, a meseszép Conca d’Oro földesurai egyre nagyobb jövedelmekre tettek és igyekeztek is szert tenni ebből az amúgy nagyon érzékeny gyümölcsből, amely üzleti terv egy konkurens citromtermelő nemes vagy csak egy gáncsoskodó szomszéd mesterkedésein könnyen megbukhatott. A földesurak ezért birtokaik igazgatásával és védelmével olyan férfiakat bíztak meg, akiket tiszteltek a környéken, akiknek „becsületük” volt.

Így alakult ki a védelmi pénzek szedésének, a pizzonak az intézménye, amely azontúl, hogy jövedelmező üzletág volt, teret engedett a korrupciónak is. (Zárójelben jegyzem meg, hogy Palermóban a mai napig a kereskedők 80 százaléka fizeti meg a pizzot, a védelmi pénzt.)

Ha pedig van elég támogatottság és pénz is mellé, akkor előbb-utóbb óhatatlanul felbukkan az igény a hatalomban történő részvételre, amely leginkább politikai szerepvállalás útján gyakorolható.

Ez utóbbi pedig, az államszervezet fogaskerekébe történő beépülés az a bizonyos plusz, az a harmadik feltétel ami ahhoz kell, hogy ne csupán bűnözőkről, hanem maffiáról beszéljünk.

A maffia ugyanis abban különbözik a többi bűnszervezettől, hogy összefonódik a hatósággal. Lefizetnek hivatalnokokat, politikusokat, rendőröket, ügyészeket, újságírókat, vagy egyenesen – addirittura – saját embereiket ültetik be ezekbe a székekbe. Éppen ezért nehéz harcolni is velük, mert nem lehet tudni, hogy hol és kit vesztegettek meg, ki az, aki nekik dolgozik, melyek azok a székek, amelyekben a besúgóik ülnek.

Ez utóbbi feltétel viszont a másik kettőtől eltérően már a modern állam létrejöttével volt csak adott.

Éppen ezért állítható, hogy az első maffia, a szicíliai Cosa Nostra létrejötte a 1800-as évekre tehető. Kellett ugyanis a modern államszervezet ahhoz, hogy ez a típusú bűnszervezet, amelyet maffiának hívunk, és amelynek lényege, hogy korrupció útján, erőszakkal, az állam egyes képviselőinek közvetlen vagy közvetett támogatásával törekszik jogtalan haszonszerzésre, létrejöhessen.

Giuseppe Garibaldi hős szabadságharca és az egységes olasz állam létrejötte után a szigeten már jelenlévő polip végre kinyújthatta csápjait.

Így a végére még néhány gondolat. Annak ellenére, hogy azért ez a fajta bűnözői világ nagyon  kegyetlen, mégis rengeteg romantikus elképzelés él a szicíliai maffiáról az emberek fejében, elsősorban főleg a Keresztapa trilógiának köszönhetően, de nagyon sok más jó film is született a maffiáról, amelyek hol árnyalták, hol erősítették ezt a képet. (Halkan jegyzem meg, hogy évfordulók közelednek: Mario Puzo A Keresztapa című könyvét 1969 március 10-én publikálták, A Polip (La Piovra) című olasz sorozatot pedig 1984. március 11-én kezdték vetíteni a tévében.)

A maffiáról élő eszményképek, mint a tisztelet, a hűség, a bajtársiasság, az omertá, azaz a hallgatás esküje, a maffiatagok vallásossága, hithű katolicizmusa, a feleséghez, mint a férfit élete útján társként végig kísérő nőhöz való viszony, a család mindent felülíró szentsége kétségkívül olyan dolgok, amelyek mai modern világunkban sokat veszítettek értékükből, ezekben az alkotásokban azonban újraélhetjük őket. 

Nem is vitatkozom azzal, hogy a Cosa Nostra egyfajta „értékrend” mellett kezdte meg működését, mégsem szabad elfelejteni azonban, hogy egy bűnszervezetről van szó, amely emberek életének kioltásáért felelős, és amely mintául szolgált több hasonló csoport létrejöttéhez is. Mint ahogy azt sem szabad elfelejteni, hogy maga a maffia is változott az évek során és azokat a korlátokat, amelyeket tagjai egykor nem hágtak volna át, a változó világ szele – úgy tűnik – végleg elsöpörte.

De erről már a folytatásban lesz csak szó. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!