A Karib-tengerről legtöbbünknek bizonyára Kuba, Dominika vagy a Bahamák jutnak eszébe, a Turks- és Caicos-szigetek azonban több mint valószínű, hogy a magyar fülnek nem cseng ismerősen. Nekünk legalábbis nem mondott sokat, amikor először meséltek róla a barátaink, akik az elmúlt évben költöztek ide. Pedig csakúgy, mint a Virgin-szigetek, ez a szigetcsoport is a brit tengerentúli területek részét képezi és kedvelt üdülőhelye mind az angoloknak, mind pedig az amerikaiaknak. Hetente indulnak közvetlen járatok Londonból, New Yorkból pedig naponta. 2015-ben el is nyerte a „Világ legjobb szigete” címet a TripAdvisor felhasználóinak jóvoltából. Vízum nélkül maximum 30 napot maradhatunk a szigeten és belépéskor gyakran ellenőrzik, hogy van-e ezen határidőn belül érvényes repjegyünk a visszaútra.
A Turks-és Caicos-szigetek számos kis korallszigetből állnak, közülük hat lakott:
- Providenciales;
- Grand Turk;
- Salt Cay;
- South Caicos;
- North Caicos;
- Middle Caicos.
Mi a legsűrűbben lakott Providenciales (becenevén Provo) szigetén töltöttünk hat hónapot, de lehetőségünk nyílt hajóval átmenni északra és kirándulni kicsit a csendesebb North és Middle Caicoson is.
Nem túlzás azt állítani, hogy ha egyet láttál, láttad az összeset, természeti adottságai ugyanis minden kis szigetnek gyakorlatilag megegyeznek. A maga 50 méterével a Blue Hills a sziget legmagasabb pontja, a növényzet trópusi, az évi átlaghőmérséklet 28 fok. Szeptembertől novemberig van a legmelegebb, ami egybeesik az esős évszakkal, a sziget ilyenkor a legzöldebb, de a tápanyagszegény talajban a pálmafákon kívül nem sok olyan növény terem meg, aminek gyümölcse is van. Belső fogyasztásra termelnek ugyan kukoricát és babot, de szinte minden egyebet Amerikából importálnak. Ennek fényében érthető, hogy miért olyan elképesztően drága minden a szigeten. A fizetőeszköz az amerikai dollár, hivatalos nyelv az angol, de a fekete bőrű helyiek közül sokan beszélnek spanyolul és kreolul, az őslakosokat ugyanis Jamaicából, Kubából és a szomszédos szigetekről hozták át rabszolgamunkára annak idején.
Turisztikai szempontból Providenciales a legvonzóbb célpont, az utóbbi években ugyanis sorra húzták fel a luxus komplexumokat a világ egyik leggyönyörűbb tengerpartjaként emlegetett Grace Bayen. Rohamos ütemben épülnek a golfpályák, kaszinók, hotelek, villák és az elitrétegnek szánt úgynevezett „suite”-ok, melyek tulajdonképpen különálló kis lakások egy-egy hatalmas szállodán belül. A gazdaság tehát virágzik, hála a befektetőknek és az off-shore ügyleteknek, hiszen ez utóbbi állítólag a Kajmán-szigetekhez hasonlóan itt is fontos bevételi forrás. Ami a szállások árát illeti, itt a határ tényleg a csillagos ég, de ha megelégszünk a luxus talán legalacsonyabb szintjének számító úszómedencével és egy szimpla kis stúdióval, akkor az airbnb segítségével találhatunk megfizethetőbb ajánlatokat is. Így egy biztonságos és gondozott környéken, a tengerparthoz közel lefoglalhatunk egy szobát akár már 100-150 dollár/éjszakáért is.
A szálláson tehát nem könnyű spórolni, ha idelátogat az ember. Mi azt tanácsoljuk, hogy csak egy kényelmes ágy legyen a prioritás és az alváson kívül ne nagyon töltsük az időnket a szobába zárva, hiszen felfedezésre várnak szebbnél-szebb tengerpartok a kék minden árnyalatában. A sziget jelmondata a „Beautiful by nature” (magyarul kb.: Természetesen szép) - ami egyébként az autók rendszámtábláján is olvasható -, valóban értelmet nyer, amikor elindulunk kirándulni, vagy hajóra szállunk a kristálytiszta türkizkék vízen.
A vízi sportok szerelmesei boldogok lesznek ezen a szigeten, gyakran van ugyanis kite-ozásra vagy vitorlázásra alkalmas szél, rengeteg eldugott kis öböl vár a SUP-osokra mangroove erdőkkel, bébi cápákkal, rájákkal és teknősökkel a vízben. Sőt, a világ egyik legnagyobb természetes korallzátonya is itt található, ami miatt a búvárok kedvelt úti célja a szigetcsoport.
Mi természetesen ez alkalommal is a kitesurf miatt jöttünk a szigetre. Októbertől április végéig, vagyis szél szempontból főszezonban élvezhetjük a Karib-tenger nyújtotta nagyszerű körülményeket. A Provo délkeleti részén található Long Bay strand joggal pályázik a „kite paradicsom” címre, ugyanis sekély és sík vízen szörfözhetünk, ameddig csak a szem ellát. A tengerparton puha, fehér homokba süpped a talpunk, legtöbbször szikrázó napsütés vár, és csak a hullámok hangja töri meg a csendet.
Egyelőre egyetlen épület van a parton, amely előtt az úszókra vigyázni kell, de szerencsére ez az oldala a szigetnek kevésbé felkapott, mint Grace Bay, ahol az éttermek, hotelek és különböző szolgáltatások miatt hemzsegnek a turisták. Vízállástól függően akár 10 méter széles partszakasz is rendelkezésünkre áll az ernyő összerakására. Minden nap kb. 1 órával tolódik az apály-dagály, de szinte sosem megy a vízszint nyak fölé, vagy térd alá, így azok is nyugodtan gyakorolhatnak, akik még nem sajátították el teljesen a deszka visszaszerzésének türelmet igénylő művészetét. A szélirány sem állandó, általában onshore, vagy side onshore, egyedül az északi offshore szelek használhatatlanok kiteozásra. A szélerősség 10 és 22 csomó között mozog általában, mindenképp tanácsos egy nagyobb ernyőt is betenni, mi sokszor sajnáltuk, hogy 12 négyzetméteresnél nagyobbat nem hoztunk magunkkal.
Mozgó kite iskolák vannak a térségben, azaz nincsenek fix épületek a tengerparton, mindenki reggelente kipakolja, esténként pedig összeszedi a felszerelést, a strand ugyanis közterület. A homokos tengerpart mögötti részen sok eladásra szánt terület van, gyanítjuk, hogy néhány éven belül jelentősen átalakul majd Long Bay látképe. Az is elképzelhető, hogy a kite suliknak más terület után kell majd nézniük, a jelenlegi egyetlen komplexum, a Shore Club ugyanis már be is ültette az előtte lévő partszakaszt pálmafákkal, így akadályozva az ernyők szabad fel- és leadását. Az iskolák, mint a szigeten minden szolgáltató, hihetetlenül borsos árakat szabnak meg. Egy privát óra 170 dollár, egy csoportos 3 órás kurzus ára pedig 350 dollár plusz 12%-os adó. Az ideális körülményeknek köszönhetően viszont rendkívül gyors fejlődésre van itt lehetőség, kezdők és haladók számára egyaránt.
Fontos még megemlíteni, hogy Long Bay jelen állapotában teljesen kiépítetlen, nincsenek éttermek, még mosdót sem fogunk találni egy kilométeres körzetben, ezért érdemes néhány órás csúszás után a sziget másik oldala felé venni az irányt, hogy az esetlegesen nem kite-os családtagok is megtalálják a számukra megfelelő kikapcsolódást.
A Provo Ponies által hirdetett tengerparti lovaglás túravezetővel, egy rövid hajóút a szomszédos Iguána szigetre, vagy a csütörtök délutánonként megrendezésre kerülő Fish Fry például kellemes időtöltés lehet. Itt helyi kézművesek állítják ki portékáikat, autentikus ajándéktárgyakra lehet bukkanni és mindemellett az étel- és italspecialitásokat is meg lehet kóstolni. A jó hangulatról pedig minden alkalommal dj és műsorvezető gondoskodik, így akár éjszakába nyúló program is kerekedhet belőle, amennyiben átadjuk magunkat a karibi életérzésnek és részt veszünk a közös koreográfiában vagy a táncversenyen.
Tekintve, hogy a szigeten kevés friss, helyi specialitáshoz lehet hozzájutni, mindenképp érdemes az éttermekben azt kipróbálni, amiben viszont bővelkednek: a különböző tengeri herkentyűket. Helyi specialitás a kagylófánk, ami tulajdonképpen kagyló rántva, de salátaként is szeretik, finom a sügér, a garnéla és a homár is. Fapados kis tengerparti bungalow-któl kezdve, előkelő - nagy tálon egészen kevés étel, az azonban művészi kompozícióban elrendezve - éttermekig mindenféle megtalálható a szigeten. Egy átlagos étkezést, ami egy főételt és egy italt tartalmaz, legalább 30 dollárral célszerű számolni. Az étlapon szereplő árhoz még hozzáadják a már említett 12%-os adót és a 15%-os szervízdíjat. Ha mindezek után még van kedvünk borravalót adni, ezt 10%-kal szokás itt is számolni.
Ha egy hétköznapi magyar ember pénztárcájával mérjük ezeket az árakat, bizony sokkolóak. Mi is megpróbáltunk valamelyest megszorításokat alkalmazni, hogy maradjon valami a fizetésünkből, ehhez nyújtott segítséget az IGA, a sziget legnagyobb szupermarketje, ahol mindent meg lehet találni, mi szem-szájnak ingere. A készétel kínálat viszonylag széles: helyben készült szendvicseket, hideg ételeket, salátákat és előre kiporciózott főtt ételt is lehet vásárolni. Nyilván itt is akadt olyan termék, aminek meglepő volt az ára: egy valamire való kenyér például 6 dollárnál kezdődik fél kiló, a gyümölcsöket pedig számunkra soha nem látott módon darabra árulják, egy darab alma például 1 dollár, de ha valami egzotikusabbra vágyunk, mint az avokádó, vagy a mangó, mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ezen ínyencségek ugyanis 3 dollárnál kezdődnek.
Érdekesség még, hogy az IGA-ben vasárnaponként nem lehet alkoholt venni, de így legalább tudjuk, legalábbis reméljük, hogy aznap a legtöbb sofőr józan az utakon. A hét többi napján viszont legyünk felkészültek és tartsuk be a nevetségesnek tűnő sebességkorlátozást (a főúton, ami tulajdonképpen a sziget autópályája 69km/h a maximum sebesség), mert ha nem lenne elég zavaró, hogy a jobb oldalon kell közlekednünk és bal oldalon van a sebváltó, a zéró toleranciát még hírből sem ismerik errefelé, teljesen megszokott, hogy a pohártartóban sör, vagy rum vár a sofőrre.
A szigeten egyébként nincsenek menetrend szerinti buszok, sem taxik, így érdemes rögtön az első nap autót bérelni, mert ez az egyetlen módja a közlekedésnek. Amennyiben nem kívánjuk bejárni a szigetet, csak 1-1 fuvarra van szükségünk a hoteltől a tengerpartig, elég kiállnunk az út szélére és várni, amíg egy barátságos helyi sofőr felvesz minket és jelképes összegért elvisz az úti célunkhoz.
Számunkra a sziget abszolút piros pontot érdemel fantasztikus természeti adottságaiért, ezeket a színeket egyszerűen nem lehet megunni. A karibi életérzés, az emberek, az ételek-italok mind felejthetetlen élményt nyújtottak. Amit hiányoltunk néha az a nyüzsgés, a kulturális élet, az örök mozgásban lévő Budapest után furcsa hat hónapot eltölteni egy ennyire lassan pulzáló helyen. A turisták nagy százaléka is a nyugdíjas korosztályhoz tartozik, részben nyilván azért, mert kevés fiatal engedhet meg magának egy ilyen drága utazást, részben pedig azért, mert számukra tökéletes lehet ez a tempó, amit itt csak úgy emlegetnek: „island time”.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!
Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!