Das Leben ist kein Pony-Hof

Gimnáziumi németem elfelejtése után 13 évvel költöztünk ki Németországba. Három és feledik hónapja járok az intenzív nyelvi kurzusra, most megyünk át B2-ből a C1-be. Magyarul: a rosszabb felől a jobb felé haladunk. Amíg semmit nem tudtam, addig azt gondoltam, csak meg kell tanulni újra annyira, amennyire régen tudtam, és utána pedig még jobban, és kész, ennyi. Nos, ahhoz, hogy igazán jól beszéljem a német nyelvet, az alábbi szinteken, fázisokon és felismeréseken kell/kellett átverekednem magamat.

TELJESEN KEZDŐ

1. szint

Megértetem magam egy némettel, ha az kiválóan és akcentusmentesen beszél. Magyarul.

2. szint

Kezdek bemelegedni, tényleg úgy érzem, hogy ez könnyű menet lesz. Úgy bővül a szókincsem, hogy nem is kell új szavakat megtanulnom. Rájövök ugyanis, hogy annyi német szót ismerek, hogy akár egy egész anekdotát is elmondok németül, ha a helyzet megkívánja. Például amikor a lakásfelújításról kezdtem el beszélni, jött egy stramm munkás, úgy volt, hogy ő csempézi ki a spájzt és festi ki a lichthofot. Mondtam neki, hogy simán jöhet munkásruhában, de azt mondta, hogy tönkrement a slicce, úgyhogy tök tühtig ruhában jött. Gurtni meg hózentróger, meg smukkok a nyakában, nagyon snájdig, fess, mondhatni, slágfertig volt. Jó nagy pakkot cígölt magával. Hamar kiderült, hogy fals táskát hozott, a faterjáét. Amiben nem volt más, csak egy slag, egy kenyérsercli, egy colstok meg egy cetli. Utóbbira elég slendriánul volt ráírva a címünk... Jó, hogy nem tévedt el... Hasznos zájg nem volt nála, így nem tudott dolgozni. Na, elég pipa voltam rá, de még überelte; a parányi spájzban elszívott egy blázt, ott slukkolta a cigit az egy négyzetméteres placcon. A kiszállási díjat rihtig elkérte, állati smucig volt! Aztán mondta a trógerja, hogy aufviderzén, a mitfárer már lent várja, majd nyomtak egy rükvercet, aztán nagy svunggal távoztak. Szép kis vircsaft, mondhatom!

3. szint

Elég nehezen ragadnak meg a fejemben a szavak, de néha beleég az agyamba egy-egy új szó. Például: Pflicht (kötelesség), és onnantól kezdve minden mondatba beleszövöm."Mikor akarsz menni a fogorvoshoz?" -"Nem akarok. Nekem ez Pflichtem!"*
* természetesen a mondat többi része is németül van a valóságban.

4. szint

Rájövök, hogy nagyjából minden szóeleji"s"-t"z"-nek ejtenek. Hiába tudtam eddig is valamennyire németül, ez a felismerés időbe telt.

5. szint

Jobb napokon úgy gondolom, a német nyelv nagyon logikus, szabályos, szépen követik egymást a szavak. Gyakorlatilag a mondatok olyanok, mint egy matematikai egyenlet. Rosszabb napokon csak a kivételeken rágódom. Minden szabály mellé meg kell tanulni vagy 30 %-nyi kivételt (néhol csak ennyire vonatkozik a szabály!). De a minap pont tanultunk egy olyan kivételes esetet, ami alól pont nincs kivétel.

6. szint

Észlelem, hogy vannak olyan tájszólások, amelyeket nem csak, hogy nem értek meg, de meggyőződésem, hogy nem is németül vannak.

7. szint

Tűzbe jövök, amikor végre megismerek egy Németországban élő németet, akivel élesben is lehet gyakorolni. Persze kiderült, hogy ukrán.

8. szint

Ha az alábbi kifejezéseket a párbeszédekben véletlenszerűen rotálom, gyakorlatilag minden témában szakértőnek tűnhetek: genau, natürlich, schlimm, ne, ja, quatsch, verrückt.
(pontosan, természetesen, rossz, áh, igen, butaság, őrület)

HALADÓ

9. szint

Az egynyelvű szótárazásom már nem úgy néz ki, hogy a szót beütvén kapott magyarázat minden szavára rákeresvén még mindig kétségbe vagyok esve. Most már egy-egy szó maximum 4-5 ismeretlen szóval elmagyarázva lassan érthetővé válik.

10. szint

Már nem röhögök fel hörögve, amikor egy német azt mondja, "ich fing an", vagy "Fast Samstag!".
Remélem, ezt a szintet mielőbb elérem. Kínos németül magyarázkodni a nyelvórán - de sokat könnyít a szívemen, hogy mióta az afrikai és közép-ázsiai csoporttársaimat beavattam, már ők is felröhögnek minden alkalommal. Egyébként elég nehéz elmagyarázni, hogy van egy pénisszel kapcsolatos szavunk a tagadásra. Különleges nyelv a miénk!
(Én kezdtem el./Majdnem szombat!)

11. szint

Már megértek egy németet, ha lassan és tagoltan beszél németül arról, amiről én szeretnék beszélni. És csak azt mondja el, amit én is el tudok mondani.

12. szint

Eddig az volt a baj, hogy Németországban, mikor átengedtek az úttesten, azt mondtam, hogy"köszi", már eljutottam odáig, hogy otthon azt mondom, hogy "danke schön".

13. szint

Már-már normálisnak gondolom, hogy a legdurvább panaszlevél esetében is - ami például arról szól, hogy az esküvői meghívónkra véletlenül Woody Allen és kedves felesége, Mia, feje került a miénk helyett, és a tengerpart helyett valahogy egy szemétdomb látható a háttérben, ráadásul sem a dátum, sem a cím, sem a nevek nem stimmeltek, és hiába egyeztettük ezerszer, kereken tizenkétszer annyiba került, mint amit megbeszéltünk. Ezenfelül rossz címre szállították ki. Két héttel az esküvőnk után. Követelem vissza a pénzemet! És elátkozom Önöket, amíg csak élnek, és hintőpor helyett viszkető port vásároljanak a hátra levő életükben! - mindig  "Baráti üdvözlettel" az elköszönés.

FELSŐFOK PLUSZ

14. szint

Már nem azt mondom, hogy Ejnstejn meg Ejfeltorony, hanem hogy Ájstájn és Ájfeltorony.

15. szint

Megértek egy németet, akkor is ha tájszólása van és/vagy a kvantumfizikáról beszél.

16. szint

Ha eljutok oda, hogy már nem kavar fel, hogy az igekötők az igéktől olyan távolságokba kerülhetnek, hogy minden jó érzésű, nem német, földi halandó már elfelejtette volna a mondat elejét is, akkor szerintem már gyakorlatilag német leszek. Íme Mark Twain szemléletes példája. Az"abreisen""reiste ab" formájú múlt idejű alakja után az irtózatosan hosszú összetett mondat legvégén az"ab". (abreisen=elutazni)
„Die Koffer waren gepackt, und er reiste, nachdem er seine Mutter und seine Schwestern geküsst und noch ein letztes Mal sein angebetetes Gretchen an sich gedrückt hatte, das, in schlichten weißen Musselin gekleidet und mit einer einzelnen Nachthyazinthe im üppigen braunen Haar, kraftlos die Treppe herabgetaumelt war, immer noch blass von dem Entsetzen und der Aufregung des vorangegangenen Abends, aber voller Sehnsucht, ihren armen schmerzenden Kopf noch einmal an die Brust des Mannes zu legen, den sie mehr als ihr eigenes Leben liebte, ab.“*
* A bőröndök be voltak pakolva, és már utazott is, miután az anyukáját és a nővérét megcsókolta és egy utolsó alkalommal imádott Grétácskáját magához szorította, aki rendezett fehér muszlint viselt és különleges tubarózsa, buja, barna haja tehetetlenül a lépcsőre omlott, az arca sápadt volt az előző este riadalmaitól és izgalmaitól, de tele volt a vággyal, hogy szegény, sajgó fejét a férje mellkasára fektethesse, akit jobban szeretett, mint a saját életét, el.
Itt még nem tartok, de azt már tudom, hogy"Das Leben ist kein Pony-Hof" (nyersfordításban: az élet nem póni-farm - nálunk: habos torta).

---

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!