Extrém hétköznapok – kitesurf oktatóként Cipruson

Extrém hétköznapok – kitesurf oktatóként Cipruson
Extrém hétköznapok – kitesurf oktatóként Cipruson

Azok kedvéért, akik még nem találkoztak vele, kezdjük azzal, hogy mi az a kitesurf? Ez egy extrémnek titulált vízisport, tulajdonképpen a wakeboard és az ejtőernyő közös gyermeke. Kell hozzá ugyanis egy deszka, ami nagyban hasonlít a wakeboardhoz, annyi különbséggel, hogy zárt cipő helyett, itt papucsba dugjuk a lábunkat, illetve egy felfújható ernyő, amit az úgynevezett „bar” segítségével irányítunk. A szél erejét használva állunk a deszkára, és húzatjuk magunkat az ernyő segítségével akár 100km/h-ás sebességgel (ez azt hiszem a világrekord), de mi maradjunk csak a 30km/h-nál, ennyi ugyanis egy átlag kiteos sebessége. Igen ám, de ez még csak a kezdet, nemcsak gyorsan tudunk csúszni a kite-tal, hanem magasra is tudunk ugrani.


Mára már nagyon is színvonalas freestyle ága bontakozott ki a sportnak, egyszerű 360 fokos fordulattól kezdve, handlepassokon át (a bar átvétele egyik kézből a másikba ugrás közben) egészen a boardoffokig (deszka levétele a lábról a levegőben, majd vissza). A kite szörfözés egy rendkívül változatos, látványos és szórakoztató sport, melynek űzésében és tanításában is aktívan részt vettünk az elmúlt években, és ennek köszönhetően járjuk a világot.

Jelenleg Ciprus szigetén vagyunk, Limassol városban és egy vízisport centerben dolgozunk. Ez egy viszonylag nagyváros, az egyik turisztikai központja a szigetnek, így sokan vesznek részt a tanfolyamokon is. Szerencsére szélben sincs hiány, május óta vagyunk itt, azóta összességében két hetet leszámítva minden nap ideális 15-20 csomós szél volt. Egy a bökkenő, hogy a rengeteg turistára való tekintettel úgy döntöttek, hogy szinte az összes strandot úszózónának nyilvánítják, vagyis kizárják a vízisportokat és a hajókat. Így az a néhány center, amely ilyesmivel foglalkozik lekerít magának néhány méter hosszú partszakaszt hajó folyosónak, majd ha kijutottak a nyílt vízre, ahol már nincsenek úszók, kezdődhet a móka.

A mi centerünkben sincs ez másként, viszont mi közvetlenül egy kikötő mellett táborozunk, ami sajnos épp felfogja előlünk a szelet. Így hát egy módja van az oktatásnak: fogjuk szépen a kedves vendéget és elfuvarozzuk a kite spotok valamelyikére. A görög oldalon ilyen helyek egyike a Limassoltól kb. 30 km-re fekvő Paramali, mely hosszú, úszóktól mentes, csendes, szinte érintetlen strandja tökéletes helyszínt nyújt, mind a kezdők, mind pedig a profik számára. A víz ugyan hamar mélyül és a hullámok is elérik néha az 1 métert, de ezt jól kompenzálja, hogy a hétvégéket leszámítva egyáltalán nincs tömeg, bőven van hely gyakorolni. Itt nem kell folyton attól tartani, ami a felkapott kite spotokon naponta százszor előfordul, hogy valaki rád rak egy ernyőt, esetleg összegabalyodik a zsinórotok. Hasonló strand van még Avdimoun, illetve a Curiumnál is, de az utóbbinál nagyobbak a hullámok és nehéz lejutni a partra a meredek sziklák között. Kedvelt helyünk még a Limassoltól ellenkező irányba (Larnaca felé) lévő Mazotos partszakasz, itt több strand is található, ami megfelel a kiteozáshoz, kedvező a szélirány és általában a szélerősség is. Errefelé fedeztünk fel egy aranyos kis strandot is, ami közvetlenül az Aldiana Hotel előtt van, egyedül itt találtunk sekély és sík vizet a szigeten, ide ugyanis úgy 50m-re a parttól hullámtörőket építettek. A hely szuper, de nagyon kicsi és sajnos egyre többen fedezik fel, így ha főszezonban járunk arra egy szeles napon, számítanunk kell rá, hogy tele lesz kezdőkkel, akiket bizony kerülgetni kell.

Fotó: Schneidhoffer GáborFotó: Schneidhoffer Gábor

Egyelőre ezeken a strandokon jártunk, de úgy hallottuk, hogy a sziget „elfoglalt oldalán” is van pár említésre méltó kiteosok által kedvelt part. Az „elfoglalt” alatt a török kézben lévő északi részét értem Ciprusnak, megtanultam ugyanis, hogy itt a görög oldalon szigorúan így kell hívni a tőlük elszakított területet. A helyieket mai napig igen fájdalmasan érinti ez a kérdés, és előszeretettel kezdenek hosszas panaszáradatba és a török nép ócsárolásába. Ha ilyen szituációba keveredünk, hallgassuk végig a mondókát és jóindulatúan bólogassunk, máskülönben mi is ellenséggé válhatunk. De hagyjuk is a történelmet, főleg a politikát, ami úgy látszik, bárhol jár az ember, a legfőbb stresszforrások egyike. A kiteozásban pont az a jó, hogy amikor azt csináljuk, minden mást ki tudunk zárni a világon.

Valljuk be, manapság már nem könnyű olyan tevékenységet találni, ami maximálisan leköti a figyelmünket – amikor általában egyszerre telefonálunk, tévézünk, és próbálunk optimálisan kipattogtatni egy csomag pop cornt a mikroban, úgy hogy ne égjenek meg a kukorica szemek, de ne is maradjanak zárva – és még a leghalványabb gondolatainkban sem koncentrálunk életünk apró-cseprő gondjaira, a mindennapi nehézségekre, csak a természet erői vannak, és a csoda, hogy ezek segítségével tulajdonképpen szinte repülni képes az ember.

Cipruson a kite szörfözés mondhatni még gyerekcipőben jár, nincs olyan kultúrája, mint Görögországban, vagy Spanyolországban, Dél-Amerikát és Ázsiát nem is említve. A körülmények viszont teljesen megfelelőek, így számunkra tökéletes célponttá vált. Annak, aki nem szereti a tömeget, és szívesebben kiteozik egy eldugott, békés strandon, esetleg még csak most szeretné elsajátítani ezt a sportot, csak ajánlani tudjuk. 

Follow The Wind

Limassol, Ciprus

Tetszett? Oszd meg!